Bejegyzések a következő címkével: "gyed melletti munkavégzés"

GYED melletti munkavégzés 2020-ban

Szerző: Dátum: 2019. Sze. 19. Kategória: GYED-GYES alatt, GYED-GYES utáni visszatérés | 0 hozzászólás

GYED melletti munkavégzés 2020-ban

Ősz van, s hipp-hopp, feltartóztathatatlanul jön majd a tél is hamarosan. S az év vége után jönnek a nagy tervek 2020-ra, s tudom, hogy sok anyuka fejében ott van a munkába állás! Ennél jobban csak azt szeretem, ha az anyukák előre tájékozódnak arról, hogy mivel jár majd a GYED melletti munkavégzés 2020-ban. Ezt segítendő, már most, ősszel megírom a tudnivalókat, hogy minden okos, előre tervező anyuka ez alapján tudjon felkészülni a nagy lépésre! Nézzük is a tudnivalókat sorban…   GYED melletti munkavégzés 2020-ban – alap tudnivalók Ami nem változott a GYED melletti munkavégzés esetén 2020-ban sem, az az, hogy a szülési szabadság lejárta után lehet újra keresőtevékenységet végezni, s továbbra sem kell a folyósító szerv felé bejelenteni, hogy ha dolgozni szeretnél GYED mellett. Ahogy már a korábbi években megszokhattuk, a GYED melletti munkavégzés 2020-ban is időkorlátozás nélkül lehetséges, azaz akár 8 órában is visszatérhetsz dolgozni!   Hol van akkor a buktató? Sokan kérdezhetik, hogy mindez szép és jó, fizetés és GYED is jön egyszerre a bankszámlánkra, mégis hol van a buktató? Hát, kérem, ott, hogy a fizetés nélküli szabadság megszüntetésével nem élvez a munkavállaló abszolút védelmet, azaz igenis adott esetekben felmondható a jogviszonya munkáltatói felmondással – akár a gyermek 3 éves kora előtt is!   GYED melletti munkavégzés 2020-ban – akkor hogy kezdj neki? Ha nem biztos, hogy visszavesznek a régi munkakörödbe, előbb érdemes szóban egyeztetni a munkáltatóddal, hogy mire számíts. Ha minden pozitív, akkor a GYED melletti munkavégzésnek 2020-ban sem lesz akadálya, azaz hajrá, add be a fizetés nélküli szabadságról szóló nyilatkozatodat, s a szabadságok kiadása után mehetsz is dolgozni.   Ha nem várnak vissza… Ha a visszatérésed nem lesz sikeres, akkor nagy valószínűséggel egy munkáltatói felmondás, vagy egy közös megegyezés lesz a folyamat végén. Erre alaposan készülj fel, tudd meg pontosan, mi jár neked, s ne hagyd magad olyan döntésbe belekényszeríteni, amivel anyagilag rosszul jársz! Sok százezerről, néha milliókról van szó, így a döntés ne kapkodd el, tájékozódj alaposan! És ne feledd, ha itt nem is, egy másik munkáltatónál talán sikerülni fog a GYED melletti munkavégzés 2020-ban. Szóval ne add fel, keress új állást! 🙂     Ha még kérdésed lenne a munkába visszatéréssel kapcsolatban, ez az ingyenes, kifejezetten kisgyermekes anyukáknak készült hírlevél segít neked!     Ajánlott bejegyzések:GYED melletti munkavégzés 2019-benGYED melletti munkavégzés 2018-banGYED melletti munkavégzés 2017-benGYES utáni szabadságGYED melletti munkavégzés...

Tovább...

GYED melletti munkavégzés 2019-ben

Szerző: Dátum: 2018. nov. 01. Kategória: GYED-GYES utáni visszatérés | 0 hozzászólás

GYED melletti munkavégzés 2019-ben

Igen, tudom, néhányan azt gondoljátok, hogy ez még korai… hiszen odakint éppen 18 fok van, csodás napos idő… hiába írunk november 1-et, az időjárás úgy látszik, ezt nem veszi figyelembe. De hidd el nekem, nagyon gyorsan el fog telni ez a két hónap, s mire észbe kapsz, már 2019 lesz. És igen, van, akit már most is érdekel a GYED melletti munkavégzés 2019-ben, hiszen folyamatosan kapom az ilyen témájú kérdéseket. Úgyhogy csapjunk is bele a témába…   GYED melletti munkavégzés 2019-ben – védett vagy? Az első és legfontosabb dolog, amit nem győzök hangsúlyozni, hogy az abszolút felmondási védelem megszűnik, ha visszatérsz dolgozni, azaz igen, megszüntethetik a jogviszonyodat. Így ha a GYED melletti munkavégzést tervezgeted 2019-ben, mindenképpen tájékozódj előre, hogy a munkáltatód mit tervez veled, van-e üres helye, vagy azonnal lapátra kerülsz?   GYED melletti munkavégzés 2019-ben – hány órát dolgozhatsz? Szerencsére már több éve eltörölték a korlátozást, így akár teljes munkaidőben is visszatérhetsz dolgozni, de persze ha az jobb neked, kérheted a részmunkaidős foglalkoztatást is.   GYED melletti munkavégzés 2019-ben – kinek kell bejelenteni, ha újra dolgozni szeretnél? Sokan kérdezik mostanában is még, hogy kell-e szólni valakinek ilyenkor. A válasz igen: csak a munkáltatódnak. 🙂 Az, hogy GYED mellett dolgozni szeretnél, csak rá tartozik, másnak – pl. a GYED-et folyósító szervnek, ha a munkáltatód nem TB kifizető hely – nem kell ezt bejelenteni, mert nekik nincs ezzel külön dolguk. A munkáltatódnak pedig ezt a nyilatkozatot ajánlott elküldeni.   GYED melletti munkavégzés 2019-ben – hány éves kortól lehet? Nos, ebben is igen engedékeny már a szabályozás, mihelyt lejárt a szülési szabadság, s megkezdted a fizetés nélküli szabadságot, akár vissza is térhetsz dolgozni. Persze nem kell ezt mindenkinek megtenni, de ne feledjük, különbözőek vagyunk, különbözőképpen dolgozunk, s ez a szép benne! 🙂   Ha még kérdésed lenne a munkába visszatéréssel kapcsolatban, ez az ingyenes, kifejezetten kisgyermekes anyukáknak készült hírlevél segít neked!       Ajánlott bejegyzések:GYED melletti munkavégzés 2020-banGYED melletti munkavégzés 2018-banGYED melletti munkavégzés 2017-benGYES utáni szabadságGYED melletti munkavégzés...

Tovább...

GYED melletti munkavégzés 2018-ban

Szerző: Dátum: 2017. Sze. 10. Kategória: GYED-GYES utáni visszatérés | 0 hozzászólás

GYED melletti munkavégzés 2018-ban

Az előrelátó anyukák tudják, hogy időben el kell kezdeni begyűjteni az információkat a munkába visszatéréshez. Én pedig tudom, hogy ez az a téma, ami minden visszatérő anyukát érdekelni fog – legkésőbb 1-2 hónapon belül 🙂 Szóval időben megírtam ezt a cikket, hogy mindenki tervezhessen, számolhasson, felkészülhessen. Jöjjön tehát a GYED melletti munkavégzés 2018-ban!   GYED melletti munkavégzés 2018-ban – mikortól lehetséges? A hatályos szabályozás szerint a szülési szabadság lejárta után, azaz a gyermeked 24 hetes korától már dolgozhatsz, azaz akár visszatérhetsz a régi munkahelyedre, akár másik állást vállalhatsz – ez nem fogja a GYED folyósítást befolyásolni! Tudom, ez sokaknak túl korai, de ne feledjétek, részmunkaidőben, otthoni munkavégzéssel vagy vállalkozóként rögtön nem olyan ijesztő a kicsi szinte fél éves korától dolgozni újra 🙂   GYED melletti munkavégzés 2018-ban – be kell jelenteni? A válasz egyértelműen nem, továbbra sem kell bejelenteni a GYED melletti munkavégzést, ahogy az eddigi évek alatt sem kellett a folyósító szervnek semmit jelezni. Kizárólag a munkáltatód felé kell jelezni, hogy szeretnél visszatérni dolgozni, ehhez ide kattintva találsz egy letölthető nyomtatványt!   GYED melletti munkavégzés 2018-ban – van korlátozás a munkaidőben? A jó hír az, hogy nincsen időbeli korlátozás, azaz ha szeretnéd, akár teljes munkaidőben, 8 órában is visszatérhetsz! Persze, ha részmunkaidőre vágysz, akkor is jár a GYED továbbra is.   GYED melletti munkavégzés 2018-ban – felmondhatnak neked? Hát, igen, itt jön a feketeleves: a fizetés nélküli szabadság megszüntetésével a korábbi abszolút védelmedet elveszíted, igenis vannak esetek, amikor jogszerűen felmondhatnak neked, vagy esetleg azt javasolja a munkáltatód, hogy másik munkakörbe szeretne visszavenni. Erre mindenképpen készülj fel, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés, tudd meg, mi a helyzet a munkáltatódnál jelenleg, s a téged megillető jogokról is tájékozódj részletekbe menően, hogy aztán biztosan jól dönts!   Nem vagy teljesen biztos a hatályos munkajogi szabályozásban? Semmi gond, ezzel az ingyenes, kifejezetten kisgyermekes anyukáknak készült hírlevéllel könnyedén felkészülhetsz!       Ajánlott bejegyzések:GYED melletti munkavégzés 2020-banGYED melletti munkavégzés 2019-benGYED melletti munkavégzés 2017-benGYES utáni szabadságGYED melletti munkavégzés...

Tovább...

GYED melletti munkavégzés 2017-ben

Szerző: Dátum: 2016. dec. 13. Kategória: GYED-GYES utáni visszatérés | 0 hozzászólás

GYED melletti munkavégzés 2017-ben

Még el sem kezdődött a 2017-es év, de máris vannak anyukák, akik kérdezgetnek engem: hogy alakul majd a GYED melletti munkavégzés 2017-ben? Mi lesz jövőre a szabályozás, mire számítsanak? Én pedig örömmel teszek eleget a kérésüknek, s összefoglalom, mi lesz a jövő évben hatályos szabályozás (mert ugye mind tudjuk, hogy egy kisgyerekes anyukának előre kell gondolkodnia). GYED melletti munkavégzés 2017-ben – az alapszabályok ugyanazok, mint 2016-ban! 2016-ban a legnagyobb módosítás az volt, hogy a GYED melletti munkavégzés már a gyermek fél éves korától megengedett volt. Ez nem változik továbbra sem, azaz 2017-ben is végezhet minden anyuka (és apuka) keresőtevékenységet a GYED folyósítása mellett, ha a baba elérte a fél éves kort. Továbbra sem kell a folyósító szerv felé bejelenteni, hogy ha dolgozni szeretnél, s továbbra is teljes munkaidőben tudsz visszatérni, nincs időbeli korlátozás ahhoz, hogy a GYED-et és a fizetésedet is megkapd.   GYED melletti munkavégzés 2017-ben – mire figyelj nagyon? Bár a fentiek alapvetően nagyon jól hangzanak, de van egy bökkenő: a GYED melletti munkavégzés 2017-ben sem egyenlő azzal, hogy felmondási védelmet élvezel. Attól, hogy GYED-et, vagy GYES-t folyósítanak, még felmondhatnak neked, hiszen munkába csak úgy tudsz állni a korábbi munkáltatódnál, ha a fizetés nélküli szabadságodat megszünteted, ez pedig azt jelenti, hogy lemondasz az abszolút védelemről, azaz adott esetben felmondhat neked a munkáltatód!   Hogy tervezd meg tehát a visszatérést? Ha úgy döntöttél, hogy az otthoni babázás helyett a GYED melletti munkavégzést választod 2017-ben, akkor elsőként mindenképpen tájékozódj a munkáltatódnál, hogy mi történt a korábbi munkaköröddel, vissza tudnak-e venni, mit tudnak ajánlani, hogy állnak a visszatérési terveidhez… Kérdezd meg a kolléganőket is, hogy mit tudnak a jelenlegi helyzetről, jövőbeli tervekről (leépítések, vagy bővítések várhatóak), s mindenképpen tájékozódj a jogaidról részletesen, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés! Számold ki, hány nap szabadság illet meg munkába lépés előtt, s azt is, hogy ha mégis elküldenek, pontosan mit kell, hogy kifizessenek neked.   Nem vagy teljesen biztos a hatályos munkajogi szabályozásban? Semmi gond, ezzel az ingyenes, kifejezetten kisgyermekes anyukáknak készült hírlevéllel könnyedén felkészülhetsz!       Ajánlott bejegyzések:GYED melletti munkavégzés 2020-banGYED melletti munkavégzés 2019-benGYED melletti munkavégzés 2018-banGYES utáni szabadságGYED melletti munkavégzés...

Tovább...

GYES utáni szabadság

Szerző: Dátum: 2016. Már. 29. Kategória: GYED-GYES utáni visszatérés | 0 hozzászólás

GYES utáni szabadság

A GYES utáni szabadságok kérdése szinte minden édesanya számára rémálomnak tűnik – pedig rendkívül egyszerűen, saját magunk is kiszámíthatjuk, ha tudjuk a szabályokat. A blog 5 éves “pályafutása” alatt szerintem ehhez kapcsolódóan jött a legtöbb kérdés és erről írtam a legtöbbet, s mégis mind a mai napig ez a téma a legnagyobb mumus. Nézzük tehát, hogyan számold ki a GYES utáni szabadságokat… GYES utáni szabadság – Alapszabályok Első és legfontosabb kérdés: melyik törvény hatálya alá tartozol? Mt., Kjt., vagy Kttv.? Nem mindegy… 🙂 Én ma ebben a bejegyzésben az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók GYES utáni szabadságáról írok. Szabadság a törvény szerint a munkában töltött idő alapján minden naptári évben jár, amely alap- és pótszabadságból áll. Mivel ugye a GYES utáni szabadságot szeretnénk meghatározni, fontos tudni, hogy munkában töltött időnek minősül a szülési szabadság, és a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §) első hat hónapjának időtartama is. Azaz a GYES utáni szabadság meghatározásához az előbbi két időszak napra pontos adatai kellenek! Ha a fizetés nélküli szabadságot még 2011. augusztus 1-je előtt kezdted meg, nem 6, hanem még 12 hónapra jár a fizetett szabadság. GYES utáni szabadság tehát csak erre a 24 hétre, és az ez után következő 6 illetve 12 hónapra illet meg téged, az ezek után otthon töltött időre nem!   Alap- és pótszabadság napok pontos száma Az alapszabadság mértéke 20 nap (ez életkortól függetlenül jár), ez a következőképpen változik az életkortól függően: huszonötödik életévétől 21; huszonnyolcadik életévétől 22; harmincegyedik életévétől 23; harmincharmadik életévétől 24; harmincötödik életévétől 25; harminchetedik életévétől 26; harminckilencedik életévétől 27; negyvenegyedik életévétől 28; negyvenharmadik életévétől 29; negyvenötödik életévétől 30 munkanapra emelkedik. (Abban az évben már jogosult vagy a nagyobb számú szabadságra, amelyik évben az adott életkort betöltöd.) Pótszabadság járhat több jogcímen: Gyermek utáni pótszabadság: tizenhat évesnél fiatalabb gyermek után lehet igénybe venni,  egy gyermek után 2, két gyermek után 4, kettőnél több gyermeke után összesen 7 munkanap pótszabadság jár. A pótszabadság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti. 2012 óta mindkét szülőnek jár, 2012 előtt vagy az egyik, vagy a másik vehette igénybe, nyilatkozat alapján. Ez a pótszabadság fogyatékos gyermekenként két munkanappal nő (2013 óta), erről részletesen a tartósan beteg és fogyatékos gyermek utáni pótszabadságról szóló bejegyzésben olvashatsz. Vannak még további pótszabadságra jogosító jogcímek, de a GYES utáni szabadság kérdésénél most azért nem foglalkozom ezekkel, mert rendkívül ritkán fordulnak elő egy visszatérő anyukánál (5 év alatt egy ilyen esettel volt dolgom :-)).   GYES utáni szabadság – a konkrét számítás Ha mindez megvan, akkor már a vége felé járunk a “GYES utáni szabadság” fedőnevet viselő rettenetes küldetésünknek, hiszen csak ki kell számolni, hogy az adott években hány nap alap- és pótszabadság járt neked, majd ezek után ezt időarányosítani kell a fent említett szülési szabadság és fizetés nélküli szabadság meghatározott időszakaira. A felet elérő töredék napokat felfelé kerekítjük. A GYES utáni szabadság számításhoz egy régebbi bejegyzésemben, ide kattintva találsz egy konkrét, részletes gyakorlati példát!   Munkajogi tanácsok kifejezetten anyukákra szabva, méghozzá ingyen? Add meg a neved, címed, s máris megkapod a hírlevélsorozat első részét néhány percen belül!     Ajánlott bejegyzések:A hét kérdése: gyermek utáni pótszabadságokPótszabadság fogyatékos és tartósan beteg gyermek utánSzabadságok útvesztőjébenSzabadság kiszámítása – gyakorlati példák 2.Szabadság kiszámítása – gyakorlati példák...

Tovább...

Apa gyeden 2016-ban is!

Szerző: Dátum: 2015. dec. 10. Kategória: GYED-GYES alatt | 0 hozzászólás

Apa gyeden 2016-ban is!

Szerencsére egyre több olyan családot látok, ahol apa gyeden van. Annak ellenére, hogy újabb és újabb úttörő szellemű apuka áll be a gyermeket gondozók boldog táborába, még mindig megkérdezik tőlem is sokan, hogy tényleg lehet apa gyeden? Hát, kérem: igen 🙂 tudom én, hogy rettenetesen eretnek gondolat ez, de igen, lehet apa is gyeden. A gyed jogosultság sok mindentől függ, de az igénylő nemétől nem… Sőt, a 2016-ban várható változás révén az apukáknak már nem is kell 60 napot várni, míg a folyósítás megtörténik. Nézzük tehát a részleteket…   Apa gyeden – de csak 60 nap után Eddig ugye az volt a szabály, hogy ha a gyed igénybe vétele a gyermek első születésnapja után kezdődött, az igénybevétel első napjától számított 60 napig nem folyósítottak, ha a jogosult keresőtevékenységet folytatott. Azaz ha az anyuka nem kaphatott tgyást (csedet) és gyed-et, mert nem felelt meg a folyósítási feltételeknek, akkor amikor apuka helyette szerette volna igényelni, anyagi megfontolásból a baba 1 éves kora után, a 60 napos folyósítási korlát miatt elbuktak két havi gyedet. Ezt a 60 napot jövőre eltörlik, azaz ha apuka igényli, nem kell várakozni a folyósításra ezek után.   Mikor érdemes még apának a gyedet igényelni? Több anyuka ügyfelemnél volt már olyan helyzet, hogy viszonylag hamar szerettek volna visszamenni dolgozni, a kicsi egy éves korában, de a munkáltatójuk felmondott nekik. Anyuka így választás elé került, vagy gyeden van továbbra is, vagy álláskeresési járadékot igényel. Nos, ilyenkor jön nálam a barbatrükk: apa van gyeden (és mellette dolgozik), anya meg álláskeresési járadékot kap 🙂 És a család boldog, a családi kassza meg gyarapodik.   Figyelem, csak 2016-ban! Ez azonban nem jelenti azt anyukák, hogy a családi kupaktanács úgy kell, hogy döntsön hogy holnaptól apa azonnal gyeden lesz, s így több pénz jut a családi kasszába! Figyelni kell arra, hogy ez a kedvezően módosuló szabályozás csak a 2016. január elsejétől lesz alkalmazható, azaz minden apuka, aki most szeretné igényelni a gyedet, ha lehet, várjon a 2016 elejéig, s csak akkor kérje a gyed folyósítást saját magának!   Ajánlott bejegyzések:Egyedülálló apák – Kossuth Rádió interjúGYED melletti munkavégzés 2016-banApák GYED-en odahaza?GYES melletti munkavégzés10 nap lesz az...

Tovább...

GYED melletti munkavégzés 2016-ban

Szerző: Dátum: 2015. nov. 18. Kategória: GYED-GYES alatt | 0 hozzászólás

GYED melletti munkavégzés 2016-ban

Bár még messze vagyunk 2016. január elsejétől, mégis van egy olyan téma, amivel már idén kell foglalkozni: ha valaki okosan, előre tervezi a munkába visszatérést, tájékozódva az összes lehetőségről, bizony annak már idén kell foglalkoznia ezzel a témával. Ez pedig a GYED melletti munkavégzés 2016-ban. 2014-gyel vezette be az új szabályozás GYED Extra néven -többek között – azt a lehetőséget, hogy az édesanya a gyermeke egy éves kora után visszatérhetett dolgozni, s a GYED-et is megkaphatta. De mi vár ránk 2016-ban?     GYED melletti munkavégzés 2016-ban – alapvető változás! A 2015-ös szabályozással ellentétben 2016. január 1-jétől az édesanya – vagy az apuka – a gyermek fél éves korától keresőtevékenységet folytathat anélkül, hogy a GYED-et le kéne mondania. Ez azt is jelenti, hogy azon családokban, ahol például az anyagiak miatt térnek vissza a munkába a szülés után viszonylag korán, vagy ahol apuka veszi át a lehető leghamarabb a GYED-et (mert mondjuk anyuka csak GYES-re volt jogosult, vagy apa a fizetése alapján magasabb GYED-et kaphat) a kereset és a GYED is gyarapítja a családi kasszát már a pici fél éves korától. Ez mindenképpen jó hír!   Ki megy vissza a baba egy éves kora előtt dolgozni? Igenis vannak olyan esetek, amikor már az egy éves kor előtt is szükséges lehet a munkába visszatérés: ilyen például a saját vállalkozás (ahol bizony a vállalkozást felépítő és működtető anyuka helyett sokszor senki nem végzi el a feladatokat, míg ő babázik), vagy a vezetői pozícióból szülni ment anyukák, akik viszonylag hamar térnek vissza, hogy biztosan visszakapják korábbi munkakörüket. Ezek az anyukák eddig a munkavégzés miatt le kellett, hogy mondjanak a GYED-ről a gyermek egy éves koráig. Nekik az új szabályozás kifejezetten jól jön.   Be kell-e jelenteni GYED melletti munkavégzést 2016-ban a folyósító szervnek vagy a munkáltatónak? Ahogyan idén sem, nem kell bejelenteni a GYED melletti munkavégzést 2016-ban sem a gyermek fél éves kora után,  tehát nem kell a folyósító szervet arról tájékoztatni, hogy munkába álltunk. Azonban a fizetés nélküli szabadság megszakítását továbbra is be kell jelenteni a munkáltatónak előzetesen, ehhez használd nyugodtan a honlapomon található fizetés nélküli szabadság megszüntetése nyilatkozatot. A munkába visszatérés megtervezése azonban nem ér véget a fizetés nélküli szabadság bejelentésével. Érdemes előre felkészülni arra, hogy vajon tényleg visszavesznek-e, a régi munkakörödbe, vagy új munkakört ajánlanak-e, esetleg közös megegyezést javasolnak (mert ugye azt már tudod, hogy nincs korlátlan felmondási védelmed)… minderre a személyes tanácsadás vagy az online munkajogi tanfolyam kiváló felkészítést ad!   Nem vagy teljesen biztos a hatályos munkajogi szabályozásban? Semmi gond, ezzel az ingyenes, kifejezetten kisgyermekes anyukáknak készült hírlevéllel könnyedén felkészülhetsz!     Ajánlott bejegyzések:GYED melletti munkavégzés 2020-banGYED melletti munkavégzés 2019-benGYED melletti munkavégzés 2018-banGYED melletti munkavégzés 2017-benGYES utáni...

Tovább...

Pin It on Pinterest

Tájékoztatni szeretnélek, hogy ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás