Mikor jár állásidő a kismamának, anyukának? – II. rész

Szerző: Dátum: 2011. Jul. 20. Kategória: GYED-GYES utáni visszatérés, Újra munkában | 72 hozzászólás

Korábbi bejegyzésünkben már elkezdtük felderíteni a sok anyuka – és munkáltató – számára (is) fehér foltként jellemezhető állásidőt. Az e heti postban tovább boncolgatjuk a témát Dr. Kéri Ádámmal, a Dolgozó mami szakjogászával, elsősorban a gyermekük egy éves kora után visszatérő anyukák helyzetére koncentrálva.

– Kedves Ádám, az elmúlt alkalommal a távolléti díj, az állásidő fogalmát kezdtük el vizsgálni, és arra jutottunk, hogy az Mt.-nek két paragrafusa foglalkozik ezzel, a 85.§, illetve a 151.§ (4). Azt is láttuk, hogy az előbbi paragrafus a terhes, illetve szülő nő vonatkozásában speciális szabályokat tartalmaz a gyermek egy éves koráig. Mi a helyzet azonban a gyermek egy éves kora után visszatérő anyukákkal? Amennyiben a munkáltatójuk azt közli velük, hogy nincsen jelenleg számukra munka, jogosultak az állásidőre? Mert hát ugye ők dolgozni szeretnének, időben jelzik a visszatérési szándékukat, s felmondási védelem alatt állnak, tehát elküldeni nem lehet őket.

– Az Mt. fenti szabályaiból logikailag az következik, hogy azok a szülési szabadságról visszatérő nők jogvédelmét – az Mt. egyéb, munkavállalókat védő rendelkezéseivel összhangban (pl: Mt.84.§, 90.§) – együttesen biztosítják. Egyrészt ugyanis az Mt. 90.§-a alapján az anyuka a gyermek ápolása, gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság időtartama alatt felmondási védelem alatt áll. Ismételt munkába állását  követően az Mt. 84.§-a alapján pedig személyi alapbérét az azonos munkakörrel és gyakorlattal rendelkező munkavállalók részére időközben megvalósított átlagos, éves bérfejlesztésnek megfelelően módosítani kell. Amennyiben a munkáltató a munkavállaló számára „önhibájából” nem tud azonos, illetve megfelelő munkakört biztosítani, akkor a munkavállaló az időtartamtól függően az Mt. 85.§, illetve az Mt. 151.§(4) alapján állásidőre járó munkabérre jogosult. Természetesen a munkáltatót nem terheli ilyen jellegű kötelezettség, ha bizonyítani tudja, hogy az eltelt időszak alatt pl. struktúrája annyira megváltozott (vagy az érintett munkakör megszűnt), hogy a munkavállaló továbbfoglalkoztatására ténylegesen nincsen mód. Ennek bizonyítása azonban nem egyszerű.

– Mire köteles akkor pontosan a munkáltató, illetve mik a kismamák jogai és kötelezettségei?

– A munkáltató fő kötelezettsége az, hogy a kismamát azonos, annak hiányában hasonló munkakörben tovább foglalkoztassa. Az együttműködési kötelezettség pedig azért szükséges, mert az ismételt munkába állásig eltelt néhány év, melynek következtében a munkáltató struktúrájában is változás állhatott be. Ennek megfelelően a feleket, beleértve a kismamát is, mint munkavállalót, együttműködési kötelezettség terheli.

– És mi az, amit el kell fogadnia egy anyukának, s mikor mondhatja, hogy a felajánlott másik állás, vagy annak bérezése már nem felel meg számára? Le van az írva valahol konkrétan?

– Ennek határait a bírói gyakorlat jelöli ki, mely – sajnos – nem egységes. Ha az állás jellege, bérezése teljesen eltérő, akkor azt a kismama nem köteles elfogadni, és ekkor az állásidőre járó bérezésre jogosult. Ez arra az esetre érvényes, amikor a munkáltató önhibája áll az eset mögött, vagyis amikor nem készült fel eléggé a kismama visszavételére (pl: az álláshely meg van és nem határozott időre foglalkoztatja a helyettesítő alkalmazottat). Ahogyan csökken a munkáltató „önhibájának mértéke”, azaz ráhatása, úgy változnak a kismamák jogai is. Amennyiben a cégben változások történtek (mialatt huzamosabb ideig nem volt jelen a munkavállaló), akkor a hasonló munkakört is el kell fogadni. Amennyiben a struktúra teljesen átalakult, akkor a munkáltató a felmondási tilalom leteltét követően egyszerűen – persze ekkor is megfelelő indoklás szükséges – felmondhat a kismamának.  Ezeket a körülményeket a munkaügyi bìróság is esetről esetre vizsgálja.

-Köszönöm szépen, e szerint az, hogy egy anyukának – ha nem tudják eredeti munkakörébe visszavenni -másik munkát kell-e elfogadnia, vagy állásidőt kell-e fizetnie számára a munkáltatójának, sok tényezőtől függ, de azt megerősíthetjük, hogy alapvetően minden anyukának, aki visszatér dolgozni a gyermeke 3 éves kora előtt (s ezt időben jelezte), vagy megfelelő munkát, vagy állásidőre járó bért kell, hogy biztosítson a munkáltatója, míg a felmondási védelem vonatkozik rá.

A következő alkalommal egy konkrét bírósági ügyet fogunk közelebbről megismerni, ahol egy a munkahelyére visszatérő anyukát alacsonyabb munkakörbe helyeztek, illetve foglalkozunk azzal is, hogy amennyiben jogosultak vagyunk állásidőre járó bérre, azt hogyan, milyen módon kapjuk meg.

 (Photo by Steven Depolo)

Vitád, problémád van a munkáltatóddal? Szeretnél előre felkészülni, hogy a lehető legjobbat hozd ki a helyzetből? Jó lenne, ha valaki személyesen segítene eligazodni a jogi útvesztőben? Kattints ide, s nézd meg, hogyan tudok neked személyesen is segíteni!

Ajánlott bejegyzések:

72 hozzászólás

  1. Nagyon jó, hogy még a Munkatörvénykönyv paragrafusai is meg vannak adva! A férjem megkérdezett állásidő ügyben egy munkajogászt, aki azt mondta, hogy csak szept. elsejétől lesznek érvényesek az állásidőre (gyermek 3 éves koráig) vonatkozó szabályok. A kisfiam most 2 éves, a munkáltatómtól annyit megtudtam, hogy nincs helyem, a részleteket még nem tisztáztuk. Nem bánom, ha nem vesznek vissza, ha anyagilag kompenzálnak. Bocsánat, ha nehezen kezelem az oldalt, de ennek a cikknek van már folytatása? Köszönöm! Éva

    • Szia, nem tudom, hogy mit mondott pontosan a munkajogász, vagy hogyan értette, de az állásidő eddig is kötelező volt (adott feltételek esetén, ahogy a cikkben is van), ez nem változott! A cikknek készül a folytatása, hamarosan jön az is! Amúgy a legegyszerűbben úgy tudsz keresni, hogy jobb oldalt a címkék közül rákattintasz arra, ami érdekel (pl. állásidő), és így minden post-ot kihoz neked egy oldalra, amiben szó van az adott témáról, vagy valahogy kötődik hozzá. A másik keresési mód, hogy a kategóriák között nézelődsz, ez időbeli / nagyobb tematikai csoportosítást takar, GYES alatt, GYES után, újra munkában…
      Nézegesd, biztosan találsz még érdekes infókat!
      Üdv:

      Ági

  2. Kedves Dolgozómami!
    Sürgős segítségedre lenne szükségem! 1969-ben születtem, 2002-óta dolgozom a jelenlegi munkahelyemen, 2009-ben megszületett a kislányom, novemberben lesz 2 éves.
    Szerettem volna visszamenni most novemberben dolgozni, amit sajnos csak szóban közöltem kb 1 hónapja a főnökömmel. Akkor, úgy nézett ki, hogy annak rendje módja szerint vissza is vesz. A múlt héten bevittem a papírokat a HR-es munkatársnak, és kaptam most csütörtökre a főnöknőtől időpontot a részletek megbeszélésére. Igen ám, de tegnap, felhívtak és közölték velem, hogy mégsem vesznek vissza! Mondtam, hogy én ezt nem szeretném telefonon megbeszélni, abban maradtunk, hogy csütörtökön személyesen tárgyalunk!
    Próbáltam itt a neten utána nézni a jogaimnak, de kicsit belezavarodtam, hogy mi hatályos jelenleg és mi nem.
    Ha jól értettem változatlanul megmaradt a 3 év védelmi idő, és csak annak lejárta után küldhetnek el, nem kell várniuk 30 napot. Ez tiszta sor, de mi van esetemben? Jól értem korábbi írásodat, hogy vissza kellene, hogy vegyenek legalább a védelmi idő végéig? Vagy ha nem tud biztosítani munkát, akkor állásidőre járó bért kell, hogy fizessen, ugye? A cégnek a válság miatt ugyan kevesebb bevétele van, de működik, nincs felszámolás alatt vagy csőd közeli helyzetben. Mikor jár nekem végkielégítés? Mennyi?
    Nagyon hálás lennék egy gyors válaszért, szeretnék felkészülten menni csütörtökön!
    Üdvözlettel: Egy Tanácstalan Anyuka

    • Kedves Tanácstalan Anyuka!

      A gyermek 3 éves koráig felmondási védelem alatt áll, azaz nem szüntetheti meg a munkáltató a munkaviszonyt rendes felmondással. Mivel érvényes munkaszerződése van, a munkáltatójának az eredeti munkakörében foglalkoztatnia kell Önt, ha a gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadságot megszünteti, s ha nem tud munkát adni, állásidőt kell fizetnie. Hogy ezt szóban jelezte, nem túl jó döntés, kérem, a találkozóra vigye magával az írásos nyilatkozatot, hogy megszünteti a fizetés nélküli szabit, és kéri a tájékoztatást, hogy hány nap szabadsága halmozódott fel, s mikor kell munkába állnia (nyilatkozatot itt a honlapon találja, vagy a dolgozó mami facebook oldalon a jegyzetek között). A gyermek 3 éves kora után ugyan a felmondás közölhető, de nem indulhat még a felmondási idő 30 napig, tehát ilyen értelemben 3. életév + 30 nap + felmondási idő az, ameddig biztosan munkaviszonyban kell lennie – hacsak nem ír alá közös megegyezést (ezt nagyon nem ajánlom), vagy nem küldik el rendkívülivel (ez utóbbit nem hiszem, elég nehéz megalapozni, ha nincs valós okuk rá). Végkielégítés akkor jár, ha a 3 év után a munkáltató rendes felmondással küldi el Önt, ennek mértéke a munkaviszonyban töltött évek számától függ, legalább három év esetén: egyhavi, legalább öt év esetén: kéthavi, legalább tíz év esetén: háromhavi átlagkereset. De ez ugye most szóba sem jöhet, hiszen nem küldhetik el. Ezek tudatában tárgyaljon holnap!
      Sok sikert, üdv:

      Ági

  3. Kedves Ági!

    2 éves a gyermekem és jeleztem a munkáltatómnak, hogy szeretnék visszamenni dolgozni jelenleg a szabadságomat töltöm. A helyzet az hogy a munkáltatóm tud gondoskodni a továbbfoglalkoztatásomról, megkapom ugyanazt a munkakört illetve még egy kicsit meg is emelte a munkabérem, az igazat megvallva én erre nem számítottam, és abban reménykedtem, hogy megkapom az állásidőre járó munkabéremet mert nem tud nekem munkát adni. Az eddigi leírásokból viszont úgy értelmeztem hogy ebben az esetben el kell fogadnom a felajánlott állást tekintve hogy én magam jelentkezetem munkára és a munkáltató ugyanazt a munkakört illetve kicsivel több munkabért biztosítani tudja.

    A munkavégzés azért lenne nehézkes mert a gyerek beszoktatása a bölcsibe most kezdődött el, illetve sokat betegeskedik és tartok attól ha sokat elkések vagy kimaradok a munkából akkor rendkívüli felmondással felmondhatnak nekem.Nem tudom, hogy most ebben az esetben mit tegyek van lehetőségem valahogy az állásidőre járó munkabért kiharcolni vagy közös megegyezéssel szüntessem meg a munkaviszonyt és akkor még talán kialkudhatok valamit?

    A másik kérdésem az lenne, ha a munkába állást követően úgy alakulna, hogy kiíratom magam táppénzre mert beteg lett a gyerek vagy én akkor tehet-e ellen valamit a munkáltató, kell-e esetleg tartanom attól, hogy feljelent vagy hasonló?

    Segítségedet előre is köszönöm és nagyon várom a válaszod!

    Üdv,
    Anyuka2011

    • Kedves Anyuka2011!

      Amennyiben jelentkeztél a munkáltatódnál, hogy megszüntetnéd a fizetés nélküli szabit, és újra munkába állnál, akkor ő köteles foglalkoztatni. Ennek ő eleget tett, s így újra dolgozhatsz és dolgoznod kell. A munkaszerződésed továbbra is él, ebben pedig azt vállaltad, hogy dolgozol. Semmiképpen nem ajánlom, hogy ezek után egyezkedni próbálj arról, hogy nem dolgozol és állásidőre járó bért kérsz inkább, hiszen egy korrekt munkakapcsolat azt feltételezi, hogy mindkét fél betartja a vállalt kötelezettségeit. Ha elolvasod itt a honlapon a többi anyuka hozzászólását, láthatod, hogy a te munkáltatód igen korrektül járt el, visszavett, emelt bérrel, így ezt meg kéne becsülni – ne tudd meg, hányan cserélnének veled, és szeretnének a helyedben lenni, újra dolgozni, és nem arról egyezkedni, hogy törvénytelen módon hogyan rúgják ki őket… A közös megegyezéssel való megszüntetést sem ajánlom, hiszen a munkáltatód foglalkoztatni akar, tehát innentől kezdve semmi oka nincs többet fizetni neked, hogy „megszabaduljon” tőled, ráadásul gyerekkel munka nélkül maradni és új állást keresni nem könnyű manapság…
      A bölcsibe beszoktatás mindenkinél nehézkes, bizonyára neked is van fennmaradó szabadságod, érdemes a munkáltatóval megbeszélni, hogy ezeket szeretnéd a beszoktatás idejére felhasználni, a többi anyuka is így csinálja. Természetesen igazolatlanul késni, vagy hiányozni senkinek nem lehet, bölcsis gyerek ide, vagy oda. Ha belegondolsz, ez nagyon nem lenne fair dolog a többi dolgozóval szemben, akiknek nincs gyerekük… Az is köztudott, hogy a gyerkőcök eleinte betegeskednek, tehát szerintem ez sem lesz újdonság a főnöködnek, ha a pici betegsége miatt hiányzol, akkor hiányzol. Amennyiben betegség miatt keresőképtelen vagy, akkor értelemszerűen nem kell dolgoznod, és ezt nem is kérhetik számon rajtad. Csak azért, mert beteg vagy, nem küldhetnek el. De elég sok cégnél hallottam már, hogy időről időre megvizsgálják a „gyanús” eseteket, és akár táppénzcsalás miatt is eljárást indíthatnak egy olyan orvos ellen, aki a valóban nem beteg dolgozókat kiírja némi pénzösszeg fejében. Sok cikket lehetett olvasni mostanában erről a sajtóban is, bár, tekintve, hogy milyen összegben van maximalizálva a táppénz, csak az igen alacsony jövedelműeknek „éri meg betegnek lenni” a munka (és a magasabb jövedelem) helyett.
      Kedves Anyuka2011, összegezve: szerintem örülj neki, hogy van munkahelyed, próbálj meg visszailleszkedni újra a munkahelyedre, ellátni a feladataidat, felvállalva azt, hogy bizony néha-néha betegség miatt hiányozni fogsz. Még egyszer mondom: sokan szeretnének a helyedben lenni, mert bár biztosan nem könnyű újra dolgoznod és a picit is ellátnod, bölcsibe vinned-hoznod, hidd el nekem, szerencsés helyzetben vagy, hogy a munkáltatód ilyen korrekt módon visszavár!
      Sok sikert:

      Ági

  4. Kedves Dolgozómami!
    13 hónapos a kisfiam, és jeleztem a munkáltatóm fele tértivevényes levélben és e-mailben is, hogy meg szeretném szakítani a fizetés nélküli szabadságomat, és mielőbb vissza szeretnék térni dolgozni. Nem írtam konkrét napot, udvarias akartam lenni, részletezve, h a baba elhelyezése megoldott… Ez esetben is vissza kell vennie a munkáltatónak 60 napon belül? A terhesség bejelentésével (szóban, sajna) jeleztem, hogy kb egy év múlva visszajönnék… Eddig a munkáltatóm annyit közölt e-mailben,hogy épp nincs szabad asztal, nincs hova leültessen, de majd még jelentkezik… Köszönöm a válaszodat előre is. Üdvözlettel: Anci2010

    • Kedves Anci!

      A törvény úgy rendelkezik, hogy a jelzés után max 60 napja van a munkáltatónak, hogy újra foglalkoztasson. Tehát ha te jelezted, s nincs benne konkrét dátum, véleményem szerint a jelzés dátuma irányadó, azaz amikor ő ezt kézhez vette. De ha emiatt nem veszi komolyan, hát add fel újra, most már konrét dátummal. Nem veszíthetsz sokat, max azt a néhány hetet, ami a kettő kézbesítése között van :-)
      A “nincs szabad asztal, majd még jelentkezik” nekem eléggé tipikus lerázós szövegnek tűnik, bár ne legyen igazam :-(
      Üdv:

      Ági

  5. Kedves Dolgozómami!

    Kisfiam decemberben töltötte be a két évet. Októberben jeleztem a munkáltatómnak, hogy gyes mellett vissza szeretnék menni dolgozni napi6 órában. Választ nem kaptam, írásban,majd szóban megállapodunk hogy a szabim letelte után mehetek dolgozni vissza. Január 11.-én kezdtem újra, akkor elém toltak egy munkaszerződés módosítást, amiben az eredeti szerződésemet akarták módosítani, eredeti munkakörömet és munkabéremet. A munkabér lecsökkenne, a munkaköröm teljesen megváltozna és napi 6 órás lenni a munkaidőm, a 8 helyett. Tehát nem egy gyes-melletti munkaszerződést akartak kötni, hanem az eredeti akarták megmódosítani. Természetesen ezt nem írtam alá!!! Az lenne a kérdésem, hogy ebben az esetben járna nekem az állásidő , mivel fizetés nélkülin maradtam tovább?Mert egy jogász azt mondta nekem, hogy csak akkor járna az állásidő, ha visszakerültem volna aktív állományba és utána a cég valamilyen okból nem tudott volna nekem munkát biztosítani. A válaszodat előre is köszönöm!!!

    • Kedves Csanya01!

      Amennyiben nem kerültél vissza passzív állományból aktívba, nem köteles a munkáltató foglalkoztatni, azaz a foglalkoztatás elmaradása esetén sem jár állásidőre járó bér. Erre csak akkor lennél jogosult, ha jelezted volna a visszatértedet, de ő nem tudna megfelelő munkát biztosítani neked. A szerződésmódosítás alapból nem baj, hiszen a GYES mellett tényleg csak 6 órában vállalhatsz munkát, de olyan módon kellett volna megírni, hogy a GYES lejárta utáni naptól újra 8 óra lesz a munkaidő, s a béred is ennek megfelelően módosul. A munkakör módosítása egy másik kérdés, erre nem kötelezhetnek, de ha neked megfelel, elfogadhatsz másik munkakört is a GYES idejére.
      Talán próbálj meg újra egyeztetni velük, hogy ilyen módon készüljön el az a szerződésmódosítás, határozott időtartamra.
      Üdv, sok sikert:

      Ági

  6. Kedves Ági,
    Hamarosan én is a dolgozó mami leszek, de mielőtt bejelentem visszatérési szándékomat a munkáltatómnak szeretnék felkészülni.
    A GYED lejárta után gondoltam visszatérni, a kislányom Ápr. 20.-án lesz két éves, akkor ezt megelőzően 60 nappal kell megtennem a bejelentést a munkáltatómnál. Én szeretném a felhalmozott szabadságot letölteni és csak utánna dolgozni, de jól értem, hogy a szabi mostmár akár ki is fizethető és akkor akár azonnal is munkába állhatok. Ez megegyezés kérdése vagy munkáltatói döntés?
    Úgy jöttem el a munkahelyemről hogy visszvárnak, de azóta eltelt 3 év mi van akkor ha nem…
    Mikor eljöttem új embert vettek fel a munkaköröm betöltésére, mivel nem vált be kb. 10 hónap után elküldték akkor megkerestek, hogy menjek vissza. Én ezt nem vállaltam mert ekkor már várandós voltam a második gyermekemmel. Ekkor az egész munkakört kiadták vállalkozásba, mert nem találtak alkalmas személyt, nekem azt mondták addig amíg én vissza nem megyek. De tudom hogy meg vannak elégedve azzal aki most végzi a munkát és ez így nekik olcsóbb is… Mondhatja a főnököm, hogy nem vesz vissza mert megszünt a munkaköröm? Ebben az esetben a felmondási védelem számít? Esetleg jár állásidő? Ha megteszi hogy elküld akkor a szabadságon kívül mi az ami még jár nekem? Felmondási idő? Végkielégítés ( számítanak az itthon töltött évek – 2007. dec. 2-tól van munkaviszonyom, 2008 dec. 8-tól vagyok itthon)? Milyen dátummal szüntetheti meg a munkaviszonyomat? A cégnél nincs másik olyan munkakör ami a végzetségemnek megfelelne. Köteles vagyok más munakkört elfogadni ha mondjuk alacsonyabb végzetséghez kötött?
    A járandósságomat milyen bérrel kell hogy kifizessék? Két évvel ezelőtt amikor a kislányom született kaptam egy kb 18% os béremelést így magasabb GYED-et tudtam igényelni a 2. gyermekem után függetlenül attól hogy egy napot sem dolgoztam a két gyermek között. Ez a két évvel ezelőtti bér lesz a kifizetések alapja?
    Régen 8 órában dolgoztam, most visszammehetek 6 órában is (akkor igényelném mellette a GYES-t) a részmunkaidő jó lenne amíg kicsik a gyerekek. Ebebn az esetben az eredeti munkaszerződést módosítják vagy újat kapok GYES melletti munkáról? Mert azt nem szeretném hogy egy év múlva az legyen hogy ha eddig el tudtam látni a munkát 6 órában akkor miért alkalmazzanak 8 órában? Bízom benne hogy minden eshetősségre kiterjedt a figyelmem. A válaszodat előre is köszönöm!!!! üdvözlettel:) duczandi

    • Kedves Andi!

      Húha, jó sok kérdés :-)
      Na, nézzük csak egyenként: a felhalmozott szabadságnak csak egy része kifizethető (ez jelenleg 6 hónapnyi), a felek megállapodása alapján.
      A jelenleg hatályos Mt. szerint még teljes felmondási védelmet élvezel, ha visszatérsz július 1-je előtt, azaz kötelesek visszavenni, foglalkoztatni. Ha a munkakörödet kiszervezték, akkor vagy visszaszervezik, és visszaadják, vagy más munkakört kínálnak fel neked. Innentől kezdve jön az egyezkedés, ugyanis sehol nincs tételesen leírva, hogy mit kell, és mit nem kell elfogadnia egy anyukának. Nem vagy köteles bármit elfogadni, de az együttműködési kötelezettség azért rád is érvényes, ha olyat ajánl, ami megfelelő, hogy úgy mondjam „illik” elfogadni. Ha nem tud foglalkoztatni, állásidőre járó bér fizetésére kötelezett.
      DE! 2012 július 1-jétől jönnek a módosítások, amiről itt a blogon is többször írtam. A felmondási védelemben lesz egy jelentős módosulás, erről ITT olvashatsz részletesebben. E szerint bizony a nálad van rá esély, hogy indokolt a rendes felmondással való elküldés, hiszen a munkaköröd valóban megszűnt ezt ők nem kötelesek visszaszervezni) és ahogy írod, nincs másik neked megfelelő. Ha életbe lépne ez a szomorú eset, jogosult vagy a bent ragadt szabadságok kifizetésére, felmondási időre járó bérre, és végkielégítésre, ami a munkaviszonyban töltött évek számától függően járhat és beleszámít a gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabi is (legalább három év esetén: egyhavi; legalább öt év esetén: kéthavi; legalább tíz év esetén: háromhavi átlagkereset…). Az a bizonyos 30 nap, amíg a felmondási idő nem indulhatott el, szintén megszűnik július 1-jétől, azaz eme időre járó bérrel szintén nem számolhatsz már. Amennyiben a visszatéréskor nem korrigálja a béredet, akkor az érvényes szerződésed szerinti bérrel kell megkapnod ezeket az összegeket. Ha korrigálja az Mt.-nek megfelelően, akkor azzal fogod megkapni (bár, ha elküldenek, nem hiszem, hogy korrigálnak :-()
      Ha mégis jóra fordul a dolog, és újra foglalkoztat, a 6 órás szerződésmódosítást – már ha belemegy a cég – határozott időre írjátok meg, a GYES végéig, így a GYES utolsó napja után automatikusan visszaáll a 8 órás munkaviszonyod. Amúgy július 1-jétől a részmunkaidő kérése is lehetséges, sőt, köteles lesz a munkáltató így foglalkoztatni az anyukát, de 4 órában, 6-ra nem lesz kötelezhető ezután sem, és sajnos mivel a felmondási védelem nem lesz teljes – lásd feljebb írtak – nem vagyok biztos benne, hogy nagyon érdemes ezt a részmunkaidőt követelni. Inkább finoman egyeztess róla… :-)
      Remélem minden kérdésre választ kaptál, sok sikert, üdv:

      Ági

      • Kedves Ági,

        Először is köszönöm szépen, hogy válaszoltál!
        Leveled alapján felmerült még egy kérdés… Április 20.-án jár le a GYED-em. Ha ápr. 21-től szabadságon vagyok(én számításom szerint 75 nap a felhalmozódott szabi), akkor az első munkanapom aug. 6.-a lesz. Jól gondolom, hogy így a július 1-je előtti szabályok értelmében teljes felmondási védelmet élvezek? Mi számít visszatérésnek a szabadság első napja vagy a munkábaállás első napja?
        Válaszodat előre is köszönöm!
        Üdv:)
        Andi

        • Kedves Andi!

          Amit kérdeztél, nem tudom megerősíteni :-( az Mt. változni fog 2012. július 1-jével, onnantól kezdve az fog állni benne, hogy igen, lesz olyan eset, amikor elküldhető munkáltatói rendes felmondással egy 3 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő dolgozó anyuka. (Bizonyos esetben, de elküldhető.) A magyarázó részben nincs olyan kitétel, hogy ez kire nem vonatkozik (mint mondjuk a tavalyi módosításnál, ahol a fizetés nélküli szabadság alatti 12 illetve 6 hónapos szabadságnál differenciáltak két “anyuka csoport” között). Magát az Mt.-t szerkesztő urakat megkérdezve is azt a választ kaptuk egy jogi konferencián, hogy hát kérem, erről nem szól a fáma. Márpedig ha ott nincs az leírva, hogy van különbség július 1-je előtt és után visszatérő anyukák között, akkor nem tudom biztosan állítani hogy van különbség, azaz védett leszel. Persze a másik oldal meg az, hogy ha valaki döntött a visszatérésről, a döntése és bejelentése pillanatában még nem ez volt a hatályos törvényi szabályozás, tehát ő még nem ennek tudatában döntött (bár, itt most megint megcáfolom magam, mert a törvényi módosítást már év elején megszavazták, tehát tudható volt már hónapokkal a visszatérési szándékod bejelentése előtt, hogy nem leszel teljesen védve július 1-jétől).
          Visszatérésnek mi számít? Én inkább úgy fogalmaznék, hogy van gyermek gondozása miatt igénybe vett fizetés nélküli szabadság, és van aktív állomány, azaz foglalkoztatás (ez lehet a “szabin vagy” állapot, vagy a “dolgozol, munkát végzel” állapot). Tehát ilyen értelemben ha már a felgyülemlett szabikat töltöd, akkor bizony foglalkoztatva vagy.
          Remélem, tudtam segíteni :-)
          Üdv:

          Ági

          • Kedves Ági,

            Köszönöm korábbi válaszaidat:)
            Túl vagyok a munkáltatómmal folytatott első beszélgetésen. Én bejelentettem visszatérési szándékomat, mire Ő, a felhalmozódott szabimat rendezi, de tovább foglalkoztatni nem akar. Ahogy korábban írtam a munkakörömet megszüntették, visszaszervezni nem akar másik nekem megfelelő munkakör viszont nincs. Feltételezem közös megegyezéssel kívánnak tőlem megválni, bár ezt konkrétan nem mondták ki, természetesen nem is írom alá.
            Április 20.-án jár le a GYED-em, 21-től elkezdem tölteni a felhalmozódott szbit (számításom szerint 77 nap). Mire letöltöm már életbe lépnek a július 1-jét követő módosítások. Ahogyan korábban írtad az én esetemben ekkor már indokolt lehet a rendes felmondás.
            Ezt kénytelen vagyok elfogadni. Jól gondolom?
            Ezek után jár még nekem 35 nap felmondási idő (2007. dec-től van munkaviszonyom) és 1 hónap végkielégítés.
            Jól vázoltam a helyzetemet?
            A felhalmozódott szabi mellett jár nekem a rendes szabi Április 21-és a munkaviszony megszűnése közötti időszakra függetlenül attól hogy nem lesz ez időszak alatt tényleges munkavégzésem?
            A fizetett ünnepek az én esetmben ünnep vagy szabi? – ezzel tolódna a megszűnés napja.
            Nem akarok követelőzni, a döntésüket is elfogadom, csak legalább anyagilag megkapjam azt ami jár.
            Ha időközben munkát találok (remélem így lesz), akkor is megvárhatom amíg Ők mondanak fel (végkielégítés és felmondási idő miatt)? Lehet párhuzamosan két állásom?
            Tudom megint jó sokat kérdeztem:) Előre is köszönöm, ha válaszolsz.
            Üdv:)
            Andi

            • Kedves Andi!

              Ha a július 1-jei módosítások miatt indokolt lesz a munkaviszonyod megszüntetése, jogosult vagy – ahogy írtad – 1 havi végkielégítésre (sajnos csak a 3 éves munkaviszonyhoz kötött 1 havid van meg, az 5 évest még nem érted el), + a szerződésedben foglaltakhoz képest még 5 nap felmondási időre. Ha a szabadságodat töltöd, akkor már aktív jogviszonyban vagy, tehát arra az időre is jár a szabadság. Fizetett ünnepre nem lehet szabit elszámolni, az fizetett ünnep.
              A másik kérdésed már bonyolultabb, hiszen ha időközben találsz állást, akkor neked be kell jelentened a másodállást a munkáltatódnál, így ők is tudomást szereznek róla. Két állásod lehet, nem tiltja az Mt. csak bejelentési kötelezettséget ír elő. Esetleg eljátszhatják, hogy jaj, ha már van állásod, akkor nem is fizetünk ki rendesen, inkább írd alá a közöst, hiszen neked is érdeked… Én a helyedben mindenképpen megvárnám a megállapodást, hogy akkor mi lesz veled, írjátok alá, hogy mi jár neked, mikor fizetik ki, és utána helyezkednék el máshol – persze időközben kereshetsz, kérdés, hogy várnak-e rád, ha a mostani helyeden nem döntenek hamar. Valahogy ügyesen kéne a kettőt egyszerre bonyolítani. Persze ha nem félsz attól, hogy kihasználják ezt a helyzetet, akkor nyíltan is mondhatod, hogy van állásajánlatod, s kéred vagy a visszavételedet ide, vagy a kifizetésedet (végkielégítés + felmondási idő). De sajnos ez a legkevesebb esetben taktikus megoldás :-(
              Sok sikert:

              Ági

          • Kedves Ági,

            Köszönöm az eddigi segítségedet.
            Sajnos nem sima ügy a munkáltatómmal való egyezkedés. A szabadság kiszámításánál van a vita.
            Korábban írtad nekem, hogy a tavalyi tv. módosításnál
            a fizetés nélküli szabadság alatti 12 illetve 6 hónapos szabadságnál differenciáltak két “anyuka csoport” között. Erre a hivatalos magyarázatra lenne szükségem, mert 6 hónapra akarják elszámolni a szabimat, pedig 12-re jár. 14.-én megyek egyezkedni, ha addig el tudnád küldeni, nagyon jó lenne.
            Előre is köszönöm szépen.
            Üdv:
            Andi

  7. Kedves Dolgozómami!

    Véleményedet kérném az állásidőre járó bérrel kapcsolatban.
    8 éve dolgozom egy cégnél, jelenleg gyed-en vagyok a második gyermekemmel, aki áprilisban lesz 2 éves. E-mailen jeleztem a munkáltatómnak, hogy áprilistól szeretnék visszamenni dolgozni, távmunkában, merthogy a lakhelyemen lévő irodát 2,5 évvel ezelőtt bezárták, és az egész cég 300km-re egy zöldmezős beruházásba “költözött”. A munkáltató szerette volna kérni a munkaszerződés módosítását – munkavégzés helye tekintetében -, amit nem fogadtam el. Távmunkát nem áll módukban adni. A hogyan tovább (állásidőre járó bér, majd egy év múlva felmondás, végkielégités) kérdésre azt mondta, hogy nem “kérhetem az állásidőre járó bért, mert azzal, hogy nem fogadom el a munkavégzés helyének módosítását, saját magam akadályozom a munkába állásomat”. Ennek szerintem nincs értelme. Véleményed szerint jogosan várom, hogy állásidőre járó pénzt fizessenek?
    Előre is köszönöm a választ!

    Csörfi

    • Kedves Csörfi!

      Az állásidőre járó bérről szóló cikkekben benne van, hogy ez egy az egyik legbonyolultabb terület, nem olyan egyszerű megállapítani azt, hogy a munkáltató a foglalkoztatásnak saját hibájából nem tud-e eleget tenni… Az Mt. csak alapelveket határoz meg, nem ír részletes magyarázatot, vagy példákat, így a nem egyértelmű esetekben a bírósági ítélkezési gyakorlat szokott irányadó lenni A leírásod alapján nem tudom biztonsággal azt mondani, hogy igen, tényleg érdemes “erőltetned” az állásidőre járó bér fizetését. Bár a munkáltatód megfelelően járt el a munkaszerződés módosítási esetben – hiszen a törvény kötelezi arra, hogy ilyen távolság esetén a te beleegyezésed kell a munkavégzés helyének módosításához – te nem vagy ezt köteles elfogadni. És ez innentől kezdve patthelyzet, ugyanis amennyiben a munkáltató ajánlatát te nem fogadod el, ha nem lennél védett, rendes felmondással küldhetne el. 2012. július 1-jétől azonban a törvény felmondási védelemre vonatkozó részének módosítása révén el fog tudni küldeni, hiszen nem tud neked állást adni ott, ahol te akarod és másik munkakört sem tud felkínálni neked, vagy ha felkínál, te azt a munkavégzés hely emiatt szintén nem fogadod el. Azaz jó esély van rá, hogy megpróbálkozik a rendes felmondással, hiszen nem leszel teljesen védett, lesz egy eset, amikor elküldhetnek (erről többet ITT olvashatsz). Az, hogy te ennek tudatában továbbra is követeled-e az állásidőre járó bért, már a te döntésed, ha gondolod, fordulj egy ügyvédhez, s vizsgáljátok meg ennek a lehetőségét. Ha ő azt tudja mondani, hogy igen, van 10 Legfelsőbb Bírósági Ítélet, ami ehhez nagyon hasonló és ott az anyukának adtak igazat, akkor nyersz 3 hónapnyi állásidőre járó bért (2-3 évi pereskedéssel).
      Persze amennyiben megszüntetik a munkaviszonyodat, jogosult vagy végkielégítésre, felmondási időre járó bérre. De az egy év, amit említettél, nem úgy van, hiszen mint fentebb írtam, nincs teljes védelmed a gyermeked 3 éves koráig.
      Ha bekövetkezik a legrosszabb, akkor akár idén még állás nélkül maradhatsz. Lehet, hogy okosabb lenne várni a 3. év végéig, és mellette 6 órás mellékállást keresni abban a városban, ahol élsz (így addig is több a jövedelmed, mint a GYES), s a 3 év leteltével (vagy már az előtte) nézelődni egy új állás után.
      Ezeket gondold végig, és így próbáld meg kitalálni, mi a legjobb döntés.
      Üdv:

      Ági

  8. Kedves Ági!

    Örülök hogy rá találtam a Dolgozó mami oldalra.Remélem választ kapok a kérdésemre.
    Most járt le a GYET-em és szeretnék újból munkába állni.
    Már szinte minden álláshoz kérnek önéletrajzot,de nem tudom hogy a főállású anyaság idejét
    hová illesszem az önéletrajzomban?

    Előre is köszönöm a választ.

    Rozi

    • Kedves Rozi!

      Hát, erre többféle válasz is van, de mindegyik úgy kezdődik, hogy attól függ… :-)
      Ha eme idő alatt végeztél olyan egyéb tevékenységet, ami valami szakmai témájú volt (vagy képzésen vettél részt), akkor az ellensúlyozza az otthon töltött munkáltató szemel sokszor “hasztalan” éveket, tehát ilyenkor én merném beleírni, de nem a CV legtetejére (hiszen ugye időrendi sorrendben visszafelé tünteted fel a munkahelyeket), hanem valahová alulra, kevésbé szemet szúró helyen.
      Ha onnan nézem, hogy a munkáltató nem díjazza az efféle hosszabb távollétet a munka világától, s gyakran emiatt eleve diszkriminálnak a pályázat során, akkor a másik énem azt mondatja, hogy bele se írd.
      Ezzel rögtön vitatkozik az az énem :-), aki őszinte, s azt gondolja, hogy a CV-t illik nem nagyon kozmetikázni, tehát ha nem dolgoztál x évig, ezt elhallgatni nem túl szerencsés, arról nem is szólva, hogy ha valaki nem akar gyerekest foglalkoztatni, hiába “tagadod” le, az interjún, vagy a próbaidő alatt úgyis kiderül…
      Találsz erről egy részletesebb cikket a régi blogon, olvasd el, hátha segít dönteni: http://dolgozomami.blog.hu/2011/02/17/allaskereses_gyerekkel_avagy_beleirjam_a_cv_be_vagy_ne
      Kezdj el pályázgatni úgy, hogy beleírod, de nem túl feltűnő helyre, ha nagyon sok visszautasítást kapsz, vedd ki belőle, nézd meg, hogy így jobbak-e az esélyeid!
      S ha további tippek kellenek, iratkozz fel a CV-s hírlevélre, sok további jó ötletet találsz benne: http://dolgozomami.hu/ingyen-letoltheto-szakmai-anyagok/oneletrajzot-irnal
      Sok sikert!
      Üdv:

      Ági

      • Kedves Ági!

        Köszönöm válaszodat.Már küldtem el önéletrajzot úgy, hogy a végére írtam az anyaságit.Nem meghirdetett állásra jelentkeztem.Azt a választ kaptam, hogy amint személyemre szabott állásajánlatuk lesz értesítenek.
        Ezt pozitív válaszként értékelhetem?

        Üdv:
        Rozi

        • Kedves Rozi!

          Az inkább egy udvarias általános tájékoztató levél, amit az adatbázisukba történő regisztrálásnak lehet tekinteni. Azt javaslom, hogy nézd a cég álláshirdetéseit, s ha látsz olyat, amire alkalmasnak érzed magad a kiírás alapján, akkor jelentkezz be náluk, hogy korábban elküldted a CV-det, most láttad ezt és ezt a hirdetést, szeretnéd megpályázni, mit kell tenned?
          Sok sikert, ne add fel, sok pályázatot kell elküldeni, mire összejön egy jó állás…
          Üdv:

          Ági

  9. Szia Ági,

    Fenti kérdésem/kérésem tárgytalan, megtaláltam a hivatalos – munkáltatóm számára is megfelelő magyarázatot.
    Köszönöm korábbi segítségedet.
    Üdv:)
    Andi

    • Kedves Adni, örülök, hogy megtaláltad, de azt hiszem, felteszem most már az összes jogszabályt a hasznos linkek alá, hogy mindenki használhassa kedve szerint ezeket az infókat.

      Ági

  10. Kedves Ági!

    Idén májusban járt le a gyedem. Biztosan nem vesz vissza a munkáltatóm dolgozni.
    Az állásidőre járó bért milyen formában, hogyan lehet kérni a munkáltatótól? Elég levélben? Megvárjam a szabadságaim kifizetését vagy már most kérhetem?

    Nagyon köszönöm előre is!!! :-)
    Anikó

    • Kedves Anikó!

      A július elseje után jövő törvényváltozásokkal az általad felvetett kérdés kissé bonyolultabb lesz, mint ahogy a fenti cikkben olvashatod. Az új Mt.-ben ugyanis belekerült az, hogy a fizetés nélküli szabadságot igénybe nem vevő anyukát a gyermeke 3 éves kora előtt adott esetben elküldheti a munkáltató felmondással, tehát ha te jelzed a visszatérési szándékot, s a munkáltatód valóban nem tud foglalkoztatni a törvényben felsorolt okok miatt (erről többet itt olvashatsz), akkor nem állásidőt fog fizetni, hanem megszünteti a munkaviszonyodat. Emiatt azt javaslom, hogy jól gondold meg, visszatérsz-e, fennállnak-e a meghivatkozott cikkben álló feltételek? Azt nem írtad, hogy miért nem vesz vissza a munkáltatód (megszűnt esetleg a munkaköröd, a telephely, ahol dolgoztál, vagy csak esetleg mást vett fel, és őt “szeretné” megtartani), de mindenképpen jól körbe kéne járnod ezt a kérdést, mielőtt döntesz, s az állásidőre járó bérre számítva megszünteted a fizetés nélküli szabadságot.
      Üdv:

      Ági

  11. Kedves Ági!

    Én is GYED-ről térnék vissza a dolgozók világába, DE idő közben (3 év) megszűnt a pozícióm. Márciusban írásos formában jeleztem, hogy 2012. szeptemberétől jönnék vissza dolgozni, de nemrég adódott egy álláslehetőség a munkahelyemen, melynek kapcsán rám gondoltak… igen ám, csakhogy kiderült, hogy az új pozícióban (ami immár nem vezetői) 20%-kal (!!!) kevesebb bért szeretnének fizetni (arra hivatkozván, hogy ebben nincs tapasztalatom), sőt akár visszamehetnék 6 órában (nekik így lenne jobb, de egyénként nem zárkóznak el a 8 órástól sem), sőt autót se kapnék, mert közben megváltozott az ezzel kapcsolatos szabályzat is. A korábbi törvénykönyv kapcsán én is úgy tudtam, hogy állásidő illet meg stb, de a HR-es hölgy kerek perec azt mondta, hogy no-no, itt az új törvénykönyv, nem vagyok védve, szóval vagy ez, vagy megszűnik a jogviszonyom. Én megköszöntem a tájékoztatást és kértem pár nap haladékot, mielőtt bármit is mondanék és elkezdtem utánanézni a dolgoknak (így kerültem a Te honlapodra :-))) és sajnos elég zavaros számomra az ügy:
    – Mindenki az átmeneti rendelkezések elfogadására vár és addig nem mernek semmit sem mondani a jogászok… (pedig nekem 1-2 napon belül választ kell adnom és nem szeretném, ha rosszul járnék) ugyanakkor a törvény előkészítőjének (Dr. Berke Gyula) nyilatkozatában azt olvastam, hogy jognyilatkozatok esetén az lesz az átmeneti szabály, hogy a jognyilatkozat tétel dátuma a mérvadó és nem a jog gyakorlásának a dátuma… ebből kiindulva én azt gondolom, hogy az, hogy én írásba adtam, hogy vissza kívánok térni, jognyilatkozatnak minősül és így rám a régi Mt. vonatkozik. Szerinted így van ez?
    – Ha ez így van, akkor elvileg nem vagyok köteles elfogadni az alacsonyabb bérezést és más lehetőség híján, állásdíjat kell, hogy fizessenek nekem és a kisebbik gyermekem 3 éves koráig védve maradok?
    – Ha nincs igazam, akkor mi van, ha már július 1-je előtt visszamegyek dolgozni (nekik ui mielőbb kellenék)? Akkor meddig lennék védett?
    – A felgyűlt szabikat ki KELL venni vagy ki is lehet fizetni? Ezt ugye a régi bérem alapján kéne, hogy kifizessék?
    Én nagyon szeretnék dolgozni és nagyon boldog voltam, mikor megkerestek ezzel az új pozícióval, de eszembe nem jutott volna, hogy ilyennel is előállhatnak :-(
    Remélem még idejében tudsz valami okosat írni nekem, hogy mit tegyek!

    Köszönettel,

    Petra

    • Kedves Petra!

      Ne haragudj, de azt, amire a jogászok is várnak, s ami nélkül ők sem mernek nagyon semmi pontosat állítani, vagy kijelenteni, én sem tudom neked megerősíteni, vagy megcáfolni. Tekintettel arra, hogy amíg írásban ki nem jönnek az átmeneti rendelkezések, semmi sem biztos (pontosabban van, ami igen, de véglegesen csak akkor szabad erre alapozni, ha megszavazták, vagy a Közlönyben megjelent), azt javaslom, hogy ne lépj semmit. Amit írtál a Berke professzor úr által mondottakról, az általánosságban valóban így van (pl. a felmondások tekintetében, azaz a július 1 előtt közölt felmondásra még a régi, a július 1-gyel, vagy az után közölt felmondásra az új Mt. alkalmazandó), de hogy ez pont a gyermekes anyukákra hogyan fog vonatkozni, nem tudhatom sem én, sem a többiek (pontosabban van egy kis csapat, aki sejti, hogy mi lesz, de míg meg nem szavazzák, semmi sem 100%-ig biztos).
      Tény: a munkaköröd megszűnt, ezt te magad is írtad. Innentől kezdve vagy másikat fogadsz el, vagy – ha az új Mt. már rád is fog vonatkozni – elküldhet a munkáltatód. Ha az új Mt. nem vonatkozik még rád, akkor állásidőre járó bért kell, hogy kapj. A felgyülemlett szabikat a munkáltató ki kell, hogy adja, pénzben megváltani a mostani Mt. szerint is csak egy kisebb részét lehet (6 havit), de az új Mt.-ből ezt is kivették. Kifizetni csak akkor fogják, ha megszűnne a munkaviszonyod. Ha a szerződésedet addig nem módosítjátok, míg ki nem veszed, még a régi béreddel kell megkapnod ezeket, úgyhogy figyelj, hogy ha alá is írsz valamilyen szerződésmódosítást a közeljövőben, csak úgy, hogy a szabik kivétele után lépjen érvénybe.
      Ha mindenképpen tenni akarsz valamit, jelezd a cégnek, hogy nagyon örülsz, hogy visszahívtak, de szeretnél egy kicsit gondolkozni rajta (alacsonyabb bér, nincs autó, megérted, hogy ez van, csak nem erre számítottál, és most osztani, szorozni kell, meg kell beszélni odahaza, kicsi elhelyezésére is hivatkozhatsz…) s várd meg, míg megvan a kihirdetés. Tudtommal június 1-jén meglesz. Akkor meg elég gyorsan eldöntheted, hogy mit tegyél – bár azt mondják, rettenetesen hosszú anyag lesz a rendelkezés, de csak átrágják magukat rajta a szakemberek :-) és biztosan hamar olvasni majd róla. Én is igyekszem minél hamarabb beszámolni róla itt a blogon, mert sok mindenkit érint.
      Sajnálom, csak azt tudom mondani, hogy türelem!
      Üdv:

      Áfi

      • Agi!

        Koszonom a gyors reagalast! Termeszetesen varok es en is pont ezt mondtam a munkaltatomnak :) de azert erdekelne, hogy latsz-e raciot ebben a jognyilatkozatos dologban, marmint hogy velemenyed szerint ez a visszateres datumara vonatkozo “papir” minosulhet-e jognyilatkozatnak. Lehet hogy hamarosan cv-vel kapcsolatban kell majd kerdezzelek??? 😉

        Koszi!

        • Szia Petra!

          Nem tudhatom… Számomra amúgy az lenne az elfogadható átmenet, ahogy korábban is volt az efféle nagyobb változásoknál: aki meghozott egy döntést, egy adott jogszabályi környezet tudatában, arra még az vonatkozzon. Aki az új Mt. előtt ment vissza (vagy úgy, hogy nem tudhatta pontosan az átmeneti rendelkezések hiányában, hogy az új rá érvényes lesz-e, vagy nem), azt ne lehessen elküldeni, hiszen ő abban a tudatban ment vissza, hogy nem érheti el rendes felmondás, vagy a létszámleépítés szele. De – sajnos – nem a mi véleményünk számít… Csak azt tudom mondani, hogy olyan nagy a titkolózás az anyag körül, hogy várjuk meg, míg kijön. Akkor okoskodjunk ki, hogy mi is a legjobb innentől kezdve, hogyan is lépjenek tovább az anyukák. És persze ha önéletrajzzal kapcsolatban lenne kérdésed, keress akkor is nyugodtan!
          Üdv:

          Ági

  12. Kedves Ági!

    A segítségedet szeretném kérni.
    2009 februárja óta dolgozom a munkahelyemen-egy alapítványnál.Előtte hasonló munkakörben dolgoztam egy alapítvány által támogatott irodánál. Mikor az megszűnt pályázatot írtak ki rá, amit a mostani foglalkoztatóm nyert meg. Akkor feltételként azt szabták ki, hogy egy munkavállalót tovább kell foglalkoztatniuk.
    2010. áprilisában megszületett kislányom, aki most töltötte be 2. életévét.Én már korábban jeleztem a főnökömnek(szóban), hogy szeretnék visszamenni dolgozni. Írtunk munkaszerződés változtatást, arról, hogy április 7.-étől megkezdem szabadságom letöltését,a fizetésem emelkedéséről, valamint arról, hogy 2012. június 18.-ától (hétfőtől) újra munkába állok. Abban egyeztünk meg, hogy június elején találkozunk és megbeszéljük a részleteket. Közben ő úgy döntött, mégsem venne vissza, mert rosszul állnak anyagilag, valamint arra hivatkozik, hogy időközben megszűnt az alapítvány, aki kitűzte kötelező feltételként a foglalkoztatásomat.Hozzátenném: ez a munkaszerződésemben nem jelenik meg és határozatlan idejű szerződésem van!(Jelenleg több, mint 3 alkalmazottja van az alapítványnak, egy közülük akkor lett felvéve főállásba, amikor én elmentem TGYÁSRA kislányommal). Felajánlotta számomra főnököm, hogy írjak alá közös megegyezést(Felmondási idő alatt nem kéne bemennem dolgozni és kapnék plusz egy havi munkabért végkielégítésként). Gondolkodási időt kértem,végül nem mentem bele. Közben kiderült, hogy újra terhes vagyok, amiről tegnap vittem neki hivatalos kórházi papírt is, valamint e-mailben is elküldtem neki.Ennek ellenére ő hétfőtől el akar küldeni rendes felmondással. Megteheti? Úgy tudom jogtalanul is felmondhat, ha akar. Ez tényleg így van?? Mit tudnál tanácsolni ilyen helyzetben?

    Előre is köszönöm válaszod: Adri

    • Kedves Adri!

      Ha a munkaszerződésed határozatlan időre szól, akkor a jelenlegi szabályozás szerint nem mondhat fel neked a munkáltatód a gyermeked 3 éves koráig. Ha várandós vagy, akkor meg pláne nem. A törvény július elsejétől változni fog, lesznek esetek, amikor felmondhatnak neked, ha nem vagy otthon GYED-en, GYES-en a babával, hanem megszakítod a fizetés nélküli szabit, s visszatérsz dolgozni, de nem minden esetben! AZONBAN a várandósság miatti védelem továbbra is él a törvényváltozás után is, bár csak akkor, ha a munkáltatódat előre tájékoztattad az állapotodról, a felmondás közlése előtt.
      Ha tehát te tájékoztattad az állapotodról, s ezt bizonyítani is tudod, akkor semmi gond, nem mondhat fel neked. Ha mégis megtenné, akkor sürgősen keress egy ügyvédet, s a felmondás kézhezvétele utáni 30 napon belül be kell adnotok a keresetet az illetékes munkaügyi bírósághoz.
      Remélem, hogy van esze, és nem mond fel neked, mert azok alapján, amit írtál, ezt megnyered. Valószínűleg ezért is ajánlotta a közöst… számomra érthetetlen, hogy miért próbálkoznak be, de megteszik. Szóval, ha tényleg felmondott, az összes dokumentumoddal – munkaszerződés, annak módosításai, felmondás, várandósság tényének jelzése – irány egy ügyvédhez!
      Írj majd, hogy mi lett a vége! Üdv:

      Ági

  13. Kedves Ági!

    Kislányom 08.08–án lesz két éves, lassan vissza kell mennem dolgozni. A szabadságom kiszámításában kérném a segítséged. A főnököm azt mondja, hogy kb két hónapom van, de még a munkaügyesek (kb két hónapja) nem tudták kiszámolni pontosan. SZámításom szerint jóval több napom van, ezért szeretném, ha más is utánaszámolna.
    1973-ban születtem, a fiam 2008.09.01-én született, a lányom 2010.08.08-án. Emlékeim szerint 2008-ból maradt még 5 nap szabim. Papíron 09.01-el kezdeném a munkát.
    Örülök, hogy Rád találtam, most igyekszem visszaolvasni, de lehet, hogy lesz még kérdésem.

    Előre is nagyon köszönöm a válaszod!

    üdv:Mariann

  14. Kedves Ági!

    Sok bejegyzést, törvényt stb olvastam el, de a nyáron történt változások miatt egy kicsit tanácstalan vagyok. Megpróbálom leírni röviden a történetem. Jelenleg Gyed-en vagyok itthon a 21 hónapos kislányommal. December 23-án tölti be a 2 évet és szeretnék illetve muszáj visszamennem dolgozni, mert 5-en vagyunk (férjem előző házasságából is velünk élnek a 18-20 éves lányai) és egy fizetés + Gyes-ből lehetetlen lenne megélni. A kislányom műtét után, 3-ik lombik kísérletre fogant meg. Mivel a 2-ik lombiknál megtapadt, de elhalt a terhességem, így ennél veszélyeztetett terhesként az első naptól fogva táppénzen voltam. Az első pillanattól fogva mindenről, néha többröl is mint kellett volna, tájékoztattam a főnőkeim. Csak a legminimálisabbat hiányoztam és folyamatosan pótoltam mindent. Egy osztrák-magyar fuvarozó cégnél dolgozom, ahol középvezetői pozicíót töltöttem be. Úgy váltunk el, hogy visszavárnak. Viszont, amikor megigényeltem a Gyed-et, nem akarták kitölteni a papírt azzal az indokkal, hogy ők nem tudják most garantálni, hogy engem másfél év múlva vissza tudnak venni. Sokkolt a hír! Ezután a TB-t által lettek felszólítva, hogy tegyenek eleget a törvényi kötelességüknek. Ezután kiderült, hogy az osztrák főnőköm már az első lombik hírére ki akart rúgni. A magyar kitartott végig mellettem, de azóta már ő is megváltozott. A könyvelővel sikerült felvennem a kapcsolatot, aki közölte, hogy az utódom tavasszal kirúgták és a munkaköröm megszűnt ill. kihelyezték az osztrák központba, de ahova egy sofőrt emeltek ki. Ezek után teljesen nyílvánvaló, hogy nem várnak vissza….
    A kérdéseim a következők:
    Mi a teendőm ebben a helyzetben? Mindenképpen jelezzem a munkábaállási szándékom és majd ők jelentkeznek?
    Mire vagyok jogosult, mit vagyok köteles elfogadni?
    A végzettségem felsőfokú és szakirányú. A sofőré, hát mondjuk úgy talán érettségi, tehát már nem követelmény a “munkakörömhöz”, bár azt hiszem nem is volt az.
    Mikortól mondhat fel? Ha jól olvastam, akkor talán azzal járnék a legjobban, mert 2007.10.25-től állok munkaviszonnyban, így elvileg 2 havi végkielégítés járna. Miből számolják a végkielégítést? Munkabéremelés az első évben volt, aztán semmi, az utódom pedig jóval kevesebb bérért vették már fel.
    A táppénz idejére is jár szabdság?
    A Gyed-es papírom ki nem töltése kapcsán szóba került, hogy milyen sokba kerültem már így is a cégnek a táppénz miatt és hogy majd utána is (akkor még nem volt törvénymódosítás). A cég nagyon pici, semmilyen más munkakör nem létezik, ahova vissza tudna venni. Van ahhoz joga, hogy mondjuk kitalál egy munkakört és teszem fel minimálbért ajánl fel, csak azért hogy ne kelljen neki felmondania és kifizetni a végkielégítést stb..és ezzel rákényszerítsen egy közös megállapodásra? Ha keresek új állást, akkor ki kapja meg az adókedvezményt a kismama után? Vagy ez a törvény még nincs elfogadva?
    Elnézést, hogy így össze-vissza teszem fel a kérdéseket, de eddig munkaüggyel nem nagyon kellett foglalkoznom.
    Úgy tudom,ha elküldöm tértivevényes levélben a munkábaállási szándékom, akkor max 60 napon belül alkalmaznia kell vagy legalább is valamilyen alternatívát kell írnia. Az új törvény szerint Ki lehet akár Gyed alatt is rúgni vagy csak Gyes alatt?
    Hogyan járok jobban? Ha elkezdek munkát keresni és ha lesz valami fix, akkor jelentkezem a jelenlegi cégemnél, de akkor esetleg elesek a végkielégítéstől vagy adjam be a Gyes kérelmem és várjam meg míg ők jelentkeznek? Nem szeretnék számítónak tűnni, de azt hiszem én nagyon korrekt módon jártam el anno és nem ezt az ígértet kaptam. Mindenképpen szeretnék dolgozni, csak úgy gondolom, hogy ami törvényesen megjár, azt szeretném is megkapni, lenne helye a pénznek…

    Válaszát előre is köszönöm!

    • Kedves Aggódó Anyuka!

      Húha, ez ám a sok kérdés :-) nézzük egyenként, sorban!

      Annak alapján, amit a munkáltatónál kialakult helyzetről írsz, valóban úgy néz ki, hogy a munkakör megszűnése miatt jogszerűen fel fog tudni mondani a munkáltató. Van két cikk itt a blogon, amit ajánlok a figyelmedbe, ezeket kérlek, olvasd el, hogy pontosan tájékozódhass az idei törvényi változások után a felmondás feltételeiről:
      http://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/mi-var-az-anyukakra-julius-1-je-utan-1-resz
      http://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/mi-var-az-anyukakra-julius-1-je-utan-2-resz
      Röviden tehát, ha nincs üres munkakör, vagy ajánl egy másikat, ami a végzettségednek, tapasztalatodnak megfelel, de te azt nem fogadod el, munkáltatói felmondással kell, hogy megszüntesse a jogviszonyt, s ekkor jár a bent ragadt szabi, a felmondási időre járó bér, és a végkielégítés. Olyan nincs, hogy középvezető voltál, ajánl egy asszisztensi állást, s mert te ezt nem fogadod el, nem kell végkielégítést fizetnie!!!! A felmondási időt és a végkielégítést távolléti díjként számolják ki az új szabályok szerint, ez minimum az érvényes szerződésed szerinti bér. Azaz, ami legutóbb volt, mielőtt szülni mentél. Táppénz idejére is jár szabadság.
      A visszatérésed: jelezd írásban, tértivevényes levélben, ennek kézbesítése után legkésőbb 60 nappal foglalkoztatnia kell, azaz vagy elkezdi kiadni a szabikat, vagy munkát ad, vagy felmond neked megfelelő indokkal, írásban. Az új szabályozás szerint – ha már nem vagy fizetés nélküli szabin – nem vagy korlátlanul védett sem, tehát ha nem fog tudni foglalkoztatni, valószínűleg felmond neked. Meglehet, hogy megpróbálnak a közös megegyezésre rávenni (annak alapján, amit a korábbi hozzáállásukról írtál :-(), nagyon figyelj, hogy semmit ne írj alá, amíg nem vagy biztos, hogy jól döntesz!!! Ha 60 nap múlva sem történik semmi, sőt, már előtte látod, hogy nem akarnak veled foglalkozni, azonnal keress egy ügyvédet, vagy menj el a Jogpont Plusz hálózat helyi irodájába (elérhetőségeket megtalálod itt a honlapon a hasznos linkek között), és kérj jogi segítséget a továbbiakhoz. Ha harc lesz, ne egyedül menj bele…
      Ha felmondanak neked, akkor a munkaviszonyod megszűnése után kérheted a GYES-t a gyermek 3 éves koráig, emellett kereshetsz állást, vagy mehetsz álláskeresési járadékot igényelni, ez is 3 hónapnyi “jövedelem”, több, mint a semmi, és több, mint a GYES (a kettő együtt nem megy!). Ha időközben állást találsz, akkor ha az max 6 órás lesz, akkor a GYES-t is folyósíthatják neked :-) a kettő megy együtt.
      A jövőbeli munkáltatóknál talán hasznos lesz, ha van Start Bónusz kártyád, ezt azonban csak akkor váltsd ki, ha már van állásajánlatod, erről többet itt olvashatsz: http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=ma_tamogatas&switch-content=ma_tamogatas_start_kartya_taj&switch-zone=Zone1&switch-render-mode=full
      Az egyéb kedvezményekről tudtommal még most folyik az egyeztetés, és jövőre várhatóak. De a Start Bónuszt addig is tudod használni, ha hamar találnál állást!
      Nos, remélem mindenre válaszoltam, ha még kérdésed lenne, írj nyugodtan!
      Üdv:

      Ági

      • Kedves Ági!

        Köszönöm a részletes, kielégítő választ. Amióta írtam, kicsit felgyorsultak az események. Pár héttel ezelőtt voltam egy állásbörzén, csak hogy tájékozódjak. Ott kaptam egy ígéretet, hogy lehet, hogy lesz a közeljövőben egy állás, amire alkalmas lehetek. Ez a cég tegnap felhívott, hogy érdekel-e egy állás és hogy be tudom-e előbb vinni bölcsibe a lányom. Kezdeni pár héten belül kellene…, mert aki helyére keresnek embert december fog szülni. Ha ez összejönne, akkor ez még a Gyed lejárta előtt történne meg. Ebben az esetben nekem kell felmondanom ugye? Mi jár ebben az esetben? Milyen hamar lehet “kilépni” az új törvények alapján. Sokkal rosszabbul járok, mintha megvárnám, míg ők rúgnak ki? Nem tudom mit tegyek. Egy vidéki városban lakom, ahol nem nagy a munkalehetőség jelenleg….Az óra pedig ketyeg, mert ha 60 nappal előbb be kell jelentenem, akkor az én esetemben ez okt. 24-ét jelent. Elküldjem a nyilatkozatot mindenképp vagy várjam meg, amíg kiderül, hogy mi lesz ebből az álláslehetőségből? Tudom, hogy nagyon sok kérdés érkezik, de ez most nagyon sűrgős lenne. Válaszát előre is köszönöm!

        • Kedves Aggódó Anyuka!

          Annyit tudok tenni, hogy leírom, mik a lehetőségeid, de ne haragudj, nem tudom megmondani, hogy mit tegyél… mindannyian mások vagyunk, más preferenciákkal, más célokkal, hozzáállással…
          Ha te jelented be a felmondásodat a cégnél, akkor neked 30 napos felmondási időd van, az Mt. szerint ennek ledolgozására kötelezhet a munkáltatód, de nem hiszem hogy fog, ha munkát sem tudna adni neked. Ha felmondasz, jár még a bent ragadt szabadság neked, és más nem. Ha ők mondanak fel, akkor ezen felül még végkielégítés. Persze ha szeretnél minél hamarabb kilépni, akkor kérheted a közös megegyezéssel való elválást, s ha ők ebbe beleegyeznek (miért is ne tennék, hiszen így járnak anyagilag a legjobban), akkor csak a szabikat kell, hogy kifizessék neked. Láthatod tehát, minél gyorsabban szeretnél eljönni, annál kevesebbet kapsz. Ha te akarsz felmondani, vagy közös megegyezéssel megszüntetni a munkaviszonyt, nincs 60 napos határidő, megírod a felmondást, benyújtod, és kész, vagy bemész, és megbeszéled a közös velük, megírjátok, és szabad vagy onnantól, hogy nem kell dolgoznod (ha minden jól megy, akár más másnaptól). Így tehát viszonylag hamar tudsz kezdeni az új helyen. Ha az ő felmondásukra vársz, akkor a visszatérés bejelentése után jön először 60 nap, majd utána az első napon, amikor nem vagy fizetés nélkülin, már felmondhatnak neked (kérdés, megteszik-e, vagy kivárják a szabik leteltét, és utána mondanak fel). Ha felmondtak, és mentesítenek a munkavégzés alól, már kezdhetsz a másik munkahelyen.
          Én azért úgy, hogy a másik álláslehetőség nem biztos, semmiképpen sem mondanék fel, ki tudja, nehogy a két szék között a földre ess. Ha elég komoly ez az új cég, nem nagy kérés, hogy ha valóban téged szeretnének felvenni, adjanak egy írásos ajánlatot, amiben röviden benne van, hogy milyen munkakör, milyen bérezés, mikori belépéssel. Ez már elég biztosíték lehet neked.
          Remélem, jól fogsz dönteni!
          Üdv:

          Ági

          • Kedves Ági!

            Elnézést, ha rosszul fogalmaztam. Természetesen nem várom el senkitől, hogy helyettem döntsön, csak minden lehetőséget szeretnék megismerni. Viszont most egy nagyon fura dolog történt. Egy álláskereső portálon megtaláltam a jelenlegi cégem álláshirdetését arra amunkakörre, amiben dolgoztam. A feladása okt. 16., tehát kb pár nappal később, mint ahogy én beszéltem a könyvelővel. Ezt egyáltalán nem értem. Van valami jogi oka, hogy meghirdetik az állást, mert tudmásom szerint megvan rá az ember, aki már végzi…
            Arra a kérdésemre nem válaszolt, hogy elküldjem-e a munkábaállási nyilatkozatom vagy várjak, amig biztos nem lesz-e az álláslehetőség amiről írtam? Közben már egy másik helyre is beadtam pályázatot, de annak az elbírálása csak november elején várható. Köszönettel

            • Kedves Aggódó Anyuka!

              Nem véletlenül nem írtam egyértelmű, igen-nem választ arra a kérdésedre, hogy beadd-e a nyilatkozatot, vagy várj: pont ennek a hátterét írtam le neked a korábbi válaszban, azaz több választásod van, s én nem tudok választani helyetted! Ha a másik állás nem biztos, azaz nincs írásos állásajánlat, de te mégis beadod a fizetés nélküli szabi megszüntetéséről a nyilatkozatot, akkor utána – indokolt esetben – felmondhatnak neked, vagy ha te mondasz fel, két szék között a földre kerülhetsz. Tehát ne haragudj, de erre nem tudok válaszolni, ezt neked kell eldönteni.
              A hirdetés: nos, nem igazán értem én sem… de szerintem ne gondoljunk túl sokat a dolog mögé, az sosem jó senkinek (felesleges izgulás, kombinálás…). Ha ez az állás jelenleg üres, akkor a te jelzésed elég ahhoz, hogy tudják, vissza kell venni téged. Ha nincs üres állás, ahogy korábban állították, akkor jogszerűen felmondhatnak neked. Szerintem várd ki, hogy lesz-e másik konkrét állásajánlatod, és utána dönts arról, hogy mit teszel, a korábbi válaszomban írt lehetőségek közül választva (közös, munkavállalói felmondás, vagy megvárni, hogy ők mondjanak fel, de akkor nem tudsz a másik helyen gyorsan kezdeni).
              Üdv:

              Ági

  15. Azt elfelejtettem megírni, hogy úgy van meghirdetve az állás, hogy elsősorban külföldi munkavégzés és részben itthon. Ezzel akarnak esetleg valahogyan olyan helyzetbe hozni, hogy megvan az állásom, de ki kellene mennem külföldre, ami egy 2 éves gyerek mellett ugye lehetetlen…..

  16. Kedves Ági!

    Elnézést, hogy megint zavarom, de nagyon fel vagyok zaklatva. Nagyon sok múlik azon, hogy hogyan tudok elvállni a cégemtől. Megnéztem, hogy mit tartalmaz a munkaszerződésem. Abban az van, hogy a munkavégzés helye a vidéki város (ahol ténylegesen dolgoztam), változó munkahely. A felvételemet követően 2 hónapot a külföldi központban voltam betanuláson és azután itthon. A mostani állás úgy van meghirdetve, hogy a munkavégzés helye főként kint a külföldi központban és néha a vidéki városban van. Ön azt írta a blogon, hogy ugyanazt a munkakört és helyet, bért kell újra felajánlaniuk, mint amit előtte végeztem. Nem tudom miért hirdették meg pont most az állást, ha elvileg a sofőr ellátja már azt. Lehetséges, hogy az ügyvédjük tanácsára tették ezt, hogy felajánlják újra a munkám, csak fordított munkavégzéssel? Ezt ugye ellátni nem tudom egy 2 éves gyermek mellett, így kénytelen leszek én felmondani vagy közös megegyezéssel lelépni?! Válaszát előre is köszönöm.

    • Kedves Aggódó Anyuka!

      Nem pontosan arról van szó, hogy fel kell ajánlania a munkáltatónak, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy elsősorban úgy kell foglalkoztatnia a munkáltatónak fizetés nélküli szabiról visszatérő munkavállalót, ahogy az az érvényes munkaszerződésben van. Ha tehát volt korábban egy munkakör, és az most üres, akkor ide kell visszavenni az anyukát a korábbi feltételekkel, s a munkaszerződés változtatása – munkavégzés helye, munkaidő – közös megegyezéssel lehetséges csak. Ha nem üres a munkakör, akkor a munkáltatónak fel kell ajánlania azon üres állásokat, amelyek az anyuka végzettségével, tapasztalatával betölthetőek, s ha nincs ilyen, csak akkor lehet jogszerűen felmondania a munkavállalónak.
      Hogy miért jelentették meg, nem tudom, de nem hiszem, hogy ügyvédi tanácsra. Hiszen ha a korábbi állás üres, akkor oda vissza kéne venniük, ha pedig nincs üres állás, akkor felmondhatnak (nem kell hirdetéssel trükközni…). Akkor meg minek meghirdetni egy üres állást? Külföldre amúgy sem küldhetnek téged, mert a gyermeked 3 éves koráig tilos más helységben történő munkavégzésre kötelezniük. Szóval én ezen egyenlőre nem izgulnék :-)
      Még egyszer: szerintem első lépés, hogy van-e másik állás, amit biztosan felajánlanak neked egy másik cégnél. Ha igen, és írásos – azaz biztos – az állásajánlat, s nem kell túl hamar kezdened, akkor mondj fel te, és így jár neked a felmondási időre járó bér, + a szabadságok. Ha sürgősen kell kezdeni, akkor marad a közös. Ha máshová hívnak dolgozni, én a munkáltatói felmondást nem próbálnám meg “elérni”, lásd korábbi válaszomban annak időigényes voltát.
      Ha nem lesz másik cégnél állás ajánlatod, akkor vagy visszatérsz a fizetés nélküliről, s akkor kockáztatod a munkáltatói felmondást (de ekkor jár neked a végkielégítés is), vagy a korábbi, szülés előtti feltételekkel foglalkoztatnak. Ha másik állást ajánlanak, nem vagy köteles elfogadni, s ekkor is jár a végkielégítés (ahogy ezt korábban is megírtam már).
      Remélem, hogy meg tudtalak nyugtatni egy kicsikét! Tudom, hogy nagyon rossz otthon ülni, várni a választ a régi munkáltatótól, keresni az új helyet, de kérlek, ne idegeskedj feleslegesen. Ha ki akarnak tolni veled, akkor kérj jogi segítséget, de előre ne idegeskedj a dolgokon!
      Üdv:

      Ági

  17. Kedves Dolgozó Mami!

    A cég, ahonnan eljöttem szülni üzemeltetéssel foglalkozik.
    2013 január 1-től megszűnik az üzemeltetési szerződése, és a cég is, új pozíciót nem tudnak nekem felajánlani, és megkértek, keressek új munkát.
    A szabadságon, a felmondási időre járó béren, és az 1 hónap végkielégítésen kívül mekkora összeget kérhetek?Kisfiam most 1, 5 éves.Ha az állásidőt jól értelmezem még 1,5 évre járó bért?Nagyon várom válaszod!Zita

    • Kedves Zita!

      Fontos lenne tudni, hogy pontosan mi fog történni a céggel, aki eddig foglalkoztatott. Ha valóban megszűnik a cég, a munkáltatód, ahol eddig dolgoztál, mégpedig úgy, hogy nincs jogutód munkáltató, a te munkaviszonyod is automatikusan szűnik meg, így nincs semmilyen jogalap az állásidőre járó bér igénylésére. Ha a munkáltató megszűnik, a munkajogviszonyok is, így csak az jár, ami a törvényben rögzítve van ilyen esetekre (bent ragadt szabadság, végkielégítés).
      Kérlek, járj utána pontosan, hogy mi is fog történni, nem lehet, hogy csak az üzemeltetési szerződést mondja fel az ügyfél, de a cég megmarad?
      Üdv:

      Ági

  18. Kedves Dolgozó Mami! Segítségre lenne szükségem, tegnap szóltam a főnöknek,hogy szeretnék vissza menni dolgozni,de Ő azt mondta,hogy sajnos utól érte a válság és nem tud vissza venni vagy,ha vissza vesz 2hónap múlva el kell küldjön mert nem férek bele a keretbe. 1999-ben kezdtem nála dolgozni 20002-ben született a kislányom 1év múlva vissza mentem,mert kellettem 2005-ben eljöttem 2007-ben vissza hívott azóta is nála vagyok.Ez egy kis kocsma 1személyes 8-20ig van nyitva 1kolléga 2nap munka 2nap szabad 4órára heti 20órára vagyok bejelentve 39.840.- 2011.11.27.-én még dolgoztam 2011.11.30.-án megszületett a kisfiam tgyásra majd gyedre mentem így kapok napi 997.50.-egy napra.A főnököm állt be a pultba helyettem és azóta is Ő dolgozik az Én műszakomban,kértem,hogy vegyen vissza 1-2hónapon belűl anyagi okokból,lemondanék a gyedről és igényelném a gyest,gyes mellett 30órára is bejelenthet.Nem tudja megoldani keressek más munkát amíg tud segíteni addig 2hetente ad 5.000.- most mit csináljak dolgoznom kellene,de ha Ő nem vesz vissza akkor,hogy keressek munkát előbb le kell mondanom a gyedet és igényelnem a gyest milyen dátummal ki melyik munkáltató vár két hónapot az ügyintézése kb ennyi és ha nem találok munkát akkor bukom a főnök 10.000.-ét még 5.000.-et mert a gyes csak 25.000.- Esetleg járna Nekem is az állásidő? Válaszodat előre is köszönöm.

    • Kedves Lawina!

      Annak alapján, amit írtál, úgy látom, hogy a munkáltatód – ha valóban nem vett fel másik alkalmazottat, hanem magam látja el a munkakörödet – indokoltan mondhat fel neked arra hivatkozva, hogy nincs üres állás. Amiatt, hogy csak 4 órában voltál bejelentve, sajnos a GYED-ed is kevés, hiszen gondolom a többi fizetést zsebbe kaptad, és mivel az nem volt hivatalos, most az államtól is kevesebbet kapsz. Ezzel sajnos utólag nem tudsz mit kezdeni. Ha felmond neked, ki kell fizetnie a végkielégítést és a felmondási időre járó bért, hogy ez a te eseteben mennyi, annak ide kattintva tudsz utánaszámolni. Javaslom, hogy ne hagyd magad zsebbe fizetett pénzzel elintézni, számold ki, hogy mennyi járna neked munkáltatói felmondás esetén, ezt mindenképpen ki kell fizetnie neked!
      A leveled második részét nem értem teljesen, miért kéne 2 hónapot várnia az új munkáltatódnak? Ha megvan az új állásod, lemondod az addig folyósított GYED-et, ha esetleg nem tudod ezt időben megtenni, majd visszautalod a különbözetet, és a munkába állás napjától pedig igényled a GYES-t. Sehol sem kell 2 hónapig várni, a munkakereséshez nem kell semmilyen folyósítást lemondanod!
      Állásidőre nem vagy jogosult, sajnos.
      Üdv:

      Ági

      • Kedves Ági köszönöm a válaszodat! Nem egyszerű ezt tudomásul venni.Sajnos nem tudom,hogy most mit tegyek,mert meg sem említette a felmondást a “főnök” mikor közölte velem,hogy nincs helyem,mert Ő tölti be az Én posztomat arra kért,hogy ha találok állást akkor,majd mennyek be a papírjaimért. Soha nem fizetett szabadságot csak papiron elszámolta a könyvelő,2007óta amig dolgoztam 14vagy15 napot 1hónapban 7.000.- fizetett 12órára,de sokan vannak így,ha így nem jó akkor még ez sincs.Nincs kilátásba új munka lehetőség szinte 13éve megse fordult a gondolatomba sem most meg nem tudom,hogy mi legyen.Ha Ő nem mond fel és Én találok állást akkor Ő jobban jár gondolom,ha már meg sem említi ezt a lehetőséget,de ha nem találok akkor meddig maradhat így a “főnököm” a gyermekem 3éves koráig?Az volt a tervem,hogy a mama vigyáz a picire Én meg dolgozom,mert májusban még megkérdezte,hogy mikor akarsz visszajönni,de mondtam,hogy még túl pici a baba majd,ha 1éves lesz………..Szerinted mitévő legyek mi lenne a legjobb megoldás persze úgy,hogy nincs új munka lehetőségem? Válaszod előre is köszönöm. Lívia

        • Kedves Lívia!

          Csak azt tudom mondani, amit előbb is írtam. Ha úgy látod, hogy ide nem tudsz semmiképpen visszamenni, akkor vagy elfogadod, amit ajánl, és megszüntetitek valamilyen zavaros módon a munkaviszonyodat, vagy harcolsz, és megkapod, ami jár. Ha meg akarod szüntetni a fizetés nélküli szabit, és visszamennél dolgozni, akkor megteheted, hogy ezt bejelented neki, és utána ha nem reagál, vagy kikényszeríted, hogy visszavegyen, vagy felmondjon neked (ez utóbbi valószínűbb), és kifizesse, ami jár. Mehetsz a munkaügyi felügyelőségre is, és tehetsz panaszt, akkor azt kivizsgálják, kap egy ellenőrzést a munkáltatód, és utána kötelezik a törvénytelenség megszüntetésére. Sajnos vagy belenyugszol, vagy harcolsz, más megoldás nincs. Olyan megoldást nem tudok, hogy ne kelljen küzdened a jogaidért, mert alapvetően jogszerűtlenül jár el a munkáltatód, ez ellen pedig fel kell lépni, vagy “benyeled a békát”…
          Ha most mégsem mész vissza dolgozni, lehet, hogy 1 év múlva vissza tud venni, de az is lehet, hogy ugyanitt fogtok tartani akkor is… Legkésőbb a pici 3 éves korában lépnie kell, mert akkor lejár a fizetés nélküli szabid és el kell küldenie.
          Próbálj meg vele újra egyeztetni, hogy ha nem tud visszavenni, ok, megérted, de vagy mondjon fel rendesen és fizessen ki, vagy sajnos a saját anyagi érdekeidet védendő ügyvédhez, vagy hatósághoz fordulsz!
          Sok sikert:

          Ági

  19. Kedves Dolgozó Mami!

    2009-óta dolgozok 1cégnél 2010-ben megszületett a fiam.Én eddig 3műszakba dolgoztam azt mondtàk visszamehetek 2műszakba,lejàrt a gyedem utàna kivetették velem az ezévi összes szabimat,most hogy dolgoznék azt mondjàk nem tudnak 2műszakot biztosítani,pedig szerintem megoldható lenne menjek el gyesre amíg a gyerek betölti a 3évet.Az engem érintő jogi törvényekre volnék kivàncsi.A személyügyes arra hivatkozik,hogy ugyanazt a munkakörülményt kell biztosítaniuk,de mivel én 2 műszakot vàllalok nem pedig 3-at ezért nem vonatkozik ràjuk.Ha ebben ez esetben elmegyek tàppénzre akàr terhesség vagy màs okból kifolyólag emiatt elküldhetnek.Vàrom vàlaszàt. Köszönettel:Szabóné

    • Kedves Kriszta!

      A munkáltató jogosult egyoldalúan meghatározni a munkaidő-beosztást, azaz alapszabályként ha korábban is 3 műszakban dolgoztál, akkor a visszatérésed után is így kell dolgoznod a szerződésed szerint. Azonban a 113. § azt is kimondja, hogy a gyermeked 3 éves koráig számodra éjszakai munka nem rendelhető el, így erre kéne hivatkoznod, s kérd így a 2 műszakos beosztást… A visszatérésed előtt írásban kaptad az ígéretet, hogy kétműszakos beosztásban dolgozhatsz? Ha igen, akkor ezt is tedd a kérelmed mellé!
      Ha táppénzen vagy, de nem várandósság miatt (amit előre közöltél a munkáltatóval) felmondhatnak neked megfelelő indoklással. Várandósság esetén nem mondhatnak fel, ha a felmondás előtt közölted velük.
      Üdv:

      Ági

  20. Kedves Ági!
    2. gyermekemmel vagyok itthon, idén augusztusban kellene újra munkába állnom (a 2 kicsi miatt már majdnem 6 éve nem dolgozom). Idő közben külföldre költöztünk, így nem is tudnék újra munkába állni, de idő közben a cég teljesen átalakult, a régi helyemhez közel hasonlót sem tudnának felajánlani. Főnököm próbálkozott a közös megegyezéssel történő felmondással, amibe én egyelőre nem mentem bele – bár nem tudom, hogy mi mást tehetnék. Hogyan tudom ebből a helyzetből a legtöbbet kihozni? Az első szülésem előtt majdnem 10 évig dolgoztam ugyanazon a helyen, és valahogy elvesztegetve érezném az éveket egy közös felmondással.
    Mit tehetek? Várom a válaszát!

    • Kedves Haboskakaó!

      A munkáltató a te esetedben akkor mondhat fel, s akkor kötelezett a végkielégítés és a felmondási időre járó bér kifizetésére (a szabadságok mellett), ha nem tudja a munkavállalót foglalkoztatni, s a munkavállalónak vagy lejárt a fizetés nélküli szabadsága, vagy megszakította azt, jelezve, hogy vissza akar térni dolgozni. Ha tehát te nem akarsz, és nem is tudsz visszatérni dolgozni, valóban nem köteles neked jelenleg semmit fizetni a szabadságokon kívül. Ha te szeretnél visszamenni dolgozni, és ő nem tud foglalkoztatni, akkor megérteném a jogosultságot a fent említett összegekre, mert ezek ugye azt szolgálják, hogy annak a munkavállalónak, aki továbbra is a munkáltatónál akart dolgozni, de a munkáltató döntése alapján nem tehette ezt meg, járjon némi anyagi kompenzáció az átmeneti időszakra, az álláskeresés idejére. De erről itt nincs szó, te külföldre költöztél, így a munkaviszony nem a munkáltató döntése alapján szűnne meg, hanem azért, mert te sem tudod ellátni az alapvető kötelezettségedet, a munkavégzést. Így úgy vélem, jelen helyzetben érthető a munkáltatód válasza, s ebben semmi jogszerűtlen nincs. A munkajogviszonyban nem csak jogai, de kötelezettségei is vannak mind két félnek, nem csak neki, de neked is.
      Más lenne a helyzet, ha jeleznéd a visszatérési szándékodat, s ő, ha nem tudnak foglalkoztatni üres állás hiányában, kénytelen lenne felmondani neked. Ehhez azonban itthon kéne lenned, és ténylegesen megjelenni az első munkavégzési napon, s akár munkát is végezni, ha tud adni munkát neked a felmondás helyett. Láthatod, ez kockázatos játék…
      Szerintem próbáljatok meg megállapodni szépen, hiszen ha eljön a 3. szülinap, te továbbra sem fogsz tudni munkába állni, azaz legkésőbb akkor vagy fel kell mondanod – de ekkor ő a felmondási idő felében munkavégzésre kötelezhet – vagy közössel kell elválnotok.
      Üdv:

      Ági

  21. Tiszteletem!

    Én egy GYES-en lévő apuka vagyok, aki azzal a problémával fordulok feléd, hogy a lányom 7. hó 13. án lesz 3 éves, de én most jeleztem a mai napon az igazgatónak, hogy szeretnék visszamenni dolgozni 6 vagy 8 órában, ezt már 2013.05.09. én tértivevényesen is jeleztem nekik, amire mind a mai napig nem kaptam választ, de ma megemlítettem, hogy ugyan már válaszoljanak. Tehát azt mondta, hogy idézem: “most nincs hely és a 172 emberből 172 és fél embert foglalkoztat”, amit nem tudom, hogy hogy csinál, de a lényege, hogy nem mehetek vissza dolgozni, valamint azt is mondta, hogy 7. hó 13. ig a lányom 3 éves koráig legyek itthon a gyermekemmel, és utána visszavesznek és a szabimat kiadják, és ha akkor a szabim letelte után sem lesz hely, akkor ők mondanak fel nekem.

    Ezt megtehetik?

    A lányom már javában bölcsibe jár és én már szeretnék dolgozni menni.

    Láttam, a blogodon, hogy ha jelzem, de nem vesznek vissza dolgozni, pedíg én szeretnék, akkor ha jól értelmeztem jár valamilyen állásidő kifizetés?

    Segítségedet, és a válaszodat elölre is nagyon szépen köszönöm.

    Üdvözlettel:

    Marton Balázs

    • Kedves Balázs!

      Amennyiben az a levél valóban bizonyíthatóan el lett küldve (a tértivevény erre utal) s érthetően, egyértelműen benne volt, hogy meg kívánod szüntetni a fizetés nélküli szabadságot, s visszatérni dolgozni, s vagy egy későbbi konkrét dátum, vagy az, hogy ezt a mai nappal bejelented, akkor a munkáltatódnak legkésőbb 30 nap múlva (vagy a későbbi dátummal) foglalkoztatási kötelezettsége van. Vagy ugye fel is mondhat ezen a napon, amikor lejár a 30 nap, ha valóban nem tud foglalkoztatni. Ha a 30 napon túl húzódik ez a dolog, az álláspontom szerint, mivel te jelezted a fizetés nélküli szabi megszüntetését, s ő foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tett eleget (állásidő) – elháríthatatlan külső okot kivéve (de gondolom ilyen nem volt cégnél – alapbér illet meg. Ezt azonban nem lesz olyan könnyű érvényesítened, annak alapján, amit válaszolt neked (mert ugye az, hogy maradj otthon, eleve jogellenes, ebből vélhető, hogy mást sem szeretne betartani, ami kötelező lenne rá nézve…)
      Javaslom, hogy ha belemész a harcba, keress egy ügyvédet, a hasznos linkek között találsz ingyenes jogsegélyt is, és vedd számításba, hogy ha fellépsz a jogaidért, valószínűleg itt már nem fogsz dolgozni többet. Nem ijesztgetni akarlak, csak a tapasztalatom mondatja ezt velem… :-(
      Írd majd meg, hogy mi lett a vége, érdekel nagyon, mert ezek az első viták, perek lesznek majd a törvénymódosítás óta!
      Üdv:

      Ági

      • Köszönöm válaszod, nem tudom érdemes-e belemenni, de megbeszélem feleségemmel és ha pereskedünk, akkor mindenféleképpen értesíteni foglak!!

        Köszönettel:

        Marton Balázs

        • Sok sikert!

          Ági

  22. Kedves Ági,

    Először is köszönöm szépen a sok segítséget amit a lapon közzétettél és megosztottad, mert én rengeteget tanultam belőle, miképpen kezeljük a munkába való visszatérést.

    Lenne még kérdésem, ami viszont nem merült fel még.

    Én a munkáltatómmal 2012 őszén ültem le először tárgyalni,hogy 2013 őszén szeretnék visszatérni.Akkor ők azt mondták túl korai még. Idén februárba szintén asztalhoz ültünk akkor azt mondták létszám stop van, nem tudnak visszavenni, azzal az indokkal, hogy a munkám megszűnt, mivel a cégen belül egy másik cégbe lett a tevékenység kiszervezve. A munkakör és akit a helyemre felvettek létezik ilyenkor mi a teendő.

    1. Megszüntetem a fizetés nélküli szabadságomat ezt bejelentem 30 nappal előtte.
    2. Vagy kiveszem a szabadságaimat vagy kérem a kifizetését.
    3. Ha jogosult a cég akkor kérhetem hogy 44 napra (ez munkanap vagy naptári nap?), más munkába helyezzenek át.
    4. Ha semmit nem tudnak számomra felajánlani akkor kérhetem az állásidőre járó összeget (ez 60 nap?)
    5. Felmondási időre járó összeget kérhetem ( ez 30 nap )
    6. Végkielégítés ( 3 év után – 1 hónap).

    Mi a teendő akkor ha a HR-es kollegina nincs a helyzet magaslatán és alapvető munkajogi dolgokban nem képes válaszokat adni számomra ( pl: hány nap szabadságom van).

    Ha munkaügyi bíróságra kerül a dolog a levelezőrendszerben elküldött levelek mennyire elfogadhatóak bizonyítéknak?

    Hátrány/előny ha jeleztem a munkáltatónak, hogy beiratkoztam másod diplomás képzésre – és emiatt nem kíván visszavenni a munkába.

    Segítséget nagyon köszönöm,

    Kellemes napot,

    Eprestiramisu

    • Kedves Eprestiramisu!

      Nem írtad, hogy mikor szültél, és hány éves a gyermeked, mert ettől függ, hogy mi a válaszom… Ha még nincs 3 éves, azaz megszakítod a fizetés nélküli szabadságot, és előbb térsz vissza dolgozni, akkor a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg a munkaviszonyod jogszerűen, ha a munkáltatódnál a munkaszerződésedben lévő munkavégzési helyen nincs az általad betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak
      megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy van, de az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot te elutasítod. Azaz ha megvan a régi munkaköröd, és dolgozik benne valaki, már az sem ment meg téged a felmondástól, hiszen ha nincs üres munkakör (márpedig a te volt munkakörös nem üres), felmondhatnak. Ha a gyermeked 3 éves kora után térsz vissza, még ennyi “védelem” sincs, bármilyen jogszerű indokkal felmondhatnak. Mindkét esetben jár 3 év munkaviszony után egy havi végkielégítés és +5 nap felmondási idő.
      Az, hogy a felhalmozódott fizetett szabikat kiadják-e a fizetés nélküli szabadságod után, vagy a következő napon felmondanak neked (írásban, indoklással) csak a munkáltatón múlik, sajnos nem a te döntésed – de természetesen ha felmondanak másnap, a szabikat nem veszíted el, ki kell fizetniük, azaz megváltják pénzben. A 44 napra való áthelyezésről való döntés a munkáltató jogkörébe tartozik, ezt nem te döntöd el, vagy kéred, s az állásidő fizetését sem kérheted már, ha felmondtak neked, hiszen állásidő akkor jár, ha foglalkoztatnia kéne, de nem ad munkát neked, és ha felmondott, akkor nincs mire hivatkoznod, ez nem jogosít állásidőre járó bérre téged. (a fenti cikk még 2011-ben íródott, azóta változott a törvény!) Ha a szabadságok tekintetében vita van, akkor a legjobb taktika az, hogy odamész személyesen, és leültök, kiszámolni. Te már úgy mész, hogy ott van a kezedben a szerinted jó számítás, törvénnyel együtt, s ha az övéké nem annyi, magyarázzák meg, miért nem. Ha ebben sem juttok dűlőre (mert pl. mást állít ő a szülés évében kiadott szabikról, mint te), fordulhatsz a munkaügyi felügyelethez, hiszen a szabik nyilvántartása a munkáltató feladata, így ha nem tudja a nyilvántartást előkeresni, a felügyeletet ez érdekelni fogja :-)
      A mail-ek jók (pláne, ha válaszod is van rá, azaz igen, látható, hogy elolvasták, megkapták), de a legfontosabb dolgokat tértivevényes levélben intézd!
      A másoddiplomás képzés szerintem lehet előny, és hátrány is, ez munkavállalótól, képzés jellegétől, munkáltatótól, képzés időigényétől függ…
      Üdv:

      Ági

  23. Szia Ági,

    Először is még egyszer köszönet a sok segítségért és jó tanácsokért amiket a lapodon keresztül kaptam.

    Szerdán voltam tárgyalni a HR vezetővel és szinte mindenben megtudtunk egyezni, de egy valamit nem értettem.

    Ragaszkodnak a gyermek 2 éves koráig, hogy addig maradjak és csak utána szüntessem meg a fizetési nélküli szabadságomat. Tudomásom szerint ez hamarabb is megtehetem mint a gyermek 2 éves kora. Ha bejelentem akkor a munkáltatónak vissza kell vennie aktív állományba, kiveszem a szabikat, és utána felmondhat.

    Ezt jól tudom, hogy így van?

    Köszönöm a segítséget,

    Kellemes nyarat !

    • Szia, nem tudom, hogy miért ragaszkodik hozzá, bármikor megszüntetheted, de ahogy fentebb is írtam, nem te veszed ki a szabit, hanem ő dönti el, hogy kiadja, vagy azonnal felmond.
      Üdv:

      Ági

  24. Szia Ági,

    A dolgozómami hírleveled július 3-i számában olvastam a munkáltató felmondás indoklásáról. Ott szerepelt benne, hogy

    ” hogy ha jogutódlás révén átveszi az egyik cég a másiktól a tevékenységet, az eszközöket, a dolgozókat, de a kismamákat köszöni, de nem kéri.Nos, ez nem törvényes lépés, nem válogathat a jogutód munkáltató, hogy az aktív állományban lévőket kérem, a GYES-eseket meg nem, hanem az összes dolgozót át kell vennie.”

    Az én esetemben ilyen történt , ilyenkor mi a teendő?

    Köszönöm a segítséget,

    • Kedves Epertiramisu!

      Kérlek, írd le pontosan, hogy mi történt, mert csak úgy tudok segíteni az ügyedben. Fontos lenne tudnom, hogy a cég egészét, vagy csak egy adott részleget, üzemet érintett-e a munkáltató személyében bekövetkező változás, hogy a fizetés nélküli szabadságon lévő kismamák, akiket nem vettek át az új céghez, azon a részlegen dolgoztak-e, amit az átvétel érintett (mert ugye erről írtam én a hírlevélben) ha igen, hányan voltak (minél többen, annál jobb :-)), velük mi lett, kaptak-e tájékoztatást, ha igen, mi állt benne…
      Üdv:

      Ági

      • Szia Ági,

        A cégnél a befektetési osztályt szervezték ki teljesen. Én ezen az osztályon dolgoztam. A kiszervezés 2011. szeptemberében történt, viszont én 2011. szeptemberétől-novemberig itthonról dolgoztam. Szülni 2011 december végén születem. Velem nem foglalkoztak mivel tudták, hogy terhes vagyok. Én egyedül vagyok aki érintett vagyok ezzel.

        Köszönöm a segítséget,

        Eprestiramisu

        • Kedves Eprestiramisu!

          Értem már, hogy mire szeretnél rákérdezni, de a fentebb írtak nem a te esetedre vonatkoznak. A példám a hírlevélben azt mutatta, hogy ha csak a GYES-eseket nem veszi át a jogutód cég, azaz azokat meghagyja a jogelőd cégnél, az diszkrimináció. A te esetedben nem tömegesen történt ez, hanem te vagy az egyetlen várandós, akit nem vettek át arról az osztályról, ha jól értem. De a te jogviszonyod sem szűnt meg, hiszen a régi munkáltatónál továbbra is jogviszonyban vagy, tehát ebből a szempontból nem ért kár, hiszen vagy itt, vagy ott, de állományban vagy. Az persze másik kérdés, hogy téged miért nem vettek át, hogyan indokolták… erre te nem kérdeztél rá anno? Mit mondtak?
          Amúgy meg nem biztos, hogy nem jártál jól ezzel a verzióval, nem tudhatod, hogy a jogutód cégnél mi történt volna veled… :-) A jelenlegi helyzetben – ha letelik a 3 éved, és vissza szeretnél menni – mindkét cégnél ugyanazok lennének a jogaid (ha átvettek, hanem): ha felmondanak, ugyanazt kapod szabadságok, végkielégítés és felmondási idő terén.
          Azt kell, hogy lásd, hogy egy jogi ügyet az össze körülményt figyelembe véve lehet csak megítélni, nem egy részletét kiragadva. Még vagy 20 kérdést fel lehetne tenni ehhez az ügyhöz, és akkor sem lenne egyértelmű, hogy biztosan jogellenes dolog történt. Egyenlőre neked károd nem származott ebből, ha majd visszatérsz, akkor kel észnél lenned, és odafigyelned!
          Üdv:

          Ági

  25. Kedves Ági!

    Az én esetem a következő:
    Kisfiam 21 hónapos, júliusban lejár a Gyed, szeretnék visszamenni dolgozni. Sajnos ezen a munkahelyen 6 hónappal azelőtt kezdtem el dolgozni, hogy teherbe estem, ráadásul veszélyeztetett terhesség miatt táppénzre kerültem, így nagyon keveset dolgoztam a cégnél aktív állományban. Nem hiszem hogy igényt tartanának rám. Menet közben a kecskeméti telephely megszűnt, a cég székhelye Pesten van. a kecskeméti dolgozókat elküldték. Felmondási védelem alatt állok a gyermek 3 éves koráig?, jár az állásidő, ha nem tudnak a városomban munkát ajánlani, hasonló feltételekkel? Mire számíthatok, ha jelzem a visszatérési szándékomat?

    Üdv, előre is köszönöm a válaszodat

    Zsuzsi

    • Kedves Zsuzsi!

      Ha megszünteted a fizetés nélküli szabadságot, nem leszel védett, felmondhatnak neked megfelelő indokkal. Ha a kecskeméti dolgozókat anno elküldték, valószínűleg rád is ez vár, s mivel felmondhatják a jogviszonyt, nem fizetnek állásidőre járó bért sem.
      Érdemes lenne meggondolnod, hogy inkább maradsz a gyermeked 3 éves koráig odahaza fizetés nélküli szabadságon, s másodállást keress ott helyben. Ha lejár a 3 év, még mindig elküldhetnek, de legalább egy havi végkielégítés jár 3 év után.
      Üdv:

      Ági

  26. Kedves DolgozóMami!

    jelenleg gyesen vagyok , fizetés nélküli szabin .ezt írásban én nem kértem , sajnos nem tudtam , hogy kell hanem utólag tőlük kaptam egy papírt amin szerepel , hogy meddig vagyok fizetés nélküli szabin . 2015,05,07 ig.
    szerettem volna visszamenni dolgozni , de a munkáltatóm közölte , hogy amint visszamondom a fizetés nélküli szabit és kérem , hogy ő visszavegyen kirúg , mert az üzlet ahol bolti eladóként dolgoztam megszűnt. a cég nem szűnt meg továbbra is üzemeltet egy üzletet máshol , csak kevesebb létszámmal . számomra ott már nincs hely amit biztosítani tudna.
    megteheti ezt , hogy kirúg ?
    jár nekem esetleg az állásidő ,ő köteles nekem azt fizetni ? akkor is ha visszamondom a fizetés nélküli szabit ? vagy arról le se kell , hogy mondjak ? akkor sem ha szeretnék visszamenni hozzá dolgozni ?
    próbáltam itt az oldalon utána olvasni , de sajnos egy kicsit már belebonyolódtam .

    válaszát előre is köszönöm és nagyon várom , mert közeledik az idő amikor találkozom a vezetőmmel.
    üdv .
    Éva

  27. Kedves Ágnes!

    Segítségét szeretném kérni. Kislányom hamarosan betölti a 2 éves korát (szeptember végén). A munkáltatómmal levelezünk a visszatérésem körülményeiről. A korábbi munkakörömet most összevonták egy másikkal, és nemrég valakit felvettek oda 8 órába. Most egy 4 órás irodai munkát ajánlottak fel helyette. Én viszont még szoptatok, és felajánlottam nekik a távmunka lehetőségét, amit ők nem szeretnének (ez esetben természetesen beadnám a gyereket bölcsibe). Én egyelőre nem szeretnék bejárni (kb. 1-1 óra az út oda-vissza), és a felajánlott munkakör sem tetszik. Ez esetben kérhetem az állásidőre járó bért? Várom válaszát! Üdvözlettel Nóra

Pin It on Pinterest

Tájékoztatni szeretnélek, hogy ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás