Bizonyára – remélem legalábbis – mindenkinek van egy munkaszerződése, ez az alapdokumentuma a munkaviszonynak. De ez még nem minden! Lehetnek olyan további iratok, megállapodások, amik vonatkozhatnak ránk, s így kihatnak a jogainkra, kötelességeinkre. Ilyen például a kollektív szerződés. A mai témánk tehát az, hogy miért fontos tudni, hogy kollektív szerződés hatálya alá tartozunk-e? [Tovább olvasom…] about A munkaszerződésen túl….
Újra munkában
Pótszabadság fogyatékos és tartósan beteg gyermek után

Többször felmerült már az utóbbi időben az a kérdés, hogy a jelenleg hatályos Munka törvénykönyve a fogyatékos gyermek szót használja a szülőket megillető pótszabadság esetén, de ez vajon a tartósan beteg gyermekekre is igaz-e, azaz utánuk is jár-e a pótszabadság? Az Mt.-nek nem ez az egyetlen tisztázatlan, vagyis nem teljesen egyértelmű pontja, több ilyen „így is, úgy is” érthető rész van benne sajnos. A gyakorlat is azt mutatja, hogy ezt nem egységesen értelmezik a bérszámfejtők sem, több olvasóm is beszámolt arról, hogy vita volt ebből a munkáltatójával, s sajnos nem jutottak dűlőre, bármennyire is próbálták bebizonyítani az igazukat. Így még korábban, 2013-ban a legtisztább megoldást választottam, kértem egy állásfoglalást az Emberi Erőforrások Minisztériumától. [Tovább olvasom…] about Pótszabadság fogyatékos és tartósan beteg gyermek után
Anyukák hatalma

Vannak még csodák 🙂
Ezt ma újra megtapasztalhattam, és ezt nektek köszönhetem…
Tegnap este telefonon beszéltem a barátnőmmel, aki ma állt munkába babázás után. Gondoltam, jól jönne neki egy kis meglepetés-buzdítás az első munkanapján, így kitettem egy felhívást ma reggel a Facebook oldalamon, hogy aki szeretne, szurkoljon neki, hogy jól sikerüljön a napja, s ha tudtok, üzenjetek neki valami biztatót.
Most, este 10 előtt néhány perccel közel 300 like és több, mint 30 jókívánság van ott… és sikerült a meglepetésem, nagyon örült neki! Voltak vicces hozzászólások, komolyak, rövidek, hosszabbak… azt hiszem, mindenki egy kicsit át tudta érezni, milyen is az, amikor az első napon reggeltől estig otthagyod valakire a kincsedet, s elmész valahová, ahonnan nem lehet már csak úgy hazajönni. Volt köztetek olyan, aki ugyanezt élte át néhány napja, hete, s olyan is, aki egy-két nap múlva lesz ebben a helyzetben. Ki kényszerből (anyagiak), ki saját döntéséből adódóan, mert hiányzik a munkája, vagy a karrierje miatt ment vissza a 3. szülinap előtt…
És ekkor jött a nagy ötletem: ezt bevezetjük, intézményesítjük!
Bárki, aki maga kezd újra dolgozni, vagy tud valakiről a baráti körében, aki visszatér, s egy kis biztatásra vágyik talán, írjon nekem! Jöhet privát üzenet, vagy írhattok a falra is, névvel, vagy név nélkül! Ahogy szeretnétek! Mindenkit kiteszek az oldalra, s mindenkinek segítünk ezen túl az első munkanapon! Gondolunk rá, szurkolunk neki, ha csak egy percet is, de foglalkozunk vele!
Na, mit szóltok? Benne vagytok?
GYED Extra – már megint…
Kedves Anyukák!
Annyi kérdés érkezik a blogra, a Facebook-oldalra, az e-mail címeimre, hogy lassan lefagy a laptopom… Úgyhogy úgy döntöttem, még egy kicsit elővesszük a GYED Extra témát, de most más szemszögből. Ahhoz, hogy megértsétek, miért nem lehet minden kérdésre azonnal és biztos választ adni, nézzük meg egy kicsit , hogyan születik meg egy törvény. [Tovább olvasom…] about GYED Extra – már megint…
Lapáton a kismamák…
Biztosan emlékeztek, akik régebb óta követitek a blogot, hogy korábban több írás is jelent nálam, a szakjogász válaszol „jelszóval”, amikor egy kedves ismerősömmel, Dr. Kéri Ádámmal készítettem interjút, a kismamákat, anyukákat legjobban érdeklő témákról, felmondási védelemről, az új Mt.-ről…
Nos, azóta Ádám is kedvet kapott a publikáláshoz, s egy saját blogot indított, ahol szintén munkajogi témában ír. Szívesen ajánlom azok figyelmébe ennek a blognak az olvasgatását, akik egy kicsit jobban el szeretnének mélyedni a jog rejtelmeiben. Ahogy én is, ő is arra törekszik, hogy közérthetően de érdekesen mutassa be a jelenleg hatályos Munka törvénykönyve hátterét, érdekességeit, visszásságait!
Most a kismamákat, anyukákat, gyermeket nevelőket érdeklő cikkét ajánlom a figyelmetekbe, de a jövőben is fogok szemlézni innen.
Lapátra kerülő kismamák? Ha érdekel a téma, kattints ide!
6 tipp, hogyan ne viselkedj munkahelyi hibázás esetén!

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik… Ugye ismered? Igen, van benne valami igazság, de ez abban a rettenetes helyzetben, amikor elkövettél egy hibát a munkahelyeden, sovány vigasz! Pláne, ha mindezt anyukaként, reggel munkába, délután oviba, iskolába rohanva, munka és magánélet, a túlórák és a gyerekek különórái között egyensúlyozva teszed. Vagy kismamaként az első trimeszter alatt, amikor köztudottan sokan majd elalszanak az íróasztal mellett a fáradtságtól…Mert ugye a főnöködet nem fogja meghatni, hogy neked nehezebb, mert két-három csemetéről, háztartásról is kell gondoskodnod a napi 8-10 óra munka mellett, vagy mert éppen egy új életet növesztesz a pocakodban, s ez némileg megkavarja a hormonjaidat! Szóval erre ne is alapozz… Ha már elkövetted a hibát, legalább a kijavításában, a megoldásában légy profi. Íme néhány tipp, hogy mit NE tegyél… [Tovább olvasom…] about 6 tipp, hogyan ne viselkedj munkahelyi hibázás esetén!


