Sikertörténetek

Szerző: Dátum: 2013. Jan. 30. Kategória: Egyéb | 33 hozzászólás

photo by David Baxendale

photo by David Baxendale

Lassan két éve blogolok, s eközben – a témából adódóan – nagyon sok olyan hozzászólást kaptam, ahol az éppen érdeklődő, kérdező anyuka a munkáltatója jogellenes, de legalábbis nagyon nem korrekt és nem együttműködő magatartásáról, cselekedeteiről panaszkodik. Ezért is nagy öröm, amikor egy történet végét is megtudhatom, s látom, hogy mennyi mindent lehet elérni egy kis rátermettséggel, szorgalommal, utánajárással, s no persze merészséggel, önbizalommal!

Volt már megnyert “perünk”, amikor a leírt tények alapján azonnal ügyvédhez küldtem az anyukát, s igen hamar, néhány hónap után már jött is a jó hír: megnyerte, megkapta a pénzt, s köszöni, hogy bátorítottam. Persze az is sikertörténet nekem, ha valaki “csak” simán vissza tud térni dolgozni a szülés előtti munkahelyére – manapság már ez is nagy dolog :-). Kis, vagy nagy siker, én mindegyiknek örülök!

Az elmúlt hetekben két nagyon kedves üzenetet kaptam, s ezeket szeretném megosztani veletek. Mindkét történet a maga nemében egyedi, s úgy vélem, érdemes időt szánni rá, hogy elolvassátok. Sokszor olvasom, sokatoktól hallom, hogy úgy látjátok, nincs esélyetek, nem tudtok fellépni a jogellenes tettek ellen, hiszen a munkáltató egy nagy szervezet, jogászokkal körülvéve, ti meg csak kis anyukák vagytok. Vagy hogy nincs semmilyen nektek való állás, senki nem vesz fel anyukát, és hogy soha többet nem tudtok elhelyezkedni…

Nem igaz, kérlek, ne így gondolkozzatok! Tudom, hogy nem könnyű a munkajog világában eligazodni, de nem lehetetlen. Tudtok írni, olvasni, tudtok kérdezni, tájékozódni, így nem lehetetlen megtudni, mihez van jogotok. Állást találni sem egyszerű, de számtalan módja van annak, hogy újra legyen munkád. Vajon mindet kipróbáltad már? Biztos, hogy nincs még egy másik lehetőség, másik útvonal? Ja, hogy utána kell járni? Hogy gondolkozni kell? Hogy esetleg magadon is változtatni kell? A hozzáállásodon, a szokásaidon? Mélyen a szívedbe, lelkedbe kell nyúlni, és újraépíteni önmagad? Hát, igen… senki nem mondta, hogy egyszerű lesz. Számtalanszor láttam, hogy aki felvette a kesztyűt, nyerni tudott. Ehhez tudás és megfelelő hozzáállás kell. Az előbbit itt megtaláljátok, vagy ha nem, kérdezzetek, segítek! Az utóbbit azonban magatoknak kell kialakítani: én nem tudok helyettetek bátor és szorgalmas lenni. Csak biztatni tudlak titeket erre!

Mivel több ezer hozzászólás van már a blogon, igen kicsi az esélye, hogy ezt a szívemnek oly kedves kettőt csak úgy megtaláljátok, s elolvassátok, ezért most külön beteszem ide őket. Remélem, az érintettek nem bánják, hogy pozitív példaként elétek tárom a történetüket! Az ő örömük és sikerük egy kicsit az enyém is…

Andrea története

Klára története

 

 

 

 

Ajánlott bejegyzések:

33 hozzászólás

  1. Kedves Dolgozómami!
    Lányom novemberben töltötte be a 2-t,elkezdte a bölcsit,én kivettem a szabikat,ami január 29-ig tartott.A munkahelyemen kellett írnom egy nyilatkozatot,hogy mivel vissza szeretnék menni dolgozni,így lemondok a gyesről.Január 29-én visszamentem,amikor közölték,hogy nem tudnak munkát biztosítani(tényleg nincs jó helyzetben a cég,párom is ott dolgozik,így friss híreim vannak),ezért 30 napos felmondási időn vagyok.Február 25-én kell mennem leszámolni,hacsak addig csoda nem történik.A kérdésem az lenne,ha valóban megszűnik a munkaviszonyom,akkor utána még van-e lehetőségem gyest igényelni,mivel egyszer már lemondtam,meg hát munkanélküli leszek,akkor jár-e a gyes?Előre is köszönöm a választ!Tisztelettel:Panka

    • Kedves Panka!

      A GYES-t bármikor igényelheted újra, a lányod 3 éves koráig jár! Szóval ha kiléptél, a következő nappal újra igényelheted, s ez mellesleg újra biztosítotti jogviszonyt ad neked.
      Üdv:

      Ági

  2. Kedves Dolgozómami!

    Kisfiam december 16.-án töltötte a 3 évet. Gyesen voltam, a munkahelyemen pedig fizetés nélküli szabadságon. Március elsején kellene munkába állnom, de nem a helyemen, ott ugyanis nincs hely. Vállaltam a 4 műszakot és voltam is elbeszélgetésen a napokban, konkrét választ nem kaptam még tőlük.Viszont időközben a férjem állást kapott messze, így pár hónapig nekem kellene még megoldani a gyerekek elhelyezését.Az lenne a kérdésem, hogy kérhetnék e állásidőt a munkáltatómtól erre az időre, vagy mihez kezdjek, mert a munkám és az éveimet nem szeretném elveszíteni, csak később kezdenék. Ön szerint elküldhetnek ez miatt? Jelenleg még a szabadságom töltöm februárban.Augusztusban lesz 6 éve hogy ott dolgozom, félek ha ilyen kéréssel fordulok a munkáltatómhoz elvesztem az éveimet és a végkielégítésre való jogom is.A legutóbbi elbeszélgetés alatt még nem írtam alá semmit.

    Várom mielőbbi válaszát!

    Köszönettel Niki

    • Kedves Niki!

      Sajnos a fizetés nélkül szabi lejárta után nincs más lehetőség, mint újra dolgozni, hiszen ez a szerződéses kötelezettséged. Ha ezt nem teszed meg, el is küldhetnek azonnali hatállyal. Az állásidő itt szóba sem jöhet, hiszen az azt jelenti, hogy a munkáltatód nem tud foglalkoztatni, ez az eset meg ugye nem áll fent…
      Egyetlen dolgot tudok még tanácsolni, érdemes lenne egyeztetni velük, hogy fizetés nélküli szabadságot kérsz (bár, azt nem tudom, milyen jogcímen, hiszen ilyen eset nincs a törvényben, de megpróbálni meg lehet), és csak utána állsz munkába, hogy a férjed visszajött. De ezt nem kötelező engedélyeznie.
      Esetleg még azt nézzétek meg, nincs-e más munkaidő-beosztás, amit tudnál vállalni, és a kicsivel is összeegyeztethető.
      Ha ezek közül semelyik nem megoldható, és úgy látod, hogy nem tudtok semmiképpen megegyezni, akkor talán érdemes azt is meggondolnod, hogy nem fogadod el az állásajánlatot, ha nem a régi munkakörödbe akarnak visszavenni. Ekkor nekik kell felmondani, és legalább kapsz az 5 év után 2 havi végkielégítést és a felmondási időre járó bért (de ekkor is le kell dolgoznod a felmondási idő felét….).
      Sajnálom, jobb ötlet nem jut eszembe.
      Üdv:

      Ági

    • Kedves Niki!

      Ezt a kérdést már egyszer feltetted, a választ itt találod:
      http://dolgozomami.hu/egyeb-2/sikertortenetek#comment-2378

      Ági

  3. Kedves Ági,
    Megfogadtam a tanácsod, és sokat olvasgattam a postokat,
    de nem találtam olyat, ami választ adott volna a helyzetemre, megköszönöm, ha időt szakítasz rá.
    Második kisfiam születése előtt 3 évig dolgoztam egy vállalatnál 4 majd 6 órás munkaidőben először határozott majd határozatlan munkaviszonyban. Szülés előtt is és kisfiam 2 éves kora előtt is jeleztem, hogy szándékozom visszatérni a céghez. A cégnél történtek változások, de a
    munkaköröm jelenleg is fennáll. Először a cégen belül egy másik hasonló pozíciót ajánlottak fel, de végül mást vettek fel. Konkrétan rákérdeztem ezek után, hogy mi az oka, hogy a saját helyemre nem vesznek vissza, de nem kaptam választ. Közel fél éve tart ez, a 60 nap bőven lejárt. Véleményed szerint érdemes lenne jogi lépéseket tennem? Aggódom, hogy nem vagy sokára találok másik munkahelyet.
    Köszönöm a válaszod.
    Szép napot, Eszter

    • Kedves Eszter!

      Ha egyértelműen – és bizonyíthatóan – közölted a munkáltatóddal, hogy megszünteted a fizetés nélküli szabadságot, akkor nem halogathatja a foglalkoztatásodat. Persze kérdés, hogy ha nagyon erőszakoskodsz, nem fognak-e inkább felmondani neked valamilyen indokkal. Szerintem küldj egy újabb tértivevényes levelet, hogy megszünteted a fizetés nélküli szabit, innentől számítva 30 nap múlva legkésőbb foglalkoztatnia kell a munkáltatódnak. Beleírhatod azt is, hogy korábban többször próbáltál egyeztetni velük, eddig eredménytelenül. Kéred, hogy a foglalkoztatási kötelezettségüknek a törvényben írt határidőn belül tegyenek eleget, s várod a tájékoztatásukat, hogy hány nap szabadságod van, s mikor jelentkezz munkavégzésre. A tértivevényt jól tedd el, s a feladás előtt írd rá megjegyzésként, hogy tájékoztatási fizetés nélküli szabadság megszűnéséről. Ezek után 1-2 héttel keres őket újra, telefonon, vagy személyesen, légy udvariasan rámenős…Ha letelik a 30 nap, onnantól a fizetés nélküli helyett szabin vagy, s ekkor még mindig keresheted őket, hogy egyeztessetek.
      Ha semmi nem használ, azonnal keress egy ügyvédet… remélem, nem lesz rá szükség!

      Ági

      • Kedves Ági,
        nagyon köszönöm a válaszodat, épp jókor küldted, ma kell bemennem a céghez. Már konzultáltam ügyvéddel is,
        úgyhogy úgy érzem, felkészülten megyek:)
        KÖSZÖNÖM,
        Szép napot,
        Eszter

        • Sok sikert!

          Ági

  4. Kedves Ági!

    A következő kérdésemre nem találtam választ, légy szíves segíts nekem :
    Nappali tagozatos hallgatóként jár-e a GYED?Ha az egyik gyerek után GYED-et veszek igénybe járhat-e a másik bölcsödébe?

    Előre is köszöm a segítséget.
    Üdv:
    Andi

    • Kedves Andi!

      A GYED nem munkajogi, hanem társadalombiztosítási kérdés, s én ezzel a területtel nem foglalkozom. Kérlek, hogy ezt a kérdésedet egy TB szakértőnek tedd fel.
      A másik kérdésed elég gyakori más anyukáknál is, az a gyermek nem mehet bölcsibe, aki után GYED-et folyósítanak. Jogi akadálya tehát nincs, de sajnos sok bölcsiben azt mondják, hogy ha anyuka odahaza van a kicsivel, a nagyobbat nem veszik fel. Ezt már a bölcsőde vezetőjével érdemes tisztázni, tudtommal ilyen szabály nincs, csak sok helyen erre hivatkoznak (helyhiány miatt annak van elsőbbsége, aki dolgozni megy, nem annak, aki odahaza van).
      Üdv:

      Ági

  5. Kedves Dolgozómami,

    nagyon örülnék, ha tudnál segíteni, mert gyorsan kell válaszolnom egy munkaajánlatra, és nem tudom, jogilag elfogadhatom-e.
    Jelenleg GYED-en vagyok, július 7-ig, és közalkalmazottként van egy főállású munkahelyem, amit meg szeretnék tartani, de ahova a GYES végéig nem szeretnék visszamenni dolgozni. MOst kaptam egy állásajánlatot, azonnali belépéssel, szintén közalkalmazotti, félállás. KÉdésem, hogy elfogadhatom-e, lehet-e egy főállású közalkalmazotti jogviszony mellett, ahol GYEDen, majd GYESen akarok lenni, egy másik félállású közalkalmazotti jogviszonyom, ahol viszont aktívan dolgoznék. KÖszönettel és nagyon izgatottan várom a válaszod:
    ági

    • Kedves Ági!

      Alapvetően nincs akadálya, de be kell jelentened a munkahelyeden, s ők indokolt esetben megtilthatják. Azonban a Kjt. nagyon sok apró szabályozást tartalmaz erre nézve, s mivel nem írtad, hol és miként dolgozol, kérlek, kattints ide, és olvasd el a 41. §-tól kezdve a IV. fejezetig. Ha ezekkel nem ütközik, akkor mehet a további jogviszony!
      Sok sikert:

      Ági

      • köszi szépen, bogarászom máris, nagyon szuperjófej vagy :)

        • Jó bogarászást :-) és köszi a dicséretet!
          Ági

  6. Kedves Ági!

    Március 6-án voltam bent a munkáltatómnál egyeztetni a visszavételemről, mert március 17-vel lejár a GYED-em és anyagi okok miatt muszáj visszamennem dolgozni, sajnos a GYES-t nem tudom itthon tölteni. (Úgy döntöttem, h 8 órában szeretnék rögtön dolgozni, mert azt gondoltam így magasabb jövedelemhez jutok. )Ott közölték velem, hogy a régi helyemre nem mehetek vissza, mert nincs üres státuszuk. Azóta hogy én onnét elmentem szülni, átcsoportosítás volt, ha úgy nézzük nem lettek többen, létszámstop van. Nekem azt mondták, hogy ehhez hasonló munkakört találtak, de ahhoz ki kell lépnem a cégtől és belépnem egy másikba, ami szintén hozzájuk tartozik. A munkaviszonyom ugyanúgy folyamatos maradna, minden juttatásban ugyanúgy részesülnék, stb. csak állítólag a bérpapíron a megnevezés lenne más. Ami még szíven ütött, hogy ott nem tudnak hasonló fizut ajánlani, csak bruttó 60.000-rel kevesebbet. Azt nem tudom, h tényleg ez az egyetlen számomra felajánlható állás-e vagy más területen lenne e szóba jöhető, mert erre csak annyit mondtak, hogy próbálták a számomra legmegfelelőbb lehetőséget nyújtani és inkább azt gondolták, hogy így legalább nem kell új környezetben, új kollégákhoz alkalmazkodnom és új folyamatokat, feladatokat megtanulnom, mert ez az állás is abban az irodában lenne, ahonnét eljöttem…(mintha én erre képtelen lennék, pedig korábban mondtam nekik, hogy bármire nyitott vagyok. Ezzel a ki- és belépéssel elveszik a lehetőséget tőlem, hogy ha netán mégis egyszer úgy döntenének, hogy valamiért felmondanak nekem, akkor az ott ledolgozott 17 évem veszne kárba és végkielégítést nem kapnék, igaz? És tényleg ennyivel kevesebbért is ajánlhatnak munkát nekem? Nem írtam alá semmit, mert gondolkodási időt kértem. De már 11-én újrabeszéljük az egészet. Szeretném kikérni a véleményedet. Ha csak később tudsz válaszolni, akkor is várom a válaszod.

    Előre is köszönöm a segítséged!

    Üdv.:
    Drimina

    • Kedves Ági!

      Újabb történés az ügyemben, h ma – mint azt korábban meg is írtam – megmondtam a munkáltatómnak, hogy ilyen feltételekkel nem fogadom el az állásajánlatot, hacsak az új szerződésbe bele nem veszik azt, hogy a jogfolytonosságom megmarad, azaz a 17 év utáni, 4 havi végkielégítést biztosítják nekem továbbra is, ha pl. gyermekem 3 éves kora után meg akarnának tőlem szabadulni, illetve a 60 napi felmondási időt. A 44 db szabimat meg mint itt kiokosodtam a sok olvasnivalóból :) a régi bruttó béremmel ki nem fizetik vagy kiadják. Bár ez a bruttó mínusz 60e ft még mindig nagyon böki a csőrömet…de úgy gondolom nem nagyon ugrálhatok, mivel sajnos diplomával nem rendelkezem, csak középfokú végzettséggel, így az álláspiacon kb. ennyivel találnék, ha találnék új állást vagy még kevesebbel. Nem tudom mit csináljak? Ha hajlandók a szerződést úgy módosítani, amit most megbeszéltem velük, akkor írjam alá és fogadjam el az anyagilag kedvezőtlen állást vagy merjem ezek után még azt mondani, hogy nem fogadom el, keressenek mást a részemre? Csak ezt azért tartom neccesnek, mert én kértem őket, h módosítsanak a javamra szerződést, mert igen, vannak jogaim, így utána már nem mernék nemet mondani.
      Kérlek írd meg légy szíves mi lenne részemről a helyes megoldás.

      Köszönöm segítő szándékodat!

      Üdv.:
      Drimina

      • Szia, most látom, hogy időközben már írtál újra, sajnos kissé lassabban jutok a válaszokhoz, s mivel időrendi sorrendben haladok, néha megtörténik, hogy valakinek a 2. kérdését csak később olvasom, minthogy az elsőt megválaszolom… nos, ezek szerint úgy cselekedtél, ahogy én utólag tanácsoltam – látatlanban is :-) Ügyes vagy!
        Nézd, ha te felvetetted az összes olyan elemet, ami téged biztonságba helyez, s ők ezt elfogadják, akkor az egy szerintem nem rossz ajánlat. Persze, a bér szempontjából nagyon nem jó (a felmondásod esetén is spórolhatnak ezzel az “áthelyezéssel” százezreket) de inkább a következő gondolatmenetet kövesd: mennyi idő alatt, mekkora eséllyel tudsz másik állást, találni, ahol nem kevesebb 60 ezerrel a bér? Nem írtad, melyik városban élsz, milyen a munkaköröd, de még egy nagyobb városban sem dúskálnak az anyukák az álláslehetőségekben. A másik oldal pedig, hogy itt mekkora az esélye, hogy maradni tudsz, maradni fogsz? Hogy nem mondanak fel 2 hét múlva? Ha kicsi, mert érzed, sejted, hogy csak arra játszanak, hogy kevesebb legyen a kifizetendő összeg felmondás esetén, akkor kérheted, hogy foglaljátok bele az emelt, régi béreddel a kifizetéseket, ha mondjuk 1 éven belül felmondanak mégis. Vagy mondd, hogy nem, meggondoltad magad. Mondhatod, semmi kötelezettséged nincs elfogadni az új állást.
        Egyet nem tudok: dönteni helyetted! Ezt neked kell! Én csak a lehetőségeket tudom neked vázolni, azok munkajogi vonzatával.
        Döntsd jól, okosan!
        És írd meg ide is, nagyon érdekel a végkifejlet!

        Ági

        • Kedves Ági!

          Köszönöm a válaszodat.
          Az ügyem lezárult. Végül elfogadtam az ajánlatot, mert a béren kívül minden más benne volt, ami miatt én aggódtam. Azaz marad a jogfolytonosság, nincs próbaidő és váltás miatt, hogy egyik cégből ki, a másikba beléptem, a szabadságaimat a régi magas bruttó bérrel kifizetik. Most még 30 napost fizetetlen szabadságot töltök, hogy a férjem addig megoldhassa a kislányunkra való felügyeletet, míg bölcsibe nem megy.
          Most biztos örülnöm kéne, hogy minden lezárult és mondhatni egészen jól, de bevallom őszintén, h én titkon arra “vágytam” megszabaduljak a multi cégtől és új valamibe vágjak bele…de győzött a józan ész, mert mint már írtam, sajnos még nincs felsőfokú végzettségem, h könnyebben labdába tudjak rúgni.
          (És kérdésedre válaszolva, Pest-megyében élek, a multi cég Pesten van)
          De örülök annak, hogy túl vagyok az egészen :) és ha nem most, majd később megváltom az álmomat 😀
          Nagyon köszönöm még egyszer az oldaladon lévő sok, hasznos információt és nem utolsó sorban a Te válaszod is! :)
          És minden kismamának kívánom a legjobbakat!

          Üdv.:
          Drimina

          • Kedves Drimina!

            Szerintem jól döntöttél, kezdj el újra dolgozni, térj vissza a munkaerő-piacra aktívan, s majd utána jöhetnek a megvalósításra váró álmok is! Sok anyuka vssza sem tud menni, és hónapokig állást keresnek, nem egyszer kilátástalanul… ehhez képest a te történeted jól végződött!
            Sok sikert!

            Ági

    • Kedves Drimina!

      Hát, ne haragudj, ha szkeptikus vagyok, de ez nekem bűzlik, nem is kicsit…
      Sajnos abból, amit írtál, pont a lényeg nem derül ki, hogy az itt eltöltött jogviszonyodat elismerik-e az új cégnél, azaz ez benne lesz-e az új munkaszerződésedben? Mert ha igen, akkor az azt jelenti, hogy a 17 évet, s az azzal járó minden jogot elismerik, így a végkielégítésre és a hosszabb felmondási időre járó bérre is jogosult leszel egy esetleges későbbi munkáltatói felmondásnál. Ha ez így is lenne, akkor is hátrányos sajnos számodra a 60 ezerrel alacsonyabb bér. Én attól is félnék, hogy csak azért léptetnek át ide (akár elismerik a 17 évedet az új jogviszonyban, akár nem), hogy kis idő múlva alacsonyabb bérrel küldhessenek el… ne haragudj, nem tudok túl optimista lenni, sajnos sok ilyen esetet láttam már. Az hogy a jogviszonyod folytonos lesz, csak azt jelenti, hogy egyik nap kilépsz, másik nap belépsz az újhoz, de nem azt, hogy a 17 éved nem veszik kárba. Nem írtad, mekkora a cég, mivel foglalkozik, mennyire megbízható a tulajdonos, a főnök, aki ezt ajánlotta, így én egyenlőre óvatosságra intenélek. 17 év után 4 havi végkielégítés jár és a szerződésedben lévő felmondási idő + 30 nappal nő. Ez a legrosszabb esetben is fél évi juttatás, a korábbi, magas béreddel. Számold ki kérlek, ez mennyi! Ha most itt felmondasz, ott nem ismerik el a 17 évedet, próbaidő alatt 2 hét után indoklás nélkül felmondanak, s fél havi bérrel utcára kerülsz. Ne legyen igazam! De tudod, az, hogy nem új feladat, nem új környezet, nem új iroda, hanem a régi…nekem arra utal, hogy ez csak egy “kamu” váltás, hogy megszakítsák a jogviszonyodat a mostani cégnél, s az újba tegyenek át, ahonnan könnyebb, és olcsóbb (!!!) megszabadulni tőled…
      Ha a másik munkakör bérezése alacsonyabb, nem tudsz mit tenni, hiszen ha új szerződést köttök, sajnos ez ezzel jár: a bért is újra kell megállapítani.
      Amit tudok neked tanácsolni, csak akkor írd alá az új szerződést, ha:
      – írásban elismerik ebben a korábbi munkáltatódnál letöltött 17 évet, azaz az ezek után járó végkielégítés és felmondási idő növekedés megillet téged a munkáltatói felmondás esetén,
      – nincs próbaidő, semennyi az új szerződésben,
      – belefoglaljátok, hogy amennyiben a munkáltató x hónapon belül megszünteti mégis a jogviszonyt munkáltatói felmondással, nem az új béred alapján fizetik ki a végkielégítést, hanem a régi összeg szerint jár neked.

      Ha mindezt elfogadják, akkor nem kell attól félni, hogy jogellenesen szeretnének megszabadulni tőled. Ha tiltakoznak, akkor döntés elé kerülsz: bízol-e bennük ezek után annyira, hogy vállald az új munkakört? Mert ha nem, akkor kérd a felmondásukat, s fél éved ki van fizetve, fél éved van, hogy új munkát találj!
      Sok sikert, írj, hogy mi lett a történet vége!

      Ági

  7. Kedves Dolgozó Mami!

    2008.07.03-án született első, majd 2010.03.05-én második gyermekem.
    2012. szeptemberében jeleztem a munkáltatómnál ( MKB Bank), hogy amikor betölti a gyeremek a 3-ik életévét szeretnék visszamenni dolgozni.
    A nagykanizsai fiókban dolgoztam, a Fiókvezető azt mondta a HR osztállyal felveszi a kapcsolatot, s szól a teendőimről. Mondanom sem kell ez elmaradt. Novemberben én vettem fel a kapcsolatot a HR-el, ahol azt mondták, nincsen hely, csak abban az esetben tudok visszamenni, ha valaki felmond, vagy elmegy szülni a kanizsai fiókban. Erre elég csekély az esély (7 fős fiók)…
    Úgy döntöttem folyamatosan keresek állást, s húzom az időt. Lejárt a gyesem 2013.03.05-vel, most kezdtem el letölteni a szabadságomat.

    Kérdésem az lenne, hogy jogilag helyesen járnak e el velem. Mit tehetnék, hogy valahogy visszakerüljek a fiókba. Sajnos szeptember óta semmi állás lehetőség nem volt Kanizsán ami szóbajöhetett volna, vagy egyáltalán behívtak volna interjúra…
    Jár e állás idő nekem? Mi történik, ha nem írom alá a közös megegyszéssel a munkaszerződésemet?

    Várom segítségedet, s tanácsodat!

    Köszönöm! Anett

    • Kedves Anett!

      Ha nincs üres állás, azaz nem tud foglalkoztatni a munkáltatód, nem tudsz semmit tenni sajnos. A jelenleg hatályos szabályozás még a gyermek 3 éves kora előtt visszatérőket sem védi már korlátlanul, nemhogy a 3 éves kor után visszatérőket (amúgy itt korábban sem volt védelem, csak a 30 napos kivárás, de már ezt is eltörölték). Tehát ha valóban nem tudnak foglalkoztatni, jogszerűen felmondhatnak neked, írásban, megfelelő, valós és okszerű indoklással. S mivel nem kötelesek foglalkoztatni, állásidőre járó bér sem jár neked. Nem vagy köteles aláírni a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetést, ha nem akarod. Meg kell sajnos várnod, míg ők lépnek, hogy mit javasolnak. Olvasd el kérlek ezt a régebbi bejegyzést, itt megtalálod a közös megegyezésről az összes fontos tudnivalót!
      Üdv:

      Ági

  8. Kedves Ági!
    Olvasgatom a szuperjó, hasznos posztokat, de valami még nem teljesen tiszta. Ha gyes lejárta után felmond a munkáltató -mert szeretné megszüntetni a céget- elvileg jár nekem 30 nap felmondási idő. Eszerint a felmondás dátuma +30nap,(ápr.15-én jár le a gyesem),esetemben máj.15?
    Mivel épp megvan a 10 évem, az +25 nap, ez bérben 55 munkanap, vagy naptári nap, azaz 2,5 vagy ~1,5 havi bér?
    Kiszámoltam, hogy 96 nap elmaradt szabadságom van 2 gyerek után -ez ugye munkanap,+ 3havi végkielégítés.
    Szóval napok óta ezt bogarászom, mert hívott a főnök, hogy beszéljül meg, hogyan lépek ki, mert már mindenki elment a cégtől, ő sem jár be, de fizetni nem tud. :(
    Csak szeretnék képben lenni, hogy hivatalosan mennyi pénz járna nekem, aztán onnan kezdjünk alkudozni.
    Nagyon köszönöm, ha segítesz, és hogy vagy! :)
    Üdv: Réka

    • Kedves Réka!

      Ha lejár a GYES, azaz eljön a gyermek 3 éves kora, a következő nappal, amikor már nem vagy fizetés nélküli szabadságon, kezedbe adhatják a felmondást. A felmondás kézbesítését követő naptól indul a felmondási idő, ami a munkaszerződésedben foglalt alap nap (általában 30 nap), s a munkaviszonyban töltött évek számával ez még nőhet. Ha megvan a 10 éved, akkor még +25 nap jár. Ez összesen tehát 55 naptári napra járó bér! A felmondás napja utáni naptól szépen kiszámolgatod a naptárban, hogy meddig tart :-) Ha a felmondás közlésekor megvan a 10 év, a 3 havi végkielégítés is jár. A ki nem vett szabadságokkal az a helyzet, hogy ha a felmondási idő első felére is felmentenek a munkavégzés alól, akkor oda betudhatja a szabik egy részét, de ezt sok cég nem ismeri… :-) és igen, a szabi munkanapra jár.
      Nos, ezek alapján már te is ki tudod számolni, mennyi jár neked!
      Üdv:

      Ági

      • Kedves Ági!
        Nagyon köszi a választ, mostmár legalább azt tudom, mire vagyok jogosult. De! A főnök nem akar felmondani, és fizetni sem, mert a cégnek nincs egy fillérje sem, fel akarja számolni, és a sajátjából nem tud. Hm. Szerinte nem etikus, hogy ilyen soká otthon voltam, és így vannak járandóságaim. (1,5 évet dolgoztam, és az első gyerek után még kb. 1 évet, közben 6-ot otthon)És hát ebben van valami…
        Szóval kérdésem, hogy Te mint munkajogász, mit gondolsz, mennyire “etikus” keménykednem, perelni nem szeretnék, de örülnék, ha valamennyit fizetne.
        Nagyon köszönöm előre is, ha csak vélemény, azt is. :)

        • Szia, ha valami jár neked törvény szerint, akkor az jár. Kész. Én ezt így látom. Innentől kezdve ez nem etikusság kérdése, hanem jog! Hogy a főnöknek nem tetszik, hogy szültél, az az ő egyéni véleménye. Hogy nem akar fizetni, vagy nincs pénze, az meg az ő problémája. Ettől neked az, ami a törvényben rögzítve van, jár.
          Én a helyedben nem hagynám magam, ha ahhoz ragaszkodsz, ami jár neked, mit veszíthetsz? Ha belemész abba, amit ő szeretne, csak neki teszel szívességet, s soha nem tanulja meg, hogy be kell tartani a törvényt. Nem ő alkotja, kénye kedve szerint, hanem neki kell betartani. Nem tetszik neki? Lehet… de ettől a jog még jog marad.
          Üdv:

          Ági

  9. Kedves Dolgozó mami,

    Kislányom most májusban töltötte be a 2. életévét. Én jeleztem a munkahelyemen még hetekkel ezelőtt, hogy szeretnék visszamenni dolgozni. Azt a választ kaptam, hogy Július 1-én, a szabadság kivétele után kezdhetek. Most viszont, hogy 5 napja megkezdtem a szabadságom letöltését azt az információt kaptam, hogy nem tudnak visszavenni, mert megszűnt közben az az állás amit én betöltöttem, máshová pedig jelenleg nem tudnak berakni. Kérdésem a következő:Ha elküldenek, azt a szabadságom alatt is megtehetik, vagy csak július 1 után?
    Köszönettel
    Izabella

    • Kedves Izabella!

      A fizetés nélküli szabadság megszűnését vagy megszüntetését követő napon már felmondhatnak neked (s az ezt követő naptól indul a felmondási időd), nem kell megvárniuk a szabadság végét!
      Üdv:

      Ági

  10. Kedves Ági!
    Nagyon fontos lenne, hogy mihamarabb választ kapjak a kérdésemre:Gyesről térnék vissza munkába. Kiszámolta a cég a szabadságaimat. Július 30-án kellene munkába állnom. Családi okok miatt csak augusztus 1-ével tudnék kezdeni, mert a férjem távol van.Ilyenkor mi a a teendő. Kérhetek már két nap szabadságot az idei évi szabadságaimból(30. és 31.-ére)?Előre is köszönöm a válaszod!
    Melinda
    És még egy kérdésem lenne:visszamenőleg a munkáltatótól lehet kérni bérpapír másolatot, vagy meg tudja nekem mondani a cég, hogy az utolsó munkában töltött évben mennyi szabadságom volt, amit nem vettem ki. Sajnos a bérpapírt nem tettem el és most szeretném a szabadságaimat én is kiszámolni, de nem tudom, hogy mennyi maradt bent.
    Még egyszer köszönöm!

    • Kedves Melinda!

      Plusz két nap szabadságot kérhetsz, szerintem ebből nem lesz gond, de jó előre jelezd, ne a kezdés előtti napokban – lehet, hogy már számítanának rád!
      A másik kérdésedre az a válasz, hogy a szabadságok nyilvántartása a munkáltató feladata, azaz igen, kell lennie egy nyilvántartásnak arról, hogy a szülés évében hány napot hagytál bent, vagy vettél túl. Kérd el a bérszámfejtőtől a legutolsó bérlapot, azon rajta kell lennie!
      Üdv:

      Ági

  11. Kedves Ági!
    Nagyon köszönöm a válaszod!
    Sajnos közben kiderült, hogy a férjem mégsem tud hazajönni, vagyis hazajön, de újra el kell mennie a munkája miatt, tehát nem tudok visszamenni dolgozni. Esetleg ha állandó délelőttös munkakört fel tudnának ajánlani, akkor talán meg tudnám oldani, de erre szinte semmi esély…Ebben az esetben nekem kell felmondanom? A felmondási és felmentési idő hogy alakul? Azt a két nap szabadságot amit írtál, hogy kivehetek azt még kiadják és utána szűnik meg a munkaviszonyom, vagy kifizetik? Ja! És közben kaptam egy olyan papírt is a munkáltatótól, hogy “Kérelem a gyesben részesülő foglalkoztatottak után igénybe vehető adókedvezményhez”. Ezzel mit kell csinálni?
    Ne haragudj, hogy ennyit kérdezek és még egyszer nagyon köszönöm a segítségedet!!! Nagyon szép dolog, hogy ilyen önzetlenül segítesz mindenkinek!
    További szép napot!
    Melinda

    • Kedves Melinda!

      Ha nem tudod a munkavégzést vállalni, akkor a közös megegyezést javaslom, hiszen a munkavállalói felmondásnál le kéne dolgoznod a teljes felmondási idődet (persze ettől ők el is tekinthetnek, de hát ki tudja, mi lesz… ha ezt meg tudod velük beszélni, mehet a felmondás a te részedről is)! A két nap szabit pedig abból igényelted volna, ami akkor illet meg, ha visszamész dolgozni, tehát ha nem mész vissza, nincs szabi sem. A kérelemmel, ha nem foglalkoztatnak, semmi tennivalód nincs, ez akkor kellett volna csak nekik, ha újra munkába állsz.
      Üdv:

      Ági

Pin It on Pinterest

Tájékoztatni szeretnélek, hogy ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás