Apa gyeden 2016-ban is!

Szerző: Dátum: 2015. Dec. 10. Kategória: GYED-GYES alatt | 0 hozzászólás

apa gyeden

Image courtesy of David Castillo Dominici at FreeDigitalPhotos.net

Szerencsére egyre több olyan családot látok, ahol apa gyeden van. Annak ellenére, hogy újabb és újabb úttörő szellemű apuka áll be a gyermeket gondozók boldog táborába, még mindig megkérdezik tőlem is sokan, hogy tényleg lehet apa gyeden?

Hát, kérem: igen :-) tudom én, hogy rettenetesen eretnek gondolat ez, de igen, lehet apa is gyeden.

A gyed jogosultság sok mindentől függ, de az igénylő nemétől nem… Sőt, a 2016-ban várható változás révén az apukáknak már nem is kell 60 napot várni, míg a folyósítás megtörténik.

Nézzük tehát a részleteket…

 

Apa gyeden – de csak 60 nap után

Eddig ugye az volt a szabály, hogy ha a gyed igénybe vétele a gyermek első születésnapja után kezdődött, az igénybevétel első napjától számított 60 napig nem folyósítottak, ha a jogosult keresőtevékenységet folytatott. Azaz ha az anyuka nem kaphatott tgyást (csedet) és gyed-et, mert nem felelt meg a folyósítási feltételeknek, akkor amikor apuka helyette szerette volna igényelni, anyagi megfontolásból a baba 1 éves kora után, a 60 napos folyósítási korlát miatt elbuktak két havi gyedet. Ezt a 60 napot jövőre eltörlik, azaz ha apuka igényli, nem kell várakozni a folyósításra ezek után.

 

Mikor érdemes még apának a gyedet igényelni?

Több anyuka ügyfelemnél volt már olyan helyzet, hogy viszonylag hamar szerettek volna visszamenni dolgozni, a kicsi egy éves korában, de a munkáltatójuk felmondott nekik. Anyuka így választás elé került, vagy gyeden van továbbra is, vagy álláskeresési járadékot igényel. Nos, ilyenkor jön nálam a barbatrükk: apa van gyeden (és mellette dolgozik), anya meg álláskeresési járadékot kap :-) És a család boldog, a családi kassza meg gyarapodik.

 

Figyelem, csak 2016-ban!

Ez azonban nem jelenti azt anyukák, hogy a családi kupaktanács úgy kell, hogy döntsön hogy holnaptól apa azonnal gyeden lesz, s így több pénz jut a családi kasszába! Figyelni kell arra, hogy ez a kedvezően módosuló szabályozás csak a 2016. január elsejétől lesz alkalmazható, azaz minden apuka, aki most szeretné igényelni a gyedet, ha lehet, várjon a 2016 elejéig, s csak akkor kérje a gyed folyósítást saját magának!

 

Ajánlott bejegyzések:

Pin It on Pinterest

Tájékoztatni szeretnélek, hogy ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás