Újra és újra megdöbbenek, amikor a legkülönbözőbb munkáltatói javaslatokat, vagy indoklásokat hallom, amikkel a kismamákat, anyukákat „szédítik” az inkorrekt cégek. Többször hangoztattam már itt, és más fórumon is, hogy nem szabadna alapvető munkajogi ismeretek nélkül munkába állni, hiszen ha egyszer valamit már aláírtál, bizony elég nehéz bebizonyítani, hogy te azt nem úgy tudtad, gondoltad, hogy téged megtévesztettek. Összedobtam a „kedvenc” mondataimat, mazsolázgatva az elmúlt hónapok hozzászólásaiból, kérdéseiből. Ha ezek bármelyikével találkoztok, azonnal STOP, ne hagyjátok magatokat csőbe húzni!
1.) „Sajnos nem tudunk visszavenni, mert más más dolgozik a munkakörödben.”
Háááát, ez az első szép próbálkozás… de ne hagyd magad! Amennyiben a gyermek 3 éves kora előtt térsz vissza (s ezt a törvényben rögzített határidőben, megfelelő módon jelezted) kötelező a munkáltatódnak foglalkoztatnia téged (vagy ha erre nincs módja, állásidő fizetésére kötelezett).
2.) „Sajnos a szabadságaidat csak a GYES letelte után tudjuk kifizetni neked.”
Ajaj, itt is nagy gondok vannak. A szabadságokat a törvény szerint az akadályoztatás elhárulása után kell kiadni, azaz a fizetés nélküli szabadság megszakítása után. Ebben lehet némi eltérés, hogy 30 napon belül, vagy 183 napon belül (bővebben erről itt olvashatsz), de az, hogy várjál akár egy évet is, az nonszensz!
3.) „Mivel nincs munka számodra, mondj fel te.”
Na ez az, amit végképp nem kell elhinni, még ha nem is vagy anyuka, akkor sem. Ha nem tudnak számodra munkát adni, s a gyermeked még nincs 3 éves, állásidő fizetésére kötelesek, vagy másik munkát kell biztosítaniuk. Ha felmondasz, akkor elesel az esetleges végkielégítéstől, s egyéb anyagi juttatásoktól is (a munkáltató pofátlanságától függően).
4.) Írjuk alá a közöst, mindenkinek az lesz a legjobb!”
Neki biztosan :-), de neked kevésbé… A valószínűleg közössel lemondasz egy nagyobb összegű pénzről, ami járna neked, ez akár több, mint egy évi kereseted is lehet… Ugye nem állsz te sem olyan jól anyagilag? SOHA ne írj alá közöst, mielőtt nem tájékozódtál alaposan arról, mennyi is járna neked!
5.) „Sajnos most nincs munka, maradj inkább fizetés nélküli szabadságon továbbra is, jobb ez neked, mintha elküldenének…”
A fizetés nélküli szabadság igénybe vétele a te döntésed, így ennek megszüntetése is a te döntésed. Ha nem kéred tovább, jogod van munkába állni újra, s a felmondási védelem miatt nem küldhetnek el rendes felmondással.
6.) „Ha nem kapod a GYES-t, mert 8 óra visszajössz dolgozni, akkor felmondhatunk neked, nem vagy védve.”
Szép próbálkozás, csak nem igaz! Már régen módosult az Mt. , tehát nem csak a GYES folyósítás véd meg a felmondástól, mert úgy van a jelenlegi megfogalmazás, hogy a gyermek 3 éves koráig él a védelem (GYES folyósításától függetlenül).
7.) „A régi munkakörödbe nem tudunk visszavenni, de pályázz meg egy újat a többi külsős jelölttel együtt, s majd újra próbaidős leszel…”
Na nee 🙂 … lásd 1. pont
8.) „Jól van, gyere csak vissza, de majd áthelyezünk kiküldetéssel néhány hónapra egy másik városba, és akkor nem érsz oda időbe a bölcsibe soha a gyerekért.”
Szép próbálkozás volt ez is, de ugye ezt már aztán végképp nem vesszük be anyukák? Mert tudjuk, hogy a gyermek 3 éves koráig nem kötelezhet minket a munkáltató más helységben történő munkavégzésre.
Szép kis lista, mi? Ki tud még hozzátenni egy-két „okosságot”? 🙂 Attól félek, még lehetne bővíteni…
(photo by Bridget Ames)
FIGYELEM! A bejegyzés megjelenése óta megszavazták a Munka törvénykönyvének változását, kattints ide, hogy elolvasd a felmondási védelem módosulásáról a tudnivalókat!
Jancsi mondta
Hű de kellett már egy ilyen! Köszi!
dolgozomami mondta
Szívesen! Gondolkoztam, hogy bővítsem-e még, lett volna muníció bőven, de aztán úgy döntöttem, szolíd leszek 🙂
ocipici mondta
Kedves Ágnes!
Hasznos ez a cikk! Az én munkáltatóm szerencsére korrektebb ezeknél, bár visszavenni nem tudnak… Kérdésem közvetve kapcsolódik ide: a fizetés nélküli szabadság megszüntetéséről szóló nyilatkozat mintát (.odt?) milyen alkalmazással lehet megnyitni? Nekem sajnos nem sikerül.
Köszönöm!
dolgozomami mondta
Szia, a nyilatkozat-mintát Open Office programmal készítettem, a programot le tudod tölteni egyszerűen a netről. De hogy könnyebb legyen, a honlapon ugyanerre a nyilatkozatos oldalra most feltettem azt a linket is, ahonnan ezt a programot le tudod tölteni, és a facebookon is megtalálod ugyanezt a nyilatkozatot, a jegyzetek között https://www.facebook.com/notes/dolgoz%C3%B3-mami/fizet%C3%A9s-n%C3%A9lk%C3%BCli-szabads%C3%A1g-megsz%C3%BCntet%C3%A9se-nyilatozatminta/269721899707382
Üdv:
Ági
ocipici mondta
Köszi!!! Bocs, nem jött mail, hogy kaptam választ, ezért csak most találtam rá. Máris személyre szabom és küldöm. 😉
Anci15 mondta
Kedves Ági!
A következő ügyben szeretném kérni a tanácsodat.
Hamarosan lejár a GYED-em. Szeretnék visszamenni dolgozni a korábbi munkahelyemre (multi cég vidéki irodája), ott azonban közölték, hogy nem tudnak számomra munkát biztosítani, kezdjek el új munkahelyet keresni. Írásban nem adtak semmit, minden csak szóban hangzott el. Többszöri megkeresésemre a főnököm közölte, hogy annyi időre vissza tudnak venni, amíg a felhalmozott szabadságaimat (kb 4-5 hónap) kiadják. Bele mentem volna abba is, hogy GYES mellett részmukaidőben (nyílván csökkentett bérért) dolgozzak, csakhogy megmaradjon az állásom. Jogszerűen járnak el az ügyben? Én úgy tudtam, hogy a felmondási védelem még egy évig vonatkozik rám. Vagy ez csak a GYES igénylése mellett van? Mit javasolsz, mit tegyek? Egy kicsit már az idő is sürget…
Előre is köszönöm a segítségedet!
Anci15
dolgozomami mondta
Kedves Anci! Eléggé gyanús, ahogyan „tájékoztatott” téged a munkáltatód, ugyanis a gyermeked 3 éves koráig – függetlenül a GYES folyósításától – él a felmondási védelem, azaz nem küldhetnek el. Szerintem bepróbálkoztak, hátha felmondasz, és megszabadulhatnak tőled. A következőket javaslom: jelezd a visszatérési szándékodat írásban, tértivevényes levélben (ehhez itt a honlapon találsz egy letölthető mintát a szakmai anyagok között), s amennyiben nem jelentkezik a munkáltatód belátható időn belül, mondjuk a kézhezvételtől számított 1-2 hét múlva, hívd fel őket újra, s kérd, hogy válaszoljanak. Nem túl kellemes dolog, de sajnos ezt meg kell tenni, hogy komolyan vegyenek, hogy foglalkozzanak veled. Tájékoztatniuk kell a munkábaállásról, a szabadságaid kifizetéséről. Ha nem tudnak munkát adni, állásidő fizetésére kötelezettek, szóval hidd el nekem, lesz ott munka, csak kissé határozottnak kell lenni! Kérlek, hogy itt a honlapon és a régi blogon (www.dolgozomami.blog.hu) keress rá a visszatérés munkába címkére, és olvasd el a tudnivalókat részletesen. Itt mindent megtalálsz arról, hogy hogyan számold ki a neked járó szabikat (bár erről nekik kéne téged tájékoztatni), mennyi időn belül kell újra foglalkoztatniuk (itt az ezen a honlapon lévő frissebb cikkeket nézd!), és az állásidőről szóló két szakjogászos cikket is olvasd el. Ezen ismeretek birtokában nyugodtan egyeztess a munkáltatóddal, tudni fogod, mihez van jogod. Hidd el nekem, nem merik írásba adni azt, amit szóban mondtak neked, hiszen az törvényellenes.
Finoman, de határozottan állj ki magadért, nyugodtan mondd, hogy kértél jogi segítséget, s elmondták neked részletesen, mihez van jogod, te csak ennyit kérsz, nem többet. De ezt viszont IGEN!
Sok sikert, ha újabb fejlemény van, írj nyugodtan, segítek!
Üdv:
Ági
Anci15 mondta
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm a gyors választ, a korrekt tájékoztatást és a megnyugtató, bíztató szavakat!!!
A tanácsaidat megfogadom, a fejleményekről majd tájékoztatlak!
Üdv:
Anci
H. Krisztina mondta
Kedves Ági!
Írtam Neked egy emailt az info@dolgozomami.hu-ra, kérlek, amint lesz egy kis időd, válaszolj majd nekem, mert sürget az idő- gyed alatt közös megegyezést akar aláírattatni a munkáltatóm.
Nagyon szépen köszönöm,
Üdv,
Kriszti
kozmianyu mondta
Kedves Ági,
már kezdtem beletörődni a helyzetembe, de most újra megindult bennem a harci kedv.
Röviden: júniusban lett 2 éves a gyermekem, a bölcsődei elhelyezés 09.19-től kezdődik. Októbertől munkába tudnék állni amit a nyár elején közöltem is a főnökömmel. Mire azt a választ kaptam, hogy az üzlet létszáma megvan, ha gondolom elmehetek a fővárosba egy ottani boltba(200km-re a lakhelyemtől)Ez a kitétel a szerződésemben is szerepel, vagyis áthelyezhetnek más boltba.Viszont Pécsen és a közelében csak ez az 1 márkaboltjuk van. Egyenlőre maradtam gyesen, de ha lehet inkább visszamennék dolgozni anyagi megfontolás miatt főként.
Remélem lesz lehetőséged válaszolni! Előre is köszönöm!
dolgozomami mondta
Kedves Kozmianyu!
Az igaz, hogy változó munkavégzési hely esetén más városban is dolgoznod kellene, de van egy 105. § (3) pontja is az Mt-nek, ami a következőt mondja ki: „Nem kötelezhető beleegyezése nélkül más helységben végzendő munkára a nő terhessége megállapításának kezdetétől gyermeke hároméves koráig.” Én erre hivatkoznék a helyedben 🙂 Érvényes munkaszerződésed van, foglalkoztatnia kell, ha időben bejelented a visszatérésedet, s vagy munkát ad, vagy állásidőt fizet. A fenti paragrafus értelmében nem küldhet másik városba, csak ha te beleegyezel. De te gondolom, nem egyezel bele 🙂
Sok sikert!
Ági
Gansperger Ildikó mondta
Tisztelt Ágnes!
Örülök hogy rátaláltam az oldalára nagyon sokat segít, de a lényeget ami nekem kellene mégse találtam…
Gyermekem 2011.12.24-én lesz 2 éves, szeretnék utána visszamenni dolgozni, jelenleg a Főnököm húzza-halassza a válaszadást.
Szeretnék tisztába lenni a dologgal, hogy mit is tehetek ha NEM-et mond.
A lényeget azért nem találom mert mindenhol „egészséges” gyermekekről szólnak a cikkek. Kisfiam pedig tartósan beteg és a következőt találtam erre:
A gyermekgondozási segélyben részesülő személy – ide nem értve a nagyszülőt, az örökbefogadó szülőt (bizonyos esetben), továbbá a kiskorú szülő gyermekének gyámját – kereső tevékenységet
-a gyermek egyéves koráig nem folytathat,
-a gyermek egyéves kora után heti harminc órát meg nem haladó időtartamban folytathat, vagy időkorlátozás nélkül, ha a munkavégzés az otthonában történik,
-a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek egyéves kora után időkorlátozás nélkül folytathat,
Tehát ez annyit jelent, hogy ha Fiam betölti a 2. életévét és visszamegyek dolgozni kapom a Gyest és mellette dolgozhatok napi 8 órát és 3 éves koráig nem küldhet el a Főnököm, tehát ha én januárba azt mondom hogy vissza akarok menni akkor nem mondhat NEM-et!!!! ???? (persze ha addig nem változtatnak a tv-en )
Ahogy olvasgattam az írásokat nem tudtam tisztázni magamba hogy a védettség addig jár amíg:
– a gyest kapom vagy
– a gyermek 3 éves koráig???
pl.: ha visszamennék dolgozni 2 éves gyerkőc mellett és pl. a nagymama igényelné a gyest akkor van még védettségem a munkáltatómnál?
Tartósan beteg gyermek után 10 éves korig kapom a Gyest, gondolom a védettség 3 éves kor akkor is.
Nagyon szépen megköszönöm előre is a válaszát!
Tisztelettel: G.Ildikó
dolgozomami mondta
Kedves Ildikó!
Igen, az ikrekre és a tartósan beteg gyermekekre vonatkozó szabályok néha kavarodást okoznak a fejekben 🙂
Nos, nézzük az alapoktól kezdve: mindegy, hogy egy baba, két baba, egészséges vagy tartósan beteg, az anyukának bármikor joga van megszüntetni a fizetés nélküli szabadságát, és munkába állni, ezt a munkáltatójának megfelelően előre bejelentve. Ha tehát Ildikó, dolgozni akar, akkor időben előtte (60 nap) írja meg ezt tértivevényes levélben a munkáltatójának, neki foglalkoztatási kötelezettsége van, hiszen Önnek érvényes munkaszerződése van arra a munkakörre (erre szolgáló nyilatkozatot talál itt a honlapon a minták között, vagy a dolgozó mami facebook oldalon is, a jegyzetek között.
A tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermek esetén az Ön által említett pontok a GYES-re vonatkoznak, azaz Ön dolgozhat 8 órában ÉS GYES-t is igényelhet (szemben a nem beteg gyermek anyukájával, aki csak max. napi 6 órában dolgozhat GYES mellett). A védettség már nem kötődik közvetlenül a GYES-hez, az Mt. már régebben módosult eme pontban. A védettség a fizetés nélküli szabadság igénybevételéig illetve enélkül is a gyermek 3 éves koráig tart. Tehát ha Ön hamarabb visszamegy dolgozni – és valami miatt mégsem Ön igényli a GYES-t, bár megteheti – akkor is védett. Ebben az esetben azt a szülőt illeti meg a védettség, aki legutoljára volt fizetés nélküli szabin (ez ugye legtöbbször az anyuka). A GYES 10 évig folyósítása a beteg gyermek miatt van, a védettséggel nincs összefüggésben, sajnos nem 10 évig védett.
Remélem mindent érthetően írtam le, üdvözlettel:
Ági
Gansperger Ildikó mondta
Nagyon szépen köszönöm! Így már értek mindent 🙂
ildianyu mondta
Kedves Ági!
Terjedelmi okokból e-mail-ben kerestelek meg, remélem olvasod. Előre is köszönöm a választ: ildianyu
Piró mondta
Kedves Dolgozó Mami!
Nagyon jó és hasznos a honlap.
Két éves lesz a gyerkőc, visszamennék dolgozni az állami céghez, ahol voltam, minisztériumhoz tartozó háttérintézmény. Csak azt javasolták, hogy majd akkor menjek, ha már lejárt a 3 év, mert mikor visszamennék, pont minisztérium által előírt csoportos létszemleépítések lesznek és én biztos, hogy beleesnék.
A kérdés: Ez ellen is véd a felmondási védelem, vagy csak a rendes felmondás ellen?
Köszönettel: Piró
dolgozomami mondta
Kedves Piró!
A felmondási / felmentési védelem a gyermeked 3 éves koráig él, tehát ha visszamennél dolgozni most, akkor nem küldhetnek el. Nekem gyanús, hogy ezzel azt akarják elérni, hogy ne menj most vissza, ne kelljen foglalkoztatniuk és fizetniük egy évig, s a 3 év után azonban elküldhetnek. Én újra egyeztetnék a kedves információt adó féllel, hogy tudtoddal él a felmentési védelem, tehát nem küldhetnének el a csoportos leépítés alatt sem, tehát miért is ne menj most vissza???
Sok sikert, üdv:
Ági
Gansperger Ildikó mondta
Kedves Ági!
Szept. 7-én itt irtam már Önnek.
Lenne még egy kérdésem (meg még lesz is szerintem :)): most ott tartok, hogy felveszem a harci felszerelést mivel jövőhéten fel kell adnom a cégnek a nyilatkozatot, hogy dec. 25-től kezdem a szabit, letelte után a melót. De ugye a nyilatkozat arról szól hogy fizetetlen szabadság megszűntetése….. elvileg kellene lennie (cég és én köztem) egy aláírt papírnak, hogy én fizetés nélküli szabin vagyok??? Mert ilyen nincs. Akkor mi a teendő?? (Bocsánat, ha értetlen vagyok)
Köszönettel: Ildikó
dolgozomami mondta
Kedves Ildikó!
Elnézést a késői választért, de a gépem benyelt egy vírust… nos, igen, kellene lennie egy ilyen papírnak, általában minden cégnél aláiratják a kismamával, hogy fizetés nélküli szabadságot kér – bár a legtöbb esetben ez csak formaság, hiszen úgyis tudja a munkáltató, hogy nem megy vissza dolgozni az anyuka a szülési szabadság után. Ha Ön nem is írt alá ilyen papírt, akkor is fizetés néküli szabadságon van (máson nem lehet :-)). Szóval adja csak be nyugodtan így a nyilatkozatot!
Sok sikert, s ha még van kérdés, csak bátran tegye fel!
Üdv:
Ági
Gansperger Ildikó mondta
Kedves Ági!
Ismét kérném a segítségedet/véleményedet:
2011.dec. 25-től szabadságon vagyok (első gyermekem után, 2009.12.24), febr. 9-én kellett volna munkába állnom, de Főnököm bejelentette, hogy nem vesz vissza dolgozni, inkább állásidőt fizet (milyen rendes 🙂 )…..és gondolom július 1-ével fel is mond, mivel változtak a tv-ek és nem lesz felmondási védelem. Jól gondolom? Milyen lehetőségeim vannak? Ha pl. még mielőtt megkapom a felmondási levelet bejelentem hogy terhes vagyok akkor nem küldhet el, ugye? Akkor mit kapok, akkor is jár az állásidő – a terhességre tekintettel – még el nem megyek szülési szabadságra?
Egyenlőre ennyi…
Előre is köszönöm segítségedet!!
Üdv: Ildikó
dolgozomami mondta
Kedves Ildikó!
Ne légy ennyire pesszimista, lehet, hogy csak egy korrekt munkáltatóval van dolgod 🙂
Az állásidőre járó bért most megkapod, és a többit meg majd meglátjuk. Ha már tuti, hogy útban van a kistesó, azonnal szólj hivatalosan is a cégnek, mert július 1-jétől változik több dolog is az Mt.-ben, a pocaklakó csak akkor jelent már védelmet ettől az időponttól, ha ezt előre közölted a munkáltatóddal. Ha nem, akkor rendes felmondással – persze megfelelő indok esetén – felmondhatnak neked, s utólag nem tudsz mit csinálni (erről többet ide kattintva olvashatsz).
Az új szabályozás a várandós munkavállalókról a következő lesz (szintén július 1-jétől):
„60. § (1) A munkavállaló számára állapotának egészségügyi szempontból megfelelő munkakört kell felajánlani, ha várandóssága megállapításától gyermeke egyéves koráig –munkaköri alkalmasságára vonatkozó orvosi vélemény alapján – a munkakörében nem foglalkoztatható. A munkavégzés alól fel kell menteni, ha az egészségi állapotának megfelelő foglalkoztatása nem lehetséges.
(2) A munkavállaló a felajánlott munkakörnek megfelelő alapbérre jogosult, amely a munkaszerződés szerinti alapbérénél kevesebb nem lehet. A felmentés idejére alapbére illeti meg, kivéve, ha a felajánlott munkakört alapos ok nélkül nem fogadja el.”
Szóval ha most sem tudnak foglalkoztatni, akkor – ha időben beköszönt ketteske 🙂 – akkor az alapbéredre leszel jogosult. Ha időközben mégis találnak neked valami munkakört, akkor – ha az megfelel az egészségügyi állapotodnak – akkor a szokásos munkabéredet kapod.
Üdv:
Ági
Gansperger Ildikó mondta
Kedves Ági!
Köszönöm a gyors választ!
Sajnos nem Én vagyok pesszimista, hanem a Főnököm szinte be is jelentette, hogy amint lehet felmond! 🙁
Tehát ennek tekintetében: 1./ júni 30-ig kapom az állásidőre járó bért, utána felmond, 2./ júni 30-ig állásidő és ha jön a kistestvér és előbb bejelentem, mint Ők a felmondást akkor továbbra is jogosult leszek állásidőre (=alapbér) a szülési szabadságig??? Jól értelmezem a dolgokat???
Egy lényeges kérdésem lenne még: mikor jelentheti be a felmondást a Főnököm? Akár a holnapi napon is közölheti, hogy júli 1-el felmond vagy esetleg a felmondási védelem alatt nem is jelentheti be, tehát csak júli 1 után kaphatom meg a felmondási papíromat?
Szeretném minél későbbre halasztani a 2. babát (eü. okokból), de nem szeretném azt se ha rosszabbul járnék, azért mert nem jelentettem be időbe.
További szép napot!
Üdv.: Ildikó
dolgozomami mondta
Kedves Ildi!
Igen, jól értelmezed. 🙂
Jelenleg nem mondhat fel neked a gyermeked 3 éves koráig, de július 1.-je után azonban ezt már megteheti, azaz ha tényleg meg akar szabadulni tőled, július 1-jével kézbesítheti a felmondást. Ha te megelőzöd a bejelentéseddel, akkor el tudod kerülni a munkaviszonyod megszüntetését.
Ennek megfelelően döntsetek…
Üdv:
Ági
Gansperger Ildikó mondta
Kedves Ági!
Nagyon szépen köszönöm a segítségedet!!
Már hetek óta a „neten lógok”, hogy teljesen tisztába legyek a dolgokkal, de nem találom sehol se azt, hogy most nekem júli 1-ig nem adhatják oda a felmondási papíromat. Egy oldalon a következőt találtam (igaz ez még csak tervezet volt akkor): „2012 – től a felmondási tilalom intézménye megszűnne, ami azt jelenti, hogy a munkavállalóval a rendes felmondás a védelmi időszakban közölhető, de a felmondási idő csak a védelmi időszak lejártát követő napon kezdődhet.”
Annyit olvastam már a Mt-t, de sehol se találtam ezt.
Mert eszerint odaadhatják a felmondási papírt júli 1 előtt is (mondjuk akár holnap is hogy júli 1el felmondanak), de az előző beszélgetésben arra jutottunk, hogy csak júli 1 után kaphatom meg a papírt.
Még egy tényleg utolsó kérdés: szülésem előtt egy kftnél dolgoztunk ketten irodán, most pedig a jelenlegi 2 főt szeretné a Főnököm megtartani, tehát nem szeretne engem alkalmazni, így júli 1-től hivatkozhat rá a munkáltatóm, hogy nincs másik munkakör számomra?
Ne haragudj, hogy ennyit zaklatlak!
Ezzel már tényleg befejeztem!!!
Sokat segítettél eddig is, ha nem így lett volna már lehet most munkanélküli lennék.
Üdv: Ildikó
dolgozomami mondta
Kedves Ildikó!
Ahogy korábban is írtam, a jelenlegi szabályozás szerint nem szüntetheti meg a munkaviszonyodat, itt az Mt. vonatkozó pontja: 90. § (1) A munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt az alábbiakban meghatározott időtartam alatt: e) a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadságnak [138. § (5) bekezdés], illetve – a fizetés nélküli szabadság igénybevétele nélkül is – a gyermek hároméves koráig terjedő időtartama. Azaz nem is adhatja a kezedbe a felmondást. És írtam azt is, hogy ez fog változni július 1-től, azaz onnantól kezdve lesz olyan eset, amikor elküldhet rendes felmondással. Hogy melyik ez az eset, arról ide kattintva olvashatsz többet, itt van leírva, hogy mikor jogszerű arra hivatkozva felmondani a gyermek 3 éves kora előtt, hogy nincs másik munkakör számodra.
Üdv:
Ági
Gansperger Ildikó mondta
Kedves Ági!
SOS! Azt hittem egy kicsit megnyugodhatok… már két hónapja állásidőt fizet a munkáltatóm. Ma kaptam egy levelet hogy hétfőn kezdjem meg a munkát, jogos ez hogy 1 munkanappal előtte jelenti be hogy kezdjem meg a munkát?
Másik kérdésem az lenne, hogy mindenhol azt látom leírva, hogy az eredeti munkakörbe kell visszavennie, de Ő hivatkozik a MT 83/A §(1) bekezdésére, tehát akkor mégis adhat más munkát? Ha ez nem így van akkor légyszives írjad le azt a paragrafust amivel megcáfolhatom. Félek, hogy valami olyant akarnak aminek rossz vége lesz… Tudom így nekem nagyon jó volt…
Válaszodat előre is köszönöm!!
Üdv: Ildikó
dolgozomami mondta
Kedves Ildikó!
Ha már újra aktív állományban vagy, akkor munkavégzési kötelezettséged van, ami azt jelenti, hogy ha a munkáltatód tud munkát adni, akkor köteles vagy dolgozni, s ha nem tud munkát adni, akkor vagy csak jogosult az állásidőre. Hogy hány napon belül hívhat be, arra szerintem nincs külön szabály, hiszen neked – bár állásidőn vagy – a közöttetek lévő jogviszonyból eredően munkát kéne végezned, s munkára képes állapotban kell megjelenned, ha szólnak.
Az általuk meghivatkozott paragrafus arról szól, hogy a munkáltató működésével összefüggő okból, ideiglenesen utasíthat arra, hogy az eredeti munkaköröd helyett, vagy eredeti munkaköröd mellett más munkakörbe tartozó feladatokat is elláss, ezt hívják átirányításnak. Azonban szabályozza azt is, hogy az átirányítás a munkavállalóra nézve – különösen beosztására, képzettségére, korára, egészségi állapotára vagy egyéb körülményeire tekintettel – aránytalan sérelemmel nem járhat, tehát például nem lehetsz takarítónő, ha korábban főkönyvelő voltál. Az átirányítás várható időtartamáról is tájékoztatnia kell téged, s a legfontosabb, hogy az átirányítás alapján történő munkavégzés időtartama – kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában – nem haladhatja meg naptári évenként a negyvennégy munkanapot. Tehát ennyi ideig – ha az előző feltételeket nem sérti – igenis kötelezhet a munkavégzésre, mivel alapvetően azért szüntetted meg a fizetés nélküli szabadságot, hogy dolgozz, s neki pedig foglalkoztatnia kell téged. Ha belegondolsz, valahol jogos elvárása, hogy ha már munkára jelentkeztél, és tud neked munkát adni, akkor azt végezd is el. Persze hangsúlyozom, nem járhat a munka számodra aránytalan sérelemmel, s ez nem szerződésmódosítás, csak 44 munkanapig tarthat maximum! Jó hír azonban, hogy ha a munkavállaló eredeti munkaköre helyett más munkakörbe tartozó feladatokat lát el, a munkavállalót az átirányítás teljes időtartamára a ténylegesen végzett munka alapján illeti meg díjazás, de az nem lehet kevesebb a munkavállaló átlagkereseténél, tehát nem kereshetsz kevesebbet, mint amúgy, ha dolgoznál a korábbi munkakörödben.
Én a helyedben, ha a munkafeladatok nem megalázóak, és megfelelnek nekem, dolgoznék, hiszen azért szüntetted meg a fizetés nélkülit, hogy újra dolgozhass, s így legalább van esélyed, hogy bebizonyítsd, tényleg dolgozni akarsz (nem csak az állásidőre járó bérre spekulálsz), s talán így nem fognak elküldeni a védelem megszűnésével, ha látják, hogy szorgalmas vagy, s nem a kifogásokat keresed.
Üdv:
Ági
Gansperger Ildikó mondta
Köszönöm szépen válaszodat! Persze hogy szeretnék dolgozni, csak nem szeretem ha „ugráltatnak”, mivel mondta, hogy Fiam 3 éves koráig állásidőt fizet mert nem tud visszavenni. Most meg egyik napról a másikra menjek, még jó hogy nem vettem ki bölcsödéből a gyerkőcöt.
Üdv: Ildikó
dolgozomami mondta
Szia Ildi!
Reméljük, hogy jó munkát fogsz kapni erre az átmeneti időszakra, hidd el nekem, jobbak az esélyeid a maradásra, ha látják, hogy tényleg komolyan veszed a munkát. Talán még meg is gondolja magát a főnök… 🙂
Üdv:
Ági
Mocart mondta
Kedves Ági!
Ez utóbbi kérdés a fizetés nélküli szabadságról engem is érdekelne.
Kisfiam 2011.11.21-én tölti be a 2. évet. Szabadságomat 2012.01.01-től szeretném kivenni és annak letelte után megkezdeni a munkát. Szóban előre már jeleztem a munkáltatómnak, aki – bár a jelen gazdasági körülmények miatt negatívan változott a cég helyzete – tudomásul vette és közölte, hogy 3 éves korig foglalkoztatási kötelezettsége van, tehát addig védve vagyok. Ezért írjam meg, hogy mikortól szeretnék munkába állni és mit szeretnék a szabikkal.
Itt a honlapon én is csak olyan mintát találtam, ami fizetés nélküli szabadság megszüntetésére vonatkozik. Ez akkor is használható, ha nekem arról nincs papírom, hogy jelenleg azon vagyok???
Illetve ha a munkaszerződésemben szerepel, hogy a munkavégzés helye x város, akkor áthelyezhet máshová???
Vagy ha az adott munkakör be van töltve, akkor felajánlhat más munkakört? Én azt köteles vagyok elfogadni?
Válaszodat előre is köszönöm! Mocart
dolgozomami mondta
Kedves Mocart!
A fizetés nélküli szabadságot kérvényezni kellett volna, ezt a papírt a munkáltató szokta eljuttatni a munkavállalóhoz. Ha te véletlenül nem kaptál ilyet, akkor sem lehetsz máson, csak fizetés nélküli szabin jelenleg. szóval lazán tégy úgy, mintha semmi baj nem lenne, és add be a nyilatkozatot :-).
Ha az a munkakör, amit te korábban betöltöttél, most más által van betöltve, akkor is azt a munkakört kell visszakapnod. Ha neked tetszik, elfogadhatsz mást is, de ebben az esetben már nem biztosítja semmi, hogy pontosan milyen az a munkakör (milyen feladatok, hasonló-e a korábbihoz…), és mennyi lesz a béred. Ebben az esetben nektek kell megállapodni, én ezért is szoktam azt tanácsolni, hogy az eredeti munkakört kell kérni, kivéve, ha neked is tényleg jobban tetszik az esetleg felajánlott másik (pl. mert kevesebb a feladat és a felelősség, s ezt most jobban össze tudod egyeztetni a picivel). A felajánlott munkakört nem vagy mindenáron köteles elfogadni, de együtt kell működnöd a munkáltatóval, s ha jelentősen nem hátrányos számodra, akkor elvárható, hogy elfogadd. S hogy mi a jelentősen hátrányos? Ez sincs benne az Mt-ben pontosan 🙂 érted már, hogy miért tanácsolom mindenkinek azt, hogy ha lehet, ne módosítson? Ha semmiképpen nem tudtok megegyezni, és nem tud visszavenni az eredeti munkakörbe, állásidőt kell fizetnie neked, javaslom, hogy olvasd el itt a honlapon az állásidőről szóló cikkeket, abban pontosan le van írva, hogy mi hogyan megy. Találsz még sok hasznos tanácsot itt a honlapon visszatérés témában, olvasgasd azokat is, hogy felkészült legyél! Másik városba nem küldhet a gyermeked 3 éves koráig a beleegyezésed nélkül, Mt. 105 § (3) bekezdés véd ez ellen.
Nos, azt hiszem ennyi, minden kérdésedre válaszoltam.
Üdv:
Ági
Barnianyu mondta
Kedves Ági!
Először is gratulálok a blogodhoz,nagyon igényes és hasznos!Szeretném ha segítenél nekem,mert sajnos belekeveredtem egy csatározásba a főnökömmel.24 éves vagyok és szeretnék visszamenni dolgozni.2008.okt.-től voltam szülési szabadságon(Tgyás+gyed+Gyes).A főnököm nem akart visszavenni,így javasolta a közös megegyezést,amibe én nem mentem bele,mert elesek a végkielégítéstől és egyebektől.Szóval se munka, se pénz.Ez nekem miért lenne jó?Most ott állunk,hogy visszavesz munkába,de közölte,hogy néhány hét múlva magamtól fogok felmondani,mert „kicsinál”Kérdezem :hogy lehet így dolgozni valahol?
Ami állandó vita köztünk,hogy a szabadságomat hogy kell számolni?Szerinte az új jogszabály érvényes rám,tehát: (Tgyás 168 nap+Gyed 6 hónap) Szerintem viszont Tgyás:168 nap+Gyed 12hónap
Válaszod előre is nagyon köszönöm,és sok sikert a további munkádhoz!
Üdvözlettel: Barnianyu
dolgozomami mondta
Kedves Barnianyu!
Kezdjük az egyszerűbb kérdéssel: a szabadság kiszámítását a főnököd nem tudja jól, hiszen a 6 hónapra való csökkentés azokat az anyukákat érinti, akik 2011. augusztus 1-je után kezdték meg a fizetés nélküli szabadságot, azaz a GYED-et. Te pedig a GYED-et már jóval előbb, 2009 tavaszán megkezdted, szóval neked még 12 hónapra jár a szabadság. Ha nem elég, hogy ezt elmondod neki, akkor vedd elő a bizonyítékot: a törvénymódosítást legegyszerűbben a következő linken találod meg: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK11085.pdf. A másik megoldás, hogy megszerzed a Magyar Közlönyt (2011 85. szám), akkor papíron is meglesz neked. Az előbbi linken a 25139. oldalon találod a 9. §-t, ami a 6 hónapra történő csökkentésről szól. Azt, hogy ez mikortól kikre érvényes, a 25144. oldalon találod, az (5) pont alatt. Nyugodtan mutasd meg a cégnél :-), erre már nem lehet nemet mondani!
Nézzük a „közös aláírása-kicsinálás” témakört: tény, hogy a gyermeked 3 éves kora után nem vagy védett, 30 nap letelte után felmondhat neked – persze csak megfelelő indoklással. De ezt nem szokott gondot okozni a munkáltatóknak :-(. Ha a közöst aláírod, akkor jól látod, sok mindentől elesel,így ezt semmiképpen nem ajánlom. Jár neked a bent ragadt szabi, 30 nap védett időszak még, ezután a felmondási időre járó bér, és a munkaviszonyban töltött évek számától függően végkielégítés is. Ha a közöst aláírod, a szabadság kifizetése biztos, más nem… Ha így is úgy is ki akar rúgni, akkor legalább legyen egy kis pénzed az elkövetkezendő hónapokra… A kicsinálás már sajnos komolyabb dolog, konkrétan büntetőjogi kategória, megfélemlítésnek hívják, ha jól tudom. Innentől kezdve csak azt tudom tanácsolni neked, hogy ha továbbra is ott akarsz maradni, akkor próbálj meg nyugodtan dolgozni – az ilyen jellemtelen és munkáltatóhoz, emberhez nem méltó megjegyzések ellenére is – s próbáld meg bebizonyítani, hogy nem vagy haszontalan tagja a csapatnak, lehet rád számítani. Ha meg nem éri meg tovább tűrni, akkor két utad van: vagy elfogadod a munkáltatói rendes felmondást (már ha ezt felajánlják, és nem erőltetik továbbra is a közöst), s elmész máshová munkát keresni. A másik verzió, hogy felveszed a kesztyűt, és harcolsz. Ezt csak nagyon kevés anyuka teszi meg, de egy olyan kijelentés magnóra vétele, mint a „kicsinállak, mert gyereked van”, egyértelmű bizonyíték az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, vagy a munkaügyi bíróságon. Persze, ehhez kell a legtöbb mersz, és bátorság, ha belevágsz, készülj fel, hogy nem lesz nyugodt éjszakád egy ideig. De legalább egyszer az életben kiállsz magadért :-). Persze az sem baj, ha a rendes felmondást aláírod, hiszen így is úgy is meg fogja szüntetni a munkaviszonyodat, csak talán ha elkezdene minden második anyuka kiállni a jogaiért, akkor lassan megtanulnák az ilyen fajta munkáltatók, hogy nem lehet rákényszeríteni senkit a közösre, meg csak úgy elküldeni, ha nem tetszik, hogy gyereket szült. De hangsúlyozom: ha a családod és saját nyugalmad miatt egyszerűen csak otthagyod őket, per és feljelentés nélkül, az is érthető…
Sok sikert, ha még kérdésed van, írj nyugodtan!
Üdv:
Ági
judo78 mondta
Kedves Ági,
Örülök, hogy rátaláltam erre a fantasztikus honlapra, rentgeteg hasznos információ található rajta a gondban levő munkavállalók számára.Gratulálok hozzá és hálás köszönet a fáradozásaiért, amit másokért tesz.
Én is a segitségét szeretném kérni, elég nagy dilemmában vagyok.
Kétgyermekes anyuka vagyok, a kisebbik fiammal vagyok jelenleg itthon gyes-en,ami 2012. áprilisáig tartana elvileg.
2006-ban született meg az első kisfiam, 2009-ben a második. A két terhesség között rövid ideig táppénzen voltam.
Most arra az elhatározásra jutottunk férjemmel, hogy minél hamarabb szeretnék munkába állni.
Ezt október elején jeleztem is a munkáltatómnak /egy multinacionális cég/. Eredetileg tőlük jöttem el,mikor a babákat vállaltuk éppen ezért furcsa volt, hogy önéletrajzot kellett most beküldenem a személyzeti osztályra, holott 2006 óta passziv állományban voltam. Hónap végére egyeztettek velem egy interjú időpontot. Már ez is megzavart, miért kell nekem interjúznom, hiszen nem az „utcáról” pályáztam, hanem, mint régi dolgozó szerettem volna visszatérni. Tudomásom volt róla, hogy az akkori munkaköröm éppen megüresedik és ugy gondoltam sikeresen visszatérhetek.Erre jött a nagy csalódás. MA volt az ominózus meghallgatás, amin közölte velem a személyzeti vezető illetve az osztály vezetője, hogy a poziciót betöltötték /tudomásom volt róla mástól 2héttel később a visszajelzésem után kezdett az uj kollega. Az állást ugyan meghirdették szeptember végén, október elején, mikor én is jeleztem visszatérésem volt a másik kollega interjuztatása és két hétre rá, már munkába is állt. /
A személyzeti vezető közölte ma velem, jelenleg semmilyen munkakör nincs a számomra amibe visszatérhetnék és jobb lenne, ha minél hamarabb el kezdenék keresgetni a „piacon” és máshol találnék munkahelyet.
Ön szerint mit tehetek jelenleg? Én NEM akarok eljönni, sem máshol munkát keresni. Jogtalannak tartom ezt a bánásmódot, és ahogy kezeltek. Más kapja meg azt a poziciót, amiben én dolgoztam évekig kiválóan /korábbi főnökeim szerint/ .
Kb. 4-5 évnyi szabim halmozódott fel, amit gondolom, ki kell, hogy vegyek. Állásidő fizetsére lehet e őket kötelezni, ennek mennyi az összege és mennyi időre szólhat ez? mikor kell a gyesemet megszakitani és az Ön által emlitett fizetés nélküli szabi megszakitásról szóló nyomtatványt elküldeni nekik?
Remélem tud nekem segiteni minél hamarabb, ahogy ideje engedi.
Előre is hálás köszönetem.
Üdvözlettel,
Judo78
dolgozomami mondta
Kedves Judo78!
Amennyiben egy anyuka úgy dönt, hogy megszakítja a fizetés nélküli szabit, és visszatér dolgozni, 30 vagy 60 napja van a munkáltatónak az újrafoglalkoztatásra, attól függően, hogy mennyi ideig volt távol az anyuka. Az Ön esetében ez 60 nap, tehát onnantól kezdve, hogy a kedves munkáltatója megkapta a tértivevényesen feladott nyilatkozatot, legkésőbb 60 nap múlva Önnek vagy dolgoznia kell (lehet :-)) menni, vagy megkezdheti a szabik kivételét (hogy ezek közül melyik lesz, azt a munkáltatóval kell egyeztetni, ugyanis most már a szabadságok kifizetése is lehetséges a kiadás helyett). 4-5 évnyi szabi szerintem sok, 2 gyermek után átlagosan 3 évnyi halmozódik fel, + ha valamit nem vett ki a szülés évében. A kifizetést (pénzben megváltást) a kiadás helyett azonban csak a munkáltató döntheti el, Ön nem kérheti, ha ők nem akarják megváltani, hanem kiadni szeretnék
Önnek érvényes munkaszerződése van – gondolom határozatlan időre – tehát az, hogy nem üres az Ön által korábban betöltött munkakör, nem az Ön hibája, erről a munkáltatónak kell gondoskodnia. A javaslatom az, hogy elsősorban ragaszkodjon az eredeti munkaköréhez, ugyanis ha ettől eltérünk, akkor minden más csak megállapodás kérdése, milyen másik munkakört kap, milyen bérezéssel… itt már nincs konkrét törvényi szabályozás, hanem a felek megállapodásán múlik, hogy mi lesz a végkifejlet. És ugye, ha meg kell állapodni egy ilyen munkáltatóval, akkor ott nem kérdéses, ki jár rosszul… 🙁 Arról, hogy mikor jár az állásidő, sokat olvashat ezen a honlapon az állásidőről szóló cikksorozatban, javaslom, hogy a jobb oldalt lévő címkék rovatban kattintson az állásidő címkére, s így megtalál minden cikket egyben, amit fontos lehet elolvasnia. Amúgy maga az interjú nem olyan nagy hiba, hiszen egy régi kolleginával, akit esetleg a személyzetis vagy az új főnök még személyesen nem ismer, jó elbeszélgetni a jövőbeli lehetőségekről, de ez nem szabadna, hogy arról szóljon, hogy vissza sem veszünk, keress állást, írd alá a közöst…
Amíg a gyermek nincs 3 éves, Ön védve van a felmondás ellen, javaslom, hogy már most jelezze a visszatérési szándékot, s így biztosan foglalkoztatniuk kell Önt (vagy állásidőre járó bért fizetni). Ha ezt sikerül viszonylag súrlódásmentesen, szépen finoman keresztülvinni, akkor addigra, míg a védettség lejár (pláne, ha a szabik egy részét kifizetik, s nem kiveszi, hogy minél hamarabb dolgozhasson), Ön bedolgozhatja magát a cégbe újra, be tudja bizonyítani, hogy megbízható, jó dolgozó. Persze ha ennek ellenére a védettség után meg akarják szüntetni a munkaviszonyt, akkor megteszik… ez ellen nincs mit tenni. De nem hiszem el, hogy egy multinál ne lehetne egy munkakört találni, ami megfelel mindkettőjüknek. Tárgyaljon ügyesen, taktikusan, mondja el határozottan, hogy tudja, mihez van joga, de ne fenyegetőzzön azonnal ügyvéddel, vagy bírsággal, erre ugranak a munkáltatók :-). Finoman, határozottan, és menni fog!
Ja, és köszönöm a szép, dicsérő szavakat 🙂
Sok sikert!
Ági
eszter mondta
Kedves Ági!
Kislányom januárban lesz 2 éves,szeretnék visszamenni dolgozni.Idegenforgalomban (szálloda)dolgoztam 3 műszakban terhességem előtt.Most viszont a 3 műszakot semmiképp sem tudom vállalni,párom is állandó éjszakás. A munkahelyemen előzetesen érdeklődtem,de nagyon úgy tűnik,hogy csak az eredeti munkát akarják felajánlani.Van-e vmi jogszabály ,amire tudok hivatkozni,hogy ne kelljen se éjszaka,se délutános műszakban este 23-ig dolgoznom?-ill. mik a lehetőségeim,mivel érvelhetek? üdv
dolgozomami mondta
Kedves Eszter!
Az Mt. sajnos csak a gyermek 1 éves koráig tiltja meg az anyuka vagy a gyermekét egyedül nevelő férfi esetében az éjszakai műszakot és a rendkívüli munkát (túlórát), így nincs olyan paragrafus, amire hivatkozhatsz.
Sajnálom 🙁
Ági
Georgina mondta
Kedves Ági!
Gyermekem 11.04-én tölti be a 2. évét, 11.05-01.10ig a felgyűlt szabijaimat töltöm.
A munkáltatóm közölte, hogy más dolgozik a helyemen, és nem tud munkát biztosítani, felajánlott közös megegyezést,végkielégítéssel.Ezt én a védettségre hivatkozva kedvesen, de határozottan visszautasítottam.
Erre a munkaügyes válasza:
-Rendben, de januártól megváltozik a Munka TV.elveszik a védettséget, és akkor mindenképpen felmondanak, de akkor már nem kapok végkielégítést.
Kérdéseim:
-Valóban ilyen változás lesz? mindenhol azt olvasom, hogy a kismamák védettsége megmarad.
-Ha felmond, akkor mindenképp jár végkielégítés, nem? lehet olyan hogy megvádol vmivel ,és rendkívülivel mond fel, vagy mondjuk januárban ( vagy 3 éves kor után) áthelyez máshova az országban, és akkor úgyse tudom ellátni a munkát és akkor nem kell végkielégítést fizetnie? Már minden ilyen piszkos trükk megfordult a fejemben, hogy mivel is fenyegetett meg?
Köszönöm!
G.
dolgozomami mondta
Kedves Georgina!
Hogy mire fog változni a törvény, azt 100%-os biztonsággal csak akkor lehet megmondani, ha megszavazzák, de méginkább, ha megjelenik a közlönyben. DE! Olyan mértékű felháborodást váltott ki az a tervezet korábban, amiben a védelem megszűnése volt, hogy nem hiszem, hogy még egyszer megpróbálják keresztülvinni. A jelenlegi sajtóinformációk szerint megmarad a védelem, tehát nem kell félned (s a tervezetet szerkesztő úriembertől is azt hallottam a legutóbbi munkajogi szakokleveles képzésen, hogy marad a védelem). Nem mondhatnak fel januártól, s a munkaügyesnek üzenem, hogy tanuljon még egy kis munkajogot, mielőtt ilyen badarságokat állít. Minden rendes munkáltatói felmondás esetén kapnia kell a munkavállalónak végkielégítést, ha a munkában töltött évek alapján jogosult rá. A rendkívüli felmondás nagyon-nagyon komoly dolog, még egy rendest is alaposan meg kell indokolnuk, hát még ezt. Ha nem okozol pl. szándékosan kárt, nem rúghatnak ki rendkívülivel. Az áthelyezés már más kérdés, a gyermek 3 éves kora után megteheti, de akkor már rendessel is felmondhat neked.
Szóval a gyermeked 3 éves korági védve vagy, nyugalom, szerintem ez csak egy szokásos elijesztős duma volt.
Üdv:
Ági
Georgina mondta
Köszönöm szépen a választ!
http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/kinek_jo_az_uj_munkatorvenykonyv.html
Ezt pont ma találtam, ebben meg azt írja a cikkíró, hogy ha bejelentem a visszatérésem, akkor felmondhat.Vagy rosszul értem? bele lehet ebbe golyózni.
Tényleg csak ha a közlönyben lejön az a biztos. Ez mikorra várható? Már nagyon izgulok..
Én is úgy érzem, hogy a munkahelyen csak bepróbálkoznak mindennel, hátha bejön, de az is rossz érzés, hogy hülyének néz.
dolgozomami mondta
Kedves Georgina!
Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy amíg ki nem lép életbe a módosítás, semmi sem biztos. Az általad említett cikk valóban ír egy olyan esetről, amikor fel lehet mondani egy anyukának. A jelenlegi szabályozás szerint nem, s hogy ezután mi lesz, azt még most nem lehet biztosan tudni. A tervezetet én is, és a dolgozó mami szakjogásza is átnézte, s vannak ellentmondások benne. A fizetés nélküli szabit igénybe vevő anyuka munkaviszonyát jelenleg sem és a tervezet szerint a jövőben sem lehet megszüntetni, azonban ahogy a cikk is írja, van egy olyan változás, hogy ha visszament az anyuka dolgozni, akkor megemlít olyan eseteket, amikor meg lehet szüntetni a munkaviszonyt rendes felmondással is. Ezzel azonban ellentétben áll a tervezet magyarázat részében az a mondat, hogy akkor is megilleti az anyát, ha a fizetés nélkülit nem veszi igénybe. Szóval ez szerintünk egyenlőre patt helyzet. Amennyiben azonban megszavazzák, akkor várhatóan január 1-jétől fog életbe lépni, s igen, a jelenlegi írásos anyagot elolvasva azt tudom csak mondani, hogy van esélye, hogy elküldhető lesz egy anyuka bizonyos feltételekkel. De amíg ez meg nem jelenik, addig nem tudok sem én, sem más 100%-osan biztosat mondani. A hét végén megyek munkajogi szakokleveles képzésre, ott is rákérdezek, s ha bármit megtudok, megírom ide a blogra.
De az, hogy végkielégítést nem fizetnek, badarság, ezt ne hidd el. Ha el si tudnak küldeni a módosuló törvény alapján, végkielégítés biztosan járni fog akkor is.
Sajnos csak azt tudom mondani, türelem…
Üdv:
Ági
Georgina mondta
Köszönöm szépen a tájékoztatást, nagyon várom a híreket.
Hernigl Judit mondta
Kedves Ági!
Őszintén örülök, hogy rábukkantam a honlapjára, mely tele van hasznos és naprakész információkkal,tapasztalatokkal:)
A következőkben szeretném a felvilágosítását kérni:
2006-ban született meg az első gyermekem, 2009-ben a második, 2012. márciusában jár le a GYESem. A tegnapi napon személyes találkozó alkalmával jeleztem a főnökömnek visszatérési szándékomat (küldjek ajánlott levelet is, hogy nyoma legyen?).Bizakodó voltam, így teljesen váratlanul ért, hogy a felgyülemlett szabadság letelte után nem tud visszavenni a helyemre (lehet, hogy máshová sem, de még talán reménykedhetek), holott szakirányú végzettséggel rendelkezem és tudomásom szerint van a csoportban alacsonyabb végzettségű munkatárs. (Amikor rákérdeztem, ki tölti be a helyemet, habogott, hogy tulajdonképpen nekem konkrét státuszom nem is volt..)
Az lenne a kérdésem, hogy létezik-e a GYES után 1 hónap védettség, amikor munkába kell állnom és nem rúghat ki (őszerinte nem, lehet hogy januártól megszűnik?). Ha igen, ez beleszámít a felgyülemlett szabadság időszakába? Hogy fog kinézni ez a forgatókönyv a gyakorlatban, a GYES után kb.3 hónap szabi, majd 1 hónap védettség-munka, ezután 30+25 nap felmondási idő (erre jár szabadság?, felének letöltésétől eltekinthetnek v. teljesen felmenthetnek a letöltése alól?), végül 3 havi végkielégítés(10 év munkaviszony után)?
Hálás köszönet előre is a segítségért!
Üdvözlettel:
H. Judit
dolgozomami mondta
Kedves Judit!
Sajnos az Mt. módosítások éppen folyamatban vannak, így az, hogy jövőre mi lesz, még nem tisztázott. Ahogy a dolgozó mami szakjogásza szokta mondani, majd ha a közlönyben látja, akkor az a végleges. A jelenlegi szabályok szerint ha letelik a GYES, akkor általában az anyukák kiveszik a szabijukat, majd elkezdenek dolgozni, itt van egy 30 napos védettség, amíg nem kezdődhet el a felmondási idő, de a felmondás ténye már közölhető. A 30 nap után indul a tényleges felmondási idő, ez ugye a munkaviszonyban töltött évek számának megfelelően nő. A munkáltatói rendes felmondás esetén a felmondási idő felének ledolgozására kötelezhetik, de sokszor ettől is eltekintenek, ha nem tudnak tényleg munkát adni. A végkielégítést a bérrel együtt számfejtik majd, igen, jól tudja, 3 év jár majd. Viszont mivel változik a törvény, egyenlőre nincs biztos forgatókönyv, hogy mi lesz 2012. január elsejétől. A munkaviszony megszűnésekor a szabadságok megválthatóak pénzben, nem kell feltétlenül kivenni (ez már jelenleg is így van), illetve változást terveznek a felmondás tényének közlése idejével kapcsolatban is.
Azt mondanám tanácsként, hogy ha eleve így áll hozzá a cég a visszatéréshez, sürgősen el kéne kezdeni másik állást keresni, hiszen a GYES lejárta után – Mt. változás ide, vagy oda – a munkáltatója elküldheti Önt, így az a technikai kérdés, hogy ez pontosan mikor valósul meg, nem igazán fontos a mostani helyzetben. A cél az lenne, hogy mihamarabb új állást találjon, s sajnos ez időbe telik. Javaslom az itt a honlapon elérhető önéletrajz írásról szóló hírlevelet, hogy legalább legyen egy ütőképes önéletrajza. 🙂
Ha újabb információk lesznek az Mt. módosulásról, mindenképpen megírom!
Üdv:
Ági
Hernigl Judit mondta
Kedves Ági!
Köszönet a válaszért, keresni fogom honlapját a friss információkért.
Elszomorítónak tartom, hogy a politikusok csak beszélnek az egyenlő bánásmód elvéről és hogyan segítsük az anyukákat visszatérni a munka világába, de valójában tényleges intézkedéseket nem tesznek ennek érdekében. Jó dolognak tartom, hogy a gyerek 3 éves koráig itthon maradhatunk, csak úgy látszik ezt nem ajánlatos megvalósítani, mert utána nincs hová visszatérni, mi ez, ha nem hátrányos megkülönböztetés?
Szerintem az anyukák munkanélkülivé válásának megelőzésén kellene, hogy legyen a hangsúly és ezt egy olyan egyszerű intézkedéssel el lehetne érni, ha az adott cégek bizonyos ideig adókedvezményt kapnának a visszatérő anyukák után, a Start-kártya program mintájára, de a munkanélküliséget megelőzendő. Létezik olyan fórum, ahonnan ez a felvetés esetleg a döntéshozók füléhez is eljutna?
Üdvözlettel:
H. Judit
dolgozomami mondta
Kedves Judit!
Léteznek bizonyos mértékű kedvezmények, de sajnos ezek nem ösztönzik a munkáltatókat, mert alapvetően a hozzáállással van gond: úgy vélik, hogy a kisgyermekes anyuka nem jó munkaerő. Amg pedig ez a sztereotípia van eltervedve, addig nem sokat javít némi kedvezmény a helyzetünkön. Léteznek fórumok is, ahol néhányan – sokan – hangot adnak a véleményüknek, de a döntéshozók szerintem nagyon jól tudják, hogy hol van a hiba. Csak hát ugye ezen változtatni sok idő és még több pénz. Azért én reménykedem, hogy jobb lesz a helyzet néhány év múlva.
Üdv:
Ági
Gabianyu mondta
Kedves Ági!
Közalkalmazott vagyok,heti 40 órában dolgoztam a gyerekek születése előtt. Júniusban lesz 2 éves a kisebbik gyermekem,onnantól kezdve kezd pörögni a felgyülemlett szabadságom,ami nagyjából 2013.február végére fut ki,utána állnék munkába.Tettem utalást a főnökömnek,hogy a gyermekem 3 éves koráig,a szabadság lejárta után,6 órában mennék vissza GYES mellett(ha nem lesz bölcsi). Azt a választ kaptam,hogy „ezt a munkakört nem lehet 6 órában ellátni”.A kérdésem az lenne,hogy ha pl. 4 órát kérek,akkor is mondhat-e nemet a kötelező részmunkaidős foglalkoztatás tükrében,amit a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény ír elő.A férjemmel értetlenül állunk a dolog előtt(ő is pedagógus),hiszen törvény adta jogom van a részmunkaidőhöz.Csak halkan jegyzem meg,hogy ha 6 vagy 4 órában foglalkoztatna,akkor a gyerek betegsége esetén sem esnék ki,mert megoldanánk a férjemmel.
A kérdés nem sürgős,de jó lenne,ha megerősítene valaki,hogy jogom van ehhez!
A választ előre is köszönöm!
Gabi
dolgozomami mondta
Kedves Gabi!
Jól tudod, részmunkaidőben köteles foglalkoztatni, de csak a 4 órára kötelezhető, a 6-ra nem. Közalkalmazottaknál, a heti 20 órás részmunkaidő az, amire köteles a munkáltatód visszavenni téged. Ettől eltérő munkaidőt nem köteles biztosítani neked, persze ettől te ezt megpróbálhatod kérni, és legrosszabb esetben majd írásban kapsz indoklást, amennyiben elutasítja. A kérelmedet a fizetés nélküli szabadság igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a munkáltatóddal közölnöd, megadva benne, hogy meg szeretnéd szakítani a fizetés nélküli szabit, hogy visszatérj dolgozni, azt is, hogy mikor lesz a gyermeked 3 éves (max. eddig szólhat a részmunkaidős módosítás). Ha egyenlőtlen munkaidő-beosztást kérsz, az erre vonatkozó javaslatot is itt kell megadnod.
Amúgy igazad van abban is, hogy könnyebb a betegség esetén megoldanotok a gyermek felügyeletét, ha kevesebb munkaidőben dolgozol.
Próbáld meg még egyszer, szépen, udvariasan, de határozottan… hátha „átmegy” az üzenet a főnöknek.
Sok sikert:
Ági
Gabianyu mondta
Köszönöm szépen a választ,sokat segített!Megpróbálom mindenképp,nem hagyom magam,elvégre kb. 3,5 hónapról lenne szó,ennyi rugalmasság csak lesz benne!
Gansperger Ildikó mondta
Kedves Ági!
Január 30-án irtam utoljára itt, de már nem enged oda írni…. gondolom már elég volt belőlem 🙂
Nagyon szépen köszönöm a segítségedet!!
Már hetek óta a „neten lógok”, hogy teljesen tisztába legyek a dolgokkal, de nem találom sehol se azt, hogy most nekem júli 1-ig nem adhatják oda a felmondási papíromat. Egy oldalon a következőt találtam (igaz ez még csak tervezet volt akkor): „2012 – től a felmondási tilalom intézménye megszűnne, ami azt jelenti, hogy a munkavállalóval a rendes felmondás a védelmi időszakban közölhető, de a felmondási idő csak a védelmi időszak lejártát követő napon kezdődhet.”
Annyit olvastam már a Mt-t, de sehol se találtam ezt.
Mert eszerint odaadhatják a felmondási papírt júli 1 előtt is (mondjuk akár holnap is hogy júli 1el felmondanak), de az előző beszélgetésben arra jutottunk, hogy csak júli 1 után kaphatom meg a papírt.
Még egy tényleg utolsó kérdés: szülésem előtt egy kftnél dolgoztunk ketten irodán, most pedig a jelenlegi 2 főt szeretné a Főnököm megtartani, tehát nem szeretne engem alkalmazni, így júli 1-től hivatkozhat rá a munkáltatóm, hogy nincs másik munkakör számomra?
Ne haragudj, hogy ennyit zaklatlak!
Ezzel már tényleg befejeztem!!!
Sokat segítettél eddig is, ha nem így lett volna már lehet most munkanélküli lennék.
Üdv: Ildikó
Gansperger Ildikó mondta
Bocsi hogy ide kavartam be, de nem engedte máshova írni a hozzászólásomat! 🙂
dolgozomami mondta
Kedves Ildi!
Én látom az előző hozzászólásodat, ott van a korábbiak alatt, oda írtam a választ is neked a kérdéseidre!
Ági
Hajnalka mondta
Kedves Ágnes!
Egy barátnőm ajánlotta az oldaladat, rengeteg hasznos infot találtam rajta. Köszönöm! A kérdésem az lenne, hogy idén január 30-án járt le a gyes-em, jelenleg szabadságaimat töltöm, mert a munkahelyemen közölték, hogy nem fizetik ki, le kell töltenem. Elméletileg május 24-én kezdhetnék. De közben a cégen belül, hallottam, hogy egy másik helyre keresnek embert, jelentkeztem, a jövő héten fog eldőlni, hogy én leszek-e a kiválasztott vagy sem. Viszont 2 hét múlva kezdeni kellene. Hogyan valósítható ez meg, ha én még a szabadságaimat töltöm? Mi egy nagy cég vagyunk, a kormánynak köszönhetően sok kis cégből egyesültünk naggyá, viszont cégen belül azért még egységenként működnek a dolgok. Tehát nekem ki kell lépnem a jelenlegi helyemről, új szerződést kell kötni az új munkaadómmal, viszont lógnak a levegőben a szabadságaim. Ebben a helyzetben ez elúszott? Ha felmondok a jelenlegi helyemen, akkor van felmondási időm? Ez azért is lenne érdekes, mert 5 éve otthon vagyok (2 gyerekkel), és már egészen más a munka, tehát nem hiszem, hogy szükségük lenne rám.
Válaszodat várom, és nagyon köszönöm, üdv: Hajni
dolgozomami mondta
Kedves Hajni!
Nem írtál egy fontos dolgot, kérlek segíts: Mt. hatálya alá tartozó munkavállaló vagy, vagy közalkalmazott / köztisztviselő?
Üdv:
Ági
Hajnalka mondta
Kedves Ági!
Egy teljes mértékben állami Zrt. alkalmazottja vagyok, mely az államtól kapja a költségvetéséhez szükséges pénzt, de a szerződésem ezzel a Zrt-vel van megkötve, nem pedig a magyar állammal, tehát nem vagyok közalkalmazott. Ezért gondolom, a Mt. hatálya alá tartozom.
Köszönöm, üdv: Hajni
dolgozomami mondta
Kedves Hajni!
Ha a szabadságok kivétele közben te úgy döntesz, hogy mégsem szeretnéd a korábbi munkakörödet visszakapni, és máshol dolgoznál, akkor munkavállalói rendes felmondással, vagy közös megegyezéssel jöhetsz el. Felmondási időd biztosan van, hiszen van alapból a munkaszerződésedben egy adott felmondási idő (ez általában 30 nap, de nézd meg, mert lehet, hogy nálad több), és erre jönnek a plusz napok a munkában töltött évek alapján (3 év után +5 nap, 5 év után +15 nap, 8 év után + 20 nap, 10 év után + 25 nap…). Amennyiben a munkáltatód nagyon szigorúan ragaszkodik ehhez, akkor a rendes felmondásod esetén ezt az időt le kell töltened. A másik megoldás a közös megegyezés, ekkor megegyeztek egy adott dátumban, amikor megszüntetitek a munkaviszonyodat. Ez lehet sokkal közelebbi dátum, mint a felmondási idő utáni. Ez rajtatok áll. Ha valóban nem nagyon tud és akar neked munkát adni, akkor biztosan ő is örül, hogy megszabadulhat tőled. De fontos, hogy semelyik esetben nem fogod elveszíteni a még ki nem vett szabikat, hiszen ezek mindenképpen járnak neked, vagy kiadják (azaz meg kell várnod, hogy ezek leteljenek), vagy pénzben megváltják (és így hamarabb mehetsz az új munkahelyre). DE annak alapján, amit írtál, nem tudom teljesen biztosan eldönteni, hogy az új munkakör, amit megpályáztál, ugyanannál a munkáltatónál van-e, de ha igen, akkor nem kell felmondanod, sem közössel eljönnöd! Ha ez ugyanaz a jogi személy – akkor én a helyeben megpróbálnám azt elérni, hogy ebbe az új munkakörbe átvegyenek a korábbi osztályról, azaz a munkaviszonyod folytonos maradjon. Ha a munkáltató személye ugyanaz – az mindegy, hogy ez egyes osztályok mennyire működnek együtt, vagy mennyire „állt már össze” az új cég szervezetileg – akkor neked is érdeked, hogy így történjen, hiszen így nem veszíted el az eddigi jogviszonyodból származó előnyöket (felmondási idő növekedése, végkielégítésre való jogosultság).
Szerintem ha pozitív a visszajelzés a pályázatodról, akkor kérdezd meg, hogy ugyanaz a jogi személy marad-e a munkáltatód, s ha igen, akkor csak egy egyszerű munkaszerződés-módosítás kell :-). Így nem lesz próbaidőd sem, ami azért nem rossz 🙂
Remélem, érthetően írtam le mindent, sok sikert!
Üdv:
Ági
Hajnalka mondta
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm a válaszod, sokat segítettél! Minden jót, üdv: Hajni
H.Ancsa mondta
Kedves Ági!
Köszönöm, sok fontos infót találtam az oldalon.
De azért lenne 1-2 kérdésem. Én közalkalmazottként (pedagógus)dolgozom teljes, határozatlan idejű állásban. A szabadságunk alap és pótszabadságból áll.
A kérdésem, hogy a pótszabadság (nem a gyermek utáni) is jár a TGYÁS és a GYED – nekem még 1 évnyi – időszakára?
Március végén jár le a GYED-em, ezután venném ki a szabadságomat, majd szep.től mennék vissza tanítani fél állásban, GYES mellet. De a számításaim alapján, még így is marad szabadságom, ha pótszabadságokkal is számolok (a babavárásom veszélyeztetett volt, így táppénzen voltam,) kivehetem a maradék szabadságokat decemberig, hiszen őszi-téli szünet is lesz? Csak a szabadságot 4 órára számfejtik majd Nekem? – ha jól értettem a korábbi hozzászólásokat.
A GYES-ről le kell mondanom, amíg áprilistól augusztusig szabadságon leszek, vagy mivel nem is igényeltem, ezzel külön nem kell foglalkozni, elég, ha szeptembertől igénylem majd GYES-t?
Köszönöm szépen!
Ancsa
dolgozomami mondta
Kedves Ancsa!
A pótszabadságról már ezt és azt is olvastam, elég vitatott dolog. A Kjt.-ben nincs külön benne, hogy ez a pótszabadság, ami az oktató, nevelő munkát végző közalkalmazottaknak jár, ne járna a szülési szabadság, vagy a GYED első éve alatt. De tudok több olyan pedagógus anyukáról, akiknek ezt nem adta meg a munkáltató… Szóval én azt tanácsolom, hogy egyeztess időben a munkáltatóddal, s mindenképpen próbálj meg ragaszkodni ahhoz, hogy a pótszabi is jár. Ha nem akarják megadni, kérdezz vissza, hogy pontosan hol van leírva, hogy ez nem jár a szülési, és a fizetés nélküli szabira? Ha valóban sok szabadságod van, akkor a munkáltatóddal közösen döntsétek el, hogy ezeket hogyan és mikor veszed ki. Törvény szerint a szabadságokat az akadályoztatás megszűnésétől számított 183 napon belül kell kiadni a te esetedben, ez július 1-jétől 60 napra módosul. Jelenleg pénzben meg lehet váltani a szabadságok egy részét (6 hónapra járót), de ez is meg fog szűnni július 1-jétől, tehát még erről is egyeztethetsz a munkáltatóddal, hogy „csökkentsétek” a kiveendő szabik számát.
A GYES-t külön kell majd igényelned, ha már nem szabin leszel, hanem ténylegesen dolgozol részmunkaidőben, s valószínűleg az igénylés mellé be fogják kérni a bizonyítékát annak, hogy valóban részmunkaidőben dolgozol (a kinevezésed módosítását).
Üdv:
Ági
H.Ancsa mondta
Kedves Ági!
Köszönöm szépen a segítséget!
Ancsa
KovácsKatalin mondta
Kedves Ági!
Nagyon szuper az oldalad,örülök hogy rátaláltam. A személyes kérdésem a következő lenne:Kisfiam 2012. augusztus 06-án tölti be a 3.életévét, 2 éves korában visszamentem 8 órába dolgozni a munkáltatómhoz. Sajnos most március 1-vel csoportos létszámleépítést csinálnak, mivel a cégünk a megrendelésének több mint a felét elveszítette. Én idén novemberben lennék 13. éve a cég alkalmazottja. Jelenlegi tudásom szerint 2012.augusztus 6-ig (+30 nap)felmondási védelem alatt állok, illetve, ha bevezetik az új Mt-t akkor csak július 01 (+30nap). Mostani információim szerint nem akarnak elküldeni hanem felajánlanak egy másik állást, ami takarítónői állás lenne a mostani vezetői asszisztens munkaköröm helyett kb. több mint a fele jelenlegi fizetésemért ráadásul 8 órás munkám helyett 12 órás munka lenne. Muszáj nekem ezt elfogadni vagy kérhetek a gyerekem 3 éves koráig(+30 nap) vagy július 01(+30 napig) állásidőre járó bért a jelenlegi béremmel. Egyáltalán milyen munkakört fogadhatok el mennyivel kevesebb bérért. (Azt azért megemlíteném, hogy a cégnél 1 vagy 2 asszisztenst akarnak tartani a mostani 7-ből, és a megmaradt munkája a cégnek mindössze a takarító munka, tehát szerintem nem is tudnának más munkakört felajánlani és több mint valószínűleg nem engem akarnak megtartani, mivel nemrég jöttem vissza dolgozni.) A másik kérdésem az lenne, hogy a védettségem lejárta után is megkapom a végkielégítésemet? Vagy inkább kérjem el most hogy biztosan megkapjam és hagyjam az állásidőre járó béremet. Mit tanácsolsz mit tegyek jelen helyzetemben? Szívesen maradnék a cégnél de nem szeretnék szakmai képzettségemnek nem méltó munkát végezni ráadásul fele annyi pénzért. Nagyon várom a válaszodat, előre is köszönettel: Kovács Katalin
KovácsKatalin mondta
Kedves Ági!
Még egy kérdésem lenne a fentiekhez, valószínűleg hétfőn elém tesznek egy 10-20%-os bruttó bér csökkenésről szóló szerződésmódosítást március 01-től. A fentiek ismeretében mit tanácsolsz alá írjam ezt? Egyenlőre munkakör módosításról még nem szól a fáma, de felkértek munkajogi képviselőnek a központi állomány munkavállalói részére (3 terület van 3 képviselő ebből az egyik lennék én). Valószínűleg nem akarnak elküldeni mert korrektül állnak a helyzetemhez, de aláírjak én bércsökkentést? Hirtelen kiszámolva ha végkielégítésre kerülnek a sor majd több mint 100.000. Ft-tól esnék el. Vagy örüljek hogy maradhatok? Köszi a segítséget
dolgozomami mondta
Szia Katalin, most látom, hogy van az a másik hozzászólásod is, nos nézzük: ha úgy gondolod, hogy korrekt módon áll a helyzetedhez a munkáltatód, akkor fontold meg az új munkakört (azt nem értem, hogy miért nem munkakör-módosítás ez, hiszen vezetői asszisztensből munkajogi képviselővé válni igenis módosítás, nem is kicsi…). Vannak cégek, akik – amennyiben tényleg visszaestek a megrendelések, és létszámleépítésre kényszerülnek – megpróbálnak megegyezni a dolgozókkal, hogy a fizetéseket csökkentik, de cserébe kínálni is szoktak valamit (vagy nem küldenek el annyi dolgozót, vagy azt vállalják, hogy aki marad a csökkentett bérrel, azt nem küldik el x hónapig, évig.) Esetleg ha erről van szó, akkor jó, ha utánajársz pontosan. De csak a bércsökkentés, munkakör-módosítás nélkül elég gyanús…
Ha ez mégis egy korrekt munkakör módosítási ajánlat, akkor esetleg tényleg tovább dolgozhatsz itt. Vigyázz azonban, mert ha ezt aláírod, és mégis elküldenek később, akkor valóban kevesebb lehet a végkielégítésed (nem a mindenkori béred alapján kapod, hanem úgynevezett átlagbért kell fizetni, azaz az elmúlt időszak átlagát, július 1-től ezt távolléti díjnak fogják hívni, de a lényege ugyanaz). Kérdés, hogy nem-e ez a céljuk??? Sajnos az a rettenetes egy ilyen helyzetben, hogy az ember lánya néha nem is tudja, hogy bízhat-e a munkáltatójában..
Próbáld meg elérni, hogy minél kevesebbet csökkentsenek, akár nyíltan ki is mondva, hogy ha mégis leépítésre kerül a sor egy idő múlva, akkor te ezáltal kevesebbet fogsz majd végkielégítésként kapni. Kérd el az új munkakör leírását (ha van ilyen egyáltalán), hogy pontosan tudd, mik lesznek a feladataid. ehhez jogod van.
Sok sikert:
Ági
KovácsKatalin mondta
Szia Ági!
Köszönöm a válaszod! Sajna nekem is elég gyanús ez a bércsökkentés. Az a gyanúm hogy csak ezért teszik, hogy a március 01-én elinduló létszámleépítés időtartamára, ami ahogy utánanéztem kb.1 hónapot+ 30 nap felmondási időt vesz igénybe az alkalmazottaknál – minél kevesebb bért kelljen fizetniük. Nem tartom fair dolognak ezt, mert előbb mondják meg kit küldenek el csak utána csökkentgessenek és ne szúrjanak ki azzal akit úgyis elküldenek, nem? Úgy gondoltam nem írom alá a bércsökkentést -(bár már majdnem mindenki aláírta -ugyan nem értem hogy miért, biztos félnek, vagy bíznak hogy így maradhatnak)- és a miértre az lesz a válaszom, hogy addig amíg nem tájékoztat a munkáltató arról hogy a jövőben mi a terve velem mint munkavállalóval nem vagyok hajlandó aláírni. Végül is max. a munkáltató haragját vívom ki, de legalább kiállok a jogaimért! Ági, mi a véleményed jól teszem? Ja még annyi hogy munkakör módosításról szerintem szó sincs, ez a munkajogi képviselő megbízás csak formalitás és 1 hónap az időtartama. Ja és még annyi hogy a nagy főnököket már kimentették az eredeti bérükkel + jó pár hónap jutalommal és még fel is mentették őket a munkából, akkor miért a kicsikkel akarnak kiszúrni? Igazságtalan! Ági még egy kérdés, kérhetem azt hogy ha nem tudnak munkát adni nekem akkor az eredeti béremmel fizessenek állásidőt pl. július 01-ig és utána végkielégítéssel mondjanak fel rendesen? Vagy ez túl merész kérés? Egy kicsit azért félek és még mindig bizonytalan vagyok magamban mert szerintem én leszek az egyedüli aki szembe fog szállni a munkáltatóval! Válaszodat előre is köszönöm! Kata
dolgozomami mondta
Kata, nagyon nehéz olyan tanácsot adni, amihez nem ismerek minden apró részletet. Ahogy írtam korábban is, ez a csökkentés azért kissé gyanús… de ha tényleg, csak 1 hónapra szól ez a „megbízatás”, akkor én inkább óvatos lennék a helyedben! Az, hogy mit kérhetsz, attól függ, hogy 1. milyen jó tárgyalási helyzetben vagy 2. mennyi pénze van a cégnek. Jelenleg felmondási védelem alatt állsz, tehát július 1-ig biztos a helyed, s ilyen értelemben a fizetésed. Ha nem tudnak a jelenlegi munkakörödben munkát adni, nem vagy köteles bármilyen másik munkakört elfogadni, bár téged is terhel az együttműködési kötelezettség. Ha mondjuk a másik osztályon, de ugyanolyan, vagy hasonló asszisztensi munkakört kínálnak fel a jelenlegi helyett, „illik” elfogadni. De ha nincs ilyen felajánlott munkakör, akkor igen, jogosult vagy az állásidőre, július 1-ig biztosan. Utána – ha tényleg megszűnt a munkaköröd – jöhetne a végkielégítés, és a felmondási időre járó bér. Ezen összegekre biztosan jogosult vagy, így ha megpróbálsz alkut kötni, kérheted minimum ezt, hiszen bármi is történik, ennyi jár neked a törvény szerint. Ha a dolgozók leépítése a céljuk, és minél hamarabb meg akarnak szabadulni akár tőled is, akkor még felajánlhatod, hogy + 1 havi bért adjanak hozzá mindehhez, és aláírod a közöst. Ez nekik annyival jobb, hogy utólag nem tudod megtámadni így ők is biztonságban lesznek 🙂 Sok cég kínálja ezt a dolgozóknak, csak hogy kevesebb legyen a rizikójuk a munkaviszonyok megszüntetésekor. Persze ez már csak egy plusz lehetőség, nem kell feltétlenül ezt megjátszanod.
Sok sikert, és majd írd meg, mit lett a „harc” vége 🙂
Üdv:
Ági
dolgozomami mondta
Kedves Katalin!
A jelenlegi szabályozás szerint nem küldhetnek el munkáltatói rendes felmondással, még létszámleépítésre hivatkozva sem. Bármiféle szerződésmódosítás csak mindkét fél akaratával lehetséges, tehát nem vagy köteles takarítónőként dolgozni. Azonban figyelj arra, hogy július 1-je után már nincs az a +30 nap, amit írtál, sajnos ez is meg fog szűnni. Ha tehát akkor el akarnak küldeni, arra hivatkozva, hogy megszűnt a munkaköröd, és nincs másik, a végzettségednek, tapasztalatodnak megfelelő (és ez tényleg így van), akkor bizony csak a végkielégítés, és a felmondási időre járó bér jár neked (a végkielégítés minden esetben jár, ha a munkáltató rendes felmondással szünteti meg a jogviszonyt, mindegy, hogy július 1-jén, vagy később).
Üdv:
Ági
KovácsKatalin mondta
Kedves Ági!
Van arról információd, hogy a július 1-i törvény kire fog vonatkozni, úgy értem, hogy pl. rám is aki már visszament 2011. augusztusában dolgozni, vagy csak arra aki esetleg ezév július 01-től fogja ez megtenni? Ez még nem tiszta számomra, a munkaügyesünk szerint rám ez nem fog vonatkozni, mert én még az előző törvény szerint álltam munkába így augusztus 06-ig (a fiam 3 éves koráig)+ 30 napig vagyok védett tehát csak akkor mondhatnak fel és onnantól még 30 felmondási időm van. És hogy mi lett a harc vége hát még javában benne vagyunk, de a munkáltatómnak állománygyűlésen kijelentette, hogy én vagyok az egyetlen ember aki biztos hogy maradni fogok a védettségem miatt. Gondolhatod mennyien utálnak most (sokan) és ezt éreztetik is de hát ez van ! Nem egyszerű az anyukák élete! A csoportos létszámleépítés márc.01-el elkezdődött és április végéig lezajlanak a dolgok. Igazából én is nagyon kíváncsi vagyok a harc végére. Megírom majd! És köszön az eddigi segítségedet, a határozott fellépésem és „jogaim tudása” sokat segített nekem „harcban”! Kata
dolgozomami mondta
Kedves Kata!
Nincs információm arról, hogy lenne-e olyan megkülönböztetés, hogy a szerint, hogy ki mikor ment vissza dolgozni, vonatkozik-e rá a védelem, vagy nem. Korábban, amikor jelentős változás volt az Mt.-ben – például a fizetés nélküli szabadság alatt járó szabadságnapok csökkent – akkor külön tartalmazott egy olyan magyarázó rendelkezést, hogy kikre lesz ez érvényes, és kikre nem. De ilyen kitétel most nincs a megszavazott tervezetben, s konkrétan az új Mt. szerkesztésében részt vevő szakember is azt mondta, hogy „hát, kérem, hogy ez kire fog vonatkozni, és kire nem, az nem egyértelmű”. Szóval addig, míg valaki elém nem teszi az erről szóló hivatalos szöveget, én óvatos lennék… Persze, ha a munkáltatód úgy tudja, hogy ez rád nem vonatkozik, abból bajod nem lehet :-), de azért csak óvatosan!
Üdv:
Ági
KovácsKatalin mondta
Kedves Ági!
Szeretnék megint tanácsot kérni. Az előzményekhez írok, hogy tudd miről volt szó eddig. Tegnap a cégnél lezáródott a létszámleépítés. Nekem a védettségem miatt ami 08.06-ig tart egy másik munkakört ajánlottak fel kb. egyenértékű a mostani munkámmal. Ennek örülök, de közölték azt is hogy mindenkivel új munkaszerződést íratnak alá ahol a béreket is módosítani fogják. Eddig már 10%-al csökkentették a béremet, valószínűnek tartom hogy még akarnak majd csökkenteni, de természetesen én ezt nem szeretném. Jogom van ezt visszautasítani? Ha mégis elküldenének augusztus 06. után mikor lejár a védettségem akkor a több mint 12 éves munkaviszonyom után a végkielégítésem a bércsökkentés miatt csökkenne. Érvelhetek én ezzel? Garanciát nem fognak adni arra hogy elküldenek, vagy nem , lehet addig a cég is csődbe megy. Ha nem írom alá a bércsökkentést mit tudnak ellenem tenni? Köszönöm a segítségedet.
dolgozomami mondta
Kedves Kata!
Egy másik munkakör felajánlása azért veszélyes, mert az bizony a bér módosítását is maga után vonzza általában. Ha a másik munkakört elfogadod, akkor a bérben is meg kell, hogy egyezzetek. Ez sajnos a valóságban úgy szokott zajlani, hogy a munkavállaló kevesebbet kap. Ezért én, amíg tart a védettség és az anyuka attól fél, hogy nem korrekt módon járnak el vele, nem szoktam, csak nagyon indokolt esetben javasolni a másik munkakör elfogadását. A munkaszerződés módosítása csak közös megyegezéssel történhet, tehát nem mondhatják azt, hogy holnaptól ez a munkaköröd, és ennyivel kevesebb a fizetésed. Mit tehetsz? Nem írod alá. Elmondod, hogy van egy érvényes munkaszerződésed az eredeti munkakörödre, s több szempontból is hátrányos lenne számodra, ha kevesebb bérért kellene egy másikat aláírni: 1.) jelenlegi megélhetés, 2.) felmondás esetén alacsonyabb végkielégítés. A jelenlegi szabályozás szerint ha nem tudnak a szerződésed szerinti munkakörben foglalkoztatni (márpedig te nem fogadsz el mást), állásidőre járó bért kell fizetniük. Nos, ilyenkor szokott az jönni, hogy akkor mégis maradhat az eredeti munkakör.
Az, hogy ezek után július 1-jétől, ha elküldhető leszel, el is küldenek, szinte biztos. De amúgy meg nem? Szerintem ha most belemész az alacsonyabb bérbe, nem fog az sem megmenteni téged, annak alapján, amit írtál.
Még egy infó: készül az a magyarázat, ami majd tisztább képet teremt azzal kapcsolatban, hogy hogyan is lesz ez a védettség, a július 1-je előtt visszatérő anyukáknál. Ha valami érdemi információm lesz, jelentkezem, megírom ide is!
Kitartás!
Ági
KovácsKatalin mondta
Kedves Ági!
Pont ma írtam alá egy új munkaszerződést, talán ha 1 nappal hamarább kapom meg a válaszod másképp döntök, de már belefáradtam a huzavonába. Hetek óta ment a konzultálás arról hogy milyen munkakört adjanak nekem végül is megegyeztünk egyben és ma elém tolták az új szerződést 6 órában – amiről nem volt szó, de aláírtam. A bérem arányosan csökkent a 8 óráshoz képest, tehát ha visszatesznek 8 órásba mégis – szó volt róla,hogy pár hónap múlva,ha javul a helyzet-akkor az eredeti bérem marad. Így 6 órában tudom igényelni a gyest is ugye???? Remélem ez így van. Ha így kalkulálok akkor az eredetihez képest havi 20 ezer forinttól esek el kb. ja és persze a jövőben végkielégítés is csökken.
Azért elég gyanús ez a 6 óra – de azért bízok hátha tovább maradhatok mint a védettségem. Most teljes a káosz a fejemben lehet hogy rosszul döntöttem? Az új szerződés április 1-től él, visszamondhatom úgy hogy aláírtam? Vagy mostmár mindegy?
Köszönöm, Kata
dolgozomami mondta
Kedves Kata!
Sajnálom, hogy nem tudok gyorsan válaszolni, sajnos én is, és a lánykám is megbetegedtünk. Ha már aláírtad, akkor elég nehéz megtámadni, de ne félj, amit mondtak, hogy nem jár végkielégítés, az nem igaz. Nem tudom honnan veszik, de ha a munkaviszonyod folyamatos maradt, azaz nem kiléptettek, és egy nap szünet után beléptettek, hanem csak módosítottátok a munkaszerződést 6 órásra, de a jogviszony folyamatos maradt, akkor biztosan jár végkielégítés és felmondási időre járó bér, ha mégis megszüntetnék a munkaviszonyodat július 1-je után! Az tény, hogy ezek összege kevesebb lesz, de jár, szóval nyugi, nem csináltál nagy butaságot. Nézd a jó oldalát: a 6 órás munkaviszony több szabadidőt jelent neked a családra, és igen, igényelheted mellette a GYES-t így a kiesett bér egy része legalább meglesz.
Remélem, meg tudtalak nyugtatni, írj, hogy mi lett a vége!
Üdv:
Ági
KovácsKatalin mondta
Kedves Ági!
Sokszor írok neked, ne haragudj. Most már teljes a csőd, nagyon megbántam, hogy aláírtam a 6 órás szerződést, napról napra új infókat kapok, most azt hallottam,hogy munkajogász mondta, hogy 6 órás munkaviszonynál nem jár végkielégítés és bármikor elküldhetnek (majd védettség után persze) mindenféle indok nélkül. Igaz ez? Kétségbeesésembe bementem az egyik főnökömhöz (2 van) és kértem,hogy tekintse tárgytalannak az aláírt szerződést és tegyenek vissza ha lehet 8 órában azt mondta kiáll mellettem, de a másik főnökkel is egyeztetni kell. Holnap leülünk hárman, nagyon bízom a jóindulatukban, bár a másik főnök eléggé a cég érdekeit képviseli,mint kiderült ő találta ki a 6 órást, valószínűleg okkal!!! A jobb indulatú főnököm azt mondta, hogy amíg nem vettem át a munkaszerződésem( mert ugye aláírtam de mivel még akkor nem volt aláírva általa) nekem nem adtak példányt belőle. Ma reggel akarták átadni, de nem vettem át. Későn kapcsoltam, EZ VAN nem tehetek már mást ezügyben. Kérhetem még az előző szerződésem szerint ami márc.31-ig szól az állásidőt és a végkielégítést, ha nem egyezünk meg? Vagy már fújhatom az egészet? Kata
KovácsKatalin mondta
Kedves Ági!
Köszönöm a megnyugtatást!!! Nekem is gyanús volt az hogy nem járna végkielégítés 6 órára. Mindenesetre én nem nyugodtam és kezdeményeztem a beszélgetést a másik főnökkel is. Mondtam neki, hogy mivel nem adott módot arra, hogy elvigyem és alaposan átnézzem, mással átbeszéljem a szerződésem tartalmát,hanem arra kért, hogy ott írjam is alá – én rájöttem arra, hogy hátrányos helyzetbe kerültem a 6 órás szerződés miatt pl. nem voltam tisztában avval sem hogy simán kérhettem volna a 8 órás munkát és ha ő ezt nem tudja nyújtani nekem , akkor állásidőt kell fizetnie,(persze én ezt tudtam :-)) és még azt is mondtam hogy a végkielégítésem is sokkal kevesebb lesz.(Munka Tv. 7.§. alapján ezekre az indokokra hivatkozva megtámadhatom a az aláírt szerződést 30 napon belül-legalábbis én ezt okoskodtam ki – szerinted ez reális elgondolás??? -persze ezt csak akkorra tartogatom, ha ő is úgy áll hozzám-. Most ott tartunk, hogy ő azt mondta, hogy nem fog visszaélni azzal hogy aláírtam a szerződést és konzultál a munkajogászával. És még azt is mondta, hogy esetleg visszaadja a 8 órát vagy abban is megeggyezhetünk,ha 6 órában maradok akkor írunk egy olyan papírt, hogy 8 órára kapom a végkielégítésemet. Ilyet lehet csinálni??? Vagy erre valami „csavar”???Jövő hét hétfőn vagy kedden leülünk és folytatjuk az egyezkedést!! Hát most itt tartunk. Most már csak dűlőre jutunk. Köszönöm mégegyszer az eddigi segítségedet, nagyon sokat jelentett. Kata
dolgozomami mondta
Kedves Kata!
A 7. paragrafus nem rossz ötlet, bár ahogy írtad, azért te is tudtál egy-két dolgot, nem voltál teljesen tudatlan. De szerintem ezt csak végső fegyverként vedd elő, inkább próbáld meg szépen megértetni vele, hogy ez a megállapodás több szempontból is hátrányos számodra, s próbáljatok meg valami közös megoldást találni. Ha mondjuk neked is megfelel egy határozott ideig ez a 6 órás jogviszony – mert például így több időd van a családra – akkor kérhetnéd, hogy ez maradjon, tekintettel arra, hogy tudod, a cég nehezebb helyzetben van, s te is szeretnél segíteni, de ez csak egy határozott ideig legyen így, és utána automatikusan légy újra 8 órás. Ha pedig mégis felmondanának neked a védettség után, a végkielégítésed összegét toldják meg azzal az összeggel, amit a munkaidő csökkentése miatt elveszítesz (ezt beleírhatjátok egy megállapodásba, egy adott dátumhoz kötve). Így mindenki engedett egy kicsit, de mégis kapott valamit. 🙂
Szerintem ha érezteted, hogy megérted őket, te is szeretnél együttműködni, de persze csak bizonyos kereteken belül, hiszen saját magad ellensége nem vagy, az mindig jól jön!
Sok sikert, kíváncsi vagyok, mi lesz a vége!
Üdv:
Ági
KovácsKatalin mondta
Kedves Ági!
Sajnos meg kellett hoznom egy elég felelősségteljes döntést, aláírtam a közös megegyezést.A végkielégítést és a felmondási időre járó bért megkapom, de állásidőre járó bért nem tudtam kicsikarni belőlük, ugyanis ő azt mondta hogy felajánlott nekem egy hasonló munkát -ami igaz is és még a 6 órásból visszatett 8 órásba is – de én ezt nem fogtam el. A munkakört 3 nap betanulás után kezdtem átlátni és rájöttem, hogy én ezt még sem akarom csinálni 1.)a programot amivel működik nem mutatta meg nekem az akinek át kellet adnia a munkakörét, egyszerűen megtagadta mert nagyon meg van sértve hogy elküldik, én ezt jeleztem a főnökségnek, azt mondták hogy elég ha átveszem a gyakorlati részét és majd megtanulom a programot. Egy raktár kezeléséről van szó ami mint kiderült elég nagy hiánnyal küzd!!!! azt mondták hogy ha én egy aktuális dátummal átveszem nem lesz belőle semmi gondom rajtam nem kérnek számon semmit! 2.) közölték azt is hogy pár hónapon belül ezt a munkakört amit rajtam kívül még egy szállító férfi is végez egy ember kezébe fogják tenni, rájöttem, hogy ez az ember nem én leszek és 3 hónapért (július 1-ig csak 2 és fél hónap – április 15-vel írtam alá a közöst- nem fogom ezt bevállalni. Próbáltam ezzel érvelni de nem ment bele ebbe az mondta hogy el nem végzett munkáért nem fog nekem fizetni. NEm harcoltam tovább velük a nyugalmam érdekében aláírtam. Ráadásul pár hónap múlva teljesen csődbe megy a cég azt jósolják! Megkönnyebbültem de mégis bennem motoszkál hogy azt a 3 havi béremet is elkérhettem volna, a másik pedig az hogy nagyon nagy ürességet érzek most!!! 13 év után nem lesz munkám!!! Találok vajon újat egy 2 és fél éves gyerek mellett, van rá kb.2 hónapom!!!?? Szomorú vagyok! Köszönöm az eddigi segítségedet! Kata
dolgozomami mondta
Kedves Kata!
Kérlek, ne légy sem szomorú, sem megbánó azzal kapcsolatban, amit tettél. Szerintem nagyon sokat harcoltál valamiért, ami – ezek szerint – már rég nem a tiéd volt. Ez a munka és ez a munkahely nem várt téged vissza, s olyan körülményekbe kényszerített, ami nem méltó valakihez, aki ennyit dolgozott ott. A nyugalmad, a családod volt fontosabb, és ha te így döntöttél, jó döntést hoztál! Nem jó minden nap úgy bemenni dolgozni, hogy azon jár az eszed, ma vajon hogy vernek át, mit találnak ki, hogyan húznak csőbe…??? Ezt a stressz biztosan hazavitted volna, s akkor meg a család sínyli meg az egészet… Az, hogy az állásidőre járó bért nem kaptad meg, nem csoda, hiszen ha ők munkát tudtak adni neked, nem kötelesek állásidő fizetésére.
Gondolj arra, hogy te mindent megtettél egyrészt azért, hogy visszailleszkedj, több kompromisszumot is vállaltál, hogy megtarthasd az állásodat, hogy újra dolgozó mami lehess, annak minden szépségével és nehézségével. Másrészt amikor szükség volt rá, kiálltál magadért, többször is egyeztettél a főnökökkel a jogaidról, vállaltad a konfliktushelyzetet nem egyszer, így erre igenis büszke lehetsz. Nem neked van szégyenleni valód, hanem nekik. Engedd el az egészet, add meg magadnak azt a „luxust”, hogy nem foglalkozol azokkal tovább, akik ennyire minősíthetetlenül bánnak a saját munkavállalóikkal, és lépj tovább.
Van egy új munkád: napi 8 órában állást keresel 🙂 Regisztrálj fel az összes online portálra, iratkozz fel a hírlevelekre, hogy azonnal értesülj az új állásokról, töltsd fel az önéletrajzodat az adatbázisokba, és „támadj” be 8-10 munkaerő-közvetítő céget is. Mozgósítsd az ismeretségi körödet közelebbi és távolabbi barátokat, rokonokat, ismerősöket, mindenki tudja, hogy állást keresel! Találsz sok hasznos cikket a honlapomon, hajrá, ne add fel.
És addig is itt a tavasz (bár ma délelőtt majd lefagyott az orrom, míg a lányommal sétáltunk odalent :-)), örülj a napsütésnek, és tölts minél több időt a kicsiddel!
Sok sikert, s ha pályázással kapcsolatos kérdésed van, tudod, kihez fordulhatsz! 😀
Üdv:
Ági
KovácsKatalin mondta
Kedves Ági!
Köszönöm az együttérzésedet, nagyon jól esett amit írtál!
Sok dologban (érzésben) megerősítettél! Azt hiszem már jobban is vagyok! 🙂 Szerinted menjek vissza most gyesre , vagy álláskeresési járadékot igényeljek? A gyes még 3 és fél hónapig járna, a másikat pedig 3 hónapig igényelhetem de ahogy számoltam többre jönne ki havonta mint a gyes, mert megkapnám a minimálbér összegét. Közös megegyezéssel jöttem el ilyenkor igényelhetek egyáltalán segélyt? Köszönöm a segítséged! Kata
dolgozomami mondta
Kedves Kata!
Örülök, hogy megnyugodtál, fontos, hogy most a jövőre koncentrálj, ne a múlton rágódj! A kérdésedre a válasz attól függ, mire játszol. Ha arra, hogy minél tovább legyél biztosítási jogviszonyban, akkor én előbb végigvárnám a GYES-t, s csak utána mennék el álláskeresési járadékra, hiszen így tovább vagy biztosított (az álláskeresési járadék jogfenntartó időnek minősül). Ha a pillanatnyi anyagiak a fontosak, akkor értelemszerűen a járadékot válaszd! Az, hogy hogyan szűnt meg a jogviszonyod, nem számít!
Sok sikert, üdv:
Ági
Kulcsár Judit mondta
Kedves Ági!
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy amikor elmentem a cégtől szülési szabadságra, a főnököm felvett a helyemre egy új munkatársat határozatlan időre (bár én már akkor jeleztem, hogy egy, legkésőbb másfél év múlva visszamennék). Ha tehát én vissza szeretnék menni, és ő nem fog akarni visszavenni (ezt már szóban azonnal közölte velem, amint bejelentettem várandósságomat)akkor ezek szerint július 1-je után nekem már csak a végkielégítés jár majd?
Segítségedet és tanácsodat előre is köszönöm!
Judit
dolgozomami mondta
Kedves Judit!
Az, hogy ő nem szeretne visszavenni, és hogy megfelelően meg tudja indokolni a munkáltatói rendes felmondást, azért nem ugyanaz!!! A július 1-jei változás után akkor szüntetheti meg a munkáltató a 3 évesnél fiatalabb gyermek anyukájának munkaviszonyát rendes felmondással, ha munkáltató működésével összefüggő ok áll fent, és nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy ha van ilyen, de a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja. Persze ezt egy kis cégnél elég könnyű megindokolni, pláne, ha az elmúlt években még el is küldtek néhány kollégát. De egy nagyobb cég esetében – ahol sok egyéb terület van, s így sok lehetséges munkakör – ezzel az indoklással (ha nem valós) nem biztos, hogy meg tudnak szabadulni tőled.
Szerintem először is azt nézd meg, hogy mit tudsz most a cégről, milyen helyzetben vannak, mennyire megy jól nekik, van-e megrendelés, vagy leépítések jellemzőek. Ha biztosan rossz a helyzet, akkor inkább maradj odahaza, és próbálj meg másodállást találni, GYES mellett heti 30 órában dolgozhatsz egy másik cégnél, bár tudom, nem olyan könnyű részmunkaidős állást keresni. Ha „megy a szekér”, és jó üzleti híreket hallasz, akkor döntsd el, hogy kockáztatsz-e. Mert meglehet, hogy „elriasztásképpen” azt mondják, hogy nem fognak visszavenni, de ha hivatalosan írásban bejelented, és nem tudnak elküldeni, akkor foglalkoztatniuk kell. Aztán ha jól teljesítesz, nem nyafogsz, dolgozol, talán rájönnek, hogy nem is maga az Antikrisztus egy kisgyerekes anyuka… 🙂 De benne van ebben a verzióban, hogy elküldenek, ha megfelelően meg tudják indokolni. Ekkor még mindig eldöntheted, hogy megtámadod-e a felmondást, ha úgy véled, van esélyed egy munkaügyi perben.
A munkáltatói rendes felmondás esetén jogosult vagy a ki nem vett szabadságokra, a végkielégítésre, s a felmondási időre járó bérre.
Gondold át, s ennek megfelelően cselekedj!
Sok sikert:
Ági
Molnár Izabella mondta
Kedves Ági!
Közalkalmazott vagyok(pedagógus), határozatlan idejű szerződéssel.Május 15-én lejár a gyed és úgy döntöttem kiveszem a felgyűlt szabikat (anyagiak miatt) és amikor lejár akkor igénylem majd a gyest.Ezt a munkáltatóm is tudja Ha esetleg találok valami munkát akkor gyes mellett dolgozom. El is küldtem a kérelmet az igazgatónak, aki jóvá is hagyta és tovább küldte a gazdasági osztálynak. Valószínűleg kivehetem a szabikat. Viszont jövőre május 15-én lejár a gyes is mivel felvesznek majd valakit helyettem, nem tudok tanév végére visszamenni dolgozni és nyáron az iskola is zárva van. A főnököm azt mondta, hogy a következő évre is jár majd szabi május 16-december 31-ig terjedő időszakra és azt kivehetem majd nyáron. Lehetséges ilyesmi? Vagy esetleg kérhetek fizetés nélküli szabit arra a 3 hónapra? Ebben az időszakban akkor nem jár az egészségügyi ellátás? Ha mégsem lehetséges a fiz. nélküli szabi akkor május 16-tól felmondhatnak nekem vagy nekem kell felmondanom? 10 éve dolgozom ezen a helyen. Beszélgettem a főnökömmel a felmondásról is, de ő azt mondta ő nem is gondolt erre, nagyon számítanak rá, hogy visszamegyek.Jelenleg 150 km-re lakom a munkahelyemtől, tehát számítanak rá, hogyesetleg nem megyek vissza.
Csinálhatok olyan, hogy úgy döntök, hogy annak ellenére, hogy kérvényeztem a szabit és jóváhagyták, hogy kivehetem, meggondolom magam és mégsem veszem ki, csak a gyes lejárta után? Nagyon dúrva lenne? Ebben az esetben mi a teendő?
Még egy kérdésem lenne: gyerekét egyedül nevelő szülőnek jár a védettség 3 éves kor után is? Elvileg régen így volt, de talán ez is változott.
Válaszodat előre is köszönöm és elnézést, amiért ilyen hosszú voltam.
dolgozomami mondta
Kedves Izabella!
Azt, hogy ezt az előre bejelentett szabik kivételét még visszamondhatod-e, azt inkább a főnököddel kéne megbeszélni. A gyermek gondozása miatt igénybe vett fizetés nélküli szabi alatt felgyülemlett szabadságokat csak úgy lehet kivenni, ha ezt a fizetés nélküli szabit megszünteted, s passzív állományból újra aktívba kerülsz (mintha újra dolgozni kezdenél). Mivel ez az aktív állományba kerülés azon a napon következik be, amikor a fizetés nélkülit megszünteted, szerintem még meggondolhatod magad, de a sok ide-oda szervezés biztosan nem tetszik a munkáltatóknak, inkább ezt egyeztesd le a főnököddel. Ha a szabikat kivetted, akkor vagy újra a gyermek gondozása miatt fizetés nélkülit kell igényelned, emellett máshol dolgozhatsz max heti 30 órában a GYES mellett, vagy ha nem mész újra a gyermek miatt fizetés nélkülire, dolgoznod kell a jelenlegi munkahelyeden, ahol aktív állományba kerültél.
Ha a GYES után térsz csak vissza dolgozni, akkor amikortól állományba kerülsz, újra jár szabadság, tehát igen, lesz majd 2013-ban szabi, amit kivehetsz, de ennek az igénybevételéhez a munkáltatód engedélye kell, s szintén ő hagyja jóvá indokolt esetben a fizetés nélküli szabadságot is (ez utóbbit, ha már elmúlt 3 éves a gyermeked, nem köteles megadni!)
Annak, amit te most tervezel – hogy hamarabb megszakítod a fizetés nélküli szabit azért, hogy kivehesd a bent ragadt szabikat – az a hátránya, hogy ha majd vissza akarsz térni dolgozni, nem lesz annyi szabadnapod, pl. kicsi oviba szoktatásához, meg ugye a pedagógusoknál szokásos tanítási szünet idejére sem.
A védettség nem jár 3 éves kor után, akár egyedül neveli az anyuka a gyermeket, akár nem 🙁
Üdv:
Ági
SzabónéMészáros Zsuzsanna mondta
Kedves Ági !
Tanácsát szeretném kérni.
3 kisgyermekem van,2005.07,2007.08,2009.10.10-én születtek.
Jelenleg gyesen vagyok.Főnököm visszaakart hívni dolgozni a régi helyemre,de nemet mondtam,mivel a munkaidőt időközben megváltozatta 8-16 helyett 7.45-16.15-re.ami miatt én nagyon későn érnék haza a gyerekekhez.Mondtam,hogy 6 órában mennék,de az neki nem felelt meg.Gyes lejárta előtt köteles 6 órában foglalkoztatni ha azt kérem ?Később se lenne jó nekem ez a munkaidő, a gyerekek többet lennének az oviba,suliba,mint én a munkahelyemen.A munkáltató semmilyen munkaidő változtatásra nem hajlandó a későbbiekben se.Kérdezte mire gondolok?6-7 órás munkaidő vagy a fél órás ebédszünet lecsökkentése 20 percre vagy reggel korában kezdeni, javasoltam.Mikor rákérdeztem lehetséges-e a rövidítés,azt mondta ésszerű keretek között.Úgy tudom ebből nem valószínű, hogy valami megvalósulna,a volt munkatársak elbeszélései alapján.
Mit tegyek , hogy ne vesszenek el a szabadságaim? Mennyi gyűlhetett össze körülbelül?2005.03.jöttem el táppénzre,abban az évben se vettem ki szabit meg később sem.
Köszönettel :Zsuzsa
dolgozomami mondta
Kedves Zsuzsa!
A részmunkaidőt 2012.július 1-je előtt is kérheti a munkáltatójától a legkisebb gyermek 3 éves koráig az anyuka, de a jelenlegi szabályozás szerint ezt a munkáltató nem köteles biztosítani. Azonban az Mt. módosítás kapcsán a fenti dátum után köteles lesz a részmunkaidőt kérő anyukának ezt a munkaidő felében, azaz a te esetedben 4 órában biztosítani, míg a legkisebb gyermek 3 éves nem lesz (utána nem kötelező). Kérhetsz 6 órás foglalkoztatást, azonban ennek biztosítása nem kötelező számára sem most, sem a fenti dátum után.
A fizetés nélküli szabadság megszüntetéséről szóló nyilatkozat kézhezvétele után a munkáltatónak 60 napja van az újrafoglalkoztatásra, tehát legkésőbb 60 nap múlva újra aktív állományban kell, hogy legyél, foglalkoztatnia kell. Ez vagy a felgyülemlett szabadságok kivételét, vagy munkavégzést jelent. A fizetés nélküli szabadság megszüntetésre nem mondhat nemet, ez nem tőle függ, hanem a te jogod, hogy így dönts! A szabadságokat semmiképpen nem veszíted el, emiatt ne félj! Hogy mennyi jár neked, azt a következő linkeken lévő információk alapján te magad is ki tudod számolni:
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/hogyan-szamoljam-ki-magam-a-szabadsagomat-1-resz
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/szabadsag-kivetele-gyedgyes-utan
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/22
Üdv, sok sikert!
Ági
Szabóné Mészáros Zsuzsanna mondta
Kedves Ági !
Köszönöm segítségedet.Átgondoltam a dolgot.Jobbnak látom a részmunkaidőt nem erőltetni,jobb a békesség.Október 10-én lesz 3 éves a gyermek.A lemondó nyilatkozatra írhatom, hogy október 1-től mondom le.Akkor annak úgy kell lennie vagy megegyezés tárgya lesz?Minnél később szeretnék menni dolgozni ha nem adja ki a szabadságokat az elején. Köszönöm segítségedet.
Zsuzsa
dolgozomami mondta
Kedves Zsuzsa!
A törvény szerint a foglalkoztatásra 60 napja van a cégnek, azaz ha te jelzed ezt írásban, s ők ezt megkapják, onnantól számított legkésőbb 60 napon belül foglalkoztatnia kell. Ez vagy a szabik kiadása, vagy munkavégzés. De a július 1-jei változás után a jelenlegi 183 napon belüli szabadságkiadás 30 napon belülire csökken, azaz az aktív állományba kerülésed után 30 napon belül meg kell kezdened a szabik kivételét. Ez praktikusan annyit tesz, hogy az anyukák közül szinte mindenki a fizetés nélküli szabi megszűnése után szabin van, míg ki nem veszi a felhalmozott napokat. Ha tehát azt szeretnéd, hogy a szabikat kiadja az elején, erre jó esélyed van :-). Ha tehát október 1-et írsz bele, akkor október 1-jén valószínűleg a szabikkal kezdesz. De ha minél később akarsz kezdeni, akkor meg is várhatod a 3. szülinapot, és a következő nappal automatikusan újra aktív állományba kerülsz, nem is kell kérned a fizetés nélküli szabi megszüntetését, hiszen megszűnik magától. Én azt javaslom, hogy egyeztess velük, hogy nekik mi lenne jó. A szabikról, és esetleg a korábbi munkakezdés elején a részmunkaidőről is beszélhetnétek, ha nincs esélye, akkor legalább ezt is tudod! Ha hívtak vissza, akkor számítanának rád, talán találtok egy közös megoldást, ami mindkettőtöknek jó.
Üdv:
Ági
Szabóné Mészáros Zsuzsanna mondta
Szia! Azt szeretném kérdezni,hogy akkor mit írjak a nyilatkozatra,Október 10-én lesz 3 éves.Csakhogy legyen róla hivatalos papír is.Október 10-től megszüntetem a fizetetlen szabadságot?
Köszönöm válaszod.Zsuzsa
dolgozomami mondta
Kedves Zsuzsa,
ha október 10.-én lesz 3 éves a kicsi, akkor 10.-én még lehetsz fizetés nélküli szabadságon, és 11.-ével szűnik meg. De mint fentebb írtam, ha a 3. szülinap után mész vissza, nem kell lemondani a fizetés nélküli szabit, hiszen automatikusan megszűnik, nem jár tovább. A nyilatkozatot csak akkor kell kitölteni, és elküldeni a cégnek, ha ennél hamarabb szeretnél vissza térni munkába. Most már érted?
Üdv:
Ági
SzabónéMészáros Zsuzsanna mondta
Lenne még 1 kérdésem.A fizetetlen szabadság az milyen dátummal kezdődik? A lemondó nyilatkozaton be kell írni.Ki lehet hagyni ha nem tudom?Zsuzsi
Szabóné Mészáros Zsuzsanna mondta
Kedves Ági ! Mindent értek ! Köszönöm a segítségedet !
SzabónéMészáros Zsuzsanna mondta
Kedves Ági !
Előző írásomban nem írtam,hogy elmúltam idén 35 éves és nem vagyok közalkalmazott. Most olvastam a 6 órás törvénymódosítást, hogy kötelező lesz visszavennie 6 órára ha én azt kérem.Ez július 1-től lesz érvényes ? Ha menni szeretnék dolgozni július 1.től,akkor előtte 2 hónappal kell postáznom a nyilatkozatomat a szabadság megszüntetéséről ?
Mi van ha nemet mond? Akkor szabadságon leszek vagy kifizetheti? Amikor lejár a Gyes,akkor nem leszek jogosult a 6 órás munkaidőre,ugye?
Köszönöm segítséged.Zsuzsa
Kunfalvi Mónika mondta
Kedves Ági,
Én az alábbiakban kérném tanácsod.
2010. október 14.óta vagyok itthon a kisfiammal TGYÁS-on, majd GYED-en. A tesó augusztusban érkezett volna, de sajnos elveszítettük. Nem adjuk fel, mert nagyon szeretnénk még babát, de a lehető legkorábban is, csak 2013. január-február környékén várható az újabb családtag. 2012. október 13-ig vagyok GYED-en, azután ugye GYES-t fogok igényelni. Mivel vezető beosztásból jöttem el, sem a munkahelyem sem a saját magam részére nem tartanám lojálisnak, ha visszamennék dolgozni, majd pár hónap múlva terhes lennék.De azért a GYES összege mégsem a maximum GYED anyagilag. Mivel nem kérem ismét az állományba való visszavételemet, így a felgyülemlett szabadságom kifizetését sem kérhetem GYES alatt, ha jól tudom. Szerinted mennyire érné meg esetleg ha GYES helyett táppénzre mennék? Az sem egy nagy összeg, de mégis több, mint a GYES. Bár annak nem jártam utána, hogy akkor hogyan változna a 2013. januári TGYÁS-om, majd GYED-em összege, mert nem GYES-be/GYED-be szülök. Szerinted létezik valami okos megoldás, ami segítség lehetne, vagy ki kell böjtölni a GYES-es hónapokat?
Köszönöm szépen
dolgozomami mondta
Kedves Mónika!
Sajnos a GYES összege nem hogy nem magas, de igen kevésre – szinte semmire nem elég. Mivel ezz már másnak is gondot okozott, élelmes anyukák a következő megoldást szokták választani: visszatérésüket jelzik, kiveszik a szabikat, majd újra fizetés nélkülit igényelnek, és újra GYES-re mennek. Ennek a munkáltató – ha nincs beavatva a dolog hátterébe – nagyon nem szokott örülni, hiszen tervez a dolgozó visszatértével, jobb esetben megpróbál neki munkát szervezni, esetleg el is küld valakit, majd hoppon marad. DE! Ha a munkáltatóddal tudsz erről őszintén beszélni, s elmondani, hogy szükséged van a szabadságra pénz miatt, de valójában nem szeretnél ténylegesen visszatérni dolgozni, s ő is elfogadja ezt a megoldást, akkor szerintem senki érdeke és joga nem sérül. Ezeket a szabikat amúgy is megkapnád, amúgy is ki kéne fizetniük, tehát semmi olyan nem igényelsz, ami nem járna neked. Azonban számolj azzal, hogy ha majd évek múlva tényleg visszatérsz dolgozni „ketteske” után, kevesebb szabid lesz beszoktatásra, bölcsire, ovira, de ez nem olyan nagy gond!
Próbálj meg egyeztetni velük, talán megoldható!
Üdv:
Ági
Kunfalvi Mónika mondta
Ági, nagyon szépen köszönöm a válaszod!
Munkácsi Zsolt mondta
Kedves Ági!
Szeretnék tanácsot kérni az alábbiakban.
A párom köztisztviselőként dolgozott gyermekünk születése előtt aki 2012.08.03 án lesz 2 éves.Pillanatnyilag gyeden van.A munkaköre létszámleépítés miatt megszünt (nem kötelező feladatkör az önkormányzatok számára ,feladatait szétosztották munkakörét megszüntették helyi rendeletben a a képviselőtestület elfogadta illetve a rendeletben szerepel ,hogy másik munkakör nincs és nem is lesz melyet betölthetne)Most tudtuk meg az örömteli hírt mely szerint 7 hetes terhes.Anyagi helyzetünk miatt szándékában áll visszamenni dolgozni.Első kérdésem ha írásban benyújtja visszatérési szándékát mennyi időn bellül kell választ adnia a munkáltatónak,illetve köteles e alkalmazni és milyen feltételek mellett?Ha nem tudja köteles e állásidőt folyosítani?Az újabb gyermekvállalás után járó járandóságok 180 napja miatt fontos az idő.Áll e védettség alatt a gyermek 3 éves koráig illetve a második gyermek is biztosít e védettséget.Július 1 től elküldhetik e?Szabadságát mikor és hogyan kell kiadni?Biztos lesz még kérdésem de most ezek égetőek.
Előre is köszönöm!
dolgozomami mondta
Kedves Zsolt!
A munkáltató – amennyiben a köztisztviselő írásban jelzi a visszatérési szándékát – 60 napon belül kell, hogy újra foglalkoztassa őt, a kinevezésének megfelelően. Mivel a március 1-jén hatályba lépett új törvényben, amiről többet ide kattintva olvashattok, nincs benne az a kitétel, ami az Mt-be bekerült, vagyis hogy fel lehet mondani a 3 évesnél fiatalabb anyukának, aki nem veszi igénybe a fizetés nélküli szabadságot, így ő védve lesz az első gyermek 3 éves koráig, illetve a várandósság is védelmet jelent, ha ő ezt bejelenti. Ha nem tudják a korábbi munkakörében foglalkoztatni, akkor valószínűleg megpróbálnak egy másikat találni neki. Ha ez nem megy, akkor a következő paragrafusok lépnek életbe: 144. § (1) A kormánytisztviselőt, ha a munkáltató működési körében felmerült okból nem tud munkát végezni, az emiatt kiesett munkaidőre (állásidő) illetmény illeti meg. (2) A kormánytisztviselőt, ha a munkáltató engedélye alapján mentesül a munkavégzés alól, a kiesett munkaidőre megállapodásuk szerint illeti meg díjazás. Hogy ezek közül melyik, az szerintem attól függ, hogy melyiknek felel majd meg jobban a tényleges szituáció. A szabadságot a betegség vagy a tisztviselő személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén (ez a fizetés nélküli szabadság igénybe vétele) az akadályoztatás megszűnésétől számított harminc napon belül adja ki a munkáltató, ha az esedékesség éve eltelt.
Ezek alapján szerintem a következő szcenárió várható: jelzitek a visszatérést, először szabadságok kivétele, majd utána munkavégzés egy másik munkakörben, vagy állásidőre járó illetmény, vagy mentesítés a munkavégzés alól, és díjazás fizetése.
Tekintettel arra, hogy eleve tudjátok, hogy a munkakörét megszüntették, én azt javaslom, hogy egyeztessetek az írásos visszajelzés előtt a munkáltatóval szóban, felmérve a terepet, hogy mire számíthattok, illetve hogy legyen egy fokozatos, több lépéses előzménye annak a várható végkifejletnek, hogy a munkáltatónak meg kell birkóznia egy számára nem túl kedvező helyzettel. Az esélyeiteket ezzel nem rontjátok, inkább az együttműködés, a korrekt eljárás jegyében tegyétek meg ezt.
Üdv:
Ági
K. Gabi mondta
Kedves Ági!
Köszönöm a lehetőséget, hogy kérdéseimmel hozzád fordulhatok!
Gyesből visszatérő, 3 gyönyörű gyermekes anyuka vagyok:)
A munkáltatóm egy városi kórház, az idők folyamán volt Kht, Kft.is, most május elsejétől átvette az állam, ha jól sejtem akkor közalkalmazott vagyok újra?! Erről még nem kaptam értesítést.
1993-ban már a tanulmányaim alatt szerződést kötöttünk, hogy az iskola elvégzése után oda megyek dolgozni. Az érettségi után 1994. július 1-től 12h-24h munkabeosztásban dolgoztam.
2001-ben született meg a fiam.
2004-ben pedig az ikrek.
Ők tavaly, 2011. szeptemberben, 7 évesen kezdték az első osztályt, így 2011. december 31-ig Gyesen voltam.
December elején bementem a munkáltatómhoz, érdeklődni, hogyan tovább.
Elmondta a vezető, hogy kiadja a felgyülemlett szabadságokat. Ez most május 17-én jár le, 96 napot számoltak ki.
Ekkor jeleztem azt is, hogy műszakot nem tudok vállalni, csak állandó délelőttöt. Erre a válasz az volt, hogy a helyemen lévő műszakos kollégát nem fogja elküldeni, hogy engem visszavegyen állandó délelőttbe. Ez neki nem kifizetődő. Azt is előre vetítette ekkor, hogy előre láthatólag májusban, sem lesz ilyen betöltendő álláshely amilyet szeretnék.
A beszélgetés végig kulturáltan, normális mederben folyt.
Írtunk erről egy papírt, hogy ott jártam, és jeleztem, hogy a szabadság letöltése után 8 órában mennék vissza.
Illetve még megegyeztünk szóban, hogy május elején bemegyek érdeklődni.
Itt tartok, május 3-a van.
Jövő héten be szeretnék már menni, erre kérem a válaszod, hogy milyen esélyeim vannak, mibe mehetek bele, mire mondhatok igent és mire nemet.
Mit tegyek, ha például
1. nem tud adni csak műszakos állást?
2. felajánl ugyan 8 órás állást, csak nem állandó délelőttöt?
3. a korábbi munkaköröm betöltéséhez a jelenlegi követelmények szerint magasabb végzettség kell?
4. felajánlja a közös felmondást?
S végezetül, ha bármilyen megoldást ad a munkáltatóm, mennyi időm van átgondolni, nem kell ott rögtön döntenem, ugye?
Előre is köszönöm válaszod:)
Gabi
dolgozomami mondta
Kedves Gabi!
Azt sajnos, hogy te csak állandó délelőttben dolgozz, ha mindenki más több műszakban dolgozik, nem lehet csak úgy elvárni a munkáltatótól, hiszen a munka megszervezése neki nem okozhat felesleges energiákat, bár azért amennyiben ez nem okoz a működésben fennakadást, akkor dönthet úgy is, hogy neked ezt biztosítja (pl. kifejezetten a gyermekekre tekintettel). Az, hogy a korábbi munkakörödben mi volt az elvárás, és mi most, szerintem nem olyan nehéz kideríteni, akár a jelenleg ott dolgozó kolléganőkkel is egyeztethetsz, hogy ebből felkészülj, s ne érjen váratlanul a dolog. Ebben az esetben én azt javaslom, hogy állj hozzá pozitívan és mondd, hogy természetesen vállalod a képzéseket, ha ez jobb, hasznosabb munkavállalóvá tesz téged a munkáltatód számára. Ha közös ajánlanak fel, akkor tudnod kell, hogy ezt nem vagy köteles elfogadni, bár van az a helyzet, amikor jobban jársz ezzel, mint a felmentéssel. Ha legalább ugyanazt megkapod, mint a felmentés esetén (felmondási időre járó bér, és végkielégítés), akkor nincs nagy baj a közössel sem, bár sokan ilyenkor még 1 havi illetményt is hozzátesznek, csak hogy ne rendessel kelljen elválni, ami azért a munkáltatónak is kockázatosabb (vajon megállja-e a helyét az indoklás, ha a közalkalmazott megtámadja…). Még azt is kérheted, ha azt mondják, hogy nem tudnak tovább foglalkoztatni, hogy más munkakör is érdekel, nézzék meg, nincs-e másik üres munkakör, amit a végzettséged, tapasztalatod alapján be tudsz tölteni.
Nem kell ott helyben döntened, kérj nyugodtan gondolkozási időt, s mondd, hogy természetesen neked is tájékozódnod kell, kéred a türelmüket, de ne féljenek attól, hogy betegszabira mész, csak egyszerűen át kell gondolnod, meg kell beszélned az alternatívákat.
Sok sikert:
Ági
K. Gabi mondta
Kedves Ági!
Köszönöm az útbaigazítást, megfogadom a tanácsaidat!
Gabi
K. Gabi mondta
Kedves Ági!
Leírom hol tartok, hátha olvasod amíg lezárul ez az ügy.
Részemről:
1. Dolgozni szeretnék a végzettségemnek megfelelően.
2. A felajánlott pszichiátriai osztályon való dolgozást nem tudom elfogadni.
3. Május 1-től az állam lett a tulajdonos. (A honlap szerint számottevő ágyszám csökkentések következnek kórházi osztályonként.) Erről a változásról írásban nem kellett volna kapnom értesítést? Eddig mindig alá kellett írnom, amikor KHT, KFT változás volt.
4. Kezdeményeztem, hogy az egyetlen felajánlott, számomra nem elfogadható hely mellett van-e más lehetőségem a képzettségemnek megfelelően. (Válasz:Nincs.)
5. Ha minden kötél szakad közös megegyezés, végkielégítés lehetne számomra elfogadható.
Munkáltató:
1. Egy magasabban képzett személy tölti be jelenleg a munkahelyem, akit (nyilván)nem fog elküldeni.
2. Ha ragaszkodok a régi helyemhez akkor ÖNERŐBŐL, saját pénzből finanszíroznom kell a továbbképzésemet (csak a képzés kb. 200 ezer Ft)
3. Más munkakörbe tud visszavenni(egy számomra nem elfogadható munkakörben)
4. Közös megegyezést írunk alá amiben csak az arányosan járó szabadság lenne kifizetve.
Mi a meglátásod?
Köszönöm
K.Gabi
dolgozomami mondta
Kedves Gabi!
Ha eddig Mt. hatálya alá tartoztál (abból, amit írtál, azt veszem ki, hogy utoljára Kft. alkalmazottja voltál), és a kórház állami kézbe került, akkor erről tájékoztatást kellett volna kapnod, mégpedig legkésőbb az átadást megelőzően harminc nappal korábban. Ebben meg kellene adniuk, hogy közalkalmazotti, illetve kormányzati szolgálati vagy közszolgálati jogviszony keretében biztosítják-e az átvételt, vagy nem, s itt szerepel a konkrét ajánlat tartalmi eleme is. A tájékoztatásnak továbbá tartalmaznia kell azokat a kötelezettségeket is, amelyeknek a munkavállaló a jogviszony létesítését követően az előmenetele, illetve a jogviszonya fenntartása érdekében köteles eleget tenni. Ezután te 15 napon belül nyilatkozol, hogy elfogadod-e, vagy sem. Ha nem, akkor a jogviszonyod megszűnik, s végkielégítést kell, hogy fizessenek. Ha elfogadod, akkor megkapod a kinevezésedet, s dolgozol tovább.
Csak azt tudom mondani, hogy semmiképpen ne írj alá közöst, menj vissza még egyszer egyeztetni, s kérdezz rá pontosan, hogy megtörtént-e már az átadás, most közalkalmazott lettél-e, mikor kapod meg az írásos tájékoztatást erről. Olyan nincs, hogy a közöst alá kell írnod (akár Mt. hatálya alá tartozol, akár közalkalmazott lettél), ha nem tudnak a korábbi munkakörödbe visszavenni, vagy másik olyan munkakört biztosítani, ami neked megfelel, akkor mondjanak fel neked rendes felmondással.
Sok sikert:
Ági
Csilla mondta
Kedves Ági!
Segítségedet szeretném kérni az alábbi problémámban. Jelenleg GYED-en vagyok itthon, a most 15 hónapos kisfiammal. Szeptembertől bölcsödébe szeretném adni, így megszűnik a GYED. A héten voltam egyeztetni a munkahelyemen azzal kapcsolatosan, hogy visszamennék dolgozni. A főnököm, aki egyben a cég tulajdonosa is, azt a választ adta, hogy nem tud alkalmazni, csak abban az esetben, ha valamelyik kolléganőmtől megválik. Ezt viszont én nem szeretném.Abban maradtunk, hogy kiszámolja mennyi nap szabadságom van, illetve 6 évnyi munka után mennyi végkielégítés jár és jelentkezik, hogyan tovább. Az lenne a kérdésem, hogy mit tegyek? Szeptembertől muszáj bölcsödébe íratnom a manót, mert januárban tölti a 2 évet és amit utánna GYES néven kapok összeg nagyon kevés(Év közben nem veszik be).Jól teszem, ha aláírom a közös megegyezéses felmondást, vagy van más lehetőség is?
Előre is köszönöm!
Üdv:
Ködmenné Csilla
dolgozomami mondta
Kedves Csilla!
A jelenleg hatályos szabályok szerint a főnököd nem mondhat fel neked, s nem is kényszeríthet a közös aláírására, a gyermek 3 éves koráig védett vagy. 1012. július elsejével jön egy törvénymódosítás, onnantól kezdve van olyan eset, amikor egy anyuka elküldhető lesz, a gyermek 3 éves kora előtt is. De alapvetően ezek után is megvan a munkáltatód foglalkoztatási kötelezettsége, ha megszünteted a fizetés nélküli szabit, vissza kell, hogy vegyen, csak lesznek olyan tényállások, amikor felmondhat neked – ezekről például itt olvashatsz. Azonban az, hogy ő tényleg felmondhat-e neked július elseje után, sok tényezőtől függ, amiről nem írtál, így nem tudom azt megjósolni, mi vár rád. Eleve ott kezdődik a probléma, hogy a helyedre csak határozott időre vehetett fel volna valakit, így ha te vissza akarsz térni dolgozni, az nem lehet ok az elutasításra, hogy neki akkor valakit ki kéne rúgni. De ha egy kis cégről van szó, ahol nagyon kevesen dolgoztok, s az elmúlt években a válság még jobban zsugorította a létszámot, a megrendeléseket, elképzelhető, hogy jogszerűen fel tud mondani neked július elseje után. Tehát ha ebből indulunk ki, a következő lehetséges verziók várnak rád:
1.) Visszamész, nem írsz alá közöst, hanem hagyod, hogy felmondjon ő egy konkrét, valós, okszerű indokra hivatkozva, kifizetve neked a bent ragadt szabadságot, végkielégítést, felmondási időre járó bért (ezt csak július 1. után teheti meg, előbb nem). Ezek után meg eldöntheted (vagy jogi segítséget kérhetsz), hogy ha a felmondási indok nem volt valós és okszerű, akkor megtámadod-e 30 napon belül… és pereskedsz. Közben persze mivel kell a pénz, állást is kell keresned.
2.) Visszamész, és talán nem rúgnak ki, mert nem találnak megfelelő indokot. Így dolgozhatsz tovább, az a főnöködtől függ, milyen légkörben. Ez akár jól is elsülhet… 🙂 Ha a munkáltatód mégis mutatna bármilyen pozitív hozzáállást, akkor javasold azt, hogy akár részmunkaidőben is visszamennél, ez így neki kevesebb költség, te meg a GYES-t megtarthatod…
3.) Nem térsz ide vissza dolgozni, hanem másodállást vállalsz valahol, ha ezt napi max 6 órában teszed, még a GYES-t is megtarthatod. A másodállást be kell jelenteni a munkáltatódnak, de nem hiszem, hogy ne engedélyezné, mert ha ő nem tud vissza venni, akkor legalább ennyit tegyen meg érted. Ha a manó 3 éves lesz, a régi helyedre vagy visszamehetsz vagy nem, ha igen, akkor a másodállást felmondod, ha nem tudsz oda visszamenni, akkor megszüntetik a régi munkaviszonyt, és elszámoltok a fentiek szerint (végkielégítés, felmondási időre járó bér, szabik). De neked megmarad a másik állásod, az lesz a főállásod innentől kezdve. Ez hangzik talán a legideálisabban, nem véletlenül, ez a legnehezebb, nincs nagyon sok másodállás 4-6 órában kisgyerekes anyukáknak…
4.) Aláírod a közös megegyezést, de ezt csak akkor, ha minimum az van benne, ami munkáltatói felmondás esetén járna + még én itt szoktam tanácsolni, hogy el kell kezdeni alkudni, akár többet is kérni. Te látod, mekkora a cég, mennyi esélye van annak, hogy elküldhetnek valóban indokoltan, mennyire akar valóban megszabadulni tőled.
