Köztisztviselők, kormánytisztviselők, figyelem!

Szerző: Dátum: 2012. Feb. 28. Kategória: GYED-GYES alatt, GYED-GYES utáni visszatérés, Újra munkában | 20 hozzászólás

Köztisztviselőként, vagy kormánytisztviselőként dolgozol, s babát vársz, vagy már gyermeked van? 2012. március elsejével hatályba lép az új törvény, nézzük hát, mire számítsanak innentől kezdve az eme törvény hatálya alá tartozó anyukák.

Először is az egyik legnagyobb öröm, hogy rendeződik a gyermek utáni pótszabadságok kérdése. Korábban írtam róla, hogy az Mt. hatálya alá tartozó dolgozóknál már nem a szülők közül az egyiknek, hanem mindkét munkavállalónak jár a törvény szerint a pótszabi, ezt most végre itt is rendezték (102. § (1)  bekezdés). Mindezen túl a fogyatékos gyermeket nevelő kormánytisztviselő további két munkanapra jogosult fogyatékos gyermekenként.

Megtalálható itt is továbbá a jelenleg hatályos Mt.-ből már jól ismert rendelkezés,  mely szerint a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság megszűnését követően, ha a kormánytisztviselő a fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára járó szabadságot nem kapta meg, azt a felek megállapodása alapján pénzben is meg lehet váltani.

További jó hír, hogy a gyermekét örökbe fogadó nőnek is jár a 24 hét szülési szabadság (szintén az Mt.-ben foglaltakhoz hasonlóan).

Érdekesen alakul továbbá a felmentési védelem, hiszen a szokásos esetek megmaradtak: a munkáltató felmentéssel nem szüntetheti meg a jogviszonyt a várandósság, a szülési szabadság, és a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság [111. §, 113. § (1) bekezdés], illetve – a fizetés nélküli szabadság igénybevétele nélkül is – a gyermek hároméves koráig terjedő, illetve  a beteg gyermek ápolása címén fennálló keresőképtelenség, valamint a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap időtartama alatt. Ám figyelem, itt is csak akkor lehet a pocaklakóra hivatkozni, ha ezt a munkáltatóval közöltük előre, még a felmentés közlése előtt. Ha a köztisztviselő anyuka visszamenne dolgozni a kicsi 3 éves kora előtt, bizony egy nagy különbséggel találkozik: a felmentési védelme teljes körű lesz, nincs ugyanis benne az a kitétel, ami az Mt. hatálya alá tartozó anyukáknál sajnos bekerül július 1-jétől az új törvénybe.

Megmaradt a részmunkaidős foglalkoztatás kötelezettsége is, így továbbra is kérhetik az anyukák a heti 20 órás foglalkoztatást, míg a kicsi 3 éves nem lesz, s továbbra is legalább 60 nappal előbb, írásban kell benyújtani.

Ez azért nem hangzik olyan rosszul, ugye?

Van köztisztviselő ismerősöd? Küldd el neki ezt a cikket, oszd meg a Facebook-on!

 

(photo by Nicole Swanson)

Ajánlott bejegyzések:

20 hozzászólás

  1. Szia Dolgozómami!
    Igen, nagyon jól hangzik a dolog, nagyon szép leírva. Kár, hogy csak leírva. 2009-ben szültem, idén (2012. 01. 01-től) visszamentem dolgozni. Kértem (még tavaly adtam be a kérelmet), hogy 6 órában dolgozhassak amíg 3 éves nem lesz a gyerekem, de nemhogy nem engedélyezték, még közölték, hogy ilyen nincs is és írjak új kérelmet, mert ez baromság (más szavakkal mondták, de ez volt a lényeg!) Ennyit a szép szavakról…

    • Kedves Kriszta!

      6 órában nem kötelezhető a munkáltató a részmunkaidős foglalkoztatásra, a törvény egyértelműen nevesíti, hogy a heti 20 órás részmunkaidőt kérheti a köztisztviselő. A munkaidő egyenlőtlen beosztására vonatkozó kérelmet (azaz 4 órától eltérő, pl. 6 órás foglalkoztatást) azonban megtagadhatja a munkáltató, ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. Ilyenkor egyébként írásban köteles a munkáltató megindokolni a kérelem megtagadását, bár a valóságban tudjuk, hogy ez ritkán fordul elő, sajnos sokan nem foglalkoznak vele.
      De ha belegondolunk a másik oldalról, lényegesen nehezebb egy 6 órás mellé – ha 8 órányi foglalkoztatásból, és ennyi munkaidőre jutó feladatból indulunk ki – egy 2 órás tisztviselőt találni. Ezért van a 4 órás megkötés, hiszen 2 4 órás kitesz egy 8 órásat. Arról persze megint külön bejegyzést lehetne írni, hogy a 4 órás fizetésből nem lehet megélni…
      Tehát a munkáltatója nem járt el jogszerűtlenül a 6 órás foglalkoztatás megtagadásánál, az persze más kérdés, hogy ezt milyen stílusban közölte ezt, de ettől a törvény törvény marad. :-( Bár, illett volna ebben az esetben az Ön felhívni a figyelmet arra, hogy ha a 6 órás nem is, a 4 órás foglalkoztatás azonban működik.

      Ági

  2. Köztisztviselőként dolgozom, 2012.07.10-én fog megszületni a Kisbabám. Éves szabadságom 30 nap, melyből még nem vettem ki semmit. A kérdésem, hogy a szülés előtt kivehetem-e az egész éves szabadságomat. A szülés napjától venném igénybe a tgyást. Köszönettel Kati1982

    • Kedves Kati!

      Általában csak az időarányos szabit szokták kiadni, de mivel utána a szülési szabadságod és a fizetés nélküli szabi alatt úgyis jogosult leszel még fizetett szabadságra, több helyen simán megengedi a munkáltató, hogy kivegye az egész éveset a dolgozó, ami valójában az időarányos, míg dolgozol, majd utána a szülési szabira járó szabadság. Szerintem egyeztess velük, hogy ez így is úgy is jár neked, szóval nagyon hálás lennél, ha kiadnák, ráadásul így ha majd visszatérsz, kevesebbet kell kiadniuk :-)
      Próbáld meg :-)
      Üdv:

      Ági

  3. Közalkalmazottként dolgozom. 2010.01.04.-től táppénzre mentem mikor kiderült,hogy babát várunk. 2010.09.01.-én megszületett a kislányunk.
    2012.09.01.megszűnik a GYED-em és visszamennék dolgozni 6 órásba(GYES mellett)Azt szeretném megkérdezni, hogy jelenleg mennyi szabadság jár(az új munkatörvénykönyv szerint)Úgy hallottam, hogy csak a fele az eddiginek!Köszönettel: Bernadett

    • Kedves Betti!

      A közalkalmazottak szabadságáról az alábbi bejegyzésben olvashatsz:
      http://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/kozalkalmazottak-szabadsaga-tudnivalok-a-szabadsagrol-4-resz
      Amit írtál, hogy a szabi a felére csökken, nem teljesen igaz, tavaly 2011-ben volt egy változás, ami kimondta, hogy már nem a fizetés nélküli szabadság 12 hónapjára, hanem csak 6 hónapra jár fizetett szabadság. De ez csak azokra vonatkozik, akik 2011. augusztus 1-je után kezdték meg a gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadságot, tehát neked még a régi szabályok szerint kell számítani.
      Üdv:

      Ági

  4. Kedves Ági!
    Most július 1-ével változtak a szabályok és kivették azokat a paragrafusokat, amelyek szabályozták, hogy a 2011. augusztus 1-je után kezdődő gyedeseknek csökkentették a szabiját.Te találtál esetleg vhol máshol szabályt erre vonatkozólag.(én köztisztviselő vagyok)Köszönöm válaszod, és le a kalappal előtted, hogy munka mellett ennyi mindenki bajára tudsz még válaszolni,hálás is vagyok érte!Dia
    ui.:a válaszodat hol tudom megnézni,kerestem egy tegnapi bejegyzést is és nem találtam meg:((((
    (köztisztviselő kérdezett tőled)

    • Kedves Dia!

      A fizetés nélküli szabadságokról szóló rendelkezés – pontosabban az, hogy kinek jár még 12 hónapra, s kinek már csak 6-ra -, a tavalyi, 2011. augusztus 1-jei Mt. módosítás átmeneti rendelkezéseiben van benne, ott kell keresni. A köztisztviselőknél az Mt. háttérszabályként jelenik meg, így amit a Kjt. maga nem szabályoz, azt az Mt.ből kell kiolvasni (kivéve azt, amit kifejezetten, taxatíve felsorolva meg nem tilt).
      A rendelkezést itt találod: 2011. évi CV. törvényt Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK11085.pdf
      A 25139. oldalon van a 9. §., ami a 6 hónapra történő csökkentésről szól. Azt, hogy ez mikortól kikre érvényes, a 25144. oldalon találod, az (5) pont alatt.
      Sok sikert!

      Ági

  5. Kedves Ági!
    Nagyon bízom benne hogy Te tudsz nekem választ adni, a munkahelyem jogosan jár e el velem szemben. Köztisztviselőként dolgozom, a fizetés nélküli szabim (jelenleg gyed-en vagyok) november 02-án jár le. Részmunkaidőben szeretnék visszamenni dolgozni. Először a szabadságaimat veszem ki. Kérdésem az lenne, jogos e hogy a cég az szabadság idejére (az elmúlt évek után járó szabadság, korábban 8 órában dolgoztam)is 6 órás bért fizet???? Egyetlen mondattal érvvel, egy jogszabály résszel. Szeretném ha elmondanád a véleményed. a 2011/199 tv, 50 paragrafusra hivatkozik. Azon belül is az (3)a) pontra. Én úgy gondolom rám a b) pont vonatkozik, ha a személyemet érintő akadálynak vehetem, hogy a gyermekem elhelyezéséről gondoskodnom kell, ezért is kezdem a szabadságok kivételével a visszatérést. Nem tudom ez az egyetlen dolog van amire hivatkozhatnak, vagy van valami egyértelmű jogszabály arra, hogy a szabadság az még a 8 órának felel meg.

    (3) A részmunkaidő kikötése
    a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,
    b) ha a kormánytisztviselőnek betegsége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a szabadság leteltét követő naptól hatályos. A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén – a felek eltérő megállapodása hiányában – a rendes szabadság kiadását a fizetés nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni. Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell kezdeni.

    Kérlek segíts nekem ezt értelmezni. Nem kis összegtől esem el, csak azért mert a 2 éves gyermekemmel még többet szeretnék együtt lenni, nem akarom hajnalban kelteni(a lakóhelyem, a bölcsi, és a munkahelyem 3 különböző városban van), és késő este hazaérni hozzá(juk). Nagyon köszönöm előre is válaszodat!!!

    • Kedves Kinga!

      Nagyon jól látod, minden anyukára, aki a gyermek gondozása miatt fizetés nélküli szabadságon volt, ez vonatkozik, hiszen a fizetés nélküli szabadság volt az az akadály, ami miatt nem tudtad igénybe venni a neked jog szerint járó szabadságnapokat. Tehát igenis 8 órás illetménnyel kell számfejteni, majd a szabik kiadása utáni naptól 6 órásra csökkenteni az illetményt. Ez így van egyébként az Mt. hatálya alá tartozóknál is, s pont a jogos érdekeidet csökkentené a munkáltató, ha 6 órával adná ki!!!!! Márpedig az jogellenes lenne!
      Ne hagyd magad, ha máshogy nem megy, kérj jogi segítséget, a Jogpont Plusz hálózatot ajánlom (elérhetőség itt a blogon a hasznos linkek között). Ja, és nem árt, ha innentől kezdve e-mailben (is) kommunikálsz a munkáltatóddal, hogy nyoma legyen.
      Üdv:

      Ági

  6. Kedves Ági,

    Először is, köszönjük, hogy van egy ilyen kedves segítőkész ember, mint Te.
    Eddig minden hírleveled teljesen érthető volt.
    Ebben az esetben viszont érdeklődnék, hogy mi van olyankor, ha én 2010.09.23.-óta itthon vagyok első kislányommal, viszont közben született egy másik, akivel meg 2012. április 27.-óta a két gyerek születése között nem mentem vissza dolgozni, tehát folyamatosan itthon vagyok. Ebben az esetben a 30 vagy a 60 napos hatályt kell figyelembe venni a fizetés nélküli szabi megszűnésénél?

    Előre is köszönöm a válaszod,

    Üdvözlettel,

    Szabina

    • Kedves Szabina!

      Az idén hatályba lépett Mt.-nek van egy átmeneti rendelkezése, ami a köztes eseteket próbálja meg tisztázni. Ebben a következő áll:
      8. § (5) Az Mt. hatályba lépését megelőzően igénybe vett fizetés nélküli szabadságra a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvénynek a fizetés nélküli szabadság igénybevételekor hatályos szabályait kell alkalmazni.
      Tehát ha te a fizetés nélküli szabadságodat 2012. július 1-je előtt kezdted meg, akkor még 60 nap.
      Üdv:

      Ági

  7. Kedves Ági!

    A következő kérdésben kérem a segítséged: Jelenleg TGYÁS-on vagyok 2012. 09. 10.-én született kislányommal. Közalkalmazottként dolgoztam, a munkáltatóm ez év végével jogutóddal megszűnik, a jogutód munkáltató a köztisztviselői törvény hatálya alá tartozik. A felmondási védelem miatt engem átvettek, mint állományon kívüli köztisztviselőt, de a munkaügyes szerint nem kell kinevezési okmányt készítenie, és csak passzív jogon igényelhetek majd GYED-et a TGYÁS után. Szerintem kell, és mivel a GYED ideje alatt tervezzük a második babát, különösen fontos hogy ne passzív GYED-en legyek. Mi erről a véleményed, és mire figyeljek szerinted még ebben a helyzetben (végkielégítés, szabadság, stb.)? Eddig egyedül egy szűk szavú tájékoztató levelet kaptam erről a mai napon.
    Segítséged előre is nagyon köszönöm, kellemes ünnepeket:

    Adrienn

    • Kedves Adrienn!

      Sajnos olyan dolgot kérdeztél, amire nem tudok pontosan válaszolni, a munkáltató személyében bekövetkező változást inkább csak az Mt. esetében ismerem. A Kjt.-ben is létezik természetesen erre rendelkezés, ugyanúgy tájékoztatni kell a közalkalmazottat arról, hogy az átadást követően a közalkalmazott foglalkoztatását az átvevő biztosítja-e, s a tájékoztatásnak tartalmaznia kell a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés, illetve kinevezés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot. Ugyanakkor találtam olyan részt is, ami kimondja, hogy ha az új munkáltató a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény rendelkezései alapján nem létesíthet kormányzati szolgálati jogviszonyt, illetve közszolgálati jogviszonyt az átadással érintett közalkalmazottal, a közalkalmazotti jogviszonyt megszüntetik, végkielégítés megfizetése mellett. Ha ez az eset áll fent, akkor érthető a válaszuk, mivel te fizetés nélküli szabin vagy, így nem szüntethetik meg szerintem, de valójában meg kéne, ha nem lennél védett… De sajnos többet nem tudok mondani, kérlek, hogy vagy keress fel kifejezetten egy Kjt.-ben Kttv.-ben gyakorlott jogászt, vagy kérj egy írásos magyarázatot a munkáltatódtól, jogszabályi hivatkozásokkal alátámasztva. Tekintettel arra, hogy második babát terveztek, s az anyagiak miatt nagyon nem mindegy, hogyan alakul a jogviszonyod, szerintem nyugodtan kérd meg őket, hogy magyarázzák el, mi történik, írásban, indoklással.
      A végkielégítésre a Kjt. 37 § (4)- (6) vonatkozik, itt tudod elolvasni.
      Üdv:

      Ági

  8. Kedves Dolgozó Mami!

    Azt szeretném tudni, h ha gyeden vagyok, és a munkahelyemen január 3tól kezdik a felmondási időt töltetni, akkor ha nekem felajánlanak egy közös megegyezést, úgy h a felmondási időt és a végkielégítést is kifizetik, azt elfogadhatom e? Miért jobb ez a munkaadónak, mint ha letölteném a felmondási időm? Vagy ne írjam alá, és szűnjön meg a munkaviszony a cég megszűnése végett? Előre is nagyon szépen köszönöm segítségét.

    Netty

    • Kedves Netty!

      Ha jogutód nélkül szűnik meg a cég, akkor mindenki munkaviszonya megszűnik, ha védett valaki, ha nem. Ilyenkor gyakran áll elő az a helyzet, hogy a végén nincs elég pénz a bérek, felmondási idő és végkielégítés kifizetéséhez, s ekkor a felszámolónak kell megigényli meg a bérgarancia alapból. Néha ezért szeretik hamarabb kifizetni és közössel “elküldeni” a dolgozókat, hiszen a felszámoló feladata az, hogy lehetőleg minden követelést teljesítsen a rendelkezésre álló anyagiakból. Ha tehát valóban megkapod, ami amúgy munkáltatói felmondás esetén járna, szerintem néha biztosabb is, ha hamarabb kifizetnek, de ugyanazt megkapod. Annak kérdezz utána, hogy ha aláírnátok a közöst, akkor mikor szűnne meg a munkaviszonyod (napra pontosan), meg ha a cég megszűnése miatt szűnne meg, akkor mikor, s mennyi az esélye, hogy nem marad pénz a végén a járandóságok kifizetésére. Mivel GYED-en vagy, továbbra is biztosított leszel, így nem hiszem, hogy baj lenne, ha aláírod a közöst, feltéve, hogy tényleg pont annyit kapsz, ami járna neked amúgy is.
      Üdv:

      Ági

  9. Kedves Ági,

    Nagyon jó az oldalad, igyekeztem alaposan átböngészni, de a saját problémámra nem találtam választ: kormánytisztviselőként jan. 2-től dolgozom egy jelenleg gyesen (gyeden, tgyás-on? pontosan nem tudom) lévő kismama státuszában, ami határozott időre, jövő év decemberéig tart. Ha esetleg ő úgy dönt, hogy nem jön még vissza dolgozni akkor, vajon meghosszabbítják-e a státuszomat és maradhatok vagy ilyen nincs? Illetve ha időközben állapotos lennék (lassan elkezdenénk dolgozni rajta), megilletnek-e engem is ugyanazok a jogok, támogatások (tehát a tgyás, gyed, felmentési védelem, stb), amik egy határozatlan státuszban lévő kollégát? Mivel szükséges tisztában lennem ebben a helyzetben? Szíves válaszodat, segítségedet előre is köszönöm. Üdv: Léna

    • Kedves Léna!

      A határozott idő lejártával a jogviszony megszűnik, hacsak a munkáltató nem ad újabb kinevezést. Ha a helyettesítendő anyuka nem jön vissza jövő év végégig, akkor szerintem van esélyed rá, hiszen akkor már lassan két éve ott dolgozol, “beástad magad” a szervezetbe, így logikus lenne, hogy továbbra is te végezd a feladatokat. De ez a munkáltató döntésétől függ…
      De csak a várandóság miatt a kinevezésed nem fog meghosszabbodni, hiszen a határozott idő azt jelenti, hogy annak lejártával automatikusan megszűnik a jogviszony, bármi is történt közben. Védelem természetesen a határozott idő leteltéig megillet, de utána nem.
      Az, hogy milyen juttatásokra leszel jogosult, attól függ, hogy azok igénylésekor megfelelsz-e a feltételeknek (azaz mikor leszel várandós, mikor szülsz…), de a TB tanácsadás nem az én szakterületem. Kérlek, ezzel kapcsolatban egy másik szakértőt kérdezz meg!
      Üdv:

      Ági

  10. Szeretnék segítséget kérni:köztisztviselőként, ha kérem az állományba helyezésemet gyes alatt, de gyermekem még nincs 3 éves, felmentéssel elküldhetnek, amennyiben nem fogadom el a felajánlott új munkakört és megváltozott munkavégzés helyét (más település-napi 110 perc oda-vissza tömegközlekedéssel)?a célom ez lenne, mivel nem akarok felmondani, mert akkor nem járna végkielégítés.köszönöm

    • Kedves Renáta!

      Köztisztviselőként védett vagy a gyermeked 3 éves koráig, nem menthetnek fel :-) azaz meg kell állapodnotok valamiben, ami neked is megfelel…
      Üdv:

      Ági

Pin It on Pinterest

Tájékoztatni szeretnélek, hogy ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás