Nagyon okos dolog néha a másik szemszögéből vizsgálni a dolgokat, hogy kissé más képet nyerjünk egy-egy, néha nagyon egyoldalúnak látszó szituációról, dologról. Nem könnyű belehelyezkedni a másik szerepébe, végiggondolni, hogy vajon az, amiről azt gondoljuk, hogy ez csak is így lehet, vajon miért van más véleménye szerint amúgy…
egyéb
100 :-)
Tegnap meglett a 100. like a Dolgozó mami Facebook oldalon 🙂
Igen, tudom, vannak, akiknek több százas, több ezres olvasótábora van a Facebook-on, de szerintem kezdetnek nem rossz. És ki tudja, mit hoz még a jövő? Én továbbra is írom a bejegyzéseimet, próbálok segíteni minél több anyukának, mert élvezem, mert szeretek tanácsot adni, és tényleg hiszem, hogy egy fecske is csinálhat nyarat (bár tudom, ne is emlegessem a nyarat, mindenkinek felfőtt már a feje a 35 fokban :-)).
Olvassatok továbbra is a Facebook-on, kérdezzetek bátran! Mi?? Hogy még nem is kerestél meg? Hát, akkor gyorsan klikkelj ide!
Te mit akarsz?
Ma reggel eszembe jutott, hogy holnap lesz 10 éve, hogy a jelenlegi munkahelyemen vagyok. Miközben ültem reggel a nappaliban, élveztem a kora reggeli nyári fényeket, a csendet, a nyugalmat – a lánykám ma szokatlanul későig aludt, időt hagyva anyának egy kis merengésre – eszembe jutott, hogy hogyan is kezdtem itt, mik voltak az első benyomások, élmények. Hogy miért is jöttem ide, mit vártam, s mit kaptam. [Tovább olvasom…] about Te mit akarsz?
A Dolgozó mami szakjogásza bemutatkozik
Kicsit több, mint 4 hónapja blogolok karrier és munkajogi témában anyukáknak, kismamáknak. Azóta számtalan pozitív visszajelzést kaptam, bíztatást, köszönetet, és külön örülök annak, hogy másokban is megvan ugyanez a segíteni akarás. Több személlyel hozott azóta össze a sors, akik így vagy úgy, de szintén hasonló küldetéssel bírnak, jórészt anyukák, akik szaktudásukat, tapasztalatukat, kapcsolatrendszerüket felhasználva hasonló tematikájú, célú honlapokat üzemeltetnek. [Tovább olvasom…] about A Dolgozó mami szakjogásza bemutatkozik
Apák napjára
Bartos Erika: Apához
Mikor leszek én is felnőtt?
Mond el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
de nem is vagyok baba!
Mond el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e, mond, korán reggel
dolgozóba menni?
Jó érzés-e hazaérni,
megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
ma is nagyobb lettem:
Jó érzés-e betakarni,
puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
kérlek, ne menj messze!
Rajzoltam egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
kézen foglak Téged!
Örülsz neki? Vigyázol rá?
Mi vagyunk a képen!
Én vagyok az apukámmal,
ketten, kéz a kézben!
„De én nem vagyok jogász…!”
Ahhoz, hogy autót vezessünk, elég sokat kell biflázni, majd elméleti és – sok-sok vezetés után – gyakorlati vizsgát tenni, hogy megkaphassuk a jogosítványt, ami „feljogosít” minket arra, hogy forgalomban vezethessünk. És akkor még hány ezer kilóméter kell, mire valóban rutinossá válunk?? Kiskorunktól fogva szinte mindig tanulni kellett valamit, mert ez készít fel az életre minket, ettől leszünk okosak, és majd ettől lesz jó munkánk, jó fizetésünk. Így tanulunk, és vizsgázunk középiskolában, gimnáziumban, sokan főiskolán és egyetemen. Nyelvet is tanulunk és izzadunk a nyelvvizsgán, hogy végre sikerüljön. De ki tanít meg minket arra, ami valójában kell? Ki tanítja meg, hogy mihez van jogunk és mik a kötelességeink a munkában? És már hallom is a felhördüléseket: „De hát én nem vagyok jogász…!” [Tovább olvasom…] about „De én nem vagyok jogász…!”
