Énidő dolgozó anyáknak

Szerző: Dátum: 2018. Sep. 27. Kategória: Egyéb | 0 hozzászólás

enidoAlapvetően fejtörést okoz, hogyan teremtsünk némi zavartalan időt magunknak anyaként, akkor is, amikor még otthon vagyunk gyermekeinkkel.  Ám a kihívás még nagyobb a dolgozó anyák számára, hiszen a napi 6-8 óra kötelező munkaidő mellett ők jóval kevesebb idővel gazdálkodhatnak szabadon.

Azt látom, hogy az őskáosz elkerülésében az tudja leginkább segíteni az édesanyákat, ha a családi logisztikát a lehető legrészletesebben megtervezik. És énidőt is akkor fognak csak magunknak teremteni, amikor fejben eldöntik, hogy ez van olyan fontos, mint bármi más teendő, program az életben.

Domokos Kata life és business coach vendégposztja.

 

NEKEM IS KELL AZ ÉNIDŐ!

Ez tehát az első lépés. Hogy tudatosítsd magadban, hogy azért mert anya vagy, azért, mert dolgozol, még jogos igényed, hogy olykor te is kikapcsolj, kiengedd valahol valamilyen neked tetsző formában a fáradt gőzt. Hogy a feszültséglevezetésnek ne egyetlen módja legyen az életben, hogy nekiesel a lakásnak és padlástól pincéig kisúrolod (Véletlenül sem fordítva, hiszen fentről lefelé haladunk, ugyebár! J). Gondolom azt is sokan tapasztaljátok, hogy azokban az időszakokban, amikor semmi időnk magunkra, sokkal feszültebbek vagyunk és hogy ennek legtöbbször a hozzánk legközelebb állók, a szeretteink látják a kárát.

Éppen ezért szoktam mondani a hozzám forduló édesanyáknak, hogy először ezt fejben kell rendezni, mert igenis fontos, hogy bűntudatmentesen tervezzük magunknak szabadidőt/énidőt/anyaidőt, hívjuk is bárhogy. Az anyaság 0-24-es szolgálat a hét 7 napján. Nem tudod kikapcsolni, nem tudsz fizetett szabadságot kivenni. Márpedig a pihenő, a szabadság minden embernek szükséges ahhoz, hogy néha megálljon és feltöltse a lemerülő elemeket. Nekünk, édesanyáknak is!

 

JOBB A MEGELŐZÉS

Azt látom, hogy sok édesanya hajlamos mindent elvállalni, mindenre igent mondani, magát a sor végére helyezni és csak akkor kezd levegő után kapkodni, amikor már úgy érzi, megfullad a sok teher alatt.  Ha megkérdezem, hogy „és mennyi időt töltesz olyan dolgokkal, amelyek neked fontosak, amik téged kapcsolnak ki, téged töltenek fel?”, nem egyszer csak csodálkozó vagy épp értetlen pillantásokkal találkozom. „Nincs erre nekem időm”! Ez a leggyakoribb válasz.

 

ARRA VAN IDŐD, AMIRE AKARSZ!

Lehet, ez így elsőre durván hangzik, de hagy mondjam el, miért gondolom ezt. Most már több éve foglalkozom édesanyák coaching támogatásával, a legtöbben időgazdálkodási nehézségeik miatt fordulnak hozzám. Azt tapasztalom, hogy a dolgozó, többgyermekes édesanyák, akiknek ráadásul nulla segítsége van nagyszülői téren, gyakran sokkal jobban beosztják az idejüket, mint azok, akik „csak” egy gyermekkel vannak otthon. Hogy ez miért lehet? Mert a szükség nagy úr és persze rá vannak kényszerítve. 24 óránál sajnos egyikünk sem tud többet varázsolni egy napra. Egy valamit tehetünk csak, tudatosabban állunk hozzá, mire fordítunk időt. Ez azt is jelenti, hogy el kell engedni a tökéletes megoldások hajhászását, sokszor ki kell egyeznünk az elég jó megoldásokkal! Csak így fog működni!

 

ELSŐ LÉPÉS: MIT HAGYSZ ABBA?

A fenti gondolamenetet folytatva, mivel több időt nem tudsz varázsolni, meg kell nézned, hogyan tudsz a meglévő teendőidből elhagyni olyanokat, amik nem fontosak, vagy nem neked kell foglalkozni velük. Jöhet az egyszerűsítés, a kiszervezés.

  • Sorban állás helyett intézd online, amit lehet (közüzemi díjak rendezése, bevásárlás).
  • Keress gyorsan elkészíthető ételeket.
  • Főzz előre hétvégén, hétköznap legyen elég a hideg vacsora, max meleg szendvics.
  • Hétköznap csak szinten tartó takarítás, pakolás fér bele, hisz vannak fontosabb dolgok is!

Ilyenekre gondolok. Mindig az lebegjen a szemed előtt, hogy mi a fontos? Ha fontos az, hogy az egész napos távollét után végre minőségi időt tölts a bölcsiből/oviból/iskolából összeszedett gyermekeiddel, akkor meg kell állnod, hogy azonnal nekiess az otthoni teendőknek, mikor hazaértek. Akkor is, ha zavarja a szemed a reggel otthagyott mosatlan. Ismétlem: mi az igazán fontos? Ez legyen a vezérelved!

 

CSAPATMUNKA

Az egy csónak elvében hiszek. Ez számomra azt jelenti, hogy a család, a gyerekek közös vállalás a párunkkal. Sok családban nincsen napi szintű nagyszülői segítség, így a szülőknek ketten kell megoldaniuk minden gyerekekkel kapcsolatos programot, intézni-szervezni valót. És ez csak úgy megy, ha megosztjátok egymás között a teendőket. Ki viszi reggel a gyerekeket a suliba? Ki egy megy értük? Reggeli és délutáni váltás naponta? Heti váltás? Egyes napok a tieid, mások a párodé? És az egy csónak elvébe beletartozik az is, hogy nem csak a párodnak jár a fociedzés vagy a munka utáni sörözés a kollégákkal. Az énidő, a kikapcsolódás nekünk, anyáknak is elemi szükséglet! A családi munkamegosztás arról szól, hogy ha nincsen más segítség, akkor bizony kettesben kell megszervezni, megoldani, hogy mindenkinek jusson idő magára is. Kedden foci, szerdán jóga. De ez legyen beírva a család naptárba, hogy mindenki számolhasson vele.

 

NINCS OLYAN, HOGY EZ MOST RÁÉR!

A következő banánhéj, amin hajlamosak vagyunk elcsúszni anyaként, az az, hogy mikor végre már beláttuk, hogy nekünk is jár némi idő, meg is szerveztük, megbeszéltük a párunkkal akkor meg egyszerűen nem tartjuk magunkat hozzá. Hogy miért is nem? Hát a régi jó öreg beidegződések miatt: ez nem is olyan fontos. Most nem érek erre rá, van fontosabb, annyi mindent kéne megcsinálni otthon, nyűgös a gyerek stb. Ismerős? Ha egyszer-kétszer kihagyod a heti jógát, a harmadik alkalommal már biztosan nem kapod fel a jógamatracot, hidd el nekem, ha mondom!

A korábbi példánál maradva, szerda a te napod. Ha nem jógázol, akkor csinálj mást! De ez a te dedikált énidőd! És nem csak szerda lehet persze. Sokaknak hétköznap későn ér haza a párjuk. Általában az édesanyák szedik össze a gyerekeket délután, így nem mindig valósítható meg, hogy 6-ra vagy 7-re odaérjenek valahova. Ekkor beszéljétek meg, hogy a péntek délután a tiéd (ha akkor hamarabb végez a párod) vagy a hétvégéből legalább egy óra.  A szombat-vasárnap 48 órájából miért ne fordíthatnál, lelkifurdalás-mentesen mondjuk egy-kettőt magadra?

Sok introvertált édesanyával találkozom, akik inkább elmolyolnak otthon, mert ők az egyedüllétből töltekeznek. Erről a gyerekzsivaj blogon már itt írtam. Ilyenkor segítség lehet, ha a párod viszi el a szülinapi zsúrra a gyereket, vagy ki a játszóra.  Ezt is lehet felváltva és ettől még belefér egy jó kis közös családi program is a hétvégébe, nem igaz? 

 

AKI A KICSI NEM BECSÜLI

Talán most sokan sóhajtanak, mondván, fél karukat adnák egy szerdai jógáért… de ez sajnos sehogy nem fog menni. Lehet így van, én innen nem látom, kinek milyen sűrűek a napjai.  De abban hiszek, hogy ha valami igazán fontos, arra teremtünk időt. Így találkoztam már anyukával, aki hajnali ötkor kel és elmegy futni, mielőtt felébred a család. A kérdés továbbra is az, neked mi a fontos? Mit teszel érte? Legyél fontos magadnak: a fittséged, hogy teszel magadért, hogy gondoskodsz a lelki egyensúlyod megőrzéséről. Ezek mind-mind igenis számítanak!

És ezt folyamatosan kell szinten tartani. A mindennapok lopott perceiben. Mi az, ami téged kikapcsol és feltölt? Hogy tudnád becsempészni a dolgos hétköznapokba? Ha este Facebook helyett olvasol. Ha gyors kétperces tusolás helyett elmerülsz egy kádfürdőben, mikor a gyerekek lefeküdtek. Ha reggel előbb kelsz és jógázol 15 percet, mielőtt felkelnek a többiek (hoppá, csak összejön a rendszeres jóga…). Ezt a posztot vasárnap hajnalban véglegezem, még mindenki alszik. Azért keltem korábban, mert nekem fontos, hogy az az írás és üzenet eljusson hozzátok. És persze van mellettem egy csésze MELEG kávé is, csend és nyugalom vesz körül, erre van szükségem! J

A döntés a te kezedben is ott van. Mennyire vagy fontos magadnak? Hogyan gondoskodsz arról, hogy bírd az iramot a napi mókuskerékben? Hogyan kerítesz sort a neked is lényeges dolgokra, mint pl. a jóga vagy a blogolás? Te mit teszel azért, hogy a gyerekeid egy kiegyensúlyozott anyát, a párod egy olyan nőt kapjon, aki jól érzi magát a bőrében?

Az énidő dolgozó anyáknak is elem igényük, törődj, kérlek magaddal!

 

KataDomokos Kata life és business coach édesanyáknak segít időgazdálkodási nehézségeik felszámolásában, egyensúlyt teremteni a mindennapjaikban, hogy teljes életet élhessenek anyaként is.  

A gyerekzsivaj blogot vezeti, egyéni konzultáción és csoportos coaching keretében támogatja az édesanyákat, online tanfolyamot, workshopokat szervez, két ebookja jelent meg.  

A gyerekzsivaj blog és coaching anyáknak Facebook oldalát itt találod!

 

Ajánlott bejegyzések:

Pin It on Pinterest

Tájékoztatni szeretnélek, hogy ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás