Bejegyzések a következő címkével: "munka törvénykönyve változások 2016"

Így módosult a Munka törvénykönyve!

Szerző: Dátum: 2016. Júl. 17. Kategória: GYED-GYES alatt, Várandósan dolgozni | 0 hozzászólás

Így módosult a Munka törvénykönyve!

Nyaralásból visszatérve rögtön a közepébe csapunk, mivel már hatályba is lépett az új verziója a Munka törvénykönyvnek, nézzük hát, hogyan érintik a változások a kismamákat, anyukákat, apukákat. Természetesen a törvény több ponton módosult ezen kívül, de én most csak a babázásban érintettek szemszögéből vizsgálom a változásokat. (Akit a teljes módosítás érdekel, itt találja meg az interneten a törvényt.) Várandósság felmondás utáni közlése esetén felmondás visszavonása Eddig, ha egy kismama a felmondás után jött rá, hogy babát várt már a felmondás pillanatában is, nem volt egyértelmű, mit tegyenek a felek. Habár a 2012-es törvénymódosítás óta sokat fabrikáltak a várandósság bejelentéséről szóló részen (először előzetes bejelentéshez kötötték, majd utána az Alkotmánybíróság ezt eltörölte), de a visszásságokat, a bizonytalan helyzetet még mindig nem sikerült feloldani. Az eddigi helyzet alapján a kismama – ha közölte a várandósságát utólag, de a munkáltatója nem tett semmit, perelhetett, hogy jogellenesnek ítélje a bíróság a munkáltatói felmondást, s hogy visszakerüljön jogviszonyba (s nem mellesleg kapjon CSED-et). Most bekerült a törvénybe, hogy a munkáltató a munkavállaló várandósságról való tájékoztatástól számított 15 napon belül visszavonhatja a felmondást, azaz a kismama újra munkaviszonyba kerül, minta mi sem történt volna. ezen túl pedig a jogviszony megszüntetése és helyreállítása közötti tartamot munkaviszonyban töltött időnek kell tekinteni, meg kell téríteni az elmaradt bért, és az egyéb járandóságot, s ha volt, az ezt meghaladó kárt is. Azaz a kismamát nem éri semmilyen hátrány. A módosítás egyetlen szépséghibája csak az, hogy nem “köteles visszavonni”, hanem “visszavonhatja” van benne, azaz felmerül a kérdés, mi van, ha a munkáltató mégsem vonja vissza? Nos, a válasz egyszerű, anyuka nagy pocakkal járhat munkaügyi bíróságra, remélve, hogy nyerni fog.   Védettség mindkét szülőnek a fizetés nélküli szabadság alatt Korábban, ha mindkét szülő fizetés nélküli szabadságon volt, az anyát illette meg csak a felmondási védelem. A most hatályba lépett módosítások ezt a pontot eltörölték, azaz mindkét szülő védett a fizetés nélküli szabadság igénybe vétele alatt.   Vezető állású munkavállalókra vonatkozó eltérések korlátozása Ezt a pontot is többször toldozták-foltozták már a 2012-es nagygenerál óta, most talán lassan már olyan állapotban lesz, ami elfogadható. A vezető állású munkavállalók szerződése több ponton eltérhet az Mt.-től, akár a vezető állású munkavállaló hátrányára is, s az egyik ilyen volt, hogy a felek megállapodhattak abban, hogy nem illeti meg a munkavállalót a fizetés nélküli szabadság alatti felmondási védelem. Persze, most azt gondolhatnátok, hogy ki az, aki ilyet hajlandó aláírni… nos, sok éves tapasztalatom alapján mondhatom, hogy sokan nem gondolnak bele abba, hogy amit 24-26 évesen, gyermekvállalási tervekkel még egyáltalán nem foglalkozva aláírnak, az majd igaz lesz rájuk 8-10 évvel később is. Láttam én már olyan szerződést, amiben benne van, hogy 5.000 Ft átalány az összes túlórát, pótlékot fedezi (és persze nem 5.000 Ft értékben volt túlórája az illetőnek, hanem havonta több tízezer), olyat, amiben a munkavállaló utólag, évekkel később elismerte, hogy a bérének egy része – és igen jelentős része, mondhatom a minimálbér feletti része – versenytilalmi ellenértékként lett kifizetve, azaz amit kapott, nem csak a munkájáért kapta, de korlátozta is magát még 2 évre az elhelyezkedésben. És olyat is láttam, hogy Magyarország területén bárhová köteles dolgozni menni (ami egy szerviztechnikusnál nem is gond, de egy pénzügyi adminisztrátornál némi logisztikai gondot okozhat 2 gyerek mellett). Szóval igen, létezik olyan, hogy egy fiatal nő, vezetői pozícióba kerülve aláírja, hogy igen, belemegy, hogy nem jár neki a védettség, ha szülne egy gyereket a jövőben. Aztán meglepődik, amikor a gyermeke 6 hónapos korában felmondanak neki, hiszen bizonyára már elfelejtette az évekkel ezelőtti pontot a szerződésében. Nos, ennek vetett véget a mostani módosítás, nem lehet erről megállapodni, nem lehet erről a jogáról “lemondatni” előre a vezető állású munkavállalót, jár neki is...

Tovább...

Itt vannak a várható Munka törvénykönyve változások

Szerző: Dátum: 2016. máj. 16. Kategória: Újra munkában, Várandósan dolgozni | 0 hozzászólás

Itt vannak a várható Munka törvénykönyve változások

Még 2015-ben kezdődött el az az egyeztetési folyamat, ahol a várható Munka törvénykönyve változások kerültek terítékre, de a hosszú egyeztetés során elhangzott javaslatok közül sok minden nem látszik megvalósulni most sem. Már az országgyűlés előtt van az a javaslat, ami a várható változásokat összefoglalja, s bár sok területre terjed ki, én a mai cikkemben csak a kismamákat, kisgyermekes anyukákat érintő pontokat fogom bemutatni. Nézzük tehát, mit hoz majd nekünk a T/10536. számú költségvetési salátatörvény… Egyoldalúan visszavonható munkáltatói felmondás A jelenleg hatályos törvény alapján, ha a női munkavállaló a felmondás után jön rá, hogy várandós, két lehetősége van, vagy munkaügyi pert indítani, vagy visszamenni a munkáltatójához, s közölve vele a várandósságát egyezkedni. Azonban a felmondást egyoldalúan nem tudja visszavonni a munkáltató, csak a munkavállaló beleegyezésével (bár, én személyesen nem értem, miért ne menne bele a kismama a visszavonásba és így a munkaviszony folytatásába, ha már úgyis szólt utólag a várandósságáról, ahelyett, hogy nagy pocakkal pereskedik jogellenes munkaviszony-megszüntetés miatt). Ezt a kis hibát küszöböli ki a javaslat, mégpedig úgy, hogy várandósságról való tájékoztatástól számított 15 napon belül visszavonhatja a munkáltató a felmondását (a munkavállaló beleegyezése nélkül, egyoldalúan). A Munka törvénykönyve változások között ott van továbbá, hogy a jogviszony megszüntetése és helyreállítása közötti tartamot munkaviszonyban töltött időnek kell tekinteni, meg kell téríteni az elmaradt bért, és az egyéb járandóságot, s ha volt, az ezt meghaladó kárt is.   Védettség mindkét szülőnek a fizetés nélküli szabadság alatt Jelenleg ha mindkét szülő fizetés nélküli szabadságon van, az anyát illeti meg csak a védelem. A tervezett munka törvénykönyve változások szerint ezt eltörlik, azaz mindkét szülő védett lesz a jövőben.   Kicsit több védelem a vezető állású munkavállalóknak A vezető állású munkavállalóknál azt kell tudni, hogy esetükben a törvény több ponton eltérést enged a munkaszerződésben vagy egyéb megállapodásban, akár a vezető állású munkavállaló hátrányára is. Így például jelenleg megállapodhatnak egy női vagy férfi vezetővel úgy a munkaszerződése megkötésekor, hogy őt nem illeti meg a felmondási védelem a gyermeke gondozása miatti fizetés nélküli szabadság alatt. A várható Munka törvénykönyve változások egyike azonban ezt meg fogja tiltani, azaz a változás hatályba lépése után nem lehet többé megállapodni arról, hogy nem illeti meg a védelem a vezető állású munkavállalót, ha édesanya, édesapa lesz. Ez a dolog viszonylag keveseket érint a gyakorlatban, hiszen eleve kevés vezető állású munkavállaló van, s szerencsére nem nagyon szokás erről a védelemről “lemondatni” őket megállapodás formájában.   Várható Munka törvénykönyve változások – mit tegyél te? A törvénykönyvet az elmúlt 5 évben nagyon sokszor változtatták, s apróbb változások várhatóak a jövőben is. Bár sok anyuka úgy véli, hogy ő nem képes sem értelmezni, sem megjegyezni ezeket a változásokat, én nem hiszek abban, hogy a munkajogi tudás kizárólag a jogászoké. Ha a karriered, a munkahelyed, és ezzel az anyagi biztonságod, a sorsod függ attól, hogy fel tudsz-e készülni a várandósággal kapcsolatos jogi kérdésekre, vagy a szülés utáni munkába visszatérésre, akkor bizony számomra nincs elfogadható kifogás! Akár a Munka törvénykönyve változások, akár a jelenlegi szabályozás érdekel, igenis megtanulható ez a tudás, s naprakészen tartható. Hogyan? Például ezzel az ingyenes, kifejezetten anyukáknak készült hírlevéllel. Ha még nem vagy feliratkozva a dolgozó mami munkajogi hírlevélre, akkor ne késlekedj, kérd most!     Ajánlott bejegyzések:Így módosult a Munka törvénykönyve!Miben fog változni a Munka törvénykönyve 2016-ban?Felmondási védelem 2019-benFelmondási védelem 2018-banTerhesség...

Tovább...

Nincsenek még meg Munka törvénykönyve változások 2016-ban!

Szerző: Dátum: 2016. jan. 07. Kategória: Egyéb | 0 hozzászólás

Nincsenek még meg Munka törvénykönyve változások 2016-ban!

Mint ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, mindig van valami változtatás, módosítás a Munka törvénykönyve szövegében. A 2012-es nagy generál óta minden évben hozzá kellett nyúlni a törvényhez… Tavaly is nagy erőkkel készült a törvényalkotás, több téren terveztek változásokat. A tervezett Munka törvénykönyve változásokról egy korábbi írásomban már olvashattatok, aki esetleg lemaradt volna, ide kattintva tudja elolvasni. (A gyermeket váró nőket legjobban az a pont érdekli, ahol a felmondás után kiderülő várandósság esetén leírt munkáltatói eljárás van.) Az akkori tervek szerint még 2015-ben a döntéshozók elé került volna, s még decemberben kihirdetésre került volna az törvény. Nos, ez egyértelműen elmaradt 2015-ben… Várhatóan idén, 2016 tavaszán fognak foglalkozni vele, s amennyiben még idén kihirdetésre kerül, akkor a hatálybalépés várhatóan 2016 július elseje lesz. Ha bármi újdonság van a témában, az elsők között fogok beszámolni róla, mint azt az elmúlt több, mint 4 évben tettem 🙂 Itt a blogon is lesz majd részletes cikk róla, de a munkajogi hírlevélre feliratkozottak is minden információt meg fognak kapni! Ha valaki pedig egy kicsit jobban el szeretne mélyülni a jogalkotás gépezetében, hogy megértse, miért is tart ez olyan sokáig, ezt a régi cikkemet ajánlom! (Figyelem, kifejezetten csak erős idegzetűeknek :-)!)   Ajánlott bejegyzések:Így módosult a Munka törvénykönyve!Itt vannak a várható Munka törvénykönyve változásokMiben fog változni a Munka törvénykönyve...

Tovább...

Miben fog változni a Munka törvénykönyve 2016-ban?

Szerző: Dátum: 2015. okt. 16. Kategória: Újra munkában, Várandósan dolgozni | 0 hozzászólás

Miben fog változni a Munka törvénykönyve 2016-ban?

Múlt hét óta elérhető az interneten az a tervezet, ami a 2016-tól javasolt törvényváltozásokat tartalmazza, többek között az Mt.-re vonatkozóan is. Már nem egy cikket olvastam, amiben sajnos téves, vagy félrevezető információk voltak, így természetes volt, hogy megszületik a dolgozó mamis verziója is ennek a hírnek. Fontos, hogy tudjátok: ez csak egy tervezet, míg ebből megszavazott és kihirdetett jogszabály lesz, az még idő, s eközben lehetnek további változások is. A másik, amit szeretnék elmondani, hogy nem a teljes jogszabály módosítással foglalkozom eme cikkemben, hanem csak a várandósokat, kisgyermekeseket megillető jogokkal, s száraz paragrafusok helyett példákkal, esetekkel mutatom be, mire számítsatok. Nézzük hát, mi vár ránk, ha az urak ott a Parlamentben megszavazzák a mostani tervezetet!   Felmondási védelem várandósság és lombikbébi program esetén, következmények Továbbra is megilleti a várandós nőt és az emberi reprodukciós eljárásban részt vevő nőt a felmondási védelem, s továbbra sincs előzetes bejelentési kötelezettség. Azonban jelenleg, ha fel akarnak mondani nekünk, bizony közölni kell az állapotunkat, mert csak így vagyunk védettek. Eddig azonban sokak számára bizonytalan volt a döntés abban az esetben, ha a felmondás után jött rá az ember lánya, hogy tudtán kívül már babát várt a felmondás pillanatában. Mit csináljon? Védetté válik így visszamenőleg? Közölje ezt a munkáltatójával? Ha igen, mi fog történni? Az ilyen helyzetben lévő ügyfeleimmel az elmúlt hónapokban pont azt tettük, amit most már a tervezet is előír, irány vissza a munkáltatóhoz, s közölni vele a tényt, miszerint már várandósak voltunk a felmondás pillanatában. Ekkor – ha a kedves munkáltatónknak volt egy cseppnyi esze – visszavonta a felmondást. Nos, ez most már a törvénytervezetben is benne van: “A felmondást követő munkavállalói tájékoztatás közlésétől számított tizenöt napon belül a munkáltató a felmondást írásban visszavonhatja.” A dolog szépséghibája a visszavonHATja szó, azaz nem köteles visszavonni. S hogy mi lesz akkor, ha nem vonja vissza? Hát, munkaügyi per, mint eddig. Ahol majd a bíró dönt. A másik kérdés az volt eddig, hogy ha visszavonja a munkáltató a felmondást, akkor mi lesz a kismamával? Itt ugye elsősorban az a fontos, hogy a jogviszonyát helyreállítsa, s legyen munkabére az esetlegesen nem jogviszonyban töltött időre is, hiszen ettől függ a CSED és a GYED összege majd. A jogszabálytervezet szerencsére egyértelműsíti ezt a helyzetet, kiegészítve azzal a fenti paragrafust, hogy a jogviszony megszüntetése és helyreállítása közötti tartamot munkaviszonyban töltött időnek kell tekinteni, meg kel téríteni az elmaradt bért, é az egyéb járandóságot, s ha volt, az ezt meghaladó kárt is.   Mi jár a munkavállalónak azonnali hatályú felmondása esetén? Nos, eme ponthoz olvastam már sok hibás cikket, anyukák, ne dőljetek be a mindenféle fórumokon írt “jogi” anyagoknak. Sok helyen úgy tálalják, hogy a módosításnak köszönhetően majd 2016-tól járni fog a végkielégítés és a felmondási időre járó bér a munkavállalói felmondás esetén is. Kérem szépen, ébresztő! Eddig is járt 🙂 Ez a módosítás itt csak kodifikációs okok miatt van, azaz az, amit korábban egy másik helyen mondott ki az Mt., egy helyre került, mégpedig a munkavállalói azonnali hatályú felmondásról szóló részhez.   Jogellenes felmondás esetén mi jár a munkavállalónak? A jelenleg hatályos törvény szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kárt, s az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés maximum a munkavállaló tizenkéthavi távolléti díja lehet. Ehelyett – ha nem tud tételesen kárt bizonyítani, vagy az elmaradt jövedelmét kimutatni – az anyuka kérheti a munkáltatói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget. Ez az összeg meg ugye nem túl elijesztő a munkáltatók részére, hiszen a kárt tételesen kell bizonyítani, nem átalánykártérítés van, mint 2012 előtt, a korábbi törvény hatálya alatt, azaz ha valaki nem tudja ezt bizonyítani, kaphat a teljes meghurcoltatásért, s jogellenes megszüntetésért...

Tovább...

Pin It on Pinterest

Tájékoztatni szeretnélek, hogy ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás