Kaptam egy díjat…

Szerző: Dátum: 2014. Jun. 27. Kategória: Egyéb | 2 hozzászólás

Kaptam egy díjat. Rendes körülmények között az ember (lánya) pályázik, majd utána kampányol, s a végén vagy nyer, vagy nem. De most valami olyat kaptam, amiről nem is tudtam :-)

LiebsterAward

A neve Liebster Award, s a nekem küldő Hajlabor írása szerint “A díj maga a blogger társadalom egymás iránti megbecsülését, a munkánk elismerését is jelenti. ” Mivel nem tudtam róla semmit – szégyen, vagy nem, de bizony így volt, – utánanéztem a neten. Nos, az eredete eléggé homályba vész, több országban osztogatják, de az egyértelműen látszik, hogy exponenciálisan nő az ezzel díjazott blogok száma – hetente, havonta, pláne évente. Ha megkapod, 5 másik blognak tovább kell adnod, akiket érdemesnek tartasz rá. Mire jó ez? Sokak szerint egy átverés. Valami, amit szinte mindenki megkaphat, a nagy számok törvénye alapján (akit érdekel egy kicsit is a matek, elég hamar kiszámolhatja, hogy hány csillió-millió blogger büszkélkedhet vele). Értéktelen? Nem :-) Mert ha az ember dolgozik valamin, rendszeresen ír, kérdésekre válaszol, információt terjeszt, ingyen és bérmentve, csak mert “megkattant” egy kicsit, és hisz abban, hogy jó dolog az önkéntes munka, jól esik neki az elismerés is. És eme emberek közé tartozom én is. Arról nem is szólva, hogy a díj szabályai szerint ajánlanom kell 5 blogot, amit érdemes szerintem megnézni… hát, ezért már végképp megéri elfogadni a díjat!

Így, íme az én 5 bloggerem, akiket jelölök erre a díjra, s akiknek az oldalát érdemes megkukkantanatok!

Ipolyi-Topál Gitta http://haziorvosblog.hu/

Kádár Tímea http://www.szallasmaskepp.hu/blog-a-szallasok

Budaházi Brigitta http://budahazibrigitta.blogspot.hu/

Fa Kinga http://www.penzugyiterkep.hu/blog

Szöllősi-Kiss Orsi http://fotozdleanyarat.blog.hu/

UPDATE:

Időközben három másik, jó kis blog is nekem ítélte a díjat, így engedjétek meg, hogy őket is idelinkeljem, érdemes megnézni őket:

Az egyik a Cseppke blogja, ahová ha bekukkantotok, számtalan fetrengősen röhögős gyerekdumát, érdekes sztorikat, szakmai cikkeket és sehol máshol nem látott, nem olvasott, modern gyerekmeséket találtok. A Cseppke “anyukája”, Giret Fruzsi sokoldalú tehetsége  tükröződik vissza az oldal sokszínű, változatos tartalmában… :-) S ha már itt vagytok, nézzétek meg a webáruház termékeit is: kendőcskék, hálózsákok – ó, igen, nagyoknak is, olyan klassz kis lábkidugós verzióban!

A másik blog Vas Kata blogja, a nemrég indult Szinglianyu, minden egyedülálló anyukának ajánlom a megtekintését, s olvasgatását. Neeem, ez nem a depizős, nyafogós blog, ez vidám, vagány, amilyen az írója is. Olyan vaskatás… :-)

Natúrmami – a harmadik blog, amit szintén ajánlok megnézni, a vegyszermentes háztartás és a natúr testápolás, természetes babápolás, környezetbarát mosás témában tartalmaz sok-sok tippet. Írója, Biró Anett egy olyan anyuka, aki saját személyes tapasztalatai alapján tanulta meg, hogy nem mindegy, mit kenünk a gyermekünk bőrére. Tanulj tőle te is a rózsavízről, a shea vajról, és a többi csodás ápoló, egészséges dologról!

 

Ajánlott bejegyzések:

2 hozzászólás

  1. Kedves Ági! Egy kis segítséget szeretnék kérni az alábbiakban. A kisfiam július elején volt 2 éves, szeptembertől lesz bölcsis és én akkor szerettem volna visszamenni dolgozni, de úgy néz ki, h nem fog sikerülni. Feliratkoztam a hírleveleidre, mely alapján simán vissza kellene vennie a munkáltatónak, de ő inkább a felmondás és a végkielégítésre szeretne terelni. A cég ahol gyerek előtt 5 évet dolgoztam, jól működik. Az irodába 3 főt vettek föl amikor elmentem szülni, melyből egy ember 1,5 éve felmondott, de azóta se vettek föl új embert, gondoltam emiatt sem lesz gond a visszavétellel. Szóval a helyem elvileg meglenne, de arra hivatkoznak, hogy most teljes létszámmal működik a csoport, így nem kell ember és más munkát se tudnak felajánlani, hanem inkább azt pedzegetik, hogy szüntessük meg a munkaviszonyt. Tudnál nekem segíteni, hogy ebben az esetben, hogy járnék a legjobban? Érdemes vitázni a munkáltatóval? Mivel a gyerek 3 éves koráig védett vagyok így nem siettem jelenleg a dolgot, mert nincs más munkám. Illetve szeretnénk még egy babát nem tudom, lehet ez is egy “megoldás”, ha összejön még a gyerek 3 éves koráig és akkor egy ideig megint rendben van a dolog. Válaszodat előre is köszönöm. Üdvözlettel, Andi

    • Kedves Andi!

      Az, hogy korábban ott hány fő dolgozott, s most kevesebb, nem azt jelenti, hogy üres állás van. A munkáltató dönthet úgy, hogy csak kettő állást tölt be, s ebben az esetben már meg is van a törvényben megfogalmazott “nincs üres, betöltetlen állás”, ami alapján felmondhat. Persze, ha a felmondásoddal egy időben nyilvánosan hirdeti az üres állást, az más helyzet… Ha mindenképpen még egy babát szeretnétek, s megvan az esélye, hogy felmond, akkor a visszatéréssel a jogviszonyodat kockáztatod, míg ha otthon maradnál, folyamatos jogviszony lenne, azaz kapnál újra TGYÁS-t, GYED-et, GYES-t. Ezt kéne mérlegelned…
      Üdv:

      Ági

Pin It on Pinterest

Tájékoztatni szeretnélek, hogy ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás