
Ott állsz az óvodai nyílt napon, és nézed a csoportszobát. A kis székeket, a játékokat, a falra kirakott rajzokat, és közben folyamatosan figyeled a gyermeked reakcióit is, hogy merre indul el, mi köti le a figyelmét, mennyire érzi magát biztonságban ebben az új helyzetben. Ez teljesen természetes, hiszen anyaként ösztönösen azt nézed, hogy jó lesz-e neki ott, ahol a napjai jelentős részét tölti majd. Figyeled az óvónőket, a reakciókat, a többi gyermek viselkedését…
Ezek mind fontos szempontok, ám van még néhány szempont, ami nem ennyire látványos, azonban ha elkezdesz majd dolgozni, legalább ugyanekkora súllyal fognak ezek is majd megjelenni. Ezért is fontos, hogy már az elején is foglalkozz ezekkel. Mutatom, hogy mire gondolok.
Nem csak a gyermeked következő éveiről döntesz az óvodai nyílt napon
Az óvoda- vagy bölcsődeválasztás nem csak arról szól, hogy hova fog a gyermeked járni az elkövetkező években, hanem a te elkövetkező két-három-négy évedet is jelentősen befolyásolja. Az óvodaválasztással egy időben, vagy már előtte el kell gondolkodnod azon, hogy vissza szeretnél-e menni a régi munkahelyedre. Vissza akarnak-e egyáltalán venni téged? Hiszen az is előfordulhat, hogy hiába szeretnél visszamenni, nem tud a cég téged foglalkoztatni, hanem el akarnak küldeni. Így a választott óvoda lehet, hogy logisztikailag rossz helyen fekszik az új munkahelyedhez képest, amit majd keresned kell.
Azt is érdemes átgondolnod, hogy teljes vagy részmunkaidőben szeretnél, vagy tudsz visszatérni, hiszen nem mindegy, hogy mondjuk napi négy-hat óra munka után kell odaérned az óvodába, kényelmesen, úgy, hogy még akár egy vásárlás is belefér, míg ha teljes munkaidőben térsz vissza dolgozni, akkor bizony nagyon ki lesznek számolva a perceid, hogy odaérj az óvodába zárásra.
Tedd fel magadnak nyugodtan azt a kérdést, hogy itt van-e egyáltalán az ideje a visszatérésnek, tehát az élethelyzeted, a családi helyzetetek, a jövőbeli terveitek, akár a jövőbeli gyermekvállalással kapcsolatos terveitek összeegyeztethetőek-e jelenleg a karriereddel, a munkavégzéssel, vagy inkább jobb, ha még nem állsz vissza a munka frontjára.
Sokan csak édesanyaként gondolják végig, és inkább a gyermek szempontjait nézik az óvodaválasztáskor, holott ez a karrieredet is érinteni fogja, így fontos, hogy ezeket a kérdéseket dolgozó nő szemével is nézd.
De mi jön a beszoktatás után?
A legtöbb anyuka a beszoktatástól tart, ami érthető, hiszen érzelmileg ez egy megterhelő időszak, és valóban ez a két-három hét jelentősen kihat arra, hogy utána milyen lelkiállapotban térsz vissza a munkahelyedre. Ám ez egy rövid időszak, és ami utána jön, az ugyanolyan fontos a te lelkiállapotod, a gyermeked lelkiállapota és a kapcsolatotok szempontjából.
A mindennapi, hétköznapi működés, az, hogy hogyan fog majd kinézni egy átlagos dolgozós hétköznap, ugyanúgy befolyásolja azt, hogy egy gyermek mennyire tud könnyen beilleszkedni az óvodába, és mennyire érzi ott jól magát. Tehát nemcsak az első két-három hétre kell készülnöd, hanem az utána következő hetekre és hónapokra is. Mindenképpen tájékozódj már az óvodakeresés, az óvodaválasztás pillanata előtt arról, hogy mikor nyit és zár az óvoda, mennyire rugalmasak az időkeretek tartásánál, például reggelizés időben fogadják-e a gyermeket, vagy ekkor nem lehet gyermeket beadni. Számold ki, hogy mennyi idő odaérni a lakhelyetekről, kalkulálva a reggeli dugókkal, autóval, vagy tömegközlekedési eszközzel utazva. Sokan nem a lakhelyhez közeli óvodákat preferálják, hanem a munkahelyhez közelit, hiszen így délután, munkaidő után gyorsabban odaérnek. Ha ketten oldjátok majd meg a napi logisztikát a pároddal, mindkettőtök munkahelyéhez, s munkaidejéhez passzolnia kell a kiválasztott intézménynek.
Amikor megbetegszik a gyermeked…
A gyakorló anyukák már nagyon jól tudják, nincs bölcsőde és óvoda betegségek nélkül. A gyerekek időről időre megbetegszenek, így erre is fel kell készülnöd a következő kérdések végiggondolásával: ki marad majd otthon a gyerekkel, van-e valaki, aki be tud segíteni, hogyan reagál erre a munkahelyed, mennyire fér bele az, hogy időnként kiesel a munkából. Tisztázzuk: jogilag egyértelmű a helyzet, hiszen ilyen esetben otthon maradhatsz a gyermekeddel, de a gyakorlatban – sajnos – sokkal több tényező befolyásolja azt, hogy ez mennyire működik feszültség nélkül. Egy támogató környezetben egy emberséges munkáltatónál ez kezelhető, egy kevésbé rugalmas helyen viszont hamar komoly stresszforrássá válhat. Jó erről is előre tájékozódni, és ennek megfelelően készülni!
Nem tökéletes döntést kell hoznod, hanem egy jól működőt
Nincs olyan óvoda vagy bölcsőde, ami minden szempontból tökéletes lenne, és valószínűleg nem tudsz olyan döntést hozni, ami problémamentesen fog működni. A különbség sokkal inkább ott van, hogy mennyire tudatosan hozod meg ezt a döntést, mennyire készülsz fel azokra a helyzetekre, amelyek nagy valószínűséggel be fognak következni a mindennapokban. Ha már az elején végiggondolod az összes gyakorlati szempontot, nemcsak a gyermekedre és az intézményre koncentrálva, hanem a saját jövőbeli karrieredre is, és arra is figyelve, hogy a munkáltatódnál mi a jelenlegi helyzet, és milyen esélyeid vannak a visszatérésre, akkor egy sokkal stabilabb alapra tudod helyezni ezt a döntést.
Ha erre alaposan felkészülsz, és egy lépéssel előrébb jársz, akár a munkáltatóddal való gondolkodásban, akár a munkajogi kérdésekben, akkor hosszabb távon meg tudod könnyíteni a saját helyzetedet. Így nem egy tökéletes döntést fogsz hozni, hanem egy olyat, ami a saját élethelyzetedben valóban működni fog. És ugye, ez a cél!
Az óvodai beszoktatás előtt már szeretnél a munkába visszatérésre is felkészülni? Bizonytalan vagy, hogy mihez van jogod? Semmi gond, ezzel az ingyenes, kifejezetten kisgyermekes anyukáknak készült munkajogi hírlevéllel könnyedén felkészülhetsz!



