A szakmai önéletrajz minket képvisel, így fontos, hogy minden benne legyen, ami a mellett szól, hogy mindenképpen érdemes minket behívni egy személyes interjúra.
Mi a jobb stratégia, szépen szelektált és jól megszerkesztett információkat tálalni, vagy őszintén megmutatni a teljes szakmai múltunkat?
Valljuk be, mindenki kozmetikázza az önéletrajzát, és ez nem elítélendő dolog. Miért is kéne a több mint 20 éves munkatapasztalattal a háta mögött pályázó szakembernek Ádámnál és Évánál kezdeni, ha szakmai tapasztalatából maximum az utolsó 5-6 év releváns az új munkakör szempontjából? Hiszen a HR-esnek is időt spórolunk, ha célzottan írjuk bele azokat a tényeket, adatokat, ami segít számára meghozni a döntést, hogy behívjon-e minket az állásinterjúra.
Ám a HR-es oldaláról ez néha másképpen néz ki. És ha átülök az asztal túloldalára, és munkáltatói fejjel gondolkodok, valóban zavaró, hogy csak az állásinterjún derül ki, hogy a CV-ben feltüntetett középfokú angol nyelvvizsga valójában csak passzív nyelvtudás-szintet takar. Vagy, hogy a 2012-2013-ig feltüntetett munkahely, azaz 1-2 éves szakmai tapasztalatot sejtető adat mögött csak egy 2012 decemberétől 2013 februárjáig tartó munkaviszony rejlik, tehát csak három hónapos munkatapasztalata van a pályázónak.
A leggyakoribb lódítások
Nem mindegy tehát, mit titkolunk el. Nézzük, melyek a leggyakoribb lódítások a munkaerőpiacon, és melyek a bocsánatos bűnök!
1. Ha van gyereke, azért, ha nincs, azért, mert majd lesz neki… Idehaza sajnos a női munkavállalók levakarhatatlan stigmája a gyermekvállalás „veszélye”. A huszonéves női pályázót úgy mérlegelik, mint aki nemsokára szülni fog, a kisgyermekest úgy, mint aki megbízhatatlan, de még a 35-ön felüli, gyermektelen nők sem nyugodhatnak meg: ők a „legveszélyesebbek”, hiszen ketyeg a biológiai órájuk, bármikor szülhetnek!
Nem csoda hát, hogy egyre többen egyszerűen kihagyják családi állapotukat és a gyermekeiket a szakmai önéletrajzból, mellesleg valljuk be, ezekből nem is lehet következtetni arra, mennyire jó valaki a kettős könyvelésben, a bolti eladói munka fortélyaiban, vagy a problémás ügyfelek kezelésében. Arra persze nagyon jók ezek a tények, hogy a HR-es gyorsan eldöntse, ez a pályázó nem olyan jó, így nem is kell behívni és időt tölteni vele. Hogy valójában mit veszít, mert nem ismeri meg a jelentkező képességeit, motivációját, lojalitását, az sajnos sok esetben nem is jut eszébe. A hozzám forduló anyukáknak azt szoktam ajánlani, hogy ha úgy érzik, az eddigi pályázásuk sikertelen volt a gyermekek miatt, hagyják ki nyugodtan az önéletrajzból, s próbálják meg így a következő állást megpályázni. Ha így behívják őket állásinterjúra, a gyermekekről csak akkor beszéljenek, ha már a szakmai bemutatkozáson és a mellettük szóló érvek felsorolásán túl vannak, s röviden, tömören beszéljenek a családi háttérről. Azaz először adják el magukat, s aztán jöjjön a „fekete leves”.
2. Szintén gyakori elhallgatott adat a túlképzettség, vagyis amikor például egyetemi diplomával jelentkezik valaki olyan munkakörbe, ahová a középfokú végzettség is elég lenne. A HR-es ugyanis azt gondolhatja, hogy a pályázó sokkal többet tud, valószínűleg többet is kereshet egy magasabb munkakörben, így attól félne, hogy hosszú távon az alacsonyabb munkakör nem fogja kielégíteni, és csak addig marad, míg egy másik állásajánlatot nem kap. Ami azonban egyáltalán nem biztos, hiszen maga az egyetemi végzettség még nem jelent semmit. Ha valaki fél éve van állás nélkül, vagy egyáltalán nem szeretne a tanult szakmájában elhelyezkedni, nem zavarja az alacsonyabb szint. Erre lenne ugye az állásinterjú, hogy felmérjük a pályázó motivációját, jövőbeli terveit, hozzáállását, csak ez ugye megint idő és energia a HR-es részéről. Ezért én magam is azt szoktam tanácsolni, hogy hagyjuk ki, ami nem tesz hozzá plusz információt, többletet, erős érveket a szakmai profilunkhoz, és csak azokra az adatokra koncentráljunk, amelyek a munkakörhöz kellhetnek. Így nem történhet meg az a nem ritka dolog, hogy a jövőbeli főnök – attól félve, hogy jobb iskoláink vannak, mint neki, és idővel akár a helyére is ülhetünk – megtorpedózza a felvételünket a céghez.
3. Többször szembesültem állásinterjúkon azzal, hogy a pályázónak sokkal több munkahelye volt, mint amit beleírt a CV-jébe, mert nem merte megjelölni azokat a cégeket, ahol nem bejelentve dolgozott. Holott a munkatapasztalata nőtt ezáltal, sokat tanult, sokat látott. Nemcsak, hogy a nem bejelentett munkát, de az önkéntes munkát, vagy a családi vállalkozásban való besegítést is nyugodtan írjuk bele, ha ettől kerekebb, többet mondóbb a szakmai profilunk. Nem a TB kiskönyv számít, hanem a tudás, a tapasztalat.
Frappáns válaszok
És mi a helyzet a munkahelyváltások okaival? Az állásinterjún úgyis meg fogják kérdezni, miért jöttünk el az előző munkahelyünkről – vagy akár mindegyik állásunknál górcső alá veszik, hogy ki és miért mondta fel a munkaviszonyt. Ezek elkerülhetetlen kérdések, azonban az állásinterjún lehetőségünk van erről úgy beszélni, hogy figyelhetjük közben a HR-es reakcióit, és ennek megfelelően „finomítva” adhatjuk elő a tényeket. Így tanácsos ezt a témát a személyes beszélgetésre hagyni, és frappáns válaszokkal előre felkészülni.
Látható tehát, hogy az információk eltitkolásának megítélése nem is olyan egyszerű. Egy ideális világban csak a meglévő képességek, tudás, tapasztalat és motiváció dönthetne, de sajnos itt még nem tartunk. Mindannyian hallottunk már a kisgyermekes anyukák, a 45 év felettiek, vagy a túlképzettek elhelyezkedési nehézségeiről, és számtalan munkáltatói túlkapást lehet látni a munkaerőpiacon a kiválasztás során.
Így mindenkinek a saját megítélésére bízom, mit és mennyire változtat meg az önéletrajzában. A döntés véleményem szerint nem olyan nehéz: álláskeresőként csak abba kell belegondolnunk, hogy ha az asztal másik oldalán ülnénk, és utólag derülne ki az igazság, vajon zavarna-e minket, HR-esként, vagy semleges lenne számunkra a napvilágra került információ.
Kisgyerekes anyaként állást keresel? Iratkozz fel az álláskeresési hírlevelemre, s töltsd le magadnak azonnal az ingyenes tanulmányomat a 10 leggyakoribb önéletrajz hibáról!