5.) Aláírod úgy a közöst, hogy nem kapod meg a fentieket – EZT SEMMIKÉPPEN NEM AJÁNLOM! Ezzel jársz a legrosszabbul!
Hát, Csilla, ezeket kéne végiggondolnod, és okosan döntened…
Sok sikert:
Ági
Csilla mondta
Kedves Ági!
Köszönöm szépen a választ. Néhány kérdésem azért még lenne.
1:meg kell-e szakítanom a GYED-et, hogy a végkielégítésemet és az összes ezzel járó juttatást( szabadságmegváltás, felmondási idő kifizetése) megkapjam? Ha megszakítom a GYED-et, akkor az az idő elveszik? Vagy a GYED újraigénylésénél hozzáadódik?
2: milyen hátulütői vannak a GYES melletti munkavégzésnek? Pl: ha közvetlenül a lejárta után újra babát várok, miből számolják a második babára eső TGYÁS/GYED összegét?
3: ha elküldenek a cégtől, de a kisfiam már bölcsödébe jár, milyen lehetőségeim vannak addig, amíg nem találok munkát, anélkül, hogy Őt ki keljen vennem a bölcsiből? Visszaigényelhetem a GYED-et? GYES-re kell mennem?
Előre is köszönöm!
Üdv:
Ködmenné Csilla
dolgozomami mondta
Kedves Csilla!
Ahogy írtam korábban is, amíg GYED-en vagy, nem mondhat fel neked. Tehát csak akkor jöhet elő az első kérdésedben felvázolt helyzet, ha GYED alatt aláírod a közöst. Ekkor nem kell a GYED-et megszakítani, mert ez a kifizetés nem minősül kereső tevékenységnek. Ha meg ugye visszamész dolgozni és úgy mondanak fel neked, akkor a GYED-et már korábban le kellett mondanod. A GYES melletti munkavégzésnél a második babára kapott ellátások összegére vonatkozó kérdésed nem munkajogi, hanem társadalombiztosítási jellegű, s bár erről a szakterületről is vannak érintőlegesen ismereteim, nem én vagyok a legjobb tanácsadó :-), lévén én inkább munkajoggal és álláskereséssel foglalkozom elsősorban. Az ellátások összege miatt javaslom, hogy vagy keresd fel a keress fel egy másik tanácsadó honlapot – bizonyára számtalan más jó oldal létezik még a neten – vagy közvetlenül az OEP ügyélszolgálaton is érdeklődhetsz. Azért is fontos, hogy erről előre tájékozódj, és e szerint dönts a munkaviszonyodnál arról, hogy aláírsz-e közöst, mert ha a másik baba előtt passzív GYED-en vagy, akkor nem kapsz csak minimális juttatást. Szóval érdeklődj ennek alaposan után egy szakértőnél.
Ha elküldenek a cégtől, akkor az, hogy a bölcsiben mi lesz a kisfiaddal, azt a bölcsődei szabályzat mondja meg. Vannak helyek, ahol ez x időn belül automatikusan a bölcsődei férőhely megszűnését jelenti, mert anyuka nem dolgozik, akkor átadják a helyet másnak, aki rá van szorulva. De ugye hogy is tudnál újabb munkát keresni, ha a kicsi elhelyezése nem megoldott? Én mindenkinek azt javaslom, hogy ha fennáll ez a veszély, érdeklődjön előre a bölcsi vezetőjénél, hogy meddig maradhat még a kicsi… de olyanról is hallottam már, hogy nem szólt az anyuka arról, hogy megszűnt a jogviszonya, hanem gyorsan talált egy másik állást… GYED-re biztosan nem mehetsz, a GYED és a bölcsi kizárják egymást.
Sok sikert:
Ági
nikli mondta
Kedves Ági!
Problémám bonyolult,de már annyi oldalon jártam és annyit olvasta,hogy benned bízom,hátha segítesz tisztán látni.2012 06.20.-án lesz 1 éves a fiam gyes mellett szeretnék visszamenni dolgozni 6órában ami sikerül is (kevesen vagyunk és a munkáltatóm visszavesz 6órában)November-ben kezdődött a gyedem.
1kéréds: Altató assziszt vagyok a heti 30 óra magában foglalja azt ,hogy ügyelek?Magyarul ügyelhetek-e? (reggel bemegyek dolgozni és ott maradok ügyelni ez 24 óra lenne és mondjuk csüt dolgozok egy 6órás napot?)ez adná ki a heti 30-at.Munkaidőkeretben dolgozunk(6hónapos).
2.kérdés:Ha ügyeltem és másnap lelépek hisz kötelező az a nap minusz óraként jelenik meg?és azt le kell pluszban dolgoznom vagy tisztán az ügyi és egy 6óra adja ki a munkaidőmet?
3.kérdés:Váltogatható-e a 6 és 8 órás munkaidő ha a munkaidőkeret végén kijön a heti 30óra?
4.Kérdés:Ha kapom a gyest és a munkáltató kifizetőhely a fizuval együtt jön a gyes?összecsapják és abból is levonnak mindent ?Honnan látom ,hogy jól van-e számfejtve?
5.kérdés:2012 jul 1 vel mennék vissza dolgozni már az új MT. vonatkozik rám?Pl a szabadságok kiadásával kapcsolatban?Nem a szabikkal akarok kezdeni hanem azt apránként kivenni.Tehát akkor már aláírtam a 6órás munkaszerződést ezzel veszítek szabit?Illetve azt mondták hogy a 6órás munkára 6órás szabi jár ha elkezdek dolgozni ez igaz? és azt honnan tudom,hogy az mennyi?Ha elkezdek dolgozni a juliustól esedékes szabiból mikor vehetek ki először?
6.kérdés:Mi a jobb nekem (ha ügyelni akarok mert ugye az a több pénz)ha a munkaszerződésbe heti 30 órát írnak vagy ha 6órás alkalmazást?
Kérlek ha tudsz írj törvényi helyeket,mert nem hisznek nekem.Egyszer majd leírom a kálváriámat ha érdekel,hogy hogyan akarták megakadályozni hogy várandósan dolgozzak arra hivatkozva ,hogy terhesen nem szoktak dolgozni….
Köszönettel Niki
dolgozomami mondta
Kedves Niki!
Hát, feladtad a leckét nekem a kérdéseiddel… 🙂
A GYES jogosultság munka melletti szabálya az, hogy a GYES-ben részesülő szülő heti 30 órát meg nem haladó időtartamban végezzen kereső tevékenységet, tehát ez kell, hogy álljon a szerződésedben. Mivel a felvetett helyzet még nem szerepelt a „praxisomban” :-), megkérdeztem néhány szakembert. A helyzet az, hogy eltérően nyilatkoznak, ki azt tanácsolja, hogy heti 30-nál több nem lehet, ügyeletet is beleértve – hiszen az is munkaidőnek minősül – ki meg azt, hogy heti 30 legyen a szerződésben, de ügyelettel lehet több, és ha a MÁK nem fogadja el, majd akkor kell fellebbezni, bizonyítgatni. Tehát ha biztosra akarsz menni, kérsz tőlük egy írásos állásfoglalást, és ha annak megfelelően dolgozol, az abban foglalt óraszám betartásával, arra hivatkozva utána biztosan nem tagadhatják meg munka mellett a GYES kifizetését, de az, hogy ők mit adnak majd írásba, sajnos sokszor attól is függ, hogy náluk éppen milyen „szemlélet” uralkodik. Az, hogy a pihenőidőket hogyan oldod meg, azt inkább a munkáltatóval kell egyeztetni, a 3. kérdésedre pedig az a válasz, hogy ha a heti 30-at nem léped túl, nagy baj nem lehet a GYES-sel. Sajnos ebben a kérdésben többet nem tudok tanácsolni, mert tényleg különböző jogászok különböző választ adtak… Tudom, írtad, hogy nem túl jó a munkáltatóddal a kapcsolat, de biztos, hogy van más 6 órás anyuka is, esetleg meg kéne tudni, hogy náluk hogy csinálják a munkaidő elszámolást, ügyeletet, pihenőnapokat, és mindezt GYES-sel együtt hogyan oldják meg az anyukák, és erre alapozva még egyszer átgondolni, hogy is tudod megoldani. Ha máshogy nem megy, a GYES-t átveheti valamelyik nagy szülő is, és akkor neked nincs gond a munkaidővel… erről többet a régi blogomon ITT OLVASHATSZ.
A GYES-t nem a munkahelytől kapod, hanem a MÁK folyósítja, így nincs egybevonva a fizetéssel. Arról, hogy az új Mt. mely pontja kikre és mikortól fog vonatkozni, a június elsejére várható átmeneti rendelkezések szólnak majd, így egyelőre itt még biztosat nem lehet mondani. Azonban a kihirdetett új Mt.-ben az van, hogy a szabadságokat az akadályoztatás után 60 nappal ki kell venni, tehát nem tudod apránként adagolni, sokáig elhúzni, erre figyelj! A szabikat a mindenkor érvényes szerződéssel adják ki, azaz ha te részmunkaidős leszel, akkor bizony a szabadságok utólagos kivételével amúgy sem járnál jól, mert 8 óra helyett 6 órát kapnál csak meg.
Törvényi helyek alatt nem tudom, mit értesz pontosan, az új Mt. szövegét? Kérlek írd meg pontosabban, és szívesen megadom, mit hol találsz.
Üdv:
Ági
nikli mondta
Kedves Ági!
Köszönöm válaszodat és azt,hogy teljesen más aspectusból világítod meg az esetem.
Törvényi helyen a „kályhától való elindulást értettem” mert nekem kell a törvényt megmagyarázni és bizonyítani ,hogy az úgy van a munkáltatómmal szemben.Ha ezt megtették 8hetes koromban akkor most meg tuti.Akkor én győztem és ennek köszönhetően táppénz nélkül mentem szülni és a kapott átlagbér eredménye most a legmagasabb gyed:)és mindez teljesen törvényesen, a szokás jogokat nem betartva mert én voltam az első fecske ez ügyben.Sajnos nem nagyon tudok megkérdezni ilyet mint én mert a többi anyuka ápolónő akik viszont műszakolnak…
1,Tehát hol találom azt a tv-t ami leírja hogy az ügyelet munkaidőnek számít?
2,Aztán a heti 30óra a gyesesnek hol található?
Talán ennyi elég is lesz mert a heti 30 óra terhére akarok úgyis ügyelni nem a felett.
3,Az állásfoglalást a megyei MÁKnak kell küldeni az esetem leírásával?
A szabadságok terén kérem még a segítségedet.
4,Ha még is maradok annál,hogy jul1 után mikor már heti 30 órásként dolgozom,akkor venném ki 60 nap alatt a szabimat akkor az mennyi lesz?Konkrétan:14 napot mondtak nekem(ami szerintem is így van mert szülés előtt nem maradt bent)akkor az lecsökken ha heti 30-as vagyok 10,5 napra ?
5,Illetve ha elkezdek dolgozni jul1-től dec31-ig mennyi szabi jár nekem mint heti 30-asnak?(1974-es vagyok 1992 óta folyamatosan dolgozom közalkalmazottként és ez az egy szem gyermekem van,pótszabi nem jár, 8órásként 26nap volt a szabadságom)Hogy kell ezt kiszámolni?
6, Tudsz-e valakit ajánlani aki válaszol bérszámfejtéses dolgokra ?A heti 30-as fizut az egész bruttó béremből számolják vagy az alapfizetésemből és a pótlékot amit a veszélyes munkahely miatt kapok nem csökkentik le ennyivel?
Ne hari hogy ilyen czizellált vagyok de nem hagyom magam átejteni a palánkon…..
Köszönettel Niki
dolgozomami mondta
Kedves Niki!
Próbálok mindent itt leríni, ami hasznos lehet neked, meglátjuk, mire jutsz vele. Itt találod a jelenleg hatályos Mt.-t: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99200022.TV
Mivel közalkalmazottaknál sokszor az Mt. a mögöttes jogszabály, az alábbi pontokkal próbálj meg érvelni:
117. § (1)
a) munkaidő fogalma
c) heti munkaidő fogalma
119. § összes pontja, de különösen a (6) – ez szól az ügyeletről.
De hangsúlyozom újra, hogy ki így, ki úgy véleményezte a helyzetedet az ismerőseim közül, sajnos…
A GYES-ről itt találsz több információt, a MÁK honlapján: http://www.allamkincstar.gov.hu/maganszemelyek/gyermekgondozasi_segely , ha legördíted a „Gyermekgondozási segély mellett végezhető kereső tevékenység” részhez, ott van a korlátozás a 30 óráról, amit már korábban is írtam neked.
Itt a honlapon megtalálod az ügyfélszolgálat elérhetőségét is, lehet, hogy megér egy telefont előzetesen, hogy kinek küldd el az állásfoglalásról az igényedet (de ha a területileg illetékeshez küldöd, nagy hibát nem követhetsz el, hiszen ők bírálják majd el az igényt).
A szabadságokat nagyon megbonyolítottad 🙂 ennél sokkal egyszerűbb, ugyanannyi napod van, mint 8 órás korodban, pontosabban ugyanazon elv alapján számolják ki, hogy mennyi nap jár neked, csak a szabadságnapodon nem 8, hanem 6 órányi bért fogsz kapni. Ilyen egyszerű 🙂
Bérszámfejtéses kérdésed azért bonyolult, mert ez nem általános bérszámfejtés, hanem speciális, az egészségügyhöz kötődő pótlékokkal kapcsolatos… de ha logikusan gondolkozunk, ha a 8 órás dolgozó kap x Ft pótlékot, akkor szerintem a 6 órás dolgozónak csak időarányosan járna, hiszen ő időben kevesebbet dolgozik, miért illetné meg időarányosan több pótlék? Ha a 8 órás kap havi 40 ezret, akkor az vele szemben igazságtalan, ha te is 40-et kapsz… Sajnos ebben a kérdésbe nem tudok neked szakértőt ajánlani, próbálj meg a neten valakit keresni…
És nem baj, hogy cizellált vagy 🙂 (inkább légy felkészült, mint tudatlan), csak nem tudom minden kérdésedre a pontos választ, elsősorban Mt.-vel foglalkozom, emellé befér még egy kis Kjt., meg Kttv., de az adott iparági rendeletek már nem férnek be a fejembe :-)!Szóval mielőtt nekiugrasz a munkáltatódnak :-), azért nem árt, ha még utánanézel, utánakérdezel azoknak a pontoknak, ahol jeleztem, hogy én is csak találgatni tudok 🙂
Sok sikert:
Ági
nikli mondta
Kedves Ági!
Köszönöm ,hogy válaszoltál és ne haragudj ,hogy megint jelentkezem,de meg kell osztanom veled ,hogy mire jutottam mert nagyon el vagyok keseredve.Megnéztem azokat amiket írtál és eközben fedeztem fel a 2003 éviLXXXIV eü tevékenységről ezt próbálom értelmezni különösen a 12§-t mert eszerint rendes munkaidőm töltöm ami nekem még jó is lenne a 30óra terhére de nem ügyeleti bért kapna rá az ember hanem az alapbért.Esetleg nem tudnád valakinek megmutatni,hogy jól értelmezem-e?
A szabadsággal kapcsolatban nekem egyértelmű hogy ha 30órás vagyok a szabi alatt 6órás a bérem.A munkaügyön mondták hogy akkor kiszámolják a 6 órás szabadság napjaimat ekkor indult el bennem a vezérhangya…
Szóval azt szeretném megtudni hogy eszerint a törvény szerint ha rendes munkaidőnek számít heti egy 16órás ügyelet akkor arra ügyleti díjazás jár vagy sem mert hát azért mennék vissza mert nagyon kevés a pénzünk:(((
Köszönöm szépen
Niki
dolgozomami mondta
Kedves Niki!
A kérdésedre azért nehéz a válasz, mert az Mt. a hatálya alá tartozó dolgozóknál rendkívül részletesen szabályoz mindent (így viszonylag könnyen lehet dönteni egy munkaidőt, vagy bérezést illető kérdésben), de mások – például a közalkalmazottak esetében – csak háttérszabályként működik, és a Kjt. mellett olyan egyéb rendeletek, törvények is szabályozzák például a te munkavégzésedet, mint az amit találtál. Innentől kezdve pedig, hogy mindezen törvényeket, rendeleteket egyszerre összenézve értelmezze valaki, tényleg erre a területre specializálódott jogi tanácsadót kellene megkérdezned. Sajnos én nem ismerek ilyet, csak azt tudom tanácsolni, hogy próbálj meg valamilyen egészségügyi szakszervezeten keresztül eljutni egy ilyen szakemberhez. Esetleg ha nálatok van szakszervezet, akkor ők talán tudnak segíteni, hogyan tudsz kapcsolatba lépni egy iparági kérdésekben jártas jogsegélyszolgálattal.
Sajnálom, hogy nem tudok többet segíteni, próbáld meg a fentebb írt lehetőséget!
Sok sikert:
Ági
nikli mondta
Kedves Ági!
Megint jelentkezem tudom az agyadra megyek.
Megkértem a állásfoglalást a MÁK-tól küldtek is egy emailos tájékoztatást a heti 30-ról amit te is írtál és azt írták ,hogy a tv nem részletezi hogy a 30óra alatt mit csinálok (jeleztem,hogy júl 1 a munkába állás amikor változik az Mt.)most a munkáltatóm azt mondja ,hogy az új Mt. szerint a gyermek 3éves koráig nem ügyelhetek.Igaz-e ez?Eddig ,hogy nem jutott senkinek eszébe ?Te már tuti tájékozódtál az új Mt-ben van ilyen benne mert akkor igen meg kell újra fontolnom mindent.
Nézem én az átmeneti rendelkezéseket meg minden de hát csak nézem ez a baj.
Ne haragudj ,hogy mindig írok,de eddig Te vagy az egyetlen aki érthetően korrectül válaszol nagy segítségemre vagy az útvesztőben és hihetetlenül türelmes:)
Köszönettel Niki
dolgozomami mondta
Kedves Niki!
Nem mész az agyamra, ha tudok segítek 🙂
Nos, nem tudom, hogy mire hivatkozik a munkáltatód, de hogy biztosan tudd, mi vonatkozik rád, idemásolom az új Mt.-ből erre vonatkozó részt:
„113. § (1) A munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályokat a (2)–(4) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni
a) a munkavállaló várandóssága megállapításától a gyermek hároméves koráig,
b) a gyermekét egyedül nevelő munkavállaló esetén gyermeke hároméves koráig,
c) a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott egészségkárosító kockázat fennállásakor.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben
a) egyenlőtlen munkaidő-beosztás csak a munkavállaló hozzájárulása esetén alkalmazható,
b) a heti pihenőnapok egyenlőtlenül nem oszthatók be,
c) rendkívüli munkaidő vagy készenlét nem rendelhető el.
(3) Az (1) bekezdés a)–b) pontban meghatározott munkavállaló számára éjszakai munka nem rendelhető el.
(4) Az (1) bekezdés c) pontban meghatározott esetben a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje éjszakai munkavégzés során a nyolc órát nem haladhatja meg.
(5) A gyermekét egyedül nevelő munkavállaló számára – gyermeke hároméves korától négyéves koráig – rendkívüli munkaidő vagy készenlét – a 108. § (2) bekezdésében foglaltakat kivéve – csak hozzájárulásával rendelhető el.”
Tehát ha te 3 évesnél fiatalabb gyermeket nevelsz, akkor, ha te is beleegyezel, dolgozhatsz egyenlőtlen munkaidő beosztásban (ez azt jelenti, hogy a munkaidőd a hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra egyenlőtlenül van elosztva). De hetente 2 pihenőnapodnak meg kell lennie, s a harmadik kitétel, hogy rendkívüli munka, azaz túlóra és készenlét nem rendelhető el. De ügyeletről nincs szó, azt nem írja az új Mt. hogy ügyelet nem rendelhető el, így álláspontom szerint ügyelhetsz, ha a többi feltételnek megfelelsz.
Próbáld meg megkérdezni, hogy pontosan melyik paragrafus alapján állítják, hogy nem ügyelhetsz, mert én ebből bizony nem azt olvasom ki 🙂
Üdv:
Ági
nikli mondta
Kedves Ági!
Már csak azért írok ,hogy befejezzem a történetemet mert a törvény sajnos kimondta rám a legrosszabbat.
Megkérdeztem a munkáltatómat ,hogy mi alapján nem ügyelhetek és azt mondták,hogy az új mt.113§ (3)bekezdése alapján miszerint a gyermek 3éves koráig nem lehet éjszakai munkát végezni és hát az ügyelet egy része(a java)éjszakára esik.
A másik amit felhoztak érvként ,hogy az ügyelet az mt. szerint rendkívüli munka…ezt én megcáfoltam mert az eü. tevékenységről szóló tv szerint az ügyi nem rendkívüli munka ,de ezt a másik dolgot nem tudtam megcáfolni sajna.
Akik a törvényeket hozzák védik a munkavállalót és a gyermeket de ezzel arra kárhoztatják az 30 órás anyákat hogy kevesebbet legyenek a gyermekükkel mert én 1 ügyivel egyből letudtam volna négy 6órás napot tehát nem kellene mindennap bejárni dolgozni mint jelen helyzetben….
Köszönöm segítségedet,sajnos a történetemnek itt van vége.
Üdvözlettel :Niki
Zita mondta
Kedves Dolgozómami!
A tanácsodat szeretném kérni!
Jelenleg a második gyermekemmel vagyok gyesen, ami októberben lejár. Kb. fél évvel ezelőtt jeleztem a munkahelyemen (egy multi cég), hogy szeretnék visszamenni dolgozni. Azt a választ kaptam, hogy 99% valószínűséggel nem tudnak foglalkoztatni a szabim letöltése után (ami kb. 80 nap), a munkakörömet nyilván már más betöltötte, és jó esetben is esetleg olyan munkakört kaphatok (de erre sincs sok esély), ami nem igényel felsőfokú végzettséget és nyelvtudást. Ebben az esetben mit tehetek? Szerencsére a szabijaimat még letölthetem (kb. 80 nap) és utána jár esetleg felmondási idő, végkielégítés??? Mi illet meg? 9 éve kerültem a céghez, ebből volt majdnem 6 év távollét (gyed, gyes). Az a tapasztalatom, hogy sajnos az anyukákat tényleg gátlástalanul kirúghatják, és az pedig, hogy 6 évig voltam otthon, nem az én „hibám”. A nagyobbik lányomat harmadjára vették fel az óvodába, így a második gyerkőc megszületése előtt esélyem sem volt visszamenni dolgozni.:(
Várom válaszod, köszönettel:
M. Zita
dolgozomami mondta
Kedves Zita!
Ha a GYES után valóban nem tudnak foglalkoztatni, és a munkáltató megszünteti a jogviszonyodat, a bent ragadt szabadságok mellett a felmondási időre járó bérre és végkielégítésre is jogosult vagy. Az hogy ez pontosan mennyi lesz, egy korábban írt cikkemben elolvashatod, azért is ajánlom ezt a cikket, mert sokszor közös s megegyezéssel szeretnének elválni a munkáltatók, s ehhez is add néhány tippet neked a cikk. Kattints ide, olvasd el, s ha még kérdésed lenne, nyugodtan kérdezz. Én azért azt ajánlom, hogy ne add fel olyan könnyen, ha ez egy multi, akkor azért talán van még másik állás, amit fel tudnak ajánlani… de azon is érdemes elgondolkozni, hogy egy alacsonyabb pozíciót elvállalsz, csak hogy állományban maradj, s majd később vagy újra felküzdöd magad, vagy innen válasz máshová… ha van ennek esélye, gondold meg, mert nem biztos, hogy GYES után két gyerekkel könnyű lesz új állást találni. Sajnálom, hogy te is így jársz, sajnos sok anyukával történik ez meg…
Üdv:
Ági
Zita mondta
Kedves Ági!
Köszönöm szépen a válaszod, sokat segítettél!
Lenne még két kérdésem a fentiekre vonatkozóan.
1. A Tgyás és a gyed munkaviszonynak számít?
2. Ha a cég esetleg felkínálna egy számomra kevésbé tetsző munkakört és arra nemet mondanék, akkor is járna végkielégítés?
Válaszod előre is köszönöm!
Üdv,
Zita
dolgozomami mondta
Kedves Zita!
A Felmondási idő kiszámítása, és a végkielégítésre való jogosultság szempontjából a TGYÁS és a GYED (sőt, a GYES) időszakát is munkaviszonynak kell tekinteni, tehát beleszámít ez is! Ha felkínálnak egy másik munkakört, és azt te nem fogadod el, akkor is fel kell mondaniuk, hiszen nem tudnak foglalkoztatni, s ebben az esetben is járnak a fent említett juttatások.
Üdv:
Ági
nikli mondta
Kedves Ági!
A közelmúltban írtam már Neked tudod én vagyok az az anesthes lány aki ügyelni akart,de nem szabad…
2012 jul 1-től dolgozom heti 30órában.Tudod most rendezték az egészségügyiek bérét.
1. Azt szeretném megtudni ,hogy nekem jár-e visszamenőleg?
Tárgyhóra megkaptam de azt mondták ,hogy csak annak jár visszamenőleg aki ténylegesen dolgozott(én tavaly nov óta gyeden voltam most a 30 óra mellett gyesen vagyok).Nem arról van szó,hogy nem fogadom ezt el csak mikor kérdeztem ,hogy hol találom meg ezt a „szabályt” azt mondták nem jár és kész.
2. A férjem minőségbiztosítással foglalkozó cégnél dolgozik 4órában neki jár-e kompenzáció?
Onnan merült fel a kérdés bennem mert én kaptam.Tavaly ő vállalkozóként volt alkalmazva ugyanitt most 4órában alkalmazottén közalk.vagyok.Az én fizum br 111000 6órában az övé br 75000 4órában.Én veszem igénybe a családi adókedvezményt,egy eltartott van.
Köszönöm válaszodat.Niki
dolgozomami mondta
Kedves Niki!
Az egészségügyben az idei bérrendezés azokra vonatkozik, akik dolgoztak azokban a hónapokban, mikorra ezt érvényesítették. Ha te akkor nem dolgoztál, nem is vagy jogosult a bérrendezésre. A második kérdésedet nem értem pontosan, milyen kompenzációra gondolsz? Bérkompenzációra? Ha igen, akkor azért nem kapott a férjed gondolom, mert a kormányrendelet célja hogy az munkabér nettó értékének megőrzése, s ezt a tavalyi, 2011-es munkabérhez igazodva nézik. Ha pedig neki tavaly nem volt itt munkaviszonya, akkor munkabére sem, így nem kell mit kompenzálni.
Sajnálom!
Üdv:
Ági
nikli mondta
Kedves Ági!
Köszönöm válaszodat elnézést ,hogy nem tudtam a bérkompenzáció pontos nevét…
A második kérdésemre adott válaszodnál biztos elkerülte a figyelmedet ,hogy azt írtam a férjem tavaly ugyanennél a czégnél volt vállalkozóként alkalmazva(saját jogú nyugdíjas ettől az évtől járadékos és a befizetendő járuléka több lett volna vállalkozóként mint amit 4órában megkeres,így a czég átvette 4órás alkalmazottnak tehát volt munkája tavaly csak maga fizette a járulékokat)
Ekkor sincs mit kompenzálni?
Üdv Niki
dolgozomami mondta
Kedves Niki!
Nem kerülte el a figyelmemet 🙂
A kormányrendelet azokra vonatkozik – ahogy írtam korábban is – akik tavaly munkaviszonyban dolgoztak, s ezen munkaviszonyban szerzett bérük nettó értékének megőrzése a cél. Mivel ő tavaly nem munkaviszonyban dolgozott, rá így nem vonatkozik. Nincs viszonyítási alap, mivel nincs tavalyi munkabére. Amit kapott, azt nem munkavállalóként kapta, hanem vállalkozóként. 🙁 Sajnálom.
Üdv:
Ági
G. Agnes mondta
Kedves Ági!
Napok óta bújom a dolgozomami.hu-n a hozzászólásokra adott válaszaidat, és rájöttem, hogy pont egy ilyen szakemberre van szükségem.
A helyzetem speciális, kérlek, ha tudsz, válaszolj a rengeteg kérdésemre.
2005.áprilisa óta állok alkalmazásban egy cégnél. A munkámat nem ennél a cégnél végeztem, hanem egy társadalmi szervezetnél. Ez a cég az egyik szponzorunk volt, és többek között így is támogatott, hogy engem ők alkalmaztak.
2008. augusztusában született meg első gyermekem, 2010. áprilisában a második, a két szülés között nem dolgoztam. Már a szülés előtt pedzegette a cég ügyvezetője, hogy mondjak fel, mert a Gyes lejárta után ők nem szeretnék vállalni a szülési szabadságommal járó kötelezettségeket.
A Szervezet részéről -még a szülés előtt- ugyan volt egy ígéretem, hogy a Gyes után ők továbbra is számítanak a munkámra, de addig is átvenni nem tudnak.
Amikor idén tavasszal először a Szervezetnél jeleztem, hogy ismét munkábaállnék, már azt a választ kaptam, hogy nem vesznek fel, sőt, a korábbi feltételekkel sem tartanak igényt a munkámra, mert a céggel, korábbi szponzorukkal a támogatás és minden egyéb kapcsolat megszűnt. A munkaszerződésemben az szerepel, hogy a cégnél dolgozom, 8 órás munkarendben, ehelyett társadalmi szervezetnél dolgoztam, részmunkaidőben. Ennek hivatalosan nincs nyoma.
Itt állok tehát egy munkahellyel, akik nem alkalmaznak tovább, illetve egy munkáltatóval, aki már most szolídan üzenget nekem, hogy „ugye, azt én sem tartom tisztességesnek, hogy egy cég, akinél valójában egy napot sem dolgoztam, több havi munkabéremet lesz kénytelen majd kifizetni, ha a Gyes lejár” és akinél egyébként, a lakhelyemtől való távolság miatt nem is tudnék 8 órában dolgozni.
Segíts nekem, kérlek! Van-e bármilyen kötelezettsége így a munkahelyemnek, a sportszervezetnek, a továbbfoglalkoztatást illetően? Ha nincs, mire számíthatok majd a cégtől, ha a munkaviszonyomat meg akarják szüntetni a Gyes lejárta után? Gondolok pl. a felmondási időre járó bérre, vagy végkielégítésre. Lehet-e bármilyen indokuk arra, hogy ezeket ne fizessék ki nekem? Az eddigi telefonjaik alapján azt gyanítom, megpróbálják majd velem a közös megegyezést aláíratni, arra törekedve, hogy minél olcsóbban megússzák. Amíg dolgoztam fel sem merült bennem, hogy ennek a fura (szabálytalan?) foglalkoztatásnak milyen hátulütői lehetnek majd.
Közben persze gőzerővel bújom az álláshirdetéseket, és készítem az önéletrajzomat az útmutatásaidnak megfelelően. Ezért külön hálás vagyok neked!
dolgozomami mondta
Kedves Ágnes!
Elolvasva a történetedet, az első és legfontosabb tanácsom, hogy azonnal szedd össze az összes munkaügyi papírodat, munkaszerződést, korábbi bérszámfejtő lapokat, sőt bankszámlakivonatokat, ahol látszik a munkabérutalás, és kérj egy ügyvédtől időpontot egy személyes konzultációra. Elmehetsz a Jogpont Plusz hálózathoz is, ők ingyenesek (a Hasznos Linkek között megtalálod őket), de a lényeg, hogy a konkrét dokumentumaidban foglaltak alapján mondjon valaki egy szakvéleményt, mert ez nagyon zűrös ügynek tűnik.
Annak alapján, amit elmondtál, van egy érvényes munkaszerződésed egy munkáltatóval (ők vannak a szerződésedben mint munkáltató feltüntetve). Ők kötelesek az otthonlét alatt felgyülemlett szabadságot kiadni neked,vagy kifizetni – mindkét gyermek után. Ez mindenképpen jár neked, ha ők mondanak fel a GYES után, ha te mondasz fel (mert nem tudsz ott dolgozni), vagy ha közössel váltok el, akkor is.
Ha te mondasz fel, akkor a felmondási időt ki kell fizetniük, de te ennek felében munkavégzésre vagy köteles, ha te szeretnél és tudnál ott továbbra is dolgozni, akkor ha ők nem tudnak foglalkoztatni, s semmilyen másik munkakört felajánlani az eredeti helyett, akkor ők kell, hogy felmondjanak, ekkor a munkaviszonyban töltött évek számától függően végkielégítés is jár. Ha közös megegyezéssel váltok el, a szabadságok kifizetése mellett közösen kell megállapodnotok, mit fizetnek még neked (semmi egyébre nem kötelezi őket a törvény). A közösről többet idekattintva olvashatsz!
Az, hogy te valójában nem is itt dolgoztál, igencsak megkavarja a helyzetet, de ettől még a fent írtak érvényesek, ők a munkáltató , te vagy a munkavállaló, így a munkaviszonyt csak a fentiek szerint lehet megszüntetni szerintem.
De kérlek, menj el egy tanácsadásra, mert ilyen esettel még nem találkoztam, így jobb, ha egy tapasztaltabb szakemberhez fordulsz.
Ha van valami fejlemény, örülnék, ha ide is megírnád, nagyon érdekel, hogy mi lesz a vége ennek a kacifántos ügynek!
Üdv:
Ági
S.Julianna mondta
Kedves Ágnes!
Az én problémám hasonlít ehhez a cikkhez. 2007 januárjától dolgoztam egy rendelőben. 2009 márciusától táppénzre mentem, mert terhes lettem. 2009. október 26.-án született meg a kislányom. 2011 márciusától szerettem volna ismét munkába állni, ezt közöltem a munkáltatómmal, de ő erről lebeszélt azzal az indokkal, hogy ráérek kicsi még a gyermek, a helyettesítőmnek még tanulnia kell. Rábeszélt, hogy maradjak még otthon egy évet. Szólni fog, mikor lesz aktuális, hogy visszamenjek. 2012. április elején ismét megkerestem, mert nem szólt. Mire közölte velem, hogy úgy döntött, hogy nem vesz vissza, megsajnálta a helyettesemet, mert ő nehezebb anyagi körülmények között él. Nekem nagylelkűen felajánlotta, amit kérek, mindent megad, végkielégítés, stb.. Természetesen azt, ami egyébként is megjár. Sőt ott azonnal fel akart mondani, amibe én nem egyeztem bele. 2012. október 26.-án jár le a gyesem, és tanácstalan vagyok, mivel tudom, hogy ezt nem teheti meg velem, de megteszi.
A segítségedet szeretném kérni mit, tanácsolsz, mit tegyek ebben a helyzetben?
dolgozomami mondta
Kedves Julianna!
Sajnos a jelenlegi szabályozás szerint ha nem tud neked a GYES lejárta előtti visszatérésednél üres munkakört ajánlani (vagy ajánl egy másikat, mint a korábbi, de azt te elutasítod), akkor jogszerűen felmondhat neked. Ha a GYES után pedig szintén nem tud foglalkoztatni, elküldhet ugyanígy. Mindkét esetben ki kell fizetnie a szabikon túl a végkielégítést és a felmondási időt is.
Természetesen az indok, amit említett munkajogilag nem elfogadható, az, hogy ő megsajnálta a másikat, ezért neked mond fel, nem megfelelő indok, de a felmondásodba valószínűleg mást fog majd írni. Sajnos nem tudsz mit tenni, hacsak nem áll fenn az a helyzet, hogy a te visszatérési szándékod jelzésével egy időben hirdet egy üres állást, amire te tökéletesen alkalmas van… azaz van üres állás, csak nem akarja téged visszavenni.
Hogy mit tehetsz? Hát, jelenleg nem sokat. Ha megtörténik a felmondás, akkor vedd át (ne írd alá, csak vedd át, s írd rá az ő példányukra, hogy „átvettem”), menj el egy munkajogászhoz, s nézzétek át, hogy szerinte valós és okszerű-e az indoklás. Neked ehhez majd jó lenne információkat gyűjteni – tényleg nincs-e másik üres munkakör… Ha valóban jogszerű a felmondás, akkor ha kiléptettek, elmehetsz egy időre álláskeresési járadékra, erről többet a hasznos linkek között találsz, s mihamarabb állást kell majd találnod.
Sajnos amíg nem tudni, hogy mire alapítja majd a felmondást, nem tudsz mit lépni előre.
Üdv:
Ági
S.Julianna mondta
Kedves Ágnes!
Köszönöm a válaszodat. A felmondást postán kaptam meg október 27.-én a jogviszony megszüntetésének módjához közös megegyezés, van beírva. Csak a tértivevényt kellett aláírnom, hogy átvettem a papírokat. A végkielégítést + munkabért és a szabadságot a számlámra átutalta. Másik állást ez a munkahely nem fog hirdetni, ugyanis ez egy egyszemélyes rendelő.
Jelentkeztem a munkaügyi hivatalba, igaz vannak még hiányosságok.
Köszönöm a segítségedet, ha esetleg tudnál, még bármiben segíteni megköszönném.
Julianna
dolgozomami mondta
Kedves Julianna!
Ne haragudj, de nem pontosan értem: felmondást kaptál, vagy közös megegyezést? Mert a kettő nem ugyanaz… A felmondásban van egy indok, ami miatt a munkaviszonyod megszűnik, ez egy egyoldalú jognyilatkozat, a közös megegyezés meg egy másik forma, itt mindketten bele kell, hogy egyezzetek, mindkettőtök aláírása kell hozzá. Melyiket küldte akkor postán?
Mert a közöst nem vagy köteles elfogadni, aláírni, bár megteheted, ha neked is megfelel…
Üdv:
Ági
S.Julianna mondta
Kedves Ágnes!
A munkaviszony megszűnése: Közös megegyezés. Tudom, hogy nem vagyok köteles aláírni, de tehetek mást? Világosan megmondta, hogy nem kíván alkalmazni. Van helyettem más. Ha én mondok fel, még munkanélkülit sem kapok.
dolgozomami mondta
Kedves Julianna!
Az álláskeresési járadék folyósítása egyáltalán nem függ attól, hogy milyen módon szűnik meg a munkaviszonyod!!! Emiatt tehát nem kell a közöst aláírnod. Ha nem tud foglalkoztatni, mondjon fel neked, írásban, megfelelő indokkal.
Persze írom újra: elfogadhatod a közöst is, de akkor bizonyosodj meg róla, hogy mindent megkapsz, ami felmondás esetén járna neked, azaz ezek legyenek beleírva a közös megegyezésbe!
Üdv:
Ági
Erika mondta
Kedves Ági!
Erről az állásidőről megtudhatnék egy kicsit többet (olyan sok itt az infó egyszerre, nem tudom, mi a „fontos” belőle). Én 26 hónapos kislányommal vagyok itthon, már gyesen. Jó korán – még idén januárban v. februárban – jeleztem a munkáltatómnak, hogy ősztől 4 órában szeretnék visszamenni dolgozni, a gyed lejártakor. Most mégis úgy vagyok itthon, hogy gyesen – átalakulás miatt nem tudtak visszavenni -, és majd talán januártól… Felajánlották a közös megegyezést – egyébként korrekt feltételekkel -, de nem fogadtam el.
Járna nekem állásidőre most pénz? Ha igen, ezt az összeget hogyan számolhatom ki nagyságrendileg? Visszamenőleg kérhető az összeg kifizetése, ha eddig nem történt meg?
Köszönöm a válaszodat, Erika
dolgozomami mondta
Kedves Erika!
Állásidőre járó bérre akkor jogosult a munkavállaló, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve. Azaz ha te odahaza vagy fizetés nélküli szabadságon, nincs munkaidő-beosztásod, a munkáltatódnak meg foglalkoztatási kötelezettsége. Ilyen értelemben nem jár visszamenőleg semmi. Másik kérdés, hogy ha megszüntetnéd a fizetés nélküli szabit, s visszamennél dolgozni, mi történne. Ha a munkáltatód valóban nem tud neked üres munkakört felajánlani, akkor jogszerűen megszüntetheti a jogviszonyodat, azaz nincs foglalkoztatási kötelezettsége, s így nincs állásidőre járó bér sem. Ha nem tudna felmondani neked – mert nem áll fent megfelelő okszerű és valós indok – de nem akarna foglalkoztatni, csak akkor lennél jogosult rá, ezt pedig elég nehéz definiálni, hogy mikor van ilyen. Egy teljesen egyértelmű esetet tudok mondani, ha nem mondhat fel neked, mert várandós vagy, ilyenkor van munkát ad, s bért fizet, vagy állásidőre járó bért ad neked.
A „teljes átalakulás” és a közös megegyezéses elválás nekem némi gyanúra ad okot, ha mégis vissza szeretnél térni, kérlek jól gondold át, mert ha valóban nem tud foglalkoztatni, felmondhat neked. Ha közöst kínálnak, szerintem kérhetsz egy kicsivel többet is, mint ami felmondásnál járna, erről többet ide kattintva olvashatsz.
Üdv:
Ági
Andi mondta
Kedves Ági!
Egy nemzetközi cégnél dolgozom, ahol európai szintű leépítés lesz, ami a magyar leányvállalatot is érinti. A neveket már kihirdették, köztük vagyok én is, de dátumot még nem mondtak, hogy mikortól akarják az embereket elküldeni.
Egy elég szimpatikus kompenzációs csomagot ajánlottak fel, de így nem felmondással küldik el az embereket, hanem közös megegyezéssel (hogy ne legyen csoportos leépítés). Ezzel nincs is gondom, ami a problémám, hogy úgy gondolom a decemberi/januári időszakban elég nehéz munkát találni.
A kisfiam márciusban tölti be a második életévét, a kérdésem az, hogy hivatkozhatok a felmondási védelemre a gyerek szülinapjáig?
Nem az elküldésemet akarom elkerülni, hanem csak elhalasztani, mert talán tavasszal nagyobb eséllyel tudok új állást találni.
Előre is köszönöm a válaszodat!
Üdv,
Andi
dolgozomami mondta
Kedves Andi!
Már nincs felmondási védelem, azaz ha már nem vagy fizetés nélküli szabin, és a munkáltatód nem tud neked üres munkakört ajánlani, vagy ajánl egy másikat de azt te elutasítod, megszüntetheti a munkaviszonyodat. Ha az a kompenzációs csomag annyira vonzó (remélem jobb, mint amit munkáltatói felmondás esetén fizetnének), esetleg próbálj meg arról egyeztetni, hogy aláírod a közöst, de a munkaviszonyod ne most, hanem csak jövőre, lehetőleg tavasszal szűnjön meg. Ha a munkaviszonyod megszűnése után sem lesz azonnal állásod, elmehetsz álláskeresési járadékra, ez max 90 napig tarthat, s addig is biztosított vagy (többet erről a hasznos linkek között olvashatsz).
Üdv:
Ági
Szilvi mondta
Kedves Ági!
Szeretném a segítségedet kérni!
A problémám a következő.
Kórházban dolgozom, 2005.június óta osztályvezető főnővérként,határozatlan idejű munkaszerződéssel!2009.12.17-én megszületett a kislányom, a gyes végéhez közeledem, utána a szabadságomat töltöm. 2013.02.28-án kell elkezdenem dolgozni.Voltam bent az osztályon, ahol a főnököm közölte velem, hogy ragaszkodik a helyemre kinevezett kolléganőhöz.
A mai napon kaptam a kórháztól egy kinevezés módosítása című levelet.
Jogilag megteheti a kórház, hogy egyoldalúan megváltoztatja a kinevezésemet? „A dolgozó munkahelye változó munkaterületre szól.” ezt írták bele!
A másik kérdésem pedig az, hogy időközben ágazati béremelés volt az eü.-ben nyáron.Januárig visszamenőleg kapták ezt meg a dolgozók! Én is jogosult vagyok erre, mert a megjegyzés rovatba apró betűvel azt írták , hogy 2013.01.01-vel fog megjelenni a béremben az ágazati béremelés.
Előre is nagyon szépen köszönöm a segítségedet!
Üdv. Szilvi
dolgozomami mondta
Kedves Szilvi!
Megkérdeztem a szakértő jogász kollégámat, s véleményünk szerint nem lehet csak úgy a munkavégzés helyét módosítani. Az új közalkalmazotti tv. 24.§ (2) alapján mögöttes szabályként az Mt. érvényesül, s az Mt. 58.§-a továbbra is rögzíti fő szabályként, hogy a munkaszerződés tartalma csak közös megegyezéssel módosítható.
A béremelés kérdésében is csak azt tudom tanácsolni, hogy egyeztess velük, hiszen onnantól kezdve, hogy nem vagy fizetés nélküli szabin, szerintem neked is járna, de értelemszerűen csak arra az időre, amikor a szabidat töltöd, vagy dolgozol. Amíg fizetés nélküli szabin voltál, hiába kaptak mások visszamenőleg, neked nem volt béred, tehát nincs mit emelni.
Üdv:
Ági
Bella mondta
Szia!
2013. elején állok újra munkába GYED megszakításával, gyerekem akkor lesz 20 hónapos, 8 órában megyek vissza, és lenne pár kérdésem:
alkalmazott vagyok egy cégnél, ahová visszatérek, határozatlan idejű szerződéssel dolgozom ott már több éve, viszont míg itthon voltam vezetőváltás is történt, ezért 1-2 dolgot szeretnék tisztán látni:
1. középvezetői beosztásból jöttem el, mely beosztást határozatlan időre szóló, visszavonásig érvényes kievezéssel kaptam meg, ugye jól gondolom, hogy ilyenbe kell visszavegyenek? (a munkakör nem szűnt meg, több ugyanilyen beosztásban lévő alkalmazott van most is a cégnél, ami változás viszont náluk, hogy már határozott időre szóló kinevezésük van, ezeket akkor módosították, amikor én már babáztam, tehát az enyém maradt, mert semmi ilyesmit nem írtam alá, egyoldalúan meg gondolom nem vonhatják meg tőlem úgy, hogy még csak nem is szólnak…)Ebből jön a kérdés
2. visszavesznek olyan munkakörbe mint amilyenből eljöttem, van-e korlát arra, hogy pl. 1 hónap múlva ne fokozzanak vissza?
3. kötelező-e adni a munkáltatómnak bérkorrekciót az eltelt időre az éves átlagos béremelésnek megfelelően?
dolgozomami mondta
Kedves Bella!
A tavaly hatályba lépett Munka törvénykönyve szerint, ha a fizetés nélküli szabadságát a gyermek 3 éves kora előtt megszünteti a munkavállaló, a munkáltató felmondhatja a jogviszonyát a munkavállaló képességére, vagy a munkáltató működésével összefüggő okra alapítva, ha a munkaszerződés szerinti munkavégzési helyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja. Azaz ha visszatérsz, és van üres középvezetői állás abban a munkakörben, amiben dolgoztál, akkor tovább kell, hogy foglalkoztasson, ha nincs, akkor másik munkakört kell felajánljon, mely megfelel a fenti megfogalmazásnak. Ha ilyen sincs, vagy volt, de te elutasítottad, akkor jogszerűen felmondhat neked.
A munkaszerződés módosítása csak közös megegyezéssel lehetséges, tehát csak úgy önkényesen nem „fokozhatnak le”.
A fizetés nélküli szabadság megszüntetése után kötelezi a törvény a munkáltatót arra, hogy ajánlatot tegyen a bérfejlesztésre, ennek során a munkavállalóval azonos munkakörű munkavállalók részére a munkáltatónál időközben megvalósított átlagos éves béremelés mértékét kell alapul venni. Ilyen munkavállalók hiányában
a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves béremelés mértéke az irányadó. Ha nem volt a távolléted alatt semmilyen bérfejlesztés, értelemszerűen nincs mit emelni nálad sem.
Sok sikert, üdv:
Ági
Eszter mondta
Kedves Ági!
Szeretném a tanácsodat kérni!
Kisebbik gyermekemmel tavaly októberben járt le a gyesem és jelenleg az összegyűlt szabadságomat töltöm február közepéig (6 évig voltam távol).
Másfél évvel ezelőtt jeleztem a munkáltatómnak, hogy a gyes után szeretnék újra munkába állni. A választ megkaptam, sajnos nincs nyitott pozíció. Tehát mehetek, ahová akarok:-(
Azt mondták, hogy a közös megegyezéssel is kb. ugyanannyit kapok, mint rendes munkáltatói felmondásnál (2 hónap végkielégítés, 30+20 nap felmondási idő + szabik kifizetése). Tudom, hogy a közös megegyezésnél nem jár végkielégítés. Milyen esetben fogadjam el a közös megegyezést? 9 éve vagyok a cégnél.
Gyes után kaphatok munkanélküli segélyt? Hová fordulhatok?
Várom szíves válaszod!
Köszönettel,
Eszter
dolgozomami mondta
Kedves Eszter!
Van egy cikk itt a blogon, ahol nagyon részletesen megtalálod, hogy hogyan érdemes összehasonlítani a közöst és s felmondást, mire figyelj… Kérlek, olvasd el, kattints ide!
Bármit beleírhattok, akár a neked járó végkielégítést is, csak legyen benne pontosan megfogalmazva, vagy összegszerűen, vagy szavakkal, hogy hány havi bér…
Közöst én akkor fogadnék el, ha kicsit többet adnak, ha nem akarnak semmivel többet adni, akkor mondjanak fel, írásban, megfelelő indoklással! Ha felmondanak, akkor a felmondási idővel a munkaviszonyod, és így a biztosítási időd is meghosszabbodik, míg ha a közöst a szabik utáni napra datáljátok, akkor veszíthetsz akár 50 napot is biztosítási jogviszony tekintetében… szerintem ez sem mindegy. Persze a közöst meg lehet úgy is írni, hogy akkor legyen vége a jogviszonynak, mint munkáltatói felmondás esetén.
Álláskeresési járadékot kaphatsz, azzal nem lesz gond! A hasznos linkek között találsz egy weblapot, ahol minden részletesen le van írva.
Üdv:
Ági
Betti mondta
Kedves Ági!
Segítséget szeretnék kérni! Április közepén lejár a GYESEM, milyen jogaim és kötelezettségeim vannak, a cég melynél 10 éve dolgozom már nem akar alkalmazni és attól félek úgy fognak sakkozni, hogy ne kelljen nekik végkielégítést fizetni, s belekényszerítsenek abba hogy én mondjak fel.
Milyen lépéseket tegyek hogy megkapjam a nekem járó juttatásokat.Válaszát előre is köszönöm!
dolgozomami mondta
Kedves Betti!
Ha a cég a GYES lejárta után nem akar tovább foglalkoztatni, akkor írásban, megfelelő indoklással fel kell, hogy mondjanak. Annak nagyon kicsi az esélye, hogy úgy sakkozzanak, hogy ne kelljen végkielégítést fizetni, mert ez csak akkor állna fenn, ha képességre való hivatkozással mondanának fel, vagy azonnali hatályúval, ha valamely lényeges kötelezettségedet szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszeged, ez meg ugye nem valószínű…. 🙂
Ha készülni akarsz, akkor javaslom, hogy gyorsan írj egy levelet, hogy ugye lejár a GYES, és várod, hogy tájékoztassanak a továbbiakról, mennyi szabadság illet meg, mikor és hogyan adják ki, s mikor kell dolgoznod menni. Ezzel legalább te megtetted, amit lehetett, s innentől kezdve náluk a labda. Hogy 10 év után mi jár, arról ide kattintva olvashatsz.
Ha van valami fejlemény, válasz, vagy telefonbeszélgetés, írj újra, s mondom a továbbiakat a fejleménytől függően…
Üdv:
Ági
Babós Mária mondta
Kedves Ági!
Nagyon jó ez a honlap gratulálok hozzá!Sokat okosodtam.Szeretnék kérdezni ,hogy jól gondolkodom-e?
2011-08-28.-án született a kisfiam.Abban az évben kivettem a szabimat.2012-13 csak 6 Hónapra eső szabi jár (40.évemet töltöm 13 nap + pótszabi ).
A főnököm visszavenne szeptembertől dolgozni 4 órába GYES mellett(2 egész nap 9-18,1 fél napra )De csak akkor,ha betegség esetén is megyek dolgozni és nem telefonálok be reggel,hogy beteg és nem megyek be…
Szeretném kérdezni,hogyha azt mondom hogy így ez nem felel meg
-akkor már most mondjam meg ( amit ő el is vár április 30 ig,és én is szeretném eldönteni ) és kérem a végkielégítést, felmondási időre munkabért (nem tudom jár e valami még )és gyes mellett keresek más munkát.Az új munkahelyen elvesztem-e a védettségem ?
– várjam meg a gyermek 3.évét és akkor próbálkozzak nála.
Akkor is ezeket a feltételeket fogja szabi a táppénzzel kapcsolatban az tuti.Azért megjegyzem nem vagyok táppénzelős típus 12 évet ledolgoztam nála és nem sűrűn fordult elő.
Addig dolgozhatok e másnál?
Nagyon köszönöm előre is a válaszát!
Üdvözlettel Marika
dolgozomami mondta
Kedves Marika!
Ne haragudj, de amit a főnököd elvár, az lehetetlen, és jogellenes: minden munkavállalónak – ha valóban beteg ő, vagy a gyermeke – joga van a táppénzhez. Így az az elvárás, hogy ne legyél táppénzen, s csak így vesz vissza, törvénytelen.
A kérdéseidre nem könnyű választ adni, hiszen nem tudom, hogy ha te ezt nem tudod vállalni (márpedig ezt szerintem nem lehet vállalni), akkor egyáltalán ő hajlandó-e neked felmondani, és végkielégítést fizetni – az előbb leírt ésszerűtlen követeléséből gondolva: nem… tehát az, hogy te mit szeretnél, másodlagos (nem a nekünk való fontosság szempontjából, hanem a taktika szempontjából), a kérdés az, hogy ő mit akar… Ha ő nem akar felmondani, akkor mit szeretne tenni? Mert ha nem tud / nem akar visszavenni, akkor találnia kell egy megfelelő indokot a munkaviszonyod megszüntetéséhez, ennek a szándéknak tőle kell kiindulnia. Ha a közöst erőlteti, meglehet, semmit nem kapsz…
Várhatsz a 3. életévig is, és kereshetsz másodállást közben, az is egy járható út. De legfőképpen azt kéne kiderítened, hogy ha nem vállalod a feltételeit, hajlandó-e kifizetni, korrekt módon!
A védettség bármelyik munkáltatóra igaz, azaz ha elmész egy új helyre, és letelik a próbaidőd, akkor védett vagy, de csak úgy, ahogy a törvény mondja: nem abszolút értelemben, hanem csak bizonyos esetekben mondhatnak fel. Erről többet itt olvashatsz: https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-alatt/anyukak-tizparancsolata-avagy-mit-kell-tudnod-az-uj-felmondasi-vedelemrol-2012-julius-1-je-utan
Üdv:
Ági
Babós Mária mondta
Szia Ági !
Köszönöm a választ. Még kisit gondolkodom még , a válaszáról írok.Üdv Marika
Krisztina mondta
Kedves Ági!
2011 novemberében született a kislányom (3. gyermek)!
az 2011-ben benn maradt szabim 18-19 volt!
ez év (2013) februárjában a fizetéses papíron 32 nap szabadság szerepelt + 4 nap a gyerekekre! (ami szerintem reális volt!)
március 18-tól, április 15-ig megszüntettem a gyed-em,és gyes-re mentem,mert dolgozni szerettem volna,csak nem jól alakultak a dolgok,nem jött össze!
miután a gyed-et újra igényeltem, az éves szabadságom 13 napra csökkent!szóltam nekik,hogy valami nem stimmel,és hogy 3 gyerekre is több szabadság járna!azt mondták utána néznek,de a következő bérpapíron is ugyan annyi szabadság szerepelt!
nem igazán értem miért csökkent le,mert nem fizették ki,és nem is vettem ki!elveszett,mert visszaadtam a gyed-et?ez lehetséges?vagy ők tévedtek?
nem merek addig követelőzni míg nem tudom nekem jár-e továbbra is a 32 nap szabi!
válaszod előre is köszönöm! tisztelettel: Krisztina
dolgozomami mondta
Kedves Krisztina!
A szabadság semmiképpen és semmi miatt nem veszik el, vagy kiadják, vagy kifizetik (munkaviszony végén), vagy megmarad (s később adják ki). Szóval szerintem vedd fel velük a kapcsolatot, s tisztázzátok, mi történt. Meglehet, hogy csak a bérszámfejtő program „hülyült” meg a változtatásoktól (sajnos több olyan szoftvert is láttam már, ami nem jól tartotta nyilván a felhalmozódott szabadságokat)…
Azt azonban azért tudnod kell, hogy ha a régi cégednél álltál újra munkába, először ki kellett volna adni a szabikat – ha a fizetés nélküli szabidat megszüntetted – s csak utána dolgozhattál volna… ez hogy is volt?
Üdv:
Ági
Beatrix mondta
Kedves Ági!
Nagyon sok jó, hasznos tanácsot olvastam az oldalon és én is a segítségedet szeretném kérni.
2009. feb. 26-án született a kisfiam, 2010. okt. 21-én a kislányom. 2013. okt. 21-én jár le a GYES. Főnökcsere miatt gondoltam, hogy nem akarnak majd visszavenni, ez így is van, mondván átszervezés, se pozíció, se pénz. 46 nap szabadságot számoltak ki, de szerintem ez hibás, most várom a válaszukat. Kezdetben még azt sem hitték el nekem, hogy van szabadságom, később természetesen felajánlották a közös megegyezést (feleslegesen sok papírmunkára hivatkozva – nincs kétségem affelől, hogy hülyének néznek 🙂 ) A szerződésem szerint 30 nap a felmondási idő, valamint a fizetésem infláció követő. Az a kérdésem, hogy ha azt „szeretném”, hogy mondjanak fel, akkor a szabadságaim kifizetésekor be kell tartaniuk az inflációval való emelést? 2005 március eleje óta dolgozom náluk így úgy tudom 2 havi fizetésemnek megfelelő végkielégítés illet meg. Ezt megtagadhatják? Jól értem, hogy 2012-től mindkét szülőnek jár + szabadság a gyerekek után, vagyis így az éves szabadságom (és a férjemé is) még 4 nappal nő?
Előre is köszönöm a válaszodat!
Üdvözlettel: Beatrix
dolgozomami mondta
Kedves Beatrix!
Ha nem tudnak foglalkoztatni, nekik kell felmondaniuk, ezt várd ki, ne írj semmit alá – pláne hirtelen felindulásból ne, ha az orrod elé dugnak egy közöst… A gyermekgondozás után a fizetés emelésére ajánlatot kéne tenniük, de ez sok cég sajnos „elfelejti”. Szólj majd miatta, de ne lepődj meg, ha nem nagyon lesz kedvük hozzá… 🙁
A felmondási idő a 8 év után + 20 nappal nő, ha ők mondanak fel, azaz nem 3, hanem 50 napra jár még neked bér a végkielégítésen és a szabikon kívül.
A gyermekek utáni pótszabi valóban mindkét szülőnek jár 2012-től, de értelemszerűen csak akkor, ha amúgy is megilletné őket arra az időre szabadság – azaz neked 2012-ben arra a kis időre, ami még a GYED első évéből abban az évben hátra volt, s persze, ha majd a szabikat és a felmondási időt töltöd, akkor is.
Üdv:
Ági
Beatrix mondta
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm a válaszodat, a +20 nap meglepett, ezt még senkitől nem hallottam.
Van még minek utánaolvasnom 🙂
Mégegyszer nagyon köszönöm!
dolgozomami mondta
Örülök, hogy segíthettem 🙂
K. Andi mondta
Kedves Ági!
A gyes-em 2013.nov-ben lejár. A gyermekem 2 éves korában jeleztem, hogy szeretnék visszamenni dolgozni, de közölték, hogy a munkaköröm megszűnt, jobban teszem, ha otthon maradok.Maradtam:( Most viszont már jelezni szeretném , hogy a gyes lejárta után visszatérnék. Valószínű, hogy munkakört nem tudnak ott ajánlani ahol eddig dolgoztam, viszont a mhelyemnek több kirendeltsége van ( ezek a kirendeltségek lakóhelyemtől kb. 200 km-re vannak, ugyanakkor a munkaszerződésemben munkavégzés helyének meg vannak jelölve.)Természetes, hogy ott hiába kínálnak állást nem tudom elfogadni.Kérdésem az, hogy ezen indokkal ( a távolabbi kirendeltségen lévő munkakört nem fogadom el) elvesztem a végkielégítést? És a 15 éves munkaviszonyom után egy fillért sem kapok?
válaszodat köszönöm: Andi
dolgozomami mondta
Kedves Andi!
Jól feladtad a leckét a kérdéseddel, én is csak tippelni tudok… (pontosabban szigorúan a törvény szövegét nézni). A törvény azt mondja ki a 66. §-ban, hogy:
(4) A munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló határozatlan tartamú munkaviszonyát a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelõzõ öt éven belül a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával indokolt felmondással a 78. § (1) bekezdésében meghatározott okból szüntetheti meg.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott munkavállaló munkaviszonya a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggõ okból akkor szüntethetõ meg, ha a munkáltatónál a 45. § (3) bekezdése szerinti munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja.
(6) Az anya vagy a gyermekét egyedül nevelõ apa munkaviszonyának felmondással történõ megszüntetése esetén a gyermek hároméves koráig a (4)–(5) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni, ha a munkavállaló szülési vagy a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot (128. §) nem vesz igénybe.
Azért idézem szó szerint, hogy lásd te is: meg van nevezve a 45. § (3) bekezdés, ami a munkaszerződés szerinti munkavégzési hely, azaz ha itt, ezen a helyen, vagy helyeken nem tudnak munkakört ajánlani, akkor mondhatnak fel, s akkor vagy jogosult végkielégítésre. Ha tehát neked a munkaszerződésedben benne van a 200 km-rel arrébb lévő munkavégzési hely is, akkor akár ott is kínálhatnak neked állást, ha ez nem jár a munkaköröd módosításával, azaz a feladataid ugyanazok maradnak. Mivel ezt anno még a szerződés aláírásakor vállaltad, sajnos most is vállalnod kell. Ezen nem változtat szigorúan a törvény szövegét nézve az, hogy közben született egy gyermeked, s nem tudod vállalni a 200 km-es távolságot. De! Ennek ellenére azért érdemes próbálkozni, hiszen tényleg abszurd elképzelés, hogy 200 km-rel menj arrébb, kisgyerekkel együtt… sajnálom, jobbat én sem tudok tanácsolni.
Üdv:
Ági
Mónika mondta
Kedves Ági!
Már egyszer kaptam tőled segítséget,ami szerencsére azóta sikert is hozott. Akkor (februárban) hat hetes állapotosan ki akartak rúgni,én azonnal elmondtam,hogy most derült ki,hogy babát várok,és azt gondolom ez változtat a dolgok állásán. Nem érdekelte őket,és már kézhez is kaptam a felmondást,de én nem hagytam magam,ügyvédet fogadtam és,munkajogi perrel fenyegettük meg a munkáltatómat. Ennek következtében visszavonták a felmondásomat! Ezúton szeretném üzenni,minden hasonló cipőben járó kismamának,hogy NE HAGYJA MAGÁT!!
Most lenne ismét egy kérdésem,ha tudnál nekem ebben segíteni,mert kezdek elveszni a papírok útvesztőjében 🙁 Mivel február óta 9-es kóddal táppénzen vagyok,(szeptember 24.-re várható a babám érkezése)a munkáltatóm meg ugyebár jelen helyzet miatt nem biztos,hogy túl segítőkész.Szóval február óta folyamatos táppénzen vagyok és a TGYÁSt azt a baba megszületésétől fogom igényelni. Úgy olvastam,hogy szükség lesz ehhez is,és a baba papírjainak intézéséhez is egy bizonyos „terhességi állományba vétel” nevezetű igazolás a háziorvostól(mert ő tart folyamatosan táppénzen). Nem tudom ebben az esetben,hogy én csak a születéstől igénylem a TGYÁSt erre szükségem lesz-e egyáltalán?
Köszönöm ha esetleg tudsz ebben segíteni,mert kicsit elvesztem ebben a dologban 🙂
Köszönettel: Mónika
dolgozomami mondta
Szia Móni!
Emlékszem az ügyedre, a te történeted óta van az a szava járásom, hogy: ha állapotos vagy, de még nem árultad el, s behívnak nagy titkolózva a munkahelyeden egy szobába, ahol két ember vár téged egy papírral, belépés után azonnal közöld, hogy várandós vagy, mielőtt bármit is mondhatnának vagy adhatnának át neked 🙂
Nagyon örülök, hogy felvetted a kesztyűt, és sikerült állományban maradnod!
Bár nem vagyok TB szakértő, a kérdésedre tudom a választ: ha a szülés napjától kéred a TGYÁS-t, elég a születést igazoló anyakönyvi kivonat, nem kell a termességi állományba vételről szóló igazolás (ez csak ott fontos, ahol még nincs meg az anyakönyvi kivonat). Szóval csak arra kell figyelned, hogy ezt mihamarabb megkapd. Ha még van kérdésed, a teljes TGYÁS információt itt találod meg: http://www.oep.hu/pls/portal/docs/PAGE/LAKOSSAG/OEPHULAK_EBELLAT/ELLATASMO/TERHESSEGI_GYERMEKAGYI_SEGELY_2013_01.PDF
Üdv, nyugodt szülést, jó babázást:
Ági
Zsu mondta
Kedves Ági!
26 hetes kismama vagyok. A cégnél leépítés volt, ahol nem védettségem volt. Ugyanekkor azoknál akik maradtak -20%os fizetés csökkentést akarnak, a kismamák fizetését is csökkenthetik?
Segítségedet előre is köszönöm!
Üdv.: Zsu
dolgozomami mondta
Kedves Zsu!
Semmiképpen sem módosíthatják a munkaszerződésedet, csak közös megegyezéssel. Azaz ha neked nem felel meg a fizetésed csökkentése (márpedig gondolom nem felel meg), akkor nem fogadod el, és kész! Erőltetni nem tudják, felmondani nem tudnak…
Állj ki magadért!
Sok sikert:
Ági
Titi mondta
Kedves Ági!
Segítségedet szeretném kérni!
2010. április 30-án született meg első gyermekem, majd 2011. október 31-én a második babám. Azóta gyeden vagyok, mely 2013. október 31-én jár le. Időközben a bolt, ahol üzletvezetőként dolgoztam bezárt, és tudomásomra jutott, hogy az üzemeltető cég felszámolásra kerülhet, így biztosan tudom, hogy nem fognak tudni visszavenni, ha lejár a gyedem. Ezen a munkahelyen 2006. május 2. óta dolgoztam.
A gyedem lejárta után mindenképpen dolgoznom kell, ezért új munkahelyet kell keresnem. Abban kérném segítségüket, hogy hogyan járjak el a régi munkahelyemmel kapcsolatban úgy, hogy részemre kifizessenek mindent, ami megillet pl. szabadság, végkielégítés, esetleg felmondási időre járó bér.
Eddig még hivatalos értesítést nem kaptam a cégtől azzal kapcsolatban, hogy megszűnt a munkahelyem.
Köszönettel várom válaszodat, tanácsaidat!
Üdvözlettel: Titi
dolgozomami mondta
Kedves Titi!
Amíg fizetés nélküli szabadságon vagy, a munkaviszonyodat a munkáltató nem szüntetheti meg semmilyen módon, így ahhoz, hogy az esetlegesen tőlük „várható” felmondás bekövetkezzen, meg kell szüntetned a fizetés nélküli szabadságot. Ehhez találsz egy mintát itt a honlapon, töltsd ki, és küldd el nekik. Ennek közlésétől számítva 30 napon belül újra foglalkoztatnia kell téged (tehát a GYED lejártához képest úgy időzítsd a nyilatkozatot), ami azt jelenti első körben, hogy 60 napon belül ki kell adnia a szabadságodat, ami felhalmozódott, vagy már az első napon is megszüntetheti a jogviszonyt munkáltatói felmondással, ha megvan rá a megfelelő indoka – és tudjuk, hogy megvan. Ez utóbbi esetben a szabadságokat pénzben kell megváltania. A felmondás esetén végkielégítés és felmondási időre járó bér illet meg téged, hogy mennyi, azt itt tudod megnézni.
Arra figyelj, hogy közös megegyezést csak akkor írj alá, ha ugyanazok az összegek benne vannak, mint ami megillet téged munkáltatói felmondás esetén!
Ha nem így zajlana le a folyamat, vagy nem foglalkoznának a visszatérési szándékoddal, akkor írj újra, s segítek, hogy hogyan tovább!
Üdv:
Ági
Titi mondta
Kedves Ági!
Köszönöm válaszod, nagyon hasznos volt számomra. Most a nekem járó szabadság kiszámításánál akadtam el.
1984-ben születtem.
2006-ban kezdődött a munkaviszonyom.
2010.04.30-án született az 1. gyermekem.
thgys( 24 hét)+1 év gyed-re (2010.okt.15-2011.okt.15.) számoltam a szabit. Mivel 2010-re kivettem az összes szabimat, így 17nap jött ki erre az időszakra.
Majd 2011.okt.31-én szültem 2.gyermekemet. Ekkor még maradtam gyeden továbbra is az 1. gyermekemmel. Ez a gyed 2012. április 16-ig tartott, és 2012. április 17-től igényeltem a 2. gyerek után gyed ellátást. A második gyed idejére jár nekem valamennyi szabadság, vagy amiatt, hogy gyedről-gyedre váltottam, így már nem?
Illetve a felmondási idővel kapcsolatban is lenne egy kérdésem. A munkaszerződésemben nem szerepel külön felmondási idő kikötése. Ha a munkáltató megszünteti a munkaviszonyomat, mennyi felmondási időre járó bér illet meg?
Köszönettel várom válaszodat.
Üdvözlettel: Titi
dolgozomami mondta
Kedves Titi!
Nem a GYED-re jár a fizetett szabadság, hanem a szülési szabadság 24 hetére, és a fizetés nélküli szabadság első 6 / 12 hónapjára. Ha te a második babáddal nem vettél igénybe szülési szabadságot, hanem azonnal a fizetés nélküli szabit kezdted meg, miután az elsővel lejárt a 2 év, akkor onnantól vagy a másodikkal fizetés nélküli szabin, s ennek az első 6 hónapjára jár szabadság.
Ha a munkaszerződésedben nincs külön felmondási idő, akkor a törvény szerinti számít, azaz alapból 30 nap, és az évek számától függően ez nő (katt ide, itt le van írva részletesen: https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/kozos-megegyezes-%E2%80%93-kinek-is-elonyos-valojaban)
Üdv:
Ági
Titi mondta
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm a válaszodat, hasznos tanácsaidat!
Üdvözlettel: Titi
dolgozomami mondta
nincs mit, nagyon szívesen 🙂
Kata Gabriella mondta
Kedves Ági,
a fizetés nélküli szabadság megszüntetésének dátumának szept. 30-át adtam meg a munkáltatómnak. Visszajeleztek, hogy van 40 nap szabadságom. Korábban jelezték, hogy nem tudnak visszavenni. Meddig kell nekik jelezniük felém, hogy mi legyen a szabadságaimmal, vagy automatikusan fizetett szabin leszek okt. 1-től? Ha a hallgatást választják, mikor verjem az asztalt, hogy ne eshessek el a nekem járó végkielégítéstől?
Köszönettel:
Kata Gabriella
dolgozomami mondta
Kedves Gabi!
A fizetés nélküli szabi megszüntetése után a munkáltatónak két lehetősége van, ha nem tud tovább foglalkoztatni: vagy azonnal, az első munkanapon felmondja a jogviszonyt írásban, megfelelő indoklással ellátott felmondással, vagy kiadja a szabikat, s utána mond fel (a szabik kiadására a törvény kötelezi őt 60 napon belül). Ha az elsőt választja, a szabadságot meg kell pénzben váltania. Szóval neked igazából nem sürgős, ha nem szólnak vissza, akkor te úgy veheted, hogy szabin vagy, de azért jó, ha az előző héten betelefonálsz, hogy akkor kiadják a szabikat a következő héttől? Csak hogy tudd, hogy mégis mi van, jó lenne, ha tájékoztatnának. aztán ha mondták, hogy igen, akkor írj egy mailt, hogy akkor a telefonos megbeszélés alapján x naptól y munkanapig szabin vagy, ahogy mondták, s kéred majd a tájékoztatást, hogy hogyan tovább, ha a szabik lejártak. Így te mindent megtettél, hogy együttműködj!
Ha hallgatnak, s telik az idő, s semmi választ nem kapsz, legkésőbb a következő hónap 10.-éig ki kell derülnie, hogy mi van, mert ugye akkor kell először bért kapnod a szabin töltött hónapra.
A stressz elkerülése végett az lenne a jó, ha a szabik alatt megegyeznétek, hogy hogyan tovább, s ha fel akarnak mondani, akkor vagy ők tegyék meg, vagy ajánljanak egy közöst (de abba legalább annyi legyen, mint ami felmondásnál jár, vagy egy kicsivel több :-)). De azt tudnod kell, hogy ha lejártak a szabik, s ők nem lépnek, akkor az első munkanapon jó, ha bemész, s munkára jelentkezel 🙂 Mert ugye neked ez a kötelességed a törvény szerint. És ők majd legkésőbb ekkor foglalkoznak veled 🙂 ha meg nem, s nem is adnak munkát, az is fizetett munkanap neked, mert te ott voltál, munkára készen. Arról te nem tehetsz, hogy a munkáltatód nem tudott a foglalkoztatási kötelezettségének eleget tenni.
Sok sikert:
Ági
Krisztina mondta
Kedves Ági!
Először szóban, majd levélben is jeleztem munkáltatómnak, hogy mely naptól kívánok munkába állni. (A gyerek 2 éves kora előtt!) Azt a választ kaptam, h. létszám stop miatt nem tudnak visszavenni, ha esetleg mégis visszavennének a kért naptól, akkor fel kell hogy mondjanak.
– Ez lehetséges??? hogy nem vesznek vissza akkor, amikor én szeretném??
– Ha annak tudatában megyek vissza, hogy megszűnik a munkahelyem, kaphatok végkielégítést? vagy kötelesek ebben az esetben is létszám stopra hivatkozva felmondani nekem?
– Állásidő van? kérhetem?
Első körben úgy terveztem, h. a gyerek 2. évét betölti, csak utána, mennék vissza, de ha akkor is ezt a választ kapom, nem leszek előrébb, sőt, kevesebb pénzből kell gazdálkodunk, ki tudja meddig. Mert ugye, a gyes elég karcsú 🙁
Mit tehetek?
Köszönöm válaszod.
Üdv. Krisztina
dolgozomami mondta
Kedves Kriszta!
Kérlek, olvasd el alaposan ezt a két cikket, itt minden le van írva:
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/mi-var-az-anyukakra-julius-1-je-utan-1-resz
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/mi-var-az-anyukakra-julius-1-je-utan-2-resz
Láthatod, 3 éves kor előtti visszatérésnél nem vagy védett, azaz a fent írt indokkal felmondhatnak neked.
Visszatérés bejelentése és határideje: https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-alatt/idetlen-idokig
Állásidőt nem lehet kérni, az akkor jár, ha a munkáltató nem tud eleget tenni foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben, elháríthatatlan külső okot kivéve. Nem hiszem, hogy ezt kifizetné, ha fel is mondhat neked jogszerűen.
Üdv:
Ági
Melinda mondta
Kedves Ági!
Lehet-e valamit tenni, ha sokkal alacsonyabb pozícióba rakott vissza a munkáltató, mint amiben szülés előtt voltam (több hátrányos tényezővel tarkítva – munkaidő stb.), de zsarolással, mert fél évig nem válaszolt semmi levélre (még a tértivevényes ajánlottra sem) végül elérte, hogy aláírtam a szerződést (bölcsibe kellett a munkáltatói, mit tehettem volna)? Megtévesztett, mert azt mondta megszűnt a munkaköröm, közben a mai napig van benne valaki – csak másként hívják a pozíciót és kibővítették. Megígérte azt is, hogy keresnek nekem a régi pozimhoz hasonló szintűt – de ez is elsikkadt a hónapok alatt. Még egy éven belül vagyok – van remény, hogy rávegyem őket valami kártérítésre (rúgjanak ki, végkielégítés – 10 éve dolgozom a cégnél, járna nekem 4 hó végkiel. és 110 nap felmondási idő) törvényes úton? Ellehetetlenítették a karrieremet ennél a cégnél is, de kifelé is…
dolgozomami mondta
Kedves Melinda!
A szerződésmódosítást közös megegyezéssel lehet csak létrehozni, azaz ha te ezt meg akarod támadni, zsarolásra hivatkozva, akkor azt javaslom, hogy keress egy ügyvédet, mert nem lesz könnyű menet. Sajnos a szóbeli ígéretekre nem szabad alapozni, mert ezt később nagyon nehéz bizonyítani. Nem írtad, hogy melyik törvény hatálya alá tartozol, így azt, hogy mi jár neked 10 év után, nem tudom megítélni. Az, hogy téged valamilyen módon kompenzáljanak ezért, nem könnyű elvárás, hiszen valószínűleg az ő szemszögéből teljesen jogszerűen járt el. Attól függ a „kártérítésre”, vagy felmondásra és végkielégítés fizetésére való esély, hogy mennyire áll jó lábakon a te érvelésed a zsarolásról, a valójában meg nem szüntetett munkakörről, és a szóbeli ígéretekről… ezeket csak az ügy összes körülményének ismerete után lehetne megítélni (erre való a bíróság).
Ha ez megnyugtat, keress fel egy ügyvédet, akinek mindent részletesen elmondasz, s ő majd elmondja a véleményét. Akkor talán jobban átlátod…
Üdv:
Ági