Amikor megérkezik a meghívás az állásinterjúra, sokan nyeregben érzik magukat, már csak beszélgetni kell. Igen, de legalább hárman fognak beszélgetni: az interjúztató és az álláskereső, no meg az álláskereső teste. Vajon utóbbi ugyanazt fogja „mondani”, amit az álláskereső vagy annak pont az ellenkezőjét?
A kiválasztással foglalkozó szakemberek számára tény, hogy legalább olyan sokat árul el az álláskeresőről a beszéde, a gesztikulációja, a reagálásai, mint a beszédének tartalma. Az elhangzottak és a látottak-észrevettek közötti ellentmondások miatt a megfigyelőnek ráadásul „valami nem stimmel” érzése is keletkezhet.
Amikor a HR-es szakember először találkozik az álláskeresővel, az első pillanatban máris több inger éri: milyen az illető testtartása, milyen gyorsan lépked, milyen a távolságtartása, mennyire magabiztos a kézfogása, milyen a szemkontaktusa, milyenek a gesztusai az első pillanatban, mosolyog-e – és a hanglejtést, hangtónust is ide számítják.
Fojtogató helyzetek
Fellépésünkből igyekeznek benyomást szerezni a személyiségünkről. A magyar nyelvben szép kifejezően gerinces embernek nevezett típus egyenes, megbízható, őszinte – azaz kihúzza magát, nem görnyed össze, a gerince egyenes, nem görbe. A járás gyorsaságából-lassúságából lehet a munkatempóra, dinamikára következtetni, és azt mind tudjuk, hogy egy jó kézfogás fél siker! Széles körben elterjedt kifejezés a „döglött hal” kézfogás, nos, ezt valóban érdemes elkerülni. A jó kézfogás nem túl erős, nem roppantja össze a másik fél kezét, de határozott. Az „ideális” álláskeresői kéz ápolt, tiszta, nem izzad.
Az sem mindegy, milyen pozitúrában ülünk az interjú alatt. Női jelölteknél számtalanszor találkoztam azzal a védekező reakcióval, hogy a táskájukat az ölükben tartják: mintegy védelmet képezve önmaguk és az interjúztató fél között. A védekezés, a bezárkózás érzését adhatja a keresztbe font kar vagy a keresztezett lábak látványa is. Az sem tesz túl jó benyomást, ha az álláskereső eldobja magát a székben, és szétterpesztett lábakkal hátradőlve ül – férfi jelölteknél ez sajnos gyakran volt alkalmam megfigyelni: túl lazák, hanyagok voltak az interjún is, és később a munkában is.
A gesztikuláció szintén sokat elárulhat a potenciális jövőbeli munkatársról. Aki sokat babrál az asztalon direkt ott felejtett tollal, gemkapoccsal, az bizony izgul: az önuralom nem a fő erőssége. Míg a nyílt kéztartás és a mérsékelt, de a beszédet jól követő és hangsúlyozó gesztikuláció, az asztalon tartott, és nem az asztal alatt rejtegetett kéz összerendezetté, hitelesé teszi a teljes képet a jelöltről. A szakmai életútban homályos foltokat vagy elhallgatott tényeket firtató kérdések esetén a nyak vakargatása, az ingnyak húzogatása – „fojtogató helyzet” – ugyanolyan árulkodó lehet, mint az addig meggyőzően fenntartott szemkontaktus hirtelen megszakítása vagy a válaszadáskor a kéz szájhoz emelése. Apropó, ugye éppen ezért senki nem vesz fel túl szűk nyakú inget, vagy esetleg allergiás reakciót, viszketést okozható, első alkalommal viselt nyakláncot vagy nyakra kötött sálat a nagy napon?
Relatív benyomások
A jó szakember azonban tudja, hogy az egyes jelek önmagukban nem mondanak semmit. Az összes körülményt, az összes jelet és az elmondottakat együtt figyelembe véve szabad csak véleményt alkotni. Egy jel nem jel, hiszen egyetlen, hibásan önmagában értékelt mimika, viselkedés vagy gesztus teljesen más színben tüntethet fel egy pályakezdő jelöltet, mint például egy 15 éves tapasztalattal rendelkező profit. Másképp egy nőt vagy egy férfit, s mindezek mellett a munkakör elvárásai is sokat nyomnak latba.
A pályakezdők – interjúzási tapasztalat hiányában – sokkal többet izgulnak, elpirosodnak, zavarba jönnek, néha még az első válaszok is alig-alig csúsznak ki a szájukon, „gombóc van a torkában” – mondjuk ilyenkor. De ez nem azt jelenti, hogy egy pályakezdő munkakörben, ahol betanulással telnek az első hónapjai, ne végezhetné tökéletesen a munkáját. Míg ugyanezek a reakciók egy értékesítésért, vállalati prezentációk megtartásáért felelős szakértői pozícióban sajnos nem megengedhetőek.
S igaz ez minden egyes jelre: a fülét piszkálgató jelöltről kiderülhet, hogy két hete volt egy nagyobb anyajegy-műtéte a füle mögött. S valóban el kell várni a 40-es női adminisztrátor munkatárstól a magabiztos kézfogást? Egy a lábait lazán keresztező női jelölt sem biztos, hogy zárkózott – hiszen a női medencecsont a férfi medencétől eltérő felépítése miatt a nőknek ez egy teljesen normális és kényelmes ülési mód.
Tükör előtti gyakorlatok
Álláskeresőként minden ilyen tényezőre egyszerre figyelni azonban szinte lehetetlen, de nem is kell. Megoszlanak a vélemények arról, hogy lehet-e a testbeszédet tudatosan befolyásolni. Sok éves tapasztalatom, hogy lehet rajtuk finomítani. A negatívan értékelhető jelzések jó része idegességből, stresszből fakad, tehát az alapos felkészülés aranyat ér.
A lehetséges kellemetlen, firtató kérdésekre a válaszokat be kell gyakorolni, többször hangosan elmondani, míg nyugodtan, magabiztosan elő nem tudjuk adni a saját verziónkat, legyen az korábbi sikertelen munka, elviselhetetlen főnök, munkáltatói felmondás, vagy két-három gyermek odahaza, akikről eddig nem ejtettünk szót a pályázatunkban. Időben elindulni az állásinterjúra, pontosan érkezni, tudni, hova is megyünk, melyik utca, melyik ház, kit keresünk név szerint, s 10 perc várakozás a recepción, miközben összeszedjük magunkat – ez is sokat segíthet.
És még egy tipp: ha tudjuk, mit hibázunk, tudjuk, hol kell javítani. Nagy híve vagyok a szimulált interjúknak, ahol egy valós interjúhelyzetet eljátszva, sőt, videóra véve közösen elemezzük ki a pályázó esélyeit rontó testbeszéd-jeleket, és javítunk rajta közösen. Nincs mindenkinek erre lehetősége, de a tükör elé bárki odaállhat, és az előzőleg végiggondolt kérdéseket és válaszokat el lehet hangosan mondani. Nem egyszer, sokszor. Addig, míg a vérünké nem válik, míg természetesen, gördülékenyen nem jön.
Kisgyerekes anyaként állást keresel? Iratkozz fel az álláskeresési hírlevelemre, s töltsd le magadnak azonnal az ingyenes tanulmányomat a 10 leggyakoribb önéletrajz hibáról!