Anyabarát, családias munkahely túlórák nélkül?

Szerző: Dátum: 2011. Oct. 27. Kategória: Egyéb | 0 hozzászólás

A héten nagyon sok tárgyalásom volt, sok új céget ismerhettem meg, ami mindig érdekes része a munkámnak. Az egyik ilyen vállalat azonban nagyon megragadt az emlékeimben – szívemben – lelkemben, mert olyan valamit ismerhettem meg a vezetője által, ami rendkívül ritka ma Magyarországon.

A vállalatot alapító hölgy – mint olyan sokan a ma sikeres vezetők között – multinacionális hátterű cégnél dolgozott évekig, annak minden előnyével, s hátrányával. Ilyen előny lehet a tudás, a tapasztalat, egy adott rendszer ismerete, de sajnos jellemzően ezek a vállalatok híresek a túlórákról, a dolgozok kifacsarásáról, a személytelenségükről. Nos, ez a hölgy egy idő után úgy döntött, ő nem vesz részt tovább ebben a “játékban”, s megalapította a saját cégét. Azon elveket vallja, amit ma nagyon kevés vezető: családias hangulatot akar, tudni akar a dolgozói magánéleti problémáiról; nem érdekli az új munkatársak kiválasztásánál, hogy ki van 45 éven túl, vagy kinek van 2-3 gyereke, csak azt nézi, hogy a szakmai tudása megvan-e, s emberileg illik-e az ő csapatába; s nem akar túlóráztatni, agyon dolgoztatni mindenkit, hanem emberséges munkakörülményeket teremt. S hogy mit kér cserébe? Komoly szakmai tudást, állandó tanulni és megújulni akarást, maximális ügyfélszolgálati szemléletet, profizmust, lelkiismeretes munkavégzést, őszinteséget! Mindezt nyíltan elmondja mindenkinek, aki hozzá pályázik, rendkívül alaposan választja ki a munkatársait, s ha a kiválasztott jelölt munkatárssá válik, meg is követeli mindazt tőle, amit az interjún említett neki. S cserébe azt adja neki, amit ígért. Túlóra csak nagyon-nagyon ritka esetben, rendszeres képzések, tréningek (nem választható, hanem kötelező (!)), családias törődés, ott töltött évek erkölcsi és anyagi elismerése.

S mit tudott ezzel elérni? Egy rendkívül magas szakmai színvonalon szolgáltató céget épített fel, amit az ügyfelek egymásnak ajánlanak (nincs is semmilyen hirdetése, csak ajánlások útján lesznek újabb ügyfelei), szinte nulla a fluktuáció a dolgozók körében, kiváló szolgáltatást nyújtanak egy olyan piacon, ahol sok más konkurens cég az olcsó s nem túl minőségi (s ilyen értelemben néha kockázatos) szolgáltatással próbálkozik.

Élmény volt egy ilyen karizmatikus vezetőt megismerni, hallgatni az elveit, a hozzáállását, a hitvallását. És igen, vannak ilyen cégek! Mert vannak vezetők, tulajdonosok, akik mernek szembe menni az árral, s hinni abban, hogy az ember, annak tudása és munkához való hozzáállása számít, nem az életkora vagy a gyermekei száma.

 

(photo by Eric Murray)

Ajánlott bejegyzések:

Pin It on Pinterest

Tájékoztatni szeretnélek, hogy ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás