
Két hete szombaton, a Női Karriernapon tartott előadásom után sokan odajöttek hozzám, s személyesen kértek tanácsot. Elképesztően sokan kérdeztek a munkáltatói felmondással kapcsolatban, s az előadás alatt az általam feltett kérdésre adott válaszokból is kiderült, hogy sokan írtak már alá közös megegyezést úgy, hogy nem is állt érdekükben megszüntetni a munkaviszonyt – kb a válaszadók fele… Eddig is sejtettem, de most már biztos vagyok benne: nem lehet eleget írni a felmondásról.
Nézzük tehát, mik az alapszabályok!
1.) Írásban
Ha ordít veled a főnök, hogy ez volt az utolsó húzásod, s felmond neked, az nem felmondás. Ha telefonon felhívnak, hogy „figyelj, a mai nappal felmondunk, be se gyere, majd kiküldjük a felmondást postán”, nos, ez sem felmondás. A felmondás írásban történik, azaz ha leírva egy papírra kapod meg ezt a nyilatkozatot, akkor AZ a felmondás. Más nem… bármennyire is szeretné ezt a munkáltatód… (A hatályos jogszabály szerint lehet e-mailben is, de annyira sok buktatója van ennek, hogy nem szokták a munkáltatók alkalmazni.)
2.) Indoklással
Hacsak nem próbaidő alatti felmondásról van szó, a határozatlan időre létesített munkaviszony felmondása csak indoklással történhet a munkáltató részéről. Az indoknak valósnak, és okszerűnek kell lennie.
3.) Egyoldalú jognyilatkozat
A felmondás egy egyoldalú jognyilatkozat, azaz neked nem kell beleegyezned az elküldésed tényébe. Az egyoldalúság lényege az, hogy az egyik fél eldönti, majd kinyilatkoztatja közlés formájában az akaratát. (Ugyanígy van akkor is, ha te szeretnéd a határozatlan idejű jogviszonyodat felmondással megszüntetni, nem tud mit tenni a munkáltatód!)
4.) Közléssel hatályosul
Az egyoldalú jognyilatkozat a címzettel való közléssel, a kézbesítéssel hatályosul. Ha megtagadod az átvételt, akkor is hatályosul (éppen ezért általában nem érdemes tiltakozni, hiszen a munkáltató erről úgyis jegyzőkönyvet vesz fel) s a felmondás közlése utáni naptól indul a felmondási idő.
5.) Hazavihetem?
Nem kötelesek odaadni neked, hogy hazavihesd, hogy gondolkozz rajta, hogy átnézesd valakivel, de elegendő időt kell adniuk neked, hogy átolvasd, megértsd, s ha kérdésed van, feltedd!
6.) Felmondási védelem alatt?
Abszolút védelmet élvezel szülési szabadság és gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság alatt, illetve várandósság és lombikbébi kezelés esetén (ez utóbbinál 6 hónapig), ha erről a munkáltatót tájékoztattad (de már nem előzetesen!).
7.) Betegség alatt felmondhatnak?
Nos, igen… nem vagy már védett keresőképtelenség idején, közölhetik a felmondást, de legalább jó hír, hogy a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év után indul a felmondási idő. Ha pedig a beteg gyermeked ápolása miatt vagy keresőképtelen, akkor is csak az újbóli keresőképes állapot napjától indul a felmondási idő.
8.) Jogorvoslati kioktatás van?
Érdemes azt is megnézni, hogy benne van-e a jogorvoslati kioktatás, azaz hogy amennyiben nem értesz egyet a felmondással, hová s mennyi időn belül fordulhatsz. Ha ez hiányzik, a törvényben meghatározott 30 nap helyett 6 hónapod van munkaügyi bírósághoz fordulni, s keresetet beadni jogellenes megszüntetés miatt.
Tudtad mindet? Ügyes vagy! További ingyenes jogi tippek, tanácsokat tartalmazó hírlevél ide kattintva érhető el!
Fanni mondta
Kedves Ági!
A következőkkel kapcsolatban kérnék segítséget:
1. Kislányom 2 éves, Gyedem lejár, visszamennék dolgozni.
2. A munkakörömet más tölti be, neki nincs meg a szakmai végzettsége, jelenleg beíratták képzésre, tehát szakmai képzése folyamatban.
3. Nekem van több tapasztalatom van.
3. Felmondani nem tudnak, mert fizetés nélküli szabadságon vagyok….a fizetés nélküli szabadságomat nem akarom megszakítani, amíg a helyzet nem tisztul ki, mert utána már szabadon felmondhatnak…
Mik a jogaim, lehetőségeim?
1. Ha más tölti be a munkakörömet, őt nem akarják a munkakörből etávolítani, mert nyilvánvalóan akkor nem íratták volna be képzésre és kifejezetten kerülték ennek a lehetőségnek a látszatát is, fel sem merült.
2. Ha felajánlanak nekem másik állást, ami abszolút nem vág a képzettségembe, érdeklődési körömbe és még a karrierutam konzisztenciáját is megszakítja, nem vagyok köteles ugye elvállalni? A feladatokat el tudnám látni (képes lennék rá), de nem akarom….mennyi az én mérlegelési jogköröm?
3. Ha nem fogadom el az állást vagy nem tudnak felajánlani másikat, akkor hogyan tovább? Mik a lehetőségek és az én jogaim (Közös meggyezés, állásidő?) és melyikkel járok jobban (pl biztosítási jogviszony fenntartása).
4. Mi történik akkor, ha nem akarnak állásidőt fizetni, hanem azt mondják, hogy akkor inkább nyitnak egy pozíciót a szakterületemen ugyanannyiért s legalább végzek munkát a cégnek? Ezt köteles vagyok elvállalni, még akkor is, ha így ki vagyok téve annak, hogy abban a pillanatban, hogy megszakítottam a fizetés nélküli szabadságot, átszervezés indokán felmondhatnak? Amúgy mennyi időt kell várniuk azzal a munkába való visszatéréstől számolva, hogy ezt megtehessék?
Válaszodat előre is köszönöm!
dolgozomami mondta
Kedves Fanni!
Ha egy másik munkakört ajánlanak fel neked, nem vagy köteles elfogadni, visszautasíthatod. Ha így teszel, akkor továbbra is vagy az érvényes szerződésed szerint foglalkoztat, vagy felmond neked. Felmondani akkor tud, ha nem vagy fizetés nélküli szabin, azaz ha úgy próbálsz meg egyeztetni, hogy nem szünteted még meg, talán válaszolnak neked, s akkor tudod, mit kockáztatsz egy visszatéréssel.
Azonban sajnos nem kötelesek veled a fizetés nélküli szabi alatt részletekbe menően egyeztetni, mondhatják azt, hogy szüntesd meg, s majd utána meglátjuk, mi lesz. Ha megszünteted, s nem kapod vissza a régi munkakörödet, nem hiszem, hogy állásidőre járó bért várhatnál, hiszen jogszerűen felmondhatnak, ha a régi munkaköröd nem üres, az újat meg nem fogadod el. Ekkor miért is fizetne neked, ha el is küldhet? 🙁 Ha már nem vagy fizetés nélkülin, sajnos bármikor felmondhat, ha a fenti feltételek fennállnak (nincs üres, betöltetlen állás, vagy van, de visszautasítottad).
Azt kellene meggondolnod, hogy mennyi az esélye az elküldésnek, mikor szeretnétek esetleg kistesót, s ennek tükrében dönteni az otthon maradásról, vagy visszatérésről.
Sok sikert:
Ági
Edit mondta
Kedves Ági!
A munkahelyemen alakítottunk egy szakszervezetet, az alapító tagok megválasztottak a szakszervezet elnökévé. Mióta bejelentettem a megalakulásunkat a cégvezetésnek, folyamatos támadásoknak vagyok kitéve, jelenleg a munkaszerződésem módosítását, a munkaköröm megszüntetését és egy új munkakör felajánlását tervezik. (A törvény szerint nem mondhat fel nekem a munkáltató csak a szakszervezet beleegyezésével, így inkább indokot keres arra, hogy rendkívüli felmondással mondhasson fel.) A
munkaszerződésem módosításának tervezete a jelenleg hatályos munkaszerződésemhez képest lényeges szigorításokat tartalmaz, a munkakörömet pedig úgy módosítanák, hogy alacsonyabb képzettséget, végzettséget igénylő munkakört ajánlanak fel. Arról nem esett szó, hogy a jelenlegi munkaköröm miért szűnne meg, mivel a főnököm státusza nem változik, akinek én a közvetlen beosztottja vagyok, és el kellene látnom a jelenleg is fennálló munkaköri feladatokat kiegészítve még több pozíció munkaköri feladataival. A munkáltató átszervezést emleget…. Véleményem szerint a munkaszerződésem módosítását nem vagyok köteles elfogadni, de mit tegyek a munkakör módosításának a szándékával? (Egyébként a munkaszerződésemben szerepel a jelenlegi munkaköröm megnevezése is). A felkínált munkakört köteles vagyok-e elfogadni, ha az nem felel meg a képzettségemnek és végzettségemnek? Munkaidőt is módosítanának, ami nem felel meg a három kiskorú gyermekem ellátásával kapcsolatos feladatoknak. Szóval mindenképpen hátrányos helyzetbe hoz, de igazából arról van szó, hogy a szakszervezeti érdekvédelmi
feladatokat ne tudjam elvégezni és ellehetetlenüljön a szervezet működése. Neked mi a véleményed erről?
Köszönöm megtisztelő válaszodat!
Üdv.
Edit
dolgozomami mondta
Kedves Edit!
A munkaidő számodra jelentősen hátrányos módosítása kifogásolható a méltányosság, mint Mt. alapelv alapján (bár ehhez tudni kéne, hogy miről mire változott, mennyire indokolt a változtatás a munkáltató működésre szempontjából, van-e rajtad kívül más, akinél szintén változtattak….), a munkaköri leírással kapcsolatos hercehurca már bonyolultabb dolog. A munkaszerződés módosítást valóban nem vagy köteles elfogadni. Az összes irat áttanulmányozása nélkül én nem mernék erről az esetről véleményt mondani (már sem fog, csak elméletben lehet gondolkozni, HA…, AKKOR… jelleggel). Én azt tudom javasolni neked, hogy nagyon gyorsan keress egy megbízható, felkészült munkajogászt a városodban, egyeztess vele minden apró részletről, s ha ő is úgy véli, s olyan helyzet jön, akkor lépjetek közösen. Ne hagyd magad!
Sok sikert:
Ági
Enikő mondta
Kedves Ági
Gyed után térnék vissza a munkába. A munkáltatóm egy határozott idejű pozíciót tudna felajánlani kb. 2 évre szólna(egy kismama helyett). Jelenleg 9 éve vagyok a cégnél határozatlan szerződéssel. Mi van akkor ha elfogadom a határozott idejű szerződés és két év után lejár. Jár nekem a 11 év után végkielégítés (3 hónap) vagy sem?
Válaszodat előre is köszönöm
Enikő
dolgozomami mondta
Kedves Enikő!
Úgy kell megírni a munkaszerződés módosításodat, hogy ez az új pozíció és a határozott idős foglalkoztatás, 2 évre szól, s utána újra a korábbi szerződésed lép érvénybe, határozatlan időre szóló tartalommal. Ezzel nem veszíted el az éveket…
Üdv:
Ági
Enikő mondta
Kedves Ági
Még annyit tennék hozzá az előző kérdésemhez, hogy a HR azt mondta, hogy mivel határozott idejűként térnék vissza ezért ez megmaradna, csak ezen belül kapnék egy határozatlan idejű megbízatást, így ha lejár a 2 év akkor jár a végkielégítés 11 év után.
Ez Nekem kicsit zavaros volt van ilyen?
Gyed után térnék vissza a munkába. A munkáltatóm egy határozott idejű pozíciót tudna felajánlani kb. 2 évre szólna(egy kismama helyett). Jelenleg 9 éve vagyok a cégnél határozatlan szerződéssel. Mi van akkor ha elfogadom a határozott idejű szerződés és két év után lejár. Jár nekem a 11 év után végkielégítés (3 hónap) vagy sem?
Válaszodat előre is köszönöm
Enikő
dolgozomami mondta
Kedves Enikő!
A határozatlanon belül kapnál egy határozottat, nem ezt mondták? Mert te pont fordítva írod…
Ági
Tóth Krisztina mondta
Kedves Ági, jelenleg gyeden vagyok a 18 hónapos kisfiammal. Mikor megszületett 2013.03.22-én akkor indult a tgyás. Tervezünk mégegy babát, csak jó lenne tudni ehhez, hogy milyen tgyás összeggel számoljak, ha visszamegyek dolgozni 180 napnál kevesebb vagy 180 napnál hosszabb időtartamra, illetve mennyi lenne a tgyás összege ha gyes-be szülném a második gyermeket. A bruttó fizetésem mielőtt szülni mentem 250.000 ft volt és határozatlan időre voltam bejelentve, 2008 májusa óta dolgoztam azon a munkahelyen. Tudsz a tgyás kalkulációban segíteni, hogy könnyebb döntést hozzak? Köszönöm előre is.
dolgozomami mondta
Kedves Kriszta, ez nem munkajogi kérdés, hanem társadalombiztosítási, s ezzel én nem foglalkozom. Keresd fel valamelyik babás honlap TB szakértőjét, s ott tedd fel a kérdésedet!
Sok sikert!
Ági
Eszter mondta
2008. március óta dolgozok az egyik multinacionális cégnél. 2012. júliustól viszont a gyermekemmel való terhességem miatt inaktív vagyok (betegállomány, szabi). 2012. november 5.-től megkezdtem a TGYÁS-t, ezután a GYED-et. Most november 5.-től szerettem volna visszamenni dolgozni, viszont az itthon eltöltött idő alatt, arról kaptam tájékoztatást, hogy az osztályt kiszervezték, így a pozícióm megszűnt. Én a központi ügyfélszolgálaton dolgoztam, viszont a most felajánlott munkakör egy áruházban lenne, ami csak megközelítőleg hasonlít az addig végzett munkámhoz.
Az ajánlott munkát nem fogadtam el, majd ezt követően ajánlották, hogy közös megegyezéssel váljunk meg egymástól. A szerződésben körülbelül 3 havi bért kínáltak fel.
Szeretném megkérdezni, hogy van e joguk a helyzetemben ilyen döntést hozni?
Közös megegyezés során lehet-e alkudozni, illetve mennyi pénzre tarthatok igényt? Elérhető az, az én esetemben, hogy nekem mondjanak fel a teljes végkielégítéshez jutás érdekében?
Illetve azt mondták, hogy a megírt papírt november 5.-ig van lehetőségem aláírni, utána már más feltételek alapján fogják megírni. Utána miért lesz más, kedvezőbb lehet a számomra?
Előre is megköszönve, várom válaszát!
Üdvözlettel:
Eszter
dolgozomami mondta
Kedves Eszter!
Ha valóban megszűnt a korábbi munkaköröd, akkor a munkáltatódnak állásfelajánlási kötelezettsége van, ezt meg is tette. Nem vagy köteles elfogadni, de ekkor valószínűleg jogszerűen felmondanak neked. Azt, hogy a 3 havi sok, vagy kevés, a vonatkozó dokumentumok (szerződésed, egyéb iratok) átolvasása nélkül nem tudom neked megmondani, lehet, hogy több is járna, de ehhez mindent látnom kell. A jogviszonyban töltött évek alapján járó végkielégítés mellett a felmondási időre járó bér és a szabadságok lehet, hogy többet tennének ki (nem írtad pontosan, mire vonatkozik a 3 havi bér). Közösnél lehet alkudozni, a közös, az közös, azaz mindegyik fél ajánlhat más feltételeket, persze, a kérdés az, hogy a másik mit mond erre…
Gondolom november 5 után a felmondást tervezték meglépni, de talán ezt már te tudod…
Ha a jövőben is gond lenne még, javaslom, hogy nézd meg a személyes tanácsadási szolgáltatásom részleteit, hogy nehogy hoppon maradj, s ne fizessenek ki tisztességesen. Néha jobb félni (és felkészülni), mint megijedni…
Üdv:
Ági
Zsuzsa mondta
Kedves Ági!
Szeptember 28-tól vagyok szabadságon. Akkor töltötte be a lányom a 3. életévét. A cég ahol dolgoztam csak folyamatos munkarendbe tudna visszavenni. Mivel a terhesség előtt is olyan beosztásba dolgoztam.
Viszont ezt nem tudom vállalni a gyerek miatt,csak 8-16-ig. Ezt kevés adminisztrátornak engedik meg ráadásul másik területen. 2006-óta dolgozom a cégnél. Ha nem fogadom el az állatluk felkínált állást,akkor kérhetem,hogy ők mondjanak fel? Mert akkor járna a végkielégítés,bár azt sem tudom mennyi?! A közös megegyezéssel történő felmondással mennyi pénzt kaphatok?
Köszönöm:
Zsuzsa
dolgozomami mondta
Kedves Zsuzsa!
Mivel nem látom a szerződéseset, hogy mi van benne, milyen munkaidő, és munkaidő-beosztás, ne haragudj, de nem tudok konkrétumot mondani. Alapvetően a korábbi munkakörödbe a korábbi feltételekkel kéne visszavenniük, neked pedig újra dolgozni, de ha másnak kínáltak kedvezőbb beosztást, akkor lehetne ezt kérni a méltányos mérlegelésre hivatkozva. Azt írod, hogy általuk felajánlott állás, ez most másik munkakör, vagy a régi munkaköröd? Ne haragudj, de ez enm mindegy, mert ha új munkakör, ahhoz a te beleegyezésed is kell, ha a régi, akkor nem – s ettől függ a végkielégítés is.
A közösről és végkielégítésről itt többet olvashatsz:
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/kozos-megegyezes-%E2%80%93-kinek-is-elonyos-valojaban
Üdv:
Ági