Közel két évtizedes szakmai tapasztalatom alapján nagyon sokszor meséltem már arról, hogyan is végzik a HR-esek, a fejvadászok a munkájukat, mire figyelnek az önéletrajzban, mit keresnek a kísérőlevélben, s miért is kérdezik azokat a kérdéseket az állásinterjún. Több száz cég HR-ét, vezetőjét ismerem, hiszen évekig ültem velük egy asztalnál, mutattam be nekik több mint ezer álláskeresőt, s ott voltam akkor is, amikor eldöntötték, kit vesznek fel, ki kapja az állást.
És igen, van nagyon sok szempont, és rendkívül sokat lehet írni mindenféle furmányos állásinterjú technikáról, meg stresszinterjúról, meg AC-ről, de az egész kiválasztás lényegi alapkövét három dolog adja: ha ennek a háromnak megfelelsz, tiéd az állás… Kíváncsi vagy, mi?
Minden egyes (jól megtervezett és elvégzett) kiválasztási folyamat erre a három dologra épül ezt a három dolgot vizsgálja, kutatja a pályázóknál, még ha számtalan megnyilvánulási formája is van. Most nem csak elárulom neked, mi ez a három dolog, hanem abban is segítek, hogy ezt hogyan ismerd fel, hogy mikor kérdez erre rá a HR-es, s hogyan tudod a legjobban prezentálni ezt az állásinterjún.
1. A szakmai tapasztalatod, tudásod
Elsődlegesen természetesen az a kérdés, hogy megvan-e a kellő szakmai tudásod és tapasztalatod a munka elvégzéséhez. Ez lehet a végzettséged, egyéb tudásod, ha pályakezdő pozícióról beszélünk, vagy az eddig megszerzett szakmai tapasztalatod, ha már dolgoztál ezen a szakterületen.
Erre irányuló interjúkérdések a „Meséljen egy kicsit magáról!”, „Hogyan zajlott a munkavégzés az XY cégnél?” „Milyen feladatai voltak ebben a munkakörben?” Ilyenkor azt szeretnék felmérni, hogy megvan-e a kellő tudásod ahhoz, hogy – természetesen a helyi sajátosságok megismerése után – önállóan tudsz dolgozni, tudod a lépéseket, feladatokat, el tudod-e végezni a munkát.
A legjobban erre úgy tudsz felkészülni, hogy rendszerezed magadban az eddigi munkatapasztalataidat, részletesen összeírod, mivel foglalkoztál, milyen feladatokat végzetél, kikkel dolgoztál együtt, mit tapasztaltál a munkád során, s az álláshirdetést is átolvasva megkeresed a közös pontokat. Amit írnak a munkakörről, annak nagyjából fednie kell a te tudásodat, tapasztalatodat, s ezt kell majd szépen bemutatnod az interjú során. Ha tudod, hogy a cég egy új dologra készül, s te abban már tapasztalt vagy, azt külön említsd meg.
2. Milyen a hozzáállásod?
Az azonban nem elég, hogy tudod, mit kell csinálni, és tapasztalatod is van, a kérdés az, hogy hogyan fogod ezt csinálni minden nap? Lelkesen? Pontosan, precízen? Motiválva? Együttműködve? Az ügyfél és a cég érdekeit figyelembe véve? Vagy unottan, lustán, munkát kerülve, éppen csak azt megcsinálva, ami kötelező? Nos, ugye te sem szeretnél az utóbbi kategóriába tartozó emberekkel dolgozni?
Ha tehát arra terelődik a szó, hogy mesélj el egy nehezebb ügyet, hogyan oldottad meg, miért jöttél el az előző cégedtől, mondj el egy konkrét ügyet, ahogy egy ügyfél problémáját oldottad meg, vagy mi motivál téged a munkavégzés során, s miért szeretnél itt dolgozni, akkor ezt a faktort kutatja a HR-es éppen.
Szóval mutasd meg a HR-esnek, hogy te nem vagy lusta, hogy lelkes vagy, s a hozzáállásod pedig egyenesen szuper! Készülj fel a cégből, olvass utána, kérdezz, légy érdeklődő. Készülj fel 2-3 olyan valós, tényeket, adatokat tartalmazó történettel, ahol az ügyességed, lelkesedésed, hozzáállásod mentette meg a helyzetet, legyen az egy ügyfélpanasz kezelése, vagy egy sürgős projekt befejezése, vagy csak egy káoszos munkahelyi helyzet frappáns megoldása. (Mindig legyen a fejedben, hogy egy-egy hiányzó tudásrészt meg lehet tanítani gyorsan bárkinek, de a lusta, nemtörődöm hozzáállást nem lehet megváltoztatni egy alkalmazottnál! Ezt a HR-esek is tudják!)
3. Illesz-e a munkahelyi kultúrába?
Minden cégnek megvan a sajátos légköre, stílusa, működése… van, ahogy szigorú szolgálati utak vannak, s még a szomszéd irodában ülő kollégák sem tegezik egymást, van, ahol meg a nagyfőnök is bratyizik a portással. Van olyan osztály, ahol az kollégák teljesen egyedül dolgoznak, s a főnökük rájuk sem néz 2 hétig, s olyan is, ahol a főnök félnaponta elszámoltatja őket. Van, ahol szabadság van, nyitott ajtó politikája, s nyugodtan „ráboríthatod a főnökre az asztalt” s van, ahol totális diktatúra uralkodik. A kollégák egymáshoz való viszonya, az íratlan és írott szabályok rendszere, a már meglévő rutinok és folyamatok sokszor segítik az új belépőket, ha azt elfogadják, de aki korábban pont nem tudott egy ilyen stílusú környezetben dolgozni, annak most sem fog menni… A harmadik szempont tehát az, hogy hogyan illeszkedsz te ebben bele, passzolsz-e a többiekhez?
Itt sokszor a kis elszólásaidból, a munkahelyi történetmeséléseidből „veszi le” a HR-es a jelet, hogy mihez szoktál, milyen vállalati kultúrában szocializálódtál, s mennyire más vagy hasonló az övékéhez, azaz mennyire fogsz tudni ide is beilleszkedni. Néha igen apró dolgokon múlik a siker, s sokszor itt nem is tehetsz semmi különöset az interjú során. Láttam már olyat aktív fejvadász koromban nem egyszer, hogy az amúgy szuper, tehetséges, lelkes álláskereső a munkakör elnyerése után 1-2 hónappal maga állt fel az addig álmai állásának hitt pozícióból, mert kiderült, hogy ez a bizonyos harmadik dolog nem stimmelt. És valljuk be, neked is jobb, ha nem vesznek fel oda, ahol amúgy sem bírnád a légkört, a stílust, a hangnemet, a munkakultúrát.
Erre a három dologra összpontosíts tehát, s erre építsd fel a személyes bemutatkozásodat!
Kisgyerekes anyaként állást keresel? Iratkozz fel az álláskeresési hírlevelemre, s töltsd le magadnak azonnal az ingyenes tanulmányomat a 10 leggyakoribb önéletrajz hibáról!