Mit kell tudnod a 40 ezer forintos bölcsődei támogatásról?

Szerző: Dátum: 2019. Aug. 26. Kategória: GYED-GYES alatt, GYED-GYES utáni visszatérés | 0 hozzászólás

40 ezer forintos bolcsodei tamogatasHetek óta hangos a magyar sajtó a 40 ezer forintos bölcsődei támogatástól, s nagyon sok anyuka kérdezi a különböző fórumokon, hogy mit lehet tudni, mik a tapasztalatok, mennyi esély van rá, hogy megkapja valaki ezt a támogatást, milyen szempontoknak is kell megfelelni.

Így logikus, hogy a munkába álló anyukák “szolgálatában”, ez a téma a következő itt, a Dolgozó mami blogon!

 

Ki jogosult a 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra?

Nagyon fontos, hogy az elején tisztázzuk, hogy nem bármilyen bölcsőde esetén lehet ezt a támogatást igénybe venni, kizárólag munkahelyi illetve családi bölcsődékben elhelyezendő gyermekek személyi térítési díjának támogatására szól a lehetőség. Amennyiben a fizetendő díj kevesebb, mint 40 ezer forint, akkor a támogatás összege a bölcsődei havidíj összegével megegyező lesz, amennyiben pedig meghaladja azt, akkor a különbözetet a szülőknek kell finanszírozni.

A támogatási projekt keretében azok a szülők pályázhatnak, akik gyermekük után családtámogatási eljárásban már részesültek, munkaerő-piaci visszatérésük érdekében helyezik el a gyermeket a fenti két típusú intézmény valamelyikében, s a támogatási kérelem beadásakor még nem rendelkeznek aktív munkaerőpiaci státusszal rendelkeznek. Azaz aki már dolgozik jelenleg, s a gyermeke bölcsődébe jár, nem pályázhat!

 

Mely településeken lehet igénybe venni a 40 ezer forintos bölcsődei támogatást?

Támogatási kérelmet Magyarország területén  lévő bármilyen lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel be lehet nyújtani, de különbség van a benyújtandó iratok között a szerint, hogy a támogatást igénylő hol lakik. A kiírás mellékletében van ugyanis két településlista (1. számú a kevésbé fejlett régióban fekvő települések listája és 2. számú melléklet a Közép-magyarországi Régió települései), s ha a támogatást igénylő szülő a listák valamelyikén felsorolt településen lakik, nincs szüksége az önkormányzat által fenntartott bölcsődében a férőhely-hiány miatti elutasító határozatra a pályázáskor. A listák IDE kattintva tekinthetők meg (a 6. oldaltól kezdődően)! Tehát ha valaki nem ezeken a felsorolt települések egyikén lakik, s szeretné a támogatást igénybe venni munkahelyi vagy családi bölcsőde esetén, előbb be kell szerezni az elutasító határozatot az önkormányzati bölcsődétől.

Nem kell ilyen igazolás azonban, ha a gyermek, akire a támogatást igényelni szeretnék a szülők, sajátos nevelési igényű illetve korai fejlesztésben, gondozásban részesül.

 

Milyen egyéb iratokat kell még benyújtani?

A CSED vagy a GYED határozatot is jó, ha előkészítik az igénylők, mert erre is szükség lesz majd, ám ha GYES-t, vagy GYET-et kap a szülő, arról nem kell külön igazolást benyújtani. Ha a bölcsődei támogatásról megszüntetett a pozitív döntés, erről értesítést fog kapni az igénylő, s a kifizetést ez alapján lehet majd igényelni, amihez viszont a Munkáltató által kitöltött visszatérési igazolást az első igényléskor (a későbbiekben ezt már nem kell minden hónapban igazolni). Érdemes tehát az egész folyamatot úgy kezdeni, hogy a munkáltatónknál érdeklődünk, hogy visszavesznek-e egyáltalán, hogy van-e esélyünk visszatérni, s ha igen, milyen munkakörbe, milyen fizetéssel!

Aki egyéni vállalkozóként tér vissza a munkaerő-piacra, annak az első kifizetés igénylésekor az egyéni vállalkozás formájában való munkaerőpiaci visszatérésről kell nyilatkoznia.

Fontos tudni még, hogy kizárólag Ügyfélkapun keresztül lehet igényelni a 40 ezer forintos bölcsődei támogatást, s a kifizetést csak bankszámlára teljesítik.

 

Jár-e a bölcsődei támogatás, ha valaki elveszíti a munkáját?

Nagyon jogos a kérdés, hiszen sajnos megtörténhet, hogy a kisgyerekes anyukát küldik el az első létszámleépítésnél. Szerencsére a támogatás további 3 hónapig folyósítható, ám 3 hónap után – ha addig nem sikerül újabb állást találni – a támogatást megszüntetik. Amennyiben azonban sikerül újabb állást találni később, újra pályázhat a támogatásra a szülő, persze újabb kérelmet kell benyújtani ebben az esetben.

 

Mi történik, ha újabb kis tesó születik? Megszűnik a támogatás ebben az esetben is?

Ha a támogatást igénylő szülő – azaz az édesanya – újabb gyermek születése révén CSED-re lesz jogosult – azaz nem dolgozik – a támogatás továbbra is folyósítható.

 

Meddig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás?

A támogatás a gyermek óvodai nevelésének megkezdéséig és legfeljebb a rendelkezésre álló keret kimerüléséig, legkésőbb 2022. június 30-ig folyósítható.

 

Mik az eddigi tapasztalatok?

A pályázati kiírás szerint 2019. július 31.-e után lehetett benyújtani az első támogatási igényeket, s ha valaki az első nap be is nyújtotta, a 30 napos elbírálási határidő még nem járt le. Ha a pozitív döntés meglesz, utána nyújtják majd be a szülők a tényleges kifizetési igényeket, tehát arra vonatkozó tapasztalat, hogy mennyi idő alatt adják meg, mennyi idő alatt történik meg a kifizetés utána, milyen gyorsan jön meg a pénz, hol lehetnek fennakadások, még sajnos nincsenek.

További részletek a támogatásról, a feltételekről ide kattintva olvashatóak.

 

 
Ha te is szeretnél visszatérni dolgozni – akár a bölcsődei támogatás igénylésével – bizonyára sok kérdésed van még a munkába visszatéréssel kapcsolatban. Visszavesznek egyáltalán? Vagy fel is mondhatnak?

Ez az ingyenes, kifejezetten kisgyermekes anyukáknak készült hírlevél segít neked eligazodni a munkajogi útvesztőben!

 

 

nyílpiros (150 x 106)

 

Ajánlott bejegyzések:

Pin It on Pinterest

Tájékoztatni szeretnélek, hogy ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás