Hát, kedves anyukák, úgy látom, továbbra sem megy a szabadságok kiszámítása önállóan, így gondoltam, kaptok még egy kis segítséget. A héten konkrét számításokat fogok bemutatni, hogy mindenki láthassa, nem ördöngösség ez 🙂 Fiktív, kitalált adatokkal megnézünk egy Mt. hatálya alá tartozó, majd később egy közalkalmazott anyukát, hogy ennek alapján mindenki el tudjon igazodni a szabadságszámítás ködös, sűrű dzsungelében 🙂
Első alanyunk az 1975-ben született Marika, aki 2010-ben szülte első babáját. Marika a szülés előtt is még dolgozott, nagy szorgalmas volt, és az az évi szabadságaiból is csak 2 napot használt fel 2010-ben. Szülési szabadságra a szülés napján, 2010. május 1-jén ment, majd utána a gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadságot igényelt munkáltatójától. (Ugye tudjuk, hogy valójában TGYÁS-t, megy GYED-et emlegetnek sok helyen – néha én is – , de ezek a pénzbeli ellátások, amiket kapunk, a szabit meg az Mt. szerint kapjuk, ami szülési szabadságot, és fizetés nélküli szabadságot említ :-). Ezért most én is precíz leszek!)
Nos, Marikának már hiányzik a munkahelye, s nagyon szeretne újra dolgozni, tekintettel arra, hogy kicsinyét a bölcsiben tárt karokkal várták, s két hét alatt gond nélkül beszokott. Szerencséjére munkáltatója is szeretettel várja vissza, így Marikának már csak egy kérdése maradt: mennyi szabija is lesz, amit a munkáltatója kiad neki?
Marika először is beüti a google keresőbe, hogy öröknaptár, s a legelső találatot el is menti magának: http://nagyvofely.hu/2010/oroknap , hogy amikor majd számolgat, tudja pontosan, hogy évekkel ezelőtt hogyan is voltak a napok, hónapok…
Ezek után nekiáll számolni:
Jár szabadság a szülési szabi idejére, és a fizetés nélküli szabi első évére (mert Marika még 2011. augusztus 1-je előtt kezdve meg a fizetés nélküli szabit), tehát 2010. május 1-jétől 24 hétig, azaz 2010. október 15.-ig (ugye, hogy erre is jó az öröknaptár?), majd utána 2010. október 16-tól egy évig, azaz 2011. október 15-ig.
A szabadságot időarányosan kell kalkulálni, azaz az éves szabadságból csak azokra a napokra jogosult, amik erre az időszakra esnek. De mennyi is volt az éves szabadsága 2010-ben? Hány éves is volt? 35. életévét töltötte, tehát 25 napja volt neki. Mit is mondtunk? Hogy kivett már 2 napot az éves szabijáról, tehát akkor mennyije maradt 2010. december 31-ig? Igen, 25-2 = 23. Na, 2010 ezzel le is tudva.(Persze számolhattam volna úgy is, hogy 2010-ben járt neki április 30-ig 8,2 szabadságnap, s ebből ő igénybe vett 2-t, azaz maradt itt 6 napja, és a szülési szabadság és a fizetés nélküli szabi 2010-es idejére május 1-jétől december 31-ig járt neki 17 szabadságnap. Ez így ugyanúgy 23-at ad ki.)
Most jön 2011. Meddig is jár neki szabi? 2011. október 15-ig, a fizetés nélküli szabi első évéig. Akkor elsőnek megnézzük, hogy 2011 nem szökőév-e? Nem! Jó, akkor kiszámoljuk, hogy hány nap van 2011. január 1-jétől 2011. október 15.-ig. Januárban 31, februárban 28, márciusban 31, áprilisban 30, májusban 31, júniusban 30, júliusban 31, augusztusban 31, szeptemberben 30, és októberben 15 jár még neki. Ez együtt 288 nap. Hány nap is van az évben? 365. Leosztjuk az éves szabadságnapok számát – ami 2011-ben is 25 az életkora alapján – 365-tel, és beszorozzuk 288-cal. Az eredmény 19,7, a felet elérő töredéket felfelé kerekítjük, azaz 20 nap. A gyermek utáni szabit Marika párja vette igénybe, így azt ő már nem igényelheti. Így összesen van neki 23 és 20, azaz 43 napja, amit a munkáltatója ki kell, hogy adjon. Ugye, hogy nem olyan vészes??? 🙂
Ha Marika egy évvel később szült volna, akkor már csak a fizetés nélküli szabi 6 hónapjára járt volna neki szabadság, hiszen akkor 2010. október 16. helyett 2011.október 16-án kezdte volna meg ezt az időszakot (ugye még emlékeztek? 2011. augusztus 1. a választóvonal!)
Hamarosan jön a közalkalmazottas példa is 🙂
(De addig is tisztelettel kérek mindenkit, hogy ne kérje tőlem a szabadságai kiszámítását! Anyukák, nem azért csináltam ezt a blogot, hogy alapvető matematikai műveleteket oldjak meg helyettetek, hanem hogy munkaügyi és karrier témákban adjak tanácsot. Úgy vélem, hogy osztani, szorozni, összeadni, kivonni, és olvasni mindenki tud közületek, szóval vegyétek kérlek a fáradságot, és szánjatok rá, magatokra, a ti érdekeitek, jogaitok védelmére azt az 5-10 percet… mindent megtaláltok itt a blogon hozzá, az összes bejegyzést, ami szabadság témában íródott, ha jobb oldalt a címkék között a szabadság szóra kattintotok.)
Munkajogi tanácsok kifejezetten anyukákra szabva, méghozzá ingyen?
Add meg a neved, címed, s máris megkapod a hírlevélsorozat első részét néhány percen belül!
Péter-Németh Tünde mondta
Kedves Dolgozó mami! 🙂
Egy kérdésem lenne szabadság kivételével kapcsolatban. Kicsit ugyan még korai, de én szeretek előre tervezni.
2013. május 15-én tölti be második kislányom a két évet és én rögtön a gyed letelte után szeretnék visszamenni dolgozni, anélkül hogy kivenném az összegyűlt szabadságokat.
Két okból lenne ez fontos nekem.
A bölcsőde nálunk július hónapban zár be, én pedig már áprilistól szeretném elkezdeni a szokatást. A munkahelyemen augusztusban leállás van, így pont akkor tudnék kezdeni, ha kivenném a szabadságot, nem hiszem hogy ez nekik is jó lenne.
Megoldható?
dolgozomami mondta
Kedves Tünde!
A távollét alatti szabadságokat nem lehet nem kiadni, s jövőre már kifizetni sem lehet (egy részét sem, mint idén). Tehát ha megszűnik az akadályoztatás, azaz a fizetés nélküli szabi, akkor ki KELL adnia a munkáltatónak, a törvény szerint 60 napon belül. Ezt sajnos nem tudod máshogy megoldani, nekik ezt a rendelkezést be kell tartani! Vagy az augusztusi leállás előtt annyi idővel térj vissza, hogy más júliusban is dolgozz, vagy halasszátok el úgy a visszatérést, hogy a leállás utánra kerüljön a munkába állásod. Egyeztesd ezt majd időben a munkáltatóddal, jelezve neki, hogy mindenképpen dolgozni szeretnél, s az a célod, hogy olyan megoldást találjatok, ami a cégnek is megfelelő.
Üdv:
Ági
Péter-Németh Tünde mondta
Köszönöm szépen a gyors válaszodat. Nem lesz könnyű menet akkor. 🙂 Júliusban sajnos nem tudok visszamenni, mert pont akkor lesz a bölcsiszünet és akkor szabin kellene lennem. (bár van egy nagymamánk, aki addigra nyugdíjas lesz.)Jó tudni, hogy a kifizetés lehetőségét is eltörlik, mert ezzel is élhettem volna, ha minden kötél szakad. Lényeg, hogy időben szólok nekik, hisz ahogy írod nekik is érdekük, remélem rugalmasak lesznek és találunk olyan megoldást, ami mindkettőnknek megfelel. További szép napot Neked Ági!
dolgozomami mondta
Remélem, hogy sikerül mindent megfelelően elintézned majd ( mindkét fél számára), sok sikert a munkába álláshoz!
Üdv:
Ági
Vicus mondta
Kedves Ági!
Mt. alá tartozó munkavállaló ( idén 35 éves ) vagyok egy pénzintézetnél 2002. június óta.
2010. februárban született a kisfiam, 2009-ről maradt 19 napom, mert a szülésig betegállományban voltam . Számításaim szerint 57 nap szabadságom van. Ez lenne az első kérdésem, hogy jól számoltam-e ?
2012. áprilisában jeleztem, hogy szeretnék vissza menni ősztől.
Májusban voltam egy másik osztályon állásinterjún, de nem engem választottak. ( azonnali munkakezdésre hivatkozva, holott tudtam volna azonnal is kezdeni )
Hr-esemet szabadságom miatt keresgetem napok óta, de nem jutottam 100%-osan semmire. Mindig csak az internetes állásajánlatokra hivatkozik, hogy azokat nézegessem. Amikor onnan egyet kinéztem, arra azt mondta, hogy az nem megfelelő. A régi csoportom átkerült egy másik osztályhoz, ahol most meg van a létszám, és azt mondta, hogy ha visszamegyek, akkor létszám leépítés lesz.
Lombik bébi program várólistáján vagyok, kb. áprilisban kerül rám a sor.
Kérdéseim: ha nem tudnak más állást felajánlani, akkor kérhetem az állás időt?
Ha a program után beteg állományba megyek ( veszélyeztetett terhesség esetén ), akkor van-e joguk elküldeni?
Végkielégítésnél mennyi időt kötelesek figyelembe venni a gyermekgondozási időből?
Válaszodat várom, és előre is köszönöm: Vicus
dolgozomami mondta
Kedves Vicus!
Nem írtál pontos dátumokat, így azért elég nehéz ellenőrizni a számításodat 🙂 A szabadságszámítás – ahogy fent is láthatod – napokkal számolva történik, így a „februárban szültem” 28 különböző verziót rejthet, szülhettél elsején, másodikán, stb… 🙂 De ha megírod, hogy hogyan számoltál pontosan, szívesen válaszolok, hogy jó-e az eredmény, vagy nem.
A visszatéréseddel kapcsolatban sajnos nincs túl jó hírem: sajnos van olyan adott eset, hogy megszüntethetik a jogviszonyodat, ha visszamész dolgozni, erről többet ide kattintva olvashatsz. Ez azt is jelenti, hogy nem kötelesek állásidőre járó bért fizetni, mert ha valóban nem tudnak foglalkoztatni régi munkakörödben, másikat pedig nem tudnak felajánlani (vagy ajánlanak, de te ezt elutasítod), elküldhetnek, s valószínűleg inkább ezt választják, minthogy fizessenek.
Ha lombikbébiztek, azaz már aktívan az eljárásban részt veszel, akkor védett vagy de csak, ha bejelented az eljárást a munkáltatódnak (javasolt ezt írásban megtenni, a későbbi bizonyíthatóság kedvéért). Ez a védelem azonban csak 6 hónapig tart. Ha ez alatt várandós leszel, akkor a magzat „adja” a további védelmet, onnantól kezdve munkáltatói felmondással nem küldhetnek el (akár dolgozol tovább, akár betegállományba mész).
A végkielégítésnél a szülési szabadság 24 hetét, és a fizetés nélküli szabadság idejét teljesen figyelembe veszik.
Üdv:
Ági
Vicus mondta
Kedves Ági !
Nagyon köszönöm a válaszaidat!
Vicus
domiranyu mondta
Segítséget szeretnék kérni, idén leszek 36 éves, harmadik gyermekemet 2011. február 1-jén szültem, terveim szerint szeretnék visszamenni dolgozni a gyermek 2 éves kora betöltése után. Bentmaradt szabim nincs, viszont kicsit összekeveredtem, hogy pontosan hány nap szabi jár(na), még nem sikerült a munkáltatóval egyeztetnem, hogy visszavennének-e. Milyen lehetőségeim vannak, ha visszavesznek, és milyen , ha felmondanak? Vagy mondhatják azt is, hogy nem tudnak visszavenni a régi munkakörömbe, és próbáljak meg arra az egy évre, amíg a gyermek 3 éves nem lesz, másik munkahelyet keresni, vagy csak gyesen maradni? Ez utóbbi számomra elképzelhetetlen, mert anyagilag nem tudnánk magunknak megengedni sajnos. Megköszönném, ha szabadságszámítást is végeznétek, hogy kész adatokkal tudjak a munkáltatómmal történő megbeszélésen megjelenni. (olvastam, hogy van olyan rendelkezés is, hogy egy részét ki lehet fizettetni, egy részét kivenni?)
Köszönöm válaszotokat.
dolgozomami mondta
Kedves Dormianyu!
Ha figyelmesen elolvasod a fenti postot, amihez a hozzászólásodat írtad, láthatod, hogy nem számolom ki senkinek a szabadságát, mert minden információ megtalálható itt a honlapon ahhoz, hogy ezt te magad is megtedd. (Hogy miért nem számolgatok senki helyett, arról többet itt olvashatsz) Csupán csak egy kicsit olvasni kell, és négy alapvető matematikai műveletet használni: összeadni, kivonni, szorozni, osztani. Kattints ide, így egyben megtalálod az összes szabadsággal kapcsolatos cikket, ami alapján te magad is el tudsz indulni. Kifizettetni idén már nem lehet a munkába állás előtt, a munkáltató csak kiadhatja a szabikat, illetve ha a munkaviszonyt megszünteti, akkor ki kell fizetnie.
A jelenlegi törvény szerint ha a fizetés nélküli szabadságát a gyermek 3 éves kora előtt megszünteti a munkavállaló, a munkáltató felmondhatja a jogviszonyát a munkavállaló képességére, vagy a munkáltató működésével összefüggő okra alapítva, ha a munkaszerződés szerinti munkavégzési helyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja. Azaz ha visszatérsz, és tényleg nem tud foglalkoztatni, felmondhat neked, de csak a bent ragadt szabadságok, a felmondási idő és a végkielégítés kifizetése mellett. Nem írtad, mikor álltál itt munkába, mennyi ideje vagy munkaviszonyban, jár-e neked végkielégítés, arról, hogy mennyi járna neked, itt olvashatsz.
Azt a választ, hogy nem tud visszavenni, de felmondani és fizetni sem akar, hanem menj inkább vissza GYES-re, nem vagy köteles elfogadni. A fizetés nélküli szabadság megszüntetése a te döntésed, persze azzal a következménnyel esetleg, hogy tényleg megszűnhet a munkaviszonyod.
Ennek tükrében kellene döntened!
Üdv, sok sikert:
Ági
Vass Erika mondta
Kedves Dolgozómami!
Nagyon jó a blogod, gyakran olvasgatom, és rengeteg hasznost tippet és tanácsot adtál már.
Most egy rövid kérdésem lenne. Jövő hónapban megyek vissza dolgozni a munkahelyemre, szerencsére visszavettek, igaz, egy másik munkakörbe. Gyermekem jövő évben lesz 3 éves, így felmondási védelem megillet. (kormánytisztviselők jogállásáról szóló tv. hatálya)
Megtudtam, hogy el akarnak küldeni egy egy hetes, bentlakásos továbbképzésre, amely lakhelyemtől 100 km-re lesz! A továbbképzés témája nem kapcsolódik szorosan a munkámhoz, tehát enélkül is el tudom látni a dolgomat, nem azért van rá szükség, mert kiestem volna a gyakorlatból. Egyszerűen a képzésre kapott pályázati pénzt el kell költeni, és az előadótermet meg kell tölteni emberekkel.. Tudom, hogy köteles vagyok résztvenni minden képzésen, amire a munkáltatóm kötelez, de kétéves kisgyerek mellett ezt hogyan tudom megoldani? Milyen jogszabályi lehetőségem van arra, hogy ez alól valahogy kibújjak, és ne egy kisgyerekes anyát akarjanak elszakítani egy hétre a gyerekétől?
Köszönettel: Erika
dolgozomami mondta
Kedves Erika!
A Kttv. egy viszonylag új törvény, sajnos én sem ismerem még olyan részletesen. Átnéztem a továbbképzésre vonatkozó részt, de nem találtam kifejezetten olyan pontot, amire hivatkozni lehetne. Azonban szerintem megteheted, hogy írásban reagálsz a felkérésre – mondjuk nem túl formálisan, elég egy mail a közvetlen vezetőnek – hogy nagyon örülsz, hogy te is meghívást kaptál a képzésre, s szívesen részt is vennél rajta, de sajnos az egy hetes folyamatos távollétet a kisgyermekedtől nem tudod megoldani, hiszen ő még igényli a napi jelenlétedet, így számodra, családi körülményeidet tekintve jelentősen hátrányos lenne az erre a képzésre való kötelezés. Ezért kéred, hogy eme egy képzésen való részvétel alól szíveskedjenek mentesíteni, természetesen az ott kiadott anyagokat áttanulmányozod, hogy semmiképpen se maradj le a fontosabb tudnivalókról, s később örömmel mennél majd másik képzésre, ha az a lakóhelyeden lesz.
Hátha ez beválik… ha valóban csak a pályázati pénz elköltéséről van szó, nem hiszem, hogy ragaszkodni fognak a részvételhez…
Üdv:
Ági
Okály-Lukács Aurélia mondta
Kedves Dolgozó mami!
Nagyon örülök hogy rátaláltam a blogodra nagyon sokat segített.
Átolvasva a cikkeidet sajnos nem tudtam kiszámolni vagyis inkább nem vagyok biztos benne hány nap szabadság járna nekem. A kislányomat 2009. december 30-án szültem és a Gyes idén 2012. december 30-án jár le.2010-ben betöltöttem a 35 életévemet. Hány nap szabadságra vagyok jogosult erre az időszakra?
Nagyon szépen köszönöm előre is válaszodat!
Aurélia
dolgozomami mondta
Kedves Aurélia!
Kérlek, ne haragudj meg, de nem fogom kiszámolni helyetted. Pont azért indítottam ezt a blogot, hogy informáljam az anyukákat, s minél többet tudjanak meg a jogaikról. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy azt szeretném, hogy mindenki ki tudja maga számolni a szabiját. Láthatod, senkinek nem számoltam ki eddig sem, ellenben számtalan cikket találsz itt, hogy hogyan kezdj neki (kattints a jobb oldalon a címkék felhőben a szabadság szóra, így egyben megtalálod az összes ide tartozó cikket). 4 alapvető matematikai műveletet kell csak tudnod, osztani, szorozni, összeadni, kivonni, ez szerintem biztosan megy neked. Pont a fenti cikkben találsz egy részletes példát az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalókra (ha egyáltalán ez vagy, mert ezt sem írtad meg :-)), ennek mentén kérlek, számold ki magad. Ha közalkalmazottként dolgozol, akkor ide kattints, itt van a számítási példa hozzá. Ha nem vagy biztos benne, hogy jól csináltad, írd meg nekem ide a teljes számításodat, s majd én válaszolok, hogy jó, vagy nem.
Hidd el, nem csak most van erre szükséged, életed során még biztos kerülsz olyan helyzetbe, hogy ki kell számolnod, mire vagy jogosult. Nem lenne jó, ha ezen túl nem másra hagyatkoznál, hanem te magad is meg tudnád csinálni?
Várom a számításodat, üdv:
Ági
Timi mondta
Kedves Ági!
Ikreim szeptemberben lesznek 7 évesek, most kezdték az iskolát. Elvileg dec. 31-ig jár utánuk a gyes, utána szeretnék visszamenni. Akkor én most 7 évre visszamenőleg ki tudom venni a szabadságomat?
Köszi a választ előre is.
Timi
dolgozomami mondta
Kedves Timi!
Nem, nincs 7 évre szabadság 🙂
Kérlek, olvasd el ezt a bejegyzést, itt pontosan le van írva, hogy mennyi időre jár szabadság neked, s a bejegyzés alatt további ajánlott bejegyzéseket találsz, mind ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, Mt hatálya alá tartozó, közalkalmazott, és köztisztviselő munkavállalók esetében!
Jó olvasgatást, számolgatást!
Üdv:
Ági
gymedea mondta
Aug. 27-től a kisfiam bölcsödébe jár. (novemberben tölti a 2.életévét) Ha jól tudom ettől a naptól (aug. 27) már nem jár a GYED, csak a GYES, ami mellett dolgozhatom napi 6 órában.
Kérdésem:
– Lehetséges-e, hogy régi munkáltatomnál fizetetlen szbadságra megyek a gyermekem 3 éves koráig, most kiveszem a felgyülemlett szabadságokat és egy másik céghez elmegyek 6 órában dolgozni GYES mellett?
– Van nekem bejelentési kötelezettségem a régi munkáltatóm felé a 6 órás munkámról?
– A régi munkáltatómnak kötelessége fenntartani a helyemet a gyermekem 3 éves koráig? (vagyis köteles visszavenni)
– Érhet-e így engem bármi negatív következmény, vagy jobban járok, ha visszamegyek 8 órában dolgozni?
gymedea mondta
Bocsi a köszönés lemaradt, és előre is köszönöm a választ.
Nagyon hasznos és jó az oldal!!!
dolgozomami mondta
Kedves Medea!
Ha a kisfiad bölcsibe jár, valóban nem vagy már GYED-re jogosult, csak GYES-re. GYES mellett heti 30 órát meg nem haladó keresőtevékenységet folytathatsz, akár a korábbi munkáltatódnál, akár egy másik cégnél, a fizetés nélküli szabadságot fenntartva a korábbi munkáltatódnál. Ajánlott bejelenteni, de mivel csak nagyon-nagyon ritka esetekben van joga megtiltani a munkáltatónak ezt (ha pl. veszélyezteted a munkáltatód jogos gazdasági érdekeit, vagy vezető beosztású dolgozója vagy a cégnek ), s akkor is csak írásban, és indoklással, szerintem a legtöbb anyukánál nem fordulhat elő, hogy jogosan tiltja meg a munkáltató.
A szabadságok kivételére vonatkozó kérdésedet nem értem, hiszen jelenleg is fizetés nélküli szabin vagy, így nem veheted ki a felgyülemlett fizetett szabadságot. Ezt csak akkor köteles kiadni a munkáltatód, ha a fizetés nélküli szabit megszünteted, s visszatérsz aktív állományba, azaz dolgozni. Persze vannak esetek, amikor az anyuka meg tudja beszélni a céggel, hogy neki csak a szabik kellenének (a pénz miatt), s utána nem fog dolgozni, hanem újra fizetés nélkülit kér. Ez nem törvénytelen, de ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, a munkáltatóddal kell egyeztetni, hogy ez nekik is megfelel-e így. Már csak azért is fontos az előzetes egyeztetés, mert július 1-jétől nem élvezel korlátlan felmondási védelmet, ha nem vagy fizetés nélküli szabadságon, erről többet itt olvashatsz:
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/mi-var-az-anyukakra-julius-1-je-utan-1-resz
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/mi-var-az-anyukakra-julius-1-je-utan-2-resz
Olyan, hogy fenntartani a helyedet, jogi értelemben nincs, a munkáltatónak a te távolléted alatt meg kell oldania, hogy a munkakört valaki más lássa el, tehát fel kell venni valakit. Természetesen az lenne korrekt, ha határozott időre, a te visszatérésedig alkalmazna valakit, de sajnos ezt sokan nem teszik meg. A fenti cikkeket elolvasva, kérlek gondold át, hogy mennyi esélye van annak, hogy ha visszatérnél az eredeti helyedre, akkor felmondanak neked. Ha ez igen valószínű, lehet, hogy jobban jársz, ha fizetés nélküli szabin maradsz, és másodállást vállalsz, így legalább addig is keresel valamennyi pénzt, s talán ebből a másodállásból lehet az új állásod a gyermek 3 éves kora után.
Üdv:
Ági
Havas Gabriella mondta
Kedves Dolgozómami!
Ikergyermekeim augusztusban töltik a 4 életévet, s utánuk 6éves korukig (ill. iskolakezdésig) jár a GYES, amit én most átruháztam a nagymamára.
Szeretnék visszamenni dolgozni, de mivel nem a régi munkahelyemre,így ott közös megegyezéssel felmondok. Ma kaptam meg a számomra teljesen átláthatatlan összesített szabadságot, ami viszont számomra meglepően kevés, mindössze 28 nap. Én lényegesen többre számítottam, kérlek segíts eloszlatni a kételyt ezzel kapcsolatban.
Adatok hozzá: 76. 08.10-én születtem, azaz 36 éves vagyok.
A gyerekek szül. ideje: 2008. 10. 07.
A munkaviszonyom itt 2008.09.01-én táppénzzel kezdődött (- igen, nem írtam el, uis már korábban is itt dolgoztam, de megváltozott a fenntartó, így hivatalosan ennél az „új” munkáltatónál táppénzzel kezdtem).
Nagyon kíváncsian várom válaszod.
Segítséged előre is köszönöm.
Üdvözlettel Gabi
dolgozomami mondta
Kedves Gabriella!
Nem írtad, hogy Mt. hatálya alá tartozó munkáltatónál dolgoztál-e vagy közalkalmazottként, így ne haragudj, de nem tudok semmi konkrétat mondani. Rendkívül sok dologtól függ, hogy mennyi szabi jár neked, a fentebb írtakon túl fontos még, hogy kivettél-e minden szabit időarányosan, vagy maradt-e még bent 2008-ról, vagy esetleg a táppénzes időszak előtt minden 2008-as szabit kivettél…
Elméletileg tudok tehát csak válaszolni, de ha itt a blogon jobb oldalt a szabadság szóra kattintasz a címkék között, minden bejegyzést megtalálsz, ami ezzel a témával foglalkozik, kérlek, ott olvasd el az információkat – részletesen leírok mindent, amit figyelembe kell venni.
Tehát: jár a fizetett szabadság a szülési szabadság és a fizetés nélküli szabi első évére, ha Mt. hatálya alá tartozó dolgozó, vagy közalkalmazott vagy, ha tisztviselő, akkor csak szülési szabadság és a fizetés nélküli szabi első 6 hónapjára. Ha apuka nem vette igénybe, ugyanezen időszakra jár még a gyermekek után a pótszabi (ezt is megtalálod a bejegyzésekben).
A fenti cikk pedig pont egy számítási példát mutat be, ha elolvasod, láthatod, hogyan kell kiszámolni a neked járó szabit.
Szóval olvasgass, kapd elő a számológépet, és ugorj neki. 5 perc alatt kész leszel vele, hidd el.
Üdv:
Ági
Szilágyi Beáta mondta
Kedves Dolgozómami!
2009. szeptember 24-én született kislányom, most tölti be a 3.életévét, s akkor jár le a GYES-em is. Előtte a 2. gyerek után kivettem a szabadságomat, majd táppénzen voltam.
1972. 02. 01-jén születtem, tehát a gyerek születésekor betöltöttem a 37. évet, közalkalmazott vagyok (ezért is írok, mert számítási példát nem találtam rá).
2012. szeptember 25-től tölteném a szabadságomat, s csak 25 napot állapítottak meg.
Nekem akkor most mennyi jár?
dolgozomami mondta
Kedves Beáta!
Pedig van rá példa, itt:
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/szabadsag-kiszamitasa-gyakorlati-peldak-2
És itt van külön egy post a szabadságok számításáról közalkalmazottaknál:
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/kozalkalmazottak-szabadsaga-tudnivalok-a-szabadsagrol-4-resz
Ezek alapján már te magad is ki fogod tudni számolni! 🙂
Sok sikert a számításhoz!
Ági
Szilágyi Beáta mondta
Kedves Ági!
Jobban megnéztem itt a bejegyzéseket, az előzőért elnézést!
Utánanéztem, úgy tűnik ki tudtam számolni…
De mint kiderült, az előző gyerek utáni szabadságkivételnek nem is van pontos nyoma a munkahelyemen…
Én 40 nap szabit számoltam a 2. gyerek után. 2009. szept. 24-én szültem, de aug. 24-től már szülési szabin voltam, és a 2009. évi szabimból 7 napot vettem ki, de munkaviszonyom az 1. gyerek után és a 2. gyerek szülési szabadsága előtt, 2009. márc. 24-től volt. 2009-től F5-ben voltam, ami 26 nap szabi.
Én úgy számoltam, hogy 2009. 03. 24 és 11. 24. között 11 nap jár, s abból 7-et vettem ki. Tehát 2009. aug. 24-től, 2011. márc. 8-ig 40 + 4 szabit vehetek ki egyben.
Vajon jó-e?
dolgozomami mondta
Kedves Bea!
Lám, lám, örülök, hogy megtaláltad a számításokat (milyen jó, hogy egy kicsit késve tudok csak válaszolni, az okos anyukák időközben meg is válaszolják maguknak a kérdéseiket :-))
Egy dolgot hadd kérdezzek, mert nem teljesen egyértelmű a leírásod: azt írod, hogy 2009. március 24-től volt munkaviszonyod. Ezt úgy érted, hogy március 24.-étől voltál újra aktív állományban az első gyermekkel való otthonlét után, azaz március 24.-én kezdted a szabik letöltését, vagy a munkát?
Köszi a pontosítást:
Ági
Zsanika99 mondta
Kedves Ági!
Szeretném a segítségedet kérni! 🙂
Én is munkába szeretnék visszatérni.Második kisfiamat 2010.04.29-én szültem. Viszont az első fiammal való távollét alatt felgyűlt szabit kivettem 2010.01.25-től 04.06-ig. 04.07-től voltam szülési szabadságon 2010.09.21-ig, 09.22-től pedig fizetés nélküli szabin voltam. Tehát, ha jól értelmezem a törvényt, akkor nekem 2010.01.25-től már jár szabadság egészen a gyed első évéig, vagyis 2011.09.21-ig. A munkáltatóm szerint 17+4 nap gyerek utáni szabim van, amit nagyon kevésnek tartok, mivel 1 és 3/4 évre kellene szabit számolni.
Még egy kérdésem lenne:
Nagyobb kisfiam tartósan beteg (emelt családi pótlékot kapunk utána). Valahol olvastam, hogy fogyatékos gyerek után + 2nap szabi jár. Ez igaz-e és a fogyatékos az azonos-e a tartos beteggel? Ha van ilyen, meg tudnád-e írni, hogy erre hol találok jogszabályt?
Segítségedet előre is köszönöm!
Emese
dolgozomami mondta
Kedves Emese!
Nekem is kevésnek tűnik első blikkre a 17 nap, csak azt tudom mondani, hogy irány vissza a munkáltatóhoz, és megkérdezni, hogy ez pontosan hogy jött ki…
Ha 2010. 01.25.-től már aktív állományban voltál, akkor onnantól kezdve is jogosult vagy rendes szabadságra a szülési szabi megkezdéséig, ha ezt nem vetted ki az első gyermek utáni bent ragadt szabival együtt a szülési szabadság megkezdése előtt. Talán ők erről megfeledkeztek… A másik tippem, hogy nem 12 hónapra, hanem csak 6-ra számoltak neked a GYED alatt fizetett szabit… ez a leggyakoribb hiba mostanában!
A második kérdés már bonyolultabb, ugyanis ez nem munkajogi jellegű, s ilyen módon nem az én szakterületem. Tudomásom szerint ESzCsM rendelet szabja meg, hogy mely betegségek alapján minősül egy gyermek tartósan betegnek, vagy fogyatékosnak. Mivel külön kategóriaként emlegetik ezt a kettőt mindenütt, úgy vélem, hogy a kettő nem ugyanaz. De az Mt. erről többet nem mond, tehát ha a + 2 napot szeretnétek igényelni, akkor megfelelő igazolás kell ehhez. Javaslom, hogy ezt a kérdést egy másik honlapon tedd fel, egy olyan szakértőnek, akinek ez a területe!
Üdv:
Ági
Kuruczné Labancz Andrea mondta
Kedves Dolgozómami!
Kicsit komplikált az „ügyem” és a legnagyobb problémám, hogy időben egy kicsit vissza kell nyúlni, így abban sem vagyok biztos, rám mi érvényes…
1973-ban születtem, 2000.11.17-én szültem lányomat, a kiírt időpont előtt egy hónappal elkezdtem a szülési szabadságot és kivettem az időarányosan járó szabadságot is.
2002.11.17-ig GYED-en, majd 2003.04.04-ig GYES-en voltam, akkor ugyanis megszületett a fiam.
2005.04.04-gyel újra munkába álltam,06.30-ig szabadságon voltam,ebben a szűk 3 hónapban benne volt állítólag minden, ami nekem járt erre a 4,5 évre.
Ebbe én akkor bele is nyugodtam.
Közben a fiammal GYES-en vagyok 2007.06.01 óta, mivel tartósan beteg és ez mellett dolgozom 8 órában.
Viszont most 2012.08.28-val felmondtam a munkáltatómnál és azt a fülest kaptam, hogy van még 63 nap kiadatlan szabadságom, amit állítólag a GYES-GYED idejére számoltak rosszul. Ez még nem „publikus”, csak megsúgták nekem, persze úgy, hogy „ne is tudj róla”. Ez most nekem tényleg jár még? Persze, ha igen, csak a kifizetés marad, mivel a munkaviszonyom megszűnik. Mennyire ragaszkodjak a „hallottakhoz”? Van erre alapom? El tudja ezt a munkáltató mismásolni? Hogy nem derült ez ki eddig?
Mit mondjak, nagyon kellemes lenne a búcsú, de nem akarom elhinni…
Segítségedet előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Andi
dolgozomami mondta
Kedves Andi!
A szabadságok nyilvántartása – azaz mikor, melyik évit vetted ki – a munkáltató törvényes kötelezettsége. Ha ebből utólag vita van, elő kell venni a nyilvántartást, s megnézni, hogy valóban mennyi nap járt neked, s mennyit vettél ki. Annak alapján, amit írtál, ha jól értem, a lányodnál biztosan nem vettél ki több napot a szülés előtt, mint ami időarányosan járt neked, itt tehát kb. másfél évre járó szabid. A fiad születésével újra jogosultságot szereztél másfél évnyi szabira, azaz kb 3 évnyi szabid halmozódhatott fel a két gyermek után. De ez csak egy durva becslés, kérlek, hogy a fenti példaszámítás alapján pontosan is számold ki a szabidat. Aztán nézd meg, hogy 2005-ben az említett időszakban valóban kiadhatták-e ezt neked (hány nap volt, amikor dolgozni kellett volna – ezekre adtak ki szabit). Ha nagyon nem stimmel, akkor nem tudsz mit csinálni, oda kell állni, és közölni, hogy szerinted ez nincs rendben, és kéred a korábbi nyilvántartásokat, és a neked járó szabadságnapokat nézzétek át pontosan.
Sajnos nem tudok többet segíteni, ez egy egyszerű képlet: ki kell számolnod, mi járt volna neked, és utána meg kell tudnod, mikor voltál szabin. Ha ez egyezik, akkor sajnos nincs mit vitatni, ha nem, akkor lehet reklamálni.
Sok sikert, üdv:
Ági
Kuruczné Labancz Andrea mondta
Bocsánat, még az előzőhöz fűzném hozzá, hogy egy kereskedelmi cégnél vagyok-voltam alkalmazásban.
Köszönöm: Andi
Pitypalatty mondta
Kedves Dolgozómami!
Szuper az oldalad, nagyon jó, hogy van kitől kérdezni ilyen ügyekben, mert nem mindig egyszerű…
Kisfiam 2010. februárjában született, mostanában lenne esedékes, hogy visszamenjek a céghez (Mt. hatálya alá tartozó), ahonnan szülni mentem.
A helyemre várnak vissza, nem is lenne ezzel gond, csak közben a férjem vállalkozása beindult és úgy fest, inkább én is beszállnék a családi vállalkozásba.
Két kérdésem lenne: ha nem fogadom el a számomra felajánlott saját régi pozíciómat, az felmondásnak minősül?
Illetve ebben az esetben is járnak visszamenőleg a szabadságok? (Illetve természetesen az azok alatt kapott pénz…)
Lehet, hogy van válasz a cikke között, én sajnos nem találtam, nagyon szépen köszönöm a segítséget.
Köszönettel,
PP
dolgozomami mondta
Kedves PP!
A felgyülemlett szabadságok minden esetben járnak, akár te szünteted meg a munkaviszonyt, akár a munkáltatód. Nem kell tehát ezek megkapásához visszautasítanod a régi munkakörödet elég, ha kéred a közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetést.
Üdv:
Ági
Kinga mondta
Kedves Dolgozómami!
Lehet, hogy nagyon banális a kérdésem, de erre nem találtam sehol leírást:
Kiszámoltam a fentiek alapján, hogy ha 2012. szeptember 29-el elkezdem kivenni a felgyülemlett szabadságomat, ami 53 nap, akkor cirka deceber 17-én kellene visszamennem dolgozni. Erre az évre jár nekem normál (tehát nem felgyűlt) szabadság időarányosan? És ha igen, mennyi időre: szep. 29-től dec-31-ig, vagy dec.18-dec.31-ig időarányosan? Köszönöm: Kinga
dolgozomami mondta
Kedves Kinga!
Természetesen jár szabadság, az éves szabid időarányos része, mégpedig onnantól, hogy nem vagy fizetés nélküli szabin, azaz szeptember 29.-étől december 31.-éig.
Üdv:
Ági
Marika mondta
Szia !
Kérdésem a következő: 2008. év végétől táppénzen lévő anyuka 2009.10.30-án megszüli gyermekét, akkor 2012-ben a gyermek három éves kora után 2009.01.01-tól 2010.10.30-ig kell a szabadságot megkapnia, ha nem veszik vissza a volt munkahelyére, mert már betöltötték az állást, és mennyi felmondási idő illeti meg ?
Köszi
dolgozomami mondta
Kedves Marika!
Ha 2009-ben nem vette ki az anyuka az éves szabiját, akkor arra az évre jár neki teljesen, és mivel – ha Mt. hatálya alá tartozó dolgozóról, vagy közalkalmazottról van szó, a fizetés nélküli szabit a szülési szabi után 2011. augusztus 1-je előtt kezdte meg – a fizetés nélküli szabi (GYED) első évéig jár a szabadság, tehát nem csak 2010. 10. 30.-ig. Hogy pontosan meddig, azt gondolom a konkrét adatok alapján már ti is ki tudjátok számolni.
A felmondási idő a munkaviszonyban töltött évek számától függ, így ennek hiányában nem tudom pontosan megmondani, hány év jár neki. De ha ezt a cikket elolvasod, itt általánosságban le van írva.
Sok sikert a számításokhoz, üdv:
Ági
Novák Judit mondta
Kedves Dolgozómami!
Segítségedet szeretném kérni a szabadságom kiszámításában. Elkezdtem de elakadtam.
A munkáltatót már háromszor kértem ,hogy számolja ki hány napom van de nem válaszolnak.
1973. 08.24-én születtem.
2007.05.04-én mentem táppénzre, 2007. 12.22-én született meg az első kisfiam.
2010. 03.04-én született meg a második.2009. Dec. 22 és 2010. 03.04. közt táppénzen voltam.
2008.06.07-ig tudtam eljutni a számításban addig 33 napot számoltam de nem vagyok biztos benne,hogy jó. Nem közalkalmazotti munkaviszonyom van. 2013. 03.4-én jár le a Gyes-em akkor szeretnék visszamenni de a szabadsáot szeretném kivenni tehát gyakorlatilag kb. nyáron mennék csak vissza dolgozni. Meg tudnád mondani hány nap szabadságom van?
Előre is köszönöm.
dolgozomami mondta
Kedves Judit!
Ha követed rendszeresen a blogomat, akkor láthatod, hogy senkinek nem szoktam kiszámolni a szabiját, csak az anyukák által elvégzett számításokat ellenőrzöm, javítom. (Hogy miért nem számolgatok senki helyett, arról többet itt olvashatsz). 4 alapvető matematikai műveletet kell csak elvégezni egymás után többször, amit mindenki meg tud tenni, aki elvégezte a 8 általánost. Ezen kívül nem írtad meg, hogy pl. 2007-ben a szülésig kivetted-e az az évi szabi időarányos részét, vagy többet, vagy kevesebbet, tehát nem is tudnék helyetted számolni…
Szóval kérlek, hogy ha a segítségemet kéred, te is tegyél valamit, számolj, s írd meg pontosan, hogy mit és hogyan kalkuláltál magadnak. Ezt nagyon szívesen átnézem, és segítek, ha hibáztál valahol. A fenti gyakorlati példa pontosan, lépésről-lépésre leírja, mit kell tenned, csak éppen mindezt 2x kell megtenned, a 2 gyermek után.
Ugye menni fog? 🙂
Üdv:
Ági
Novák Judit mondta
Bocsánat azt elfelejtettem megírni, hogy 2007-ben kb 1 vagy 2 napot vettem csak ki sajnos pontosan már nem tudom.
dolgozomami mondta
Hát, ez fontos információ, de ettől még a korábbi válaszomat tartom fent 🙂
Judit, kérlek, állj neki, számold ki magad, s írd meg nekem a számításodat. A kosztpénzzel, a háztartással, a havi költségekkel minden anyuka elboldogul, miért ne menne egy kis osztás, szorzás?
Renata mondta
Szia,
2007-ben szültem meg az első gyermekem 2010. novemberében a 2. gyermeket, végig otthon voltam. Most tervezem, hogy vissza megyek dolgozni. Csak azt szeretném megkérdezni hogy a gyerekekre külön számolhatok szabadságot vagy csak 1 gyermek után jár?
Válaszodat előre is köszönöm.
dolgozomami mondta
Kedves Renáta!
A pótszabadság csak a született gyermek után jár az otthonlét alatt, azaz az első és a második gyermekre is csak 2-2 nap jár. Ha visszatérsz dolgozni, és újra jogosult vagy fizetett szabadságra, akkor számolhatsz – időarányosan – évi 4 nappal a 2 gyermek után.
Üdv:
Ági
dorci mondta
Kedves Ági!
Gyed-em lejártát megelőzően jeleztem munkáltatómnak, hogy visszamennék dolgozni, de mivel volt munkakörömbe nem tudok visszamenni, megállapodtunk abban, hogy maradok gyes-en amí tudok és ha van üresedő munkakör akkor jeleznek. EGy formanyomtatványt akarnak most velem aláíratni melyben a gyes időtartamára …-tól…ig kérem a fizetés nélküli szabim engedélyezését.Ha én ezen a lapon beírom a gyes időszak végét akkor, ha mégis szükségesnek látom, hogy visszamenjek bármilyen mkörbe /anyagi okokból/, akkor esetleg megkötöm a kezem ezzel a nyilatkozattal és tényleg csak a gyes lejártakor kérhetem, hogy munkába állhassak?
LEhet furcsa a kérdés, de elég bizalmatlan vagyok velük szembe.
köszönöm a választ!
dolgozomami mondta
Kedves Dorci!
A kérdés nagyon jó, és nem bizonytalanság az, ha ezen elgondolkoztál!
A fizetés nélküli szabadságot a munkavállalónak igényelnie kell a munkáltatótól (akkor is, ha amúgy ezt neki meg kell adnia neked), tehát a nyomtatvánnyal alapvetően nincs baj. A törvény arról is ír, hogy ez a szabadság a gyermek 3 éves koráig jár, tehát ezért van a nyomtatványon az a dátum. Azonban az is benne van az Mt.-ben, hogy ezt a korábban igényelt fizetés nélküli szabit te megszüntetheted, s visszatérhetsz dolgozni a 3 éves kor előtt is, tehát nyugodtan írd alá így, s ha mégis hamarabb mennél dolgozni, akkor azt majd időben jelezned kell. Hogy megnyugtasd magad, nyugodtan odaírhatod a lap aljára, hogy egyenlőre így töltöd ki, s az esetleges korábbi visszatérési szándékodról időben fogsz írásos visszajelzést adni a törvénynek megfelelően.
Üdv:
Ági
Novák Judit mondta
Kedves Dolgozómami!
Október 26-án írtam, a segítségedet kértem a szabadságom kiszámításában. Időközben megküldte a cég de kevésnek találom. Meg tudnád nézni jól számolták-e ki?Szerintem hiányoznak a gyerekek után járó szabik vagy az csak ettől az évtől jár mindkét szülönek?
Leírom a cég számítását:
2007. Életkor:34, alapszabi: 24, ebből kivett 3 nap =21, magyarázat szült:2007.12.22.-én, Tgyás 2007.12.22-2008.06.06.-ig
2008. Életkor:35, alapszabi:25, ebből kivett 0 nap =25 magyarázat: Tgyás: 2007.12.22-2008.06.06-ig, Gyed: 2008.06.07-2009.12.22.-ig
2009. Életkor:36, alapszabi:12
magyarázat:Gyed: 2009.12.22-ig, utána betegszabi, erre időarányosan jár neki: 25/365*159=10,89~11nap +12.23.-tól a betegszabi ideje alatt 25/365*9=0,61~1 nap
2010.Életkor:37, alapszabi 26, ebből kivett 0 nap=26 magyarázat: szült:2010.03.04.-én,előtte betegszabi volt, Tgyás:2010.03.04-08.18.-ig Gyed: 2010.08.19-2012.03.04.-ig
2011.Életkor: 38, alapszabi 16 + HP(Hewlett Packard, a cég neve) szabi +1 nap =17
magyarázat: Gyed: 2010.08.18-2012.03.04-ig, időarányosan: 26/365*231=16,45~16nap
2012. Életkor: 39, alapszabi: 0, HP szabi+1 nap=1 magyarázat: Gyed:2012.03.04.-ig, amennyiben nem jön vissza dolgozni, nem jár neki 2012.-ben szabadság, csak a HP nap Gyes: 2013.03.04.-ig.
Előző évekről áthozott: 80
2012 időarányos 1
Összesen:102 nap
Ez nem végleges. Akkor tudjuk megmondani a tényléeges napok számát, ha majd tisztázódott, hogy mikor fejezi be a LOA-t. Akkor majd újból kell számolni a 2012-es szabadaságkeretét.
Köszönöm szépen a segítséget!: Novák Judit
dolgozomami mondta
Kedves Judit!
Szerintem az alapszabadságokat jól számolta a munkáltatód. A gyermekek utáni pótszabit nem látom én sem, erre kérlek, kérdezz rá (ha az apuka ezt nem vette igénybe). Ha esetleg arra hivatkozik a munkáltató, hogy ezt nem igényelted meg az elmúlt években, akkor azt kell válaszolni, hogy igényelted volna, ha a munkáltató nyilatkoztatott volna erről korábban a gyermekek születésekor az adott években. Sok helyen nem küldik ki a kismamáknak a formanyomtatványt, majd utólag meg azt mondják, hogy nem jár, mert nem kérte. Én erre azt szoktam válaszolni, hogy ha megkérdezték volna tőle, biztosan igényelte volna…
2012-től mindkét szülőnek járnak ezek a pótnapok (de csak a szülési szabi és a GYED első éve alatt, meg ha újra dolgozol), korábban csak az egyik szülő vehette igénybe.
Üdv:
Ági
Gabi mondta
Kedves Ági!
Pénteken írtam a blog oldaladra, de nem látom a levelemet. Olvastad, megkaptad? Hogy lehet, hogy pénteken még fent volt az oldalon (láttam, hogy ott van), most pedig nem látom?
Üdvözlettel:
Gabi
dolgozomami mondta
Szia Gabi!
Nem tűnt el, csak egy másik bejegyzés alá írtad, nem ide 🙂
Itt a válasz a kérdésedre, belinkelem ide is: https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/szabadsag-kivetele-gyedgyes-utan#comment-1783
Üdv:
Ági
Unger Bernadett mondta
Kedves Ági!
2010 december 21-én született meg a kislányom Kála. Abban az évben 7 nap szabadságom maradt bent.A gyed lejártával térek vissza munkába, tehát dec.24-én kezdem meg a szabadságaim kivételét. Munkaadom szerint 24+7 nap szabi jár(ebben benne van a gyerek után járó 2 plusz nap szabadság is. Én 1981.06.30-án születtem. Kérlek segíts nekem kiszámolni, hogy hány nap is jár Nekem!
Köszönettel:
Betty
dolgozomami mondta
Kedves Betty!
Kérlek, ne haragudj meg, de nem fogom kiszámolni helyetted. Pont azért indítottam ezt a blogot, hogy informáljam az anyukákat, s minél többet tudjanak meg a jogaikról. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy azt szeretném, hogy mindenki ki tudja maga számolni a szabiját. Láthatod, senkinek nem számoltam ki eddig sem, ellenben számtalan cikket találsz itt, hogy hogyan kezdj neki (kattints ide, így egyben megtalálod az összes szabadsággal kapcsolatos cikket). 4 alapvető matematikai műveletet kell csak tudnod, osztani, szorozni, összeadni, kivonni, ez szerintem biztosan megy neked. Pont a fenti cikkben találsz egy részletes példát az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalókra (ha egyáltalán ez vagy, mert ezt sem írtad meg ), ennek mentén kérlek, számold ki magad. Ha közalkalmazottként dolgozol, akkor ide kattints, itt van a számítási példa hozzá. Ha nem vagy biztos benne, hogy jól csináltad, írd meg nekem ide a teljes számításodat részletesen, s majd én válaszolok, hogy jó, vagy nem. 🙂
Hidd el, nem csak most van erre szükséged, életed során még biztos kerülsz olyan helyzetbe, hogy ki kell számolnod, mire vagy jogosult. Nem lenne jó, ha ezen túl nem másra hagyatkoznál, hanem te magad is meg tudnád csinálni?
Üdv:
Ági
HZsóka mondta
Kedves Ági!
A kérdéseim böngészés közben egyre fogynak, mindenre találok választ:). Sikerült a szabikat is kiszámítani:)Viszont még mindig felmerült 3 kérdés:
-ha én jutalékot is kaptam anno (mert amúgy elég keveset fizettek), és most ki akarják fizetni a nekem járó szabikat, akkor igényt tarthatok jutalékra is? 2006.05.01-től 2008.04.07-ig dolgoztam ott, két gyerek után mennék vissza – de nem tudnak visszavenni – 2013.02.27-én?
-jól számolom, hogy egy hónap felmondás jár és két hónap végkielégítés (2 év munka + majdnem 5 év TGYÁS+GYED+TGYÁS+GYED+GYES)?
-ha közös megeggyezéssel mondunk fel (csak a szabikat akarják kifizetni, felmondási időt és végkielégítést nem emlegettek, itt jöttem rá, h van), akkor tudok munkanélküli segélyt igényelni? (Ez most 3 hónap, ugye?)
Válaszodat, idődet köszönöm szépen!
HZsóka
Vicus mondta
Kedves Ági!
Nagyon hasznos a blogod, és köszönöm az eddigi válaszodat!
Lenne egy újabb kérdésem, bár nem biztos, hogy pont ebbe a kérdéskörbe tartozik.
A 70§-sal lenne az a kérdésem, hogyha a munkáltató eltekint a felmondási időtől, akkor jár-e bér a felmondási időre ?
Válaszodat előre is megköszönöm!
Szép napot!
dolgozomami mondta
Kedves Vicus!
Nem igazán értem a kérdésedet, arra gondolsz, hogy a felmondási időben történő munkavégzésre való kötelezéstől tekint el, azaz a munkáltató felmond, de nem kell, hogy ledolgozd a felmondási idő felét, vagy a teljes időt? Mert ha igen, akkor válaszom az, hogy természetesen jár bér erre az időszakra is, ha dolgozol, ha felment.
Ha mégsem értettelek volna jól, kérlek, írd meg pontosabban, mire gondolsz.
Üdv:
Ági
Sztankai-Kiss Boglárka mondta
Kedves Ági
tudom hogy nem számolsz senki helyett szabikat,nekem inkább csak megerősítés kellene (vagy cáfolat)mert nehezemre esik elhinni amit a személyügy kihozott nekem.
34 éves vagyok,2011.áprilisban szültem,előtte kivettem az arra az évre vonatkozó szabikat,mindet.2013 márc 1től mennék vissza dolgozni,jeleztem a munkahelyemnek ahol közölték,hogy 4 napom van,mert 2012.02.27ig vagyok jogosult szabadságra és az 4 nap. Ez valóban így van? Ha nem akkor hova fordulhatok?
Köszönöm szépen előre is!
Üdv
SZKBogi
dolgozomami mondta
Kedves Bogi!
Mivel a fizetés nélküli szabadságot – bár a pontos dátumokat nem írtad – vélhetően 2011. augusztus 1-je után kezdted meg, neked már csak a fizetés nélküli szabadság első 6 hónapjára jár a szabadság + természetesen a szülési szabi idejére. Ez együtt nincs egy évnyi idő, amire szabi jár, hiszen 6 hónapról és 24 hétről van szó. Azonban, ahogy írtad is, a 2011. évi szabadságodat előre kivetted teljesen, holott csak időarányosan kell a törvény szerint kiadni, te tehát előre felélted a szabid jelentős részét, így valóban elképzelhető, hogy csak 4 napod van a gyermek utáni pótszabadsággal együtt. Ha a TGYÁST a szülés napjával vetted ki, azaz áprilisban kezdted meg a szülési szabit, akkor jó a számításuk.
Üdv:
Ági
Gabi mondta
Szia Ági!
Ne haragudj, de viszonylag gyors válaszra lenne szükségem. Ma 3 éves a kislányom, a munkáltatómmal beszéltem szeptember elején és november elején (NE BÍZZATOK MÉG A NÉMET MULTIKBAN SE!!!), elmondtam, hogy oké, felmondhatnak nekem, de január végéig ki szeretném venni az addig tartó szabikat, utána kifizetik a többit. 2x hívtam őket, akkor azt mondta a hr-es, hogy még nem kapott a vezetőségtől választ erer (már senki sincs Magyarországon a vezetőségtől). Közben elindítottam a MÁKnál a nagyobbm, tartósan beteg gyerekre a Gyes kérelmet. A fenti beszélgetések után hiába írtam e-mailt, nem kaptam választ, hiába telefonáltam, a mobilt nem vette fel, illetve nem hívott vissza, a vonalast pedig mindig más vette fel, kértem visszahívást, ami nem történt meg.
Közben a MÁKnál is elrontották a Gyes-em, a helyesbítő levelet november 30-án kaptam meg (október 16. óta húzodott ez az ügy is). December 3-án feladatam postán a MÁK határozatot és jeleztem, hogy december 5-tel továbbra is fizetés nélküli szabin maradok (terveim szerint január végéig), de december 5-én azért bemegyek hozzájuk megbeszélni a dolgokat. Sajnos főnököm nincs, mert a divíziót, ahol dolgoztam, eladták és engem nem vittek magukkal.
Viszont még mielőtt nem tiltották meg a bérszámfejtő részére (külső cég) a velem való kommunikációt, kaptam tőle szabadságnapokat, amik nem stimmelnek szerintem. Van több év is, ahol hiányzik a pótszabadság. Erre vonatkozólag volt egy levelezésem pár éve, amikor nem akarták megengedni, hogy utólag nyilatkozzam (2009 őszén akartam nyilatkozni 2007,2008,2009 évekre), aztán végül mégis nyilatkoztam, de 2010 év elején már nem engedték meg, hogy a 2009. december 4-én született kislányommal kapcsolatban 2009-re visszamenőleg nyilatkozzam.
Bocs a felvezetésért, itt összegzem a kérdéseimet:
– úgy látom a fenti bejegyzésekből, hogy a munkáltató nem tilthatja meg, hogy visszamenőleg nyilatkozhassam. Van esetleg olyan jogszabály, amire ő hivatkozva megtagadhatja az otthon töltött időre vonatkozó pótszabadság kiadását, nyilatkozását? Van olyan jogszabály, amivel én az álláspontomat védeni tudom?
– az időarányos szabadságszámításnál az adott évre vonatkozólag a naptári napokat és nem a munkanapokat kell figyelembe venni?
– ha esetleg e-mailben küldenél elérhetőséget, azt megköszönném, mert gondolkodom azon, hogy valakinek fizetnék a szaktanácsadásért, csakhogy rendben legyen a dolog.
Köszönettel:
Gabi
Unger Bernadett mondta
Kedves Ági!
Bocsánat, hogy most számolom csak ki, de idáig nem volt erre időm!
Kérlek segíts, hogy jól számolok-e!?
1981-ben születtem, és 2010.12.21-én született meg a kislányom, Kála. A szülési szabadságomat a születése napjával kezdtem meg.
24hét (tgyás) 2010 dec.21.-2011.1ún.7
Így mivel még 2011. aug.előtt kezdtem meg a Gyedemet, nekem még 1 évre jár szabadság, azaz 2012 jún. 6-ig.
számolás:2010-ben bentmaradt 7 nap szabadságom
2011-ben jár 22 nap szabadság
2012-ben időarányosan 10 nap szab. a szőkőévet is figyelembevéve!/Itt már 23nap alapszab-gal számoltam, és hozzáadtam a 158naphoz(jún6-ig)+4napot, mivel dec.24-én már megkezdem a szabadságomat /
összesen tehát 39 nap. Remélem jól számoltam!
Abban segíts még, hogy ha a párom nem vette ki a gyerek után járó 2nap pótszabadságot, akkor 41 nap jár összesen?
Köszönöm előre is a segítségedet!
Üdv:
Betty
dolgozomami mondta
Kedves Betty!
Majdnem jó 🙂
A gyermek után évi 2 nap jár, azaz mivel neked még 24 hétre és 12 hónapra jár a szabi (slendrián módon mondjuk csak úgy, hogy majdnem másfél évre), ezért utána ne 2-t, hanem 3-at számolj 🙂
Amúgy ügyes vagy!
Üdv:
Ági
Szilvianya mondta
Kedves Dolgozó Mami!
2011. május 24-én született a kislányom. Előtte munkaviszonyban álltam, mint bérelt munkaerő egy multicégnél. Az egész éves (2011-re) járó szabadságomat kivettem 2011. április végéig, utána a szülésig betegszabin, táppénzen voltam. Most úgy néz ki, hogy kaptam egy vonzó új munkaajánlatot. Az új cégnél már 2013. januárjában kezdhetnék. A munkaerő-kölcsönző cégtől milyen feltételekkel jöhetek el? Jár valamennyi szabadság esetleg még? Ha igen, mennyi az és azt kitelező kiadniuk? Mikortól kellene lemondanom a gyedet? (a bölcsöde miatt kérdezem)Mikortól kezdhetem a beszoktatást a bölibe? Köszönöm szépen a segítségét, válaszát! Boldog új évet kívánok!
dolgozomami mondta
Kedves Szilvianya!
Ha figyelmesen elolvasod a fenti postot, amihez a hozzászólásodat írtad, láthatod, hogy nem számolom ki senkinek a szabadságát, mert minden információ megtalálható itt a honlapon ahhoz, hogy ezt te magad is megtedd. (Hogy miért nem számolgatok senki helyett, arról többet itt olvashatsz) Csupán csak egy kicsit olvasni kell, és négy alapvető matematikai műveletet használni: összeadni, kivonni, szorozni, osztani. Kattints ide, így egyben megtalálod az összes szabadsággal kapcsolatos cikket, ami alapján te magad is el tudsz indulni.
A bent ragadt szabadságokat értelemszerűen ki kell fizetniük neked, s ha a minél hamarabbi munkába állás a cél, akkor közös megegyezéssel gyere el a korábbi munkáltatótól. A GYED-et a bölcsődei beszoktatás első napjától már nem kaphatod, így ezt ennek megfelelően intézd el. A beszoktatásról a kinézett intézményben érdeklődj, mert nagyon eltérő a helyzet attól függően, hogy melyik települést nézzük, van, ahol azonnal, vagy 1.2 héten belül tudják fogadni a kicsit, valahol hosszú várólista van. Ezt jobb mihamarabb tisztázni, nehogy ez legyen a munkakezdés akadálya!
Sok sikert az új munkához!
Ági
Bernard Ivett mondta
Kedves Ági!
Ma találtam rá a honlapodra, nagyon tetszik :)Órák óta böngészem, rengeteg hasznos információra tettem szert. Idén szept. 16-tól szeretnék visszamenni dolgozni, igy belemélyedtem a szabadságok kiszámolásába. El is végezetem a számitást, és szeretnélek megkérni, hogy ellenőrizd le nekem. Nagyon köszönöm!
Ime:
Mt. hatálya alá tartozó munkavállaló
Első gyermek 2009. június 19-én született.
Második gyermek 2011. április 21-én született.
2009.
31 éves
Alapszabadság = 23 nap, ebből kivett = 23 nap
Szabadság jár: 2009.jún.19. – dec.3. = szülési szabadság
2009.dec.4. – 2010.dec.4. = fizetés nélküli szabadság idejére
2010.
32 éves
Alapszabadság = 23 nap, ebből kivett = 0 nap
Szabadság jár: 2010.jan.1. – okt.12. = fizetés nélküli szabadság
23 / 365 x 285 = 18 nap
2011.okt.13. – dec.31. = táppénz
23 / 365 x 80 = 5 nap
Összesen kivehető: 23 NAP
2011.
33 éves
Alapszabadság = 24 nap, ebből kivett = 0 nap
Szabadság jár: 2011.jan.1. – ápr.20. = táppénz
24 / 365 x 110 = 7 nap
2011.ápr.21. – okt.5. = szülési szabadság
24 / 365 x 168 = 11 nap
2011.okt.6. – 2012.ápr.6. = fizetés nélküli szabadság idejére
Ebből ide tartozik 24 / 365 x 87 = 6 nap
Összesen kivehető: 24 NAP
2012.
34 éves
Alapszabadság = 24 nap + gyerekek után = 4 nap, ebből kivett = 0 nap
Szabadság jár: 2012.jan.1. – ápr.6. = fizetés nélküli szabadság
24 / 365 x 96 = 6 nap
Összesen kivehető: 10 NAP
2013-mal picit bajban vagyok. Azt kiszámoltam, hogy mennyi szabi jár onnantól, ha majd munkába állok:
35 éves
Alapszabadság = 25 nap + gyerekek után = 4 nap, ebből kivett = 0 nap
Szabadság jár: 2013.szept.16. – dec.31. = munkaviszony
25 / 365 x 107 = 7 nap
4 / 365 x 107 = 1 nap
Összesen kivehető: 8 NAP
Viszont az addigi „forgatókönyv” lebonyolitásában bizonytalan vagyok. Április 21-én tölti be a lánykám a második életévét. Annyi szabim nem gyűlt fel az évek alatt, hogy szept. 16-ig elég legyen, igy először elmennék GYES-re, majd kivenném a szabikat, és munkába állnék. Mit tanácsolsz, hány órás munkaidőre jelentkezzek? Azt lehet, hogy 8 órásat jelzek, igy veszem ki a szabit, aztán a tényleges munkába állás előtt módositanánk 6 órára? Nem trükközni, vagy kiskaput keresni szeretnék, csak anyagilag jól vagy jobban kijönni, ha ennek van jogszerű módja. És mi van akkor, ha nem tudnak munkát adni? Már beszéltem a főnökömmel, várnak vissza, de az biztos, hogy az a pozició betöltésre került, ahonnan eljöttem és azt még nem tudom, mit fognak ajánlani.
Köszönöm a segitségedet előre is!
Üdv
Ivett
dolgozomami mondta
Kedves Ivett!
Először is köszönöm, hogy nem a könnyebbik utat választottad, és nem írtad nekem azt, hogy számoljam ki én (úgysem tetem volna :-)).
Hidd el, azzal, hogy kiszámoltad, s én visszajelzek, egy életre megtanulod, hogyan kell szabit kalkulálni, és ez még jól fog jönni 🙂
Nos, egy kicsi, de alapvető hibát látok a leírtakban:
1.) a dátumszámításnál nem figyeltél arra, hogy ha azt mondjuk, egy év, akkor az -véve az első példát – 2009. december 4.-étől 2010. december 3.áig tart, s nem 2010. december 4.-éig. ez csak egy nap különbség, de több babánál lehet, hogy pont ezek az egy napok billentik át a tört számot a 0,5 fölé, amivel 1 nap többletet számolsz el magadnak. Szóval ennek ugorj neki újra, kérlek, az összes dátumnál, időszaknál!
Segítségképpen írom, hogy ha folyamatosan tartott a szabadságra jogosító időd (vagy szülési szabi, vagy fizetés nélküli szabi, vagy táppénz), nem kell az egy teljes évet felölelő időszakot megbontanod, hanem ott csak a teljes évessel számolj voltál január 1-jétől, nem kell külön a két időszakra számolnod, csapd őket egybe, 2011-ben. Szóval ugorj neki, számold át újra!
A visszatérést úgy időzítsd, hogy beszéljétek meg, mikor kezdenél, s onnan számold vissza a szabikat, azaz igen, először kérd a GYES-t, majd utána a szabikifizetés idejére mondd le, mert ugye ezt 8 órában kéred 🙂
A részmunkaidős igényt előre kell bejelenteni, az eredeti szerződésed szerinti munkaidő felére kötelesek visszavenni, azaz ha 8 órás voltál, akkor 4 órára. Kérheted a 6 órát is, de az nem kötelező nekik. A szerződésmódosítást úgy írjátok meg, hogy az első tényleges munkanapodtól módosuljon a munkaidőd!
Üdv:
Ági
Bernard Ivett mondta
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm az ellenőrzést és minden észrevételt 🙂 (Hű, hogy tudtam a dátumoknál ilyen szarvashibát elkövetni… Biztos nagyon koncentráltam a számokra 😀 )
Akkor jogszerűen nincsen akadálya, hogy azt jelezzem nekik, hogy 8 órában megyek vissza, majd a tényleges munkakezdés előtt kérem a munkaidő módositását 4 vagy 6 órára, melyből az előbbire kötelező visszavegyenek. Kérdés, hogy ez etikailag hogy fér bele? Mi erről a véleményed? Illetve még szeretnék egy dolgot kérdezni: ha kivettem a szabikat, és aztán ajánlanak valami olyan poziciót, ami nekem nem megfelelő, akkor is mondhatom azt, hogy nem fogadom el? Bár gondolom, ezt már a szabi kivétele előtt tisztázni fogják, hisz nem a saját pénztárcájuk ellenségei 🙂
Köszönöm!
Üdv
Ivett
dolgozomami mondta
Kedves Ivett!
Egyáltalán nem etikátlan az az eljárás, hogy csak a szabadságok után módosítjátok részmunkaidősre a szerződést, sőt! Az lenne az etikátlan a munkáltatótól, ha korábban akarná ezt megtenni, hiszen így, egy 4 órás részmunkaidő esetén, elesnél a téged megillető szabadságra járó távolléti díj 50 %-ától. Azt pedig ugye nem várhatják el tőled, hogy a jogos érdekeidről lemondj???
Nyugodtan jelezd nekik előre, hogy részmunkaidőben szeretnél visszatérni, ezt előre kell megadnod a kérvényedben (már csak azért is, mert a 6 óra nem kötelező nekik, csak a 4 órára kötelezi őket a törvény, így jó ezt előre tisztázni), s egyúttal jelezd azt is, hogy a felgyülemlett szabadságok után kéred a munkaszerződésed módosítását részmunkaidőre a gyermeked 3 éves koráig (itt egy pontos dátumot is adj meg nekik).
Ha a munkakörben nem tudtok megegyezni, nem vagy köteles elfogadni, de szerintem is az lenne a jó, ha még ezt előtte tisztáznátok. Bár, nem egy anyukáról tudok, aki az első munkanapján tudta meg, mit fog csinálni 🙁
Sok sikert:
Ági
Némethné Anna mondta
Szia!
2013.04.13. jár le a Gyed folyósításom és szeretnék gyes mellett dolgozni. A főnökömnek szóltam ez ügyben.szerinted tanácsos lenne levélben is kérni tőle ezt?Valamint lehet h nemet mond a 6 órás foglalkoztatásra.Kérhetem h 4 órára történjen a munkavégzésem?Ebbe úgy tudom bele kell mennie.Nekem nagyon jó lenne.Kérjem tőle ezt is írásba.Úgy tudom 15 napon belül kell,h jelezzen a levelemre.Válaszodat előre is köszönöm.
dolgozomami mondta
Kedves Anna!
Ha vissza szeretnél térni dolgozni, mindenképpen írásban jelezd ezt a munkáltatódnak, a tervezett visszatérés előtt legalább 30 nappal. Ha korábban 8 órás voltál, akkor ennek felében kérheted a részmunkaidős foglalkoztatást, azaz a 4 órát, a 6 órát már nem kötelező megengednie, ez már a jóindulatán múlik. Arra azonban figyelj, hogy nem leszel védett, ha visszatérsz dolgozni, akár fel is mondhatnak neked, megfelelő indokkal.
Üdv:
Ági
Dobák Judit mondta
Kedves Dolgozó Mami!
Nagyon hasznos az oldalad, igyekeztem minden postot elolvasni, de a problémámra nem találtam választ.
Talán tudsz nekem segíteni. egy kicsit egyedi az esetem, mert 2 munkahelyem van (jogszerűen).
A kérdésem a 2. munkahelyemre vonatkozik. (másodállású 8 órás órabéres, emelett főállásom van – egyetemi oktatás) 2009. januárban kezdtem, majd 2010. januárjában született a gyermekekem, (végig dolgoztam) és azóta az említett munkahelyemen fizetés nélküli szabadságon vagyok. Erről a munkahelyről sem gyes-t, sem gyed-et,anyaságit sem egyéb ellátást nem kaptam a fizetésnélküli idejére, mert mindezt a főállásom alapján számolták, fizették.
Most jár le a 3 év a fizetésnélküliből. A 2. munkahelyemen megszünt az a részleg, ahol dolgoztam, és a státuszt is amiben dolgoztam. A főállásom él, ott már dolgozom.
A HR-es kolléga azt mondta, ő mindenképp a közös megegyezést javasolja, (rákérdezéskor) viszont hozzátette, hogy az új munka törvénykönyv szerint a szabadságom csak a GYED idején felhalmozott szabadságok kifizetését teszi lehetővé. Decemberben küldték a kimutatást 54 nap felhalmozott szabadságról. És úgy érzem az nem előnyös számomra, hogy csak 2 év szabadságait fizetik ki. Nagyon nem akarok visszamenni a céghez, és ők azt mondták, hogy nem tudnak nekem állást felajánlani a régi helyett. De méltánytalannak tartom, hogy 1 év szabadságait nem fizetik ki.
Van-e ötleted, tanácsod, hogy hogyan tudok minderre reagálni, illetve kérhetem-e azt, hogy mondjanak fel?
Van-e tárgyalási alapom arra, hogy közös megegyezés esetén kérjem a teljes szabadság, esetleg 1 hónap végkielégítést, vagy a felmondási időre járó fizetést?
Várom válaszod, tisztelettel:
Judit
dolgozomami mondta
Kedves Judit!
Teljesen mindegy, hogy főállás, vagy másodállás, a törvény ugyanúgy vonatkozik rá: mindegyik jogviszonyban megillet a szabadság, s ha ez a másodállás az Mt. hatály alá tartozó munkáltatónál van, s határozatlan időre köttetett a szerződésed, akkor ha nem tudnak tovább foglalkoztatni, nekik kell felmondaniuk, kifizetve azt, ami jár. A szabadságnál írt két évet nem értem, fizetett szabadság jár a szülési szabi és a fizetés nélküli szabi idejére, ami közel másfél év. Mivel több, mint 3 éve dolgozol ott, egy havi végkielégítésre, és a felmondási időre járó bérre is jogosult vagy ezen kívül. Ezt kell tehát megadniuk. Ha gondolod, jelezz vissza, hogy akkor írod alá a közöst, ha az ennek megfelelő összegkifizetését is belefoglalják. Ellenkező esetben a fizetés nélküli szabadságot követő napon jelentkezel munkára 🙂
Ne hagyd magad!
Üdv:
Ági
pindurka83 mondta
Kedves Ági!Jelenleg GYED-en vagyok otthon gyermekemmel aki március 26.-án tölti be második életévét.Felhívtam a munkáltatómat,hogy mennyi szabadságom van,mire ők közölték,hogy 26 napom van benn.Ezután pár nap elteltével felhívtak,és közölték,hogy nem tudnak visszavenni csak egy 40 km-rel távolabbi boltjukba ahová úgy jutok el ahogy akarok.Mondtam,hogy GYES-re szeretnék menni és mellette 6 órásként visszatérni az eredeti teljes munkaidő helyett.Erre ők ugyanezt válaszolták hozzátéve,hogy ha nem felel meg ez a változat akkor mondjak fel közös megegyezéssel mert ha nem akkor a GYED letelte után a felmondási időmet a bennmaradt szabadságomból veszik el,de ha 30 nappal a GYED letelte előtt beadom a felmondásomat közös megegyezéssel,akkor a teljes szabadságomat(26 nap)kifizetik egyben.A kérdésem az volna,hogy ezt megtehetik-e velem ilyen formában?Valamint el fogadjam-e ezt az ajánlatot,vagy küzdjek? Előre is köszönöm a válaszodat.Üdv:Ildikó
dolgozomami mondta
Kedves Ildikó!
Húha, itt több gubanc is van… nézzük csak:
1.) Olyan nincs, hogy ajánlanak valamit, és ha nem fogadod el, akkor közöst kell aláírnod. Ha bejelented a visszatérési szándékodat, 30 napjuk van a foglalkoztatásod megszervezésére. Az Mt. úgy szabályozza jelenleg a felmondást ilyen esetekben, hogy a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál a munkaszerződés szerinti munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja. Azaz ha nincs ilyen munkakör, vagy van, de te elutasítod, akkor is nekik kell felmondaniuk, s ezzel jár neked a végkielégítés a munkaviszonyban töltött évek alapján, + a felmondási idő és a végkielégítés.
2.) Továbbgondolva az előbbit, ha felmondanak, írásban, indoklással tehetik meg csak, s az sem igaz, hogy a szabadságaidat betudják a felmondási időbe. Ennek max a felét számíthatják be, mert a felmondási idő felében amúgy is fel kellene, hogy mentsenek a munkavégzés alól.
3.) Ha részmunkaidős foglalkoztatást kérsz, csak a 4 óra kötelező nekik (ha tudnak egyáltalán foglalkoztatni), a 6 óra nem kötelező.
4.) A GYED-ről írott részt nem is értem teljesen, semmilyen ilyen 30 napos szabály nincs a GYED folyósításhoz kötötten…
5.) bárhogy szűnik is meg a jogviszonyod, a szabikra minden esetben jogosult vagy!
Nos, mindezt összenézve én azt javaslom, hogy újra keresd meg őket, mondd el, hogy szeretnél továbbra is itt dolgozni, kéred, hogy gondolják végig, milyen üres állás van, s ha nincs, akkor tisztában vagy azzal, hogy ha nem foglalkoztatnak, akkor nekik kell felmondaniuk, és kifizetniük, ami jár…
És majd meglátjuk, mit lépnek!
Üdv:
Ági
Kaszap Szilvia mondta
Kedves Ági!
GYES-em lejárt.Kérdésem: Kérhetem-e a munkáltatómat, hogy módosítsuk a munkaszerződésemet,és csökkentsük a munkabéremet, a válságra való hivatkozással, hogy a ki nem vett szabadság számfejtésénél, a bruttó bér 100 eFt legyen.Nem megyek vissza a régi munkahelyemre, csak a szabdságot veszem ki a GYES után.
Bár gondolom furcsa a kérdés, de azért előre is köszönöm a választ.
Üdv. Szilvi
dolgozomami mondta
Kedves Szilvi!
Ne haragudj, de vissza kell kérdeznem: miért szeretnéd ezt? Mert hát ugye nem igazán érthető, ha egy munkavállaló számára kifejezetten hátrányos módosítást kér a munkáltatójától…
Ági
ANKO mondta
Kedves Dolgozó Mami!
Szeretnék segítséget kérni olyan gondom van, hogy nem tudom hogyan tudnám kiszámolni a szabadságom napjait,2010 09.02.-ig rendezett, de utána nem 2008.05.17.született első gyermekem majd 2010.08.01-08.31.-ig visszamentem dolgozni közalkalmazott voltam majd utána táppénzen voltam 2011.01.07.-ig a második gyermekem születéséig és azóta nem dolgozom és 2012.09.01.-től már nem közalkalmazott vagyok hanem mt-vonatkozik ránk és most kellene leadni , kiszámolni ha visszamegyek dolgozni hány nap szabim lenne? 1980-születlésű vagyok,köszönök előre bármilyen segítéseget.És most 2013 08.26-tal kezdenék dolgozni!
Köszönöm!
dolgozomami mondta
Kedves Anko!
Ha figyelmesen elolvasod azt a bejegyzést, amihez a hozzászólásodat írtad, láthatod, hogy nem számolom ki senkinek a szabadságát! Mindenkit arra buzdítok, hogy maga számolja ki, itt a blogon minden információ megvan hozzá, csak olvasni kell, és 4 alapvető matematikai műveletet elvégezni: összeadni, kivonni, osztani, szorozni. Ezt pedig mindenki tud! Nem is adtál meg minden szükséges adatot magadról, így kérlek, hogy vedd a fáradtságot, és olvasgass egy kicsit. Ha jobb oldalt a címkék mezőben a szabadság szóra kattintasz, akkor az összes ebben a témában írt cikket megtalálod. Van mind a közalkalmazotti, mind az Mt. hatály alá tartozó anyukákra konkrét számítási példa, s azt is megtalálod, hogy mi alapján, mennyi jár neked.
Ha időközben munkáltatói jogutódlás volt, akkor onnantól a másik törvény, az Mt. hatálya alá tartozol, tehát azt kell figyelembe venned, az életkorod alapján számolódik a szabid. Azt, hogy mennyi időre jár a szabi, ez azonban nem befolyásolja, ugyanúgy a szülési szabi és a fizetés nélküli szabi 6 / 12 hónapjára kell kalkulálnod.
Kérlek, ülj neki, és számolj, pont a fenti cikkben van a példa, hidd el, nem nehéz!
Üdv:
Ági
Zsuzsanna mondta
Kedves Dolgozó Mami!
Kislányom 2011. június 10-én született, november 24-től részesülök GYED-ben. Olvasatom szerint rám már vonatkozik a „szabadságfelezés” de a munkahelyen ilyenről még nem tudnak! Tehát vonatkozik vagy sem?
Még egy fontos kérdésem lenne. Közalkalmazott vagyok, amíg szabadságomat töltöm, egy másik munkahelyen vállalhatok e részmunkaidős állást?
Válaszodat előre is köszönöm!
Üdv!
dolgozomami mondta
Kedves Zsuzsa!
Mivel a fizetés nélküli szabadságot te már 2011. augusztus 1-je után kezdted meg, igen, rád vonatkozik. Hogy a munkáltatód ezt nem tudja, az elég fura, de még ez a jobbik eset, mintha 12 hónapra járna, és csak 6-ot adnak meg… 🙂
Nem írtad, hol és milyen munkakörben dolgozol (vezető vagy-e vagy sem), és mi lenne a másik állás (milyen cégnél, milyen munkakör), így kérlek, hogy kattints ide, és olvasd el a 41. §-tól kezdve. Ha ezek alapján nem összeférhetetlen az eredeti munkaköröddel, akkor szerintem mehet, de figyelj a bejelentésre!
Üdv:
Ági
sápiné petró renáta mondta
kedves Ági!2011 01 -ban megtudtam hogy terhes vagyok és orvosi tanácsra elmentem táppénzre a munkahelyemről. ebben az évben 4 napot vettem ki a szabadságomból 20 napom maradt.2011 09 15 -én megszületett a kisfiam .Onnantól kezdve 168 napos tgyás voltam addig táppénzen.2012 március 1 től kezdődött a gyed tart 2014 márciusáig és még 1 év a gyes ami 2015 márciusáig tart.Elfelejtettem mondani hogy élelmiszer boltban dolgoztam ahol ketten voltunk nehéz fizikai munkák voltak. azt szeretném megkérdezni hogy mi lesz a ki nem vett 20 napommal és mennyi szabadság jár a gyed és a gyes idejére és a gyerekek után mert a kisfiún kívűl van még 1 lányom is aki 10 éves. Előre is köszönöm szépen a segítségedet szia.
dolgozomami mondta
Kedves Renáta!
A ki nem vett szabadság nem veszik el, ha már nem leszel fizetés nélküli szabadságon, vagy kiadják, vagy kifizetik (ha nem tudnak tovább foglalkoztatni). A GYES idejére nem jár szabi, csak a szülési szabadság (TGYÁS) és a fizetés nélküli szabi (GYED) 6 hónapjára. A szabadságokról bővebben itt olvashatsz:
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/hogyan-szamoljam-ki-magam-a-szabadsagomat-1-resz
Üdv:
Ági
Kiss Enikő mondta
Kedves Ági! 2013.04.04.-én lejár a gyedem, szerettem volna visszamenni dolgozni,de a munkáltatóm több okot felhozott hogy miért ne tegyem.(pl. mit csinálok a picivel ha beteg lesz?) majd közölte, hogy nem is tud 7 órába visszavenni. Az anyagiak miatt dolgoznom kell, ezért keresgéltem és találtam egy jó munkahelyet, amit gyes mellett is csinálhatok (6h) és több fizetéssel járna. Kérdésem az lenne, ha én szabi idejére visszamondom a gyest, a hat órás munkaviszonyra vissza lehet igényelni? Ilyen esetben milyen felmondás célszerű?
dolgozomami mondta
Kedves Enikő!
Ha a jelenlegi munkáltatódnál megszünteted a fizetés nélküli szabit, akkor ha ő a felmondásnál nem kifizeti, hanem kiadja a szabikat, akkor nem igényelheted arra az időre a GYES-t, s ezt később sem kérheted utólag erre az időre. Több javaslatom is lenne, annak megfelelően kéne dönteni, hogy melyikkel jársz jobban. Az egyik, hogy ne szakítsd meg ezt a munkaviszonyt, a másik 6 órás állást vállald el másodállásként, s a fő munkáltatódnál maradj fizetés nélkülin a GYES végéig. Így a GYES-t, mivel a szabikat nem most veszed ki, nem veszíted el. Ha mégis el akarsz jönni innen, akkor gondold meg kérlek, hogy mit veszíthetsz, hány év óta vagy itt, mennyi végkielégítésre lennél jogosult, ha ők mondanak fel… azt nem ajánlom, hogy te mondj fel, vagy közöst írj alá, ha nem fizetnek ki rendesen, hiszen tudod, nem áll szándékukban foglalkoztatni, így jogosult vagy adott esetben egy akár nagyobb összegre is.
Üdv:
Ági
Szabó Beatrix mondta
Kedves Dolgozó Mami!
A segítségedet szeretném kérni. Most fog lejárni s GYES-em és bent voltam a cégemnél érdeklődni, hogy vissza vesznek-e. Az eretei munkakörömbe nem akarnak (közben más betöltötte a helyem) és egy másik munkakörbe vennének vissza (ami szerintem bizonytalan, mivel az előző alkalmazottat már rég elküldték és most más csinálja a cégen belül a saját munkája mellett) ez nem irodai munka mint a korábbi, fizikai állományba tennének át. 15 éve vagyok a cégnél, 6 évet voltam távol a két gyeremekem születése idejére. Nekem az a megérzésem, hogy az első adandó alkalommal el is fognak küldeni. A szerződésemet ha módosítják mi az amire nagyon kell figyelni, mivel tudnak ‘átvágni’? Pl: ha a határozatlan idejű szerződésemet határozott idejűre akarják írni – ez egyértelmű – ezt nem fogadom el, akkor a végkielégítésem ugorna. Egyáltalán köteles vagyok én elfogadni ezt a másik munkakört vagy visszautasíthatom? Válaszod előre is köszönöm!
dolgozomami mondta
Kedves Beatrix!
Nem vagy köteles a másik, fizikai munkakört elfogadni, ha nem akarod. Ha nem tetszik neked a felajánlott állás, akkor nem fogadod el (ekkor azért érdemes röviden leírni, hogy nem felel meg a végzettségednek, gyakorlatodnak, ezért utasítod vissza), s ebben az esetben a munkáltatódnak kell felmondania neked, kifizetve a 15 év után járó 4 havi végkielégítést és az alap felmondási időd mellett még járó + 30 napot (no meg a szabadságokat is, amik felhalmozódtak). Ha ők mást állítanak, ne hidd el, nem igaz (de sokan megpróbálkoznak vele)!
Hogy mire figyelj? Ha elfogadod az új, alacsonyabb munkakört, ne legyen határozott a szerződésed, értelemszerűen nincs újra próbaidő, de még azt is érdemes meggondolni, hogy ha innen 2 hét múlva kirúgnak, az alacsonyabb munkakör (bizonyára) alacsonyabb bére után kevesebb lesz a neked járó juttatás, mintha most mondanának fel.
Tudom, nem egyszerű döntés… ha van rá esély, hogy máshol állást találj, akkor meglehet, jobb a fél évi bér, ami alatt nyugodtan kereshetsz állást, mint a fizikai munka melletti álláskeresés, pályázás, interjúkra járás – kisebb fizetéssel… Ha felmondtak, elmehetsz álláskeresési járadékot is igényelni, az is valami plusz még…
Sok sikert:
Ági
Szabó Beatrix mondta
Kedves Ági!
Köszönöm a válaszod!
Most ott tartok, hogy kiadták a szabimat, ami jul.2-ig tart. Sajnos nem vesznek vissza (még az említett másik munkakörbe sem). Közös megegyezést szeretnének, fizetnének 1,5 milliót (bruttó) vagy ha nem fogadom el marad, hogy felmondanak. Bizonytalan vagyok, hogy számomra melyik lenne az előnyösebb. A fizetésem felemelték 188500Ft-ra + havi prémium 10000Ft. 15évem után 4 hónap lenne a végkielégítés + felmondási idő 60 nap (amit nem kéne ledolgoznom – ezt is közölték). Jól számolok, hogy tényleg jobban járnék a közös megegyezéssel? Vagy lenne ebből valami hátrányom, van ennek buktatója? Ha aláírom a közöst, akkor gyakorlatilag jul.2-től munkanélküli vagyok, ha felmondanak akkor csak 60 nap után? Köszönöm a segítséget! Üdv:Bea
dolgozomami mondta
Kedves Beatrix!
Ha valóban a 1,5 millió bruttó és a felmondás között kell választanod, akkor anyagilag a közös megegyezés jobb (természetesen úgy, hogy ez az összeg bele van írva, konkrétan!). Nekik a közös azért jobb, mert nem kell indokolniuk, így nem, vagy csak nagyon nehezen tudod megtámadni a bíróságon.
Kérd úgy a közöst, hogy a munkaviszonyod vége nem július 2.-a, hanem a felmondás esetén irányadó 60 napot még hozzászámoljátok. Ez nekik már nem oszt, nem szoroz, de neked van még így 2 hónapod, állományban, biztosítottként (így megvan a nagyobb összeg, de a biztosítotti idődet is kitolod). Utána pedig mehetsz álláskeresési járadékra, annak a maximális ideje 90 nap, maximális összege pedig a minimálbér.
Üdv:
Ági
Judit mondta
Kedves Dolgozó Mami!
Én (28é) 2011 január 8.-ától 2011 augusztus 4.-éig voltam táppénzen,amíg az én pici manókám meg nem született,majd tgyás-on,illetve gyeden.2011-ben nem vettem ki szabit)A gyed-em 2013 aug.4.-én jár le,ám költözés miatt nem tudok majd visszatérni előző munkahelyemre(ahol határozatlan idejű munkaszerződésem volt,teljes munkaidős állás),és azt szeretné, tudni,hogy kiválthatom-e a szabadságaimat pénzben,illetve hogy hány nap szabadság jár ezen időszakra?Bocsánat,ha furcsán és bonyolultan tettem fel a kérdést!Válaszát előre is köszönöm!!!!!
dolgozomami mondta
Kedves Judit!
A szabadságokat a munkáltató a munkaviszony megszűnésekor fizetheti csak ki, ha nem szeretnél ott dolgozni már, akkor szerintem ő sem fog akadályt gördíteni a munkaviszony megszüntetése elé. Azonban azt hogy mennyi szabi jár neked, nem fogom kiszámolni, ezt több helyen is írom itt a blogon… a hozzászólásod elküldése előtt is ott volt a „kérlek olvasd el” rész 2. pontjában, illetve kérlek, görgess fel az oldal elejére, a fenti post végén is ott van, hogy senkinek nem számolom ki a szabadságát (ha bővebben érdekel, hogy miért, katt ide). Ellenben minden információt megtalálsz itt a blogon ennek a kiszámolásához, pont a fenti post is erről szól. Olvasgass egy kicsit, s utána biztosan egyedül is sikerül!
Üdv:
Ági
zsu mondta
Kétszer kérdeztem, egyszer sem kaptam választ??!!
Működik még ez a blog vagy én nem vagyok elég figyelmes???
üdv.Zsu
dolgozomami mondta
Kedves Zsu!
A blog működik, és mindkétszer kaptál választ a kérdésedre, csak nem találad meg:
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/kozalkalmazottak-szabadsaga-tudnivalok-a-szabadsagrol-4-resz#comment-2395
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/felmondtak-pereljek-mit-tegyek-hova-forduljak-2-resz#comment-2136
Javaslom, hogy ha a jövőben kérdezel, jegyezd meg meg, hogy melyik post alá írtál, ugyanis a postok rendszeresen frissülnek, így ha egy új kerül fel, már nem az van legelöl, amihez hozzászóltál, így ha nem jegyezted meg, hogy melyikhez írtad a kérdésedet, valóban nem könnyű megtalálni, több ezer kérdés-válasz között…
Ági
G.K.Henrietta mondta
Kedves Ági!
A segítségedet szeretném kérni. Kiszámoltam a szabadságaim számát, csak annyi kérésem lenne, hogy nézd már meg légyszives, hogy jó-e az eredményem. Csak azért kérném, mert van egy ismerős, aki kiszámoltam nekem és neki kevesebb jött ki (bérszámfejtőként dolgozik, csak eredményt kaptam még a számítás módját nem, még nem tudtam vele beszélni). Májusban lejár a 3 évem és mennék vissza dolgozni. Most a héten jelezném nekik, de szeretnék felkészült lenni ez ügyben.
2010. május 20.-án szültem. De az azt megelőző év november vége óta táppénzen voltam sajnos. 2009-ben 13 nap szabadságom maradt bent. 1984-es születésű vagyok (2005.november 25.-e óta vagyok a cégnél) így 21 nap szabi jár nekem 1 évben. Így ha jól számoltam, akkor 2010-es évben 21 nap jár nekem. 2010. május 20-tól november 3-ig járt nekem a tgyás. November 4-től pedig 2012. május 20-ig a gyed, utána gyes. 2011-es évre kiszámoltam, hogy november 3-ig összesen 307 nap van. Így (21/365)x307=17,6. Ez kerekítve 18 nap. Akkor elvileg 2011-re 18 nap járna. Így összesen: 13+21+18= 52 nap járna összesen. Csak annyit szeretnék kérni, hogy annyit írj meg légyszi (ha módodban áll természetesen), hogy jó-e vagy sem. Akkor átszámolom még egyszer én. Annyit kérdeznék még, hogy a gyerek után járó pótszabit is hozzá kell adni? Korábban a férjem vette igénybe, de ugye tavaly óta mind a ketten igényelhetjük. Így az plusz 2-2 nap lenne a két évre. Még egy kérésem lenne. Az összegyűlt szabikat hogyan kell kiadniuk? Több részletbe vagy egybe kell az egészet, ha megyek vissza azzal kell kezdeni vagy később is el lehet kezdeni kivenni? Előre is nagyon-nagyon szépen köszönöm a segítségedet!!!!
Üdv: Heni
dolgozomami mondta
Kedves Heni!
Így első blikkre a számításod jó 🙂
A gyerekek utáni szabi valóban jár már mindkét szülőnek, de csak 2012-től kezdve szól így a törvény, azaz ha a férjed vette igénybe korábban, akkor gondolom ez alatt a 2010-es és 2011-es évet értetted, s mivel 2012-ben neked nem jár szabi (mert csak a TGYÁS és a GYED első évére járt, ami ugye 2011. november 3-ig tartott), így most nincsenek plusznapok. Ha majd visszatérsz dolgozni, akkor már jár, arra az időre is, amikor a szabikat töltöd – mert ugye rendes szabi is jár erre az időre 🙂
A szabadságokat 60 napon belül kell kiadnia a munkáltatónak.
Üdv:
Ági
G.K.Henrietta mondta
Kedves Ági!
Nagyon szépen köszönöm a segítségedet!
Annyit szeretnék még kérdezni, hogy a szabikat hogyan kell kiadni egy héten? Hétfőtől-vasárnapig? Boltban dolgozom, hétvégén is szoktunk menni. Egy szabadnap jár hétköznap és az egyik hétvége szabad minden héten (normál esetben). Így 7 napból kettő szokott szabad lenni egy héten. (két hosszú nap van, egy délelőtt, egy délután valamint egy hétvége). Amíg dolgoztam akkor sem írtak ki 7napból 7et szabadságra (jó esetben), csak nem tudom, hogy ilyen esetben ez hogyan működik. Valamint annyi kérdésem lenne még, hogy ha nem akarnának visszavenni teljes órában, hanem pl. csak 6 órában, akkor ez hogyan érintené a szabik kiadását (ha érintené)? Előre is nagyon szépen köszönöm a segítségedet!
Üdv:Heni
G.K.Henrietta mondta
Kedves Ági!
Közben eszembe jutott még két kérdés. Nagyon úgy néz ki sajnos, hogy a szabik után nem akarnak tovább alkalmazni. Elvileg két havi végkielégítés járna nekem. Olvastam, hogy mikor nem jár és van egy olyan pontja, hogy:”nem egészségi okkal összefüggő képessége”. Arra lennék kíváncsi, hogy nálam ezzel az indokkal mondhatják-e, hogy nem jár? Nekem vállalkozói élelmiszer-ipari menedzser végzettségem van (érettségi után, okj). Tanultam kereskedelmet is külön tantárgyban, de nincs pénztárosi végzettségem (tehát az az eladó-pénztárosit én nem végeztem el). Én hívtam fel a céget (a központot) és érdeklődtem náluk, hogy volna-e munka (pályakezdő voltam). Akkor én elmondtam, hogy pontosan milyen papírjaim vannak és a fénymásolatokat le is adtam. Úgy is vettek fel engem, hogy tudták, hogy ez nincs. A munkaszerződésemben eladó-pénztárosként vagyok besorolva és úgy is dolgoztam. Sehol sincs kikötve benne, hogy közben el kellene/kellett volna végeznem és soha nem is mondták, még szóba sem került. Ők raktak be engem a pénztárba. Én csak munkaügyben érdeklődtem, ők vettek fel így. (tudom, hogy buta voltam és el kellett volna, de addig szerettem volna ott dolgozni csak, míg a szakmámban el nem tudok helyezkedni). Ennek alapján mondhatják azt, hogy mivel nincs meg így nem jár végkielégítés? (Persze ők anno, amikor el kezdtem náluk dolgozni szép kis támogatást kaptak utánam, mivel pályakezdő voltam.)
A másik kérdésem pedig az lenne, hogy ha felmondanak azt hogyan tennék, vagy szokták tenni? Ma beszéltem az itteni főnökömmel. Felhívta a központot és azt mondták neki, hogy tudnak róla, hogy mikor jár le nekem. Majd küldik nekem az értesítést róla. Először a szabikat adják ki (vagy egy részét nem tudom) és utána majd kijön ide (a munkahelyemre) a menedzser úr és akkor mondja majd a többit. Csak arra lennék kíváncsi, hogy ezt hamarabb mondjuk mikor a szabikat kezdem, akkor nem szokták közölni? Tényleg ez a módja? Csak azért, mert ha már nem tartanak a munkámra igényt a szabik után, akkor legalább az idő alatt kereshetnék másikat, számolhatnék rá, hogy utána már nem lesz.
Előre is nagyon-nagyon szépen köszönöm a segítségedet ismét!!
Üdv:Heni
dolgozomami mondta
Kedves Heni!
Ettől nem kell félned 🙂 ha korábban évekig elláttad a munkakört az említett végzettség nélkül, akkor erre most nem hivatkozhatnak. Ez egy új dolog a hatályos Mt.-ben, még nincs meg a kialakult joggyakorlat, hogy mi is ez, de inkább olyanra kell gondolni, hogy pl. valaki 15 éve nem dolgozott, mert szült sok-sok gyereket, nem tudja kezelni a számítógépet, ami időközben az ő munkakörében elengedhetetlenné vált, vagy volt egy angol középfokúja, amikor felvették, tudott is beszélni, de 3 gyerekkel odahaza volt, s nem használta évekig, elfelejtette…
Hogy hogyan szokták csinálni? Hát, ki hogyan 🙂 Van, aki már a fizetés nélküli szabi első napján átadja a felmondást, van, ahol csak a szabik kiadása utáni első napon, amikor munkába menne az anyuka… Mindenesetre szerintem nem veszítesz semmit, ha elkészíted az önéletrajzodat, körbenézel az álláshirdetések között, feltérképezed a nagyobb munkáltatókat a környéken…
De fel is veheted velük a kapcsolatot, hogy ha már most tudják, hogy nem tudnak tovább foglalkoztatni, nyugodtan mondják meg, neked még a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság.
Meglátjuk, mi lesz, írj majd!
Ági
G.K.Henrietta mondta
Kedves Ági!
Köszönöm szépen a segítségedet!!!
Közben megkaptam a papírt a központtól. Hála istennek ők is 52 napot számoltak. Amíg tart, addig itthon vagyok. Aztán majd meglátjuk, még nem szóltak semmit sem. Az itteni főnököm is azt mondta, hogy 5 nap szabadság és két nap szabadnap. Remélem, hogy a központ sem fog beleszólni és így adják ki nekem. Egyébként itt tőlem tudták meg, hogy szabikat kell kiadni és hány napot. Nekik még nem is szólt a központ, hogy most hogyan is legyen (csak ígérték). A továbbiakat meg meglátjuk.
Még egyszer köszönöm szépen a segítségedet!!
Üdv:Heni
dolgozomami mondta
Reméljük a legjobbakat, írj majd, ha eldőlt, mi lesz veled!
🙂
G.K.Henrietta mondta
Kedves Ági!
Ismét a segítségedet szeretném kérni. Már javában telik a szabadságom. Az lenne a kérdésem, hogy most megkaptam a júniusi hónapra a béremet és egy kicsit kevésnek találom. 68.249 forintot kaptam a múlt hónapra (a bruttóm 1140.000 forint). Júniusban 20 munkanap van, elvileg azokra kellett, hogy szabid kapjak a többire szabadnapot. Még a bérpapírt nem kaptam meg, nem tudom, hogy hogy számoltak. Egy netet kalkulátorral kiszámoltam (ami elvileg hatályos) és tényleg ennyire jön ki, csak olvastam valami olyat, hogy „a havi munkabér a szabadság miatti távollét miatt egyetlen esetben sem lehet kevesebb, mint a kötelező legkisebb munkabér, illetőleg a garantált bérminimum jogszabályban előírt összege”, azaz a munkaadó köteles kiegészíteni a munkabért minimálbéres foglalkoztatott esetén 98.000 Ft-ra, vagy szakképzettséget igénylő munkakör betöltése esetén 114.000 Ft-ra.” Nem tudom, hogy ez tényleg így van-e. Az előző hónapban (májusi hónapra nézve) 9 munkanapra (összesen 11 a hétvégével együtt, ott még gyest is kaptam) 30.897-et kaptam a levonások után (47.172 volt előtte). Csak nem tudom, hogy ez így jól van e számolva. Ha jól, akkor sajnos ez van, csak biztos szeretnék benne lenni. A családi kedvezményt a gyerek után a férjem veszi igénybe amúgy. Előre is nagyon szépen köszönöm az ismételt segítségedet!
Üdv:Heni
dolgozomami mondta
Kedves Heni!
A tavaly hatályba lépett és még jelenleg hatályos Mt.-ben van egy ellentmondásos rész, amin a mai napig vitatkoznak a jogászok. 🙁 Két egymásnak ellent mondó számítási séma van a havibéresek távolléti díjára vonatkozóan (ugye ez az az összeg, amit a szabadságon töltött napokra kapsz). Az, hogy ez félreérhető, s visszaélésekre adhat okot, már észrevették a jogalkotók is, s meg is született egy állásfoglalás, amiben az általad említett mondat is benne volt. Innen nézve tehát, ha neked a garantált bérminimum van a szerződésedben, mint bruttó bér (114 e Ft), akkor a nettód nem lehet kevesebb, mint ennek a megfelelő szabályok szerint bérszámfejtett nettó összege, hiába mész szabadságra. Nézd meg kérlek a bérszámfejtő lapodat – remélem, már megkaptad – hogy a szabadságnapokra pontosan hány forintot számfejtettek. Ez bruttóban el kell, hogy érjék a 114.000-et, ha betartotta a cég az állásfoglalásban írtakat. Az, hogy a kézhez kapott összeg kevesebb, egyértelmű, hiszen le kellett vonni a járulékokat, adót.
Jó hír, hogy 2013. augusztus 1-jétől hatályba lép a 2013. évi CIII. tv., ami megoldja ezt a visszásságot, e szerint távollét (például szabadság) esetén a munkabér nem változik a munkanapok számától és a távollét időtartamától függően havibéres dolgozóknál. Az új szabályozás 2013. augusztus 1. napján lép hatályba de visszamenőleg sajnos nem hatályos, azaz először a 2013. július hónapjára járó munkabérek kiszámítására lesz hatással.
Üdv:
Ági
G.K.Henrietta mondta
Kedves Ági!
Nagyon szépen köszönöm a segítségedet! Igen, azóta megkaptam. Úgy van rajta, hogy első sorban fel van tüntetve, hogy mennyi az alapbérem 114.000, alatta lévő sorban, hogy „kieső időre visszavont besorolási bér” és -114.000. Ez idáig érthető. Alatta van az vastagon kiemelve, hogy „bruttó járandóságok összesen: 104.827”. Összeadtam a levonásokat és ki is jött, hogy a 104.827forinttal számoltak és ebből vontak mindent. És ezt nem értettem/értem. Tudom, hogy a távolléti díj miatt van ez, csak elvileg akkor már ez „meg lett oldva”, hogy nem ebből kellett volna számolniuk talán. Azt tudom, hogy a későbbiekben vissza állítják a „régi rendet”, csak persze visszamenőleg már nem.
Lenne még egy kérdésem, ha lehet. Múlt hét csütörtökön (este 5 óra után) közölték velem a központból, hogy mehetek vissza elsejével dolgozni, de csak 6 órába. És persze az is közölve lett finoman, hogy szeptemberben nem tudják, hogy mi lesz, vszínű létszámcsökkentés vagy óraszám csökkentés (persze nekem), mert akkor már vége a nyári időszaknak, kevesebb a forgalom. Úgy néz ki, hogy találtam egy másik munkát (nem 100%-k még, de nagyon úgy néz ki, hogy összejött). Olyan kérdésem lenne, hogy én azonnali hatállyal felmondhatnék-e a jelenlegi munkahelyemen azzal az indokkal, hogy találtam másikat? (természetesen, csak akkor mondok fel, ha már tuti, hogy összejött a sokkal jobb másik). Ilyenkor azonnal elengednek és nincs felmondási idő? Mondjuk, ha én szerdán bemennék és vinném a felmondást a főnökasszonyomnak, akkor másnap (csütörtökön, amikor az első munkanapom lenne) már nem kell mennem? Tudom, hogy nem jár végkielégítés így, de inkább lemondok róla, csak had szabaduljak onnan minél hamarabb (időközben nagy változások voltak és katasztrofális lett a helyzet, és persze minél előbb szeretnék az új helyemen kezdeni). Ilyenkor a csütörtöki napra kell dátumozni ugye, hogy az naptól mondanék fel azonnali hatállyal. Ez így lehetséges? Vagy mi ennek a módja? Az a lényege, hogy amint biztosra tudnám, hogy összejött a máik helyem (ahol azért jóval többet keresnék) azonnal fel szeretnék mondani úgy, hogy minél előbb elengedjenek, felmondási idő nélkül. Ezért gondoltam az azonnali felmondásra. Annyi van még, hogy ha én odaadnám mondjuk szerdán itt a főnökasszonyomnak a központba még be kéne küldenie. Én elvileg, ha azonnali hatállyal felmondanék szerdán és nem megyek be csütörtökön, akkor lehet belőle valami gondom? Kértek nekem új munkaruhát (amit még nem vettem át), ha nem veszem át itt a főnöktől, akkor ugye azt nem vonnák le tőlem (abból amit még a múlt havi szabadságaimra kapnék)? Mert benne van a szerződésemben, hogy a munkaviszony megszűnése esetén a munkaruha kihordási idejéből visszalévő összeg munkabéremből levonásra kerül. Mert én nem is hordtam, el sem hoztam. Vagy ha átveszem, de másnap vissza is adom (persze ugyan olyan állapotban, ahogy átvettem). Vagy ilyenkor, amikor a központból már kiküldték nekem munkavégzés helyére (munkahelyemre), akkor az már úgymond „nálam van és hordom”-nak minősül és levonják tőlem? Előre is nagyon szépen köszönöm az ismételt segítségedet!!! Szívből hálás vagyok értük!!!
Üdv:Heni
dolgozomami mondta
Kedves Heni!
Bocs, hogy csak ilyen későn válaszolok, de rengeteg kérdés érkezik, lassan haladok a válaszokkal!
Ha lenne egy másik lehetőséged, nem mondhatsz fel azonnali hatállyal, ez nem arra szolgál, hogy a munkavállaló mihamarabb „megszabaduljon” az előző helyéről. Az azonnali hatályú felmondásnak nagyon súlyos indoka lehet csak, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. És mivel ez nem áll fenn, erre nem hivatkozhatsz. Két lehetőséged van, vagy felmondasz, s ekkor törvény szerint ledolgoztathatják veled a felmondási időt – de el is engedhetik, ha úgy van kedvük -, vagy közös megegyezéssel szüntetitek meg a jogviszonyt, akár azzal a nappal, amikor bejelented. Ahogy a nevében is benne van, közös megegyezés, azaz neki is bele kell egyeznie. Ha amúgy is leépítések várhatók, akkor nem hiszem, hogy ne mennének ebbe bele, örülnek, hogy megszabadulnak tőled.
VISZONT! Mivel nem tudom, mi lett azóta a történeted vége, még még hadd hívjam fel a figyelmedet két dologra: 1.) nem vagy köteles elfogadni azt, hogy 6 órára akarják módosítani a munkaidődet, ezt csak közös megegyezéssel tehetik meg, azaz ha neked is megfelel. Kényszeríteni rá nem lehet, ha azonban ez neked nem jó és nem fogadod el, igen, fel is mondhatnak (de így legalább jár neked a felmondási időre a bér és végkielégítés). Ha módosítjátok, mert belemész, minthogy elveszítsd az állásod, bármikor felmondhatnak utána is, s ekkor viszont a 6 órás béreddel számolva kapod csak a fentieket, azaz még kevesebbet fogsz kapni… ezt kérlek, gondold végig (ha még nem módosítottatok)!!!!
A munkaruhát, ha nem hordtad, nem vonhatják le tőled, hiszen a kihordási időhöz viszonyított levonás a ruha kopását, elhasználódását hivatott kompenzálni. Ha nincs hordás,nincs kopás, elhasználódás sem 🙂
Üdv:
Ági
dolgozomami mondta
Kedves Heni!
A törvény szerint a szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni, azaz azokra a napokra, amikor dolgoznod kéne (ha nem lennél szabin). Azaz ha egy héten volt 5 napod, amikor dolgoztál, s a két pihenőnapod, akkor most is így kell a szabit kiadnia, azaz egy héten 5 napot vagy szabin, kettő meg pihenőnap (mert akkor amúgy sem dolgoznál), s ez addig tart így, míg a szabik el nem fogynak.
Ha 6 órában vesznek vissza, akkor arra figyelj, hogy a szerződésmódosítást csak azután írd alá, vagy az utánra dátumozzátok, hogy lejártak a szabik, különben a szabikat is 6 órával fogják kifizetni neked, ami ugye 25%-os veszteség a te pénztárcádnak!
Üdv:
Ági
G.K.Henrietta mondta
Kedves Ági!
Köszönöm szépen az eddigi segítségedet!!
Sajnos nem jól végződött a történet. A másik hely, amit szerettem volna, az sajnos nem jött össze egyenlőre. Jelenleg nem volt hely, de fejlesztések lesznek a későbbiekben, akkor szükség lenne rám. De az még messze van. Közben a munkaszerződés módosítás megtörtént az óraszámcsökkentés miatt. A mai nap pedig készhez kaptam a felmondásomat. Az indoklás szerint forgalom csökkenés miatt nem gazdaságos engem tovább foglalkoztatni. A mai naptól (szept.23) november 6.-áig tart a felmondási időm. Október 15-ig kell dolgoznom, utána felmentenek a munkavégzési idő alól és erre az időre távolléti díjat fognak fizetni. Két havi végkielégítést fognak fizetni az éveim után. Ezekkel kapcsolatban lenne kérdésem. Jól gondolom, hogy addig jár az éves szabadság, amíg „ténylegesen” dolgozom, tehát október 15-ig? Vagy a felmondási időre már nem jár? A végkielégítésből minden járulékot vonnak, mint a fizetésből? Ilyen esetben a felmondási idő előtti bért (szept.22-ig) utalják majd október elején és a felmondási idő alatt össze gyűlt pénzt és a végkielégítést a felmondási idő utolsó napján (november 6)? Elnézést a sok buta kérdésért, de ez az első munkahelyem ilyenben még nem volt részem. Csak tudni szeretném, hogy mire számíthatok. Az lenne még a kérdésem, hogy a felmondási idő alatt is kereshetek más munkahelyet, de kezdeni csak a lejárata után tudok leghamarabb ugye? Azaz november 7.-én? Ha nem találnék addig semmit, akkor sajnos kénytelen lennék jelentkezni munkanélkülinek. 🙁 Ilyen esetben jár ugye nekem is valami egy rövid ideig? Mármint az nem akadály vagy kizáró ok vagy ilyesmi, hogy kapok két havi végkielégítést? Van valami, amit érdemes tudni ezzel kapcsolatban? Nem szeretnék idáig jutni, bízom benne, hogy hamar találok mást (hátha az segít valamit, hogy gyesről mentem vissza így jár utánam adókedvezmény egy ideig, gondolom az a másik munkahelyemen is járni fog a foglalkoztatónak). Majdnem 9 éve dolgoztam itt folyamatosan, pályakezdőként kezdtem anno.
Előre is nagyon szépen köszönöm a segítségedet!!! És még egyszer bocsi a sok kérdésért!!
Üdv:Heni
dolgozomami mondta
Kedves Heni!
Fizetett szabadság jár a felmondási időre is, azaz addig, míg állományban vagy, november 6.-ig! A felmentési idődre (amikor már nem kell dolgoznod) ezt nem adhatják ki, azaz pénzben meg kell váltaniuk a munkaviszony végén. Bármit is fizetnek ki neked, szabit, távolléti díjat, végkielégítést, mindenből ugyanazt vonják le járulékként. Felmondás esetén a bért, az összes egyéb járandóságot az utolsó munkában töltött napot követő legkésőbb 5. napon meg kell kapnod (azaz nem a munkaviszony végén, hanem hamarabb!), s a kilépő papírokat is! Másik munkahelyet már most is kereshetsz, s a felmentési idődben már el is helyezkedhetsz, hiszen akkor itt a régi helyen már nincs munkavégzési kötelezettséged.
Ha megvannak a kilépő papírok, bemehetsz tájékozódó jelleggel a munkaügyi központba, s kérd meg az ügyintézőt, hogy csak nézze meg a papírokat, hogy hány napig leszel majd jogosult járadékra, csak hogy tudd előre, mi vár rád :-). Ide hivatalosan bejelentkezni, s járadékot igényelni azonban csak akkor tudsz, ha megszűnt a munkaviszonyod, azaz november 7.-én.
És ne kérj elnézést, a kérdéseid jogosak, ha még soha nem léptél ki, nem tudhatod, hogy megy 🙂 Te legalább tájékozódsz 🙂
Sok sikert az új állás megtalálásához!
Üdv:
Ági
Ildikó mondta
Kedves Dolgozó Mami!
Nem tudom hogy volt-e ilyen kérdés… Egy olyan gondolat merült fel bennem hogy a terhes nőnek járó szabadságot előre ki lehet e venni? Ha megegyezek a munkáltatóval és nem szeretnék táppénzre menni inkább kivennék előre annyi szabit amennyit tudok a szülésig. Lehetséges?
Köszi előre is a választ!
Ildikó
dolgozomami mondta
Kedves Ildi!
Az az évi szabadságot jó néhány munkáltató ki szokta adni előre, de erről meg kell egyezned velük, nem kötelesek ezt megtenni. Amúgy ez neki is jobb, hiszen így nem a táppénz egyharmadát fizeti, hanem a szabit, amit később úgyis ki kéne adnia. Azonban arra figyelj, hogy ennyivel kevesebb lesz majd a beszoktatáshoz néhány év múlva… 🙂
Üdv:
Ági
katka mondta
Kedves Ági!
A munkáltatóm azt mondta, hogy a felgyűlt szabadságaimat nem 60 napon belül kell kiadni (ahogy tőled tanultam), hanem 60 napon belül meg kell kezdeni a kiadását.
(a felgyűlt szabadságomat ki tudnám venni 60 napon belül)
Mit gondolsz erről?
Köszi!
katka mondta
Kedves Ági!
Gyermekvállalás előtt 8 órában dolgoztam, részmunkaidőben (6óra) megyek vissza. A cégnél (multi) lévő személyügyes azt mondta, hogy a felgyűlt szabadságok 8 órában történő kiadása csak méltányossági alapon történhet, a törvényben csak napban van meghatározva a felgyűlt szabadság, és kiadhatják 6órásként is.
Én valamiért azt hittem, hogy ez nekem 8 órára jár, és legalább ebben nem kell egyezkednem 🙁
Melyik verzió az igaz a mai napon?
(A megoldást ismerem: ragaszkodjak hozzá, hogy a szerződés 6 órásra módosítása a szabadság lejárta után kezdődjön)
Előre is köszönöm válaszod.
dolgozomami mondta
Kedves Katka!
Csókoltatom a személyügyest, menjen továbbképzésre, és a méltányosság szót ne merje a szájára venni a szabadsággal kapcsolatban! 🙂
Ha a korábbi szerződésed, amit még nem módosítottatok, 8 órás volt, akkor a szerint kell kifizetniük a szabadságot, hiszen az az érvényes szerződésed! Módosítani meg majd ezek kivétele után fogjátok a szerződést, onnantól mehet 6 órában. Ha ez neki nem tetszik, említsd meg, hogy az ettől eltérő számfejtés (a 6 órás) bizonyára érdekelni fogja a munkaügyi felügyeletet, aki ugye hivatalból jár el a szabadságok nyilvántartásával kapcsolatos panaszok esetén… na jó, ez csak vicc volt, ne fenyegesd meg, de állj ki a jogaidért. Mondd azt, hogy te munkajogi szakértőtől tudod, hogy ez így van, s ha nem tudtok dűlőre jutni, kénytelen leszel más segítséget hívni, ugyanis ez az eljárás számodra egyértelműen hátrányos anyagilag, s a hatályos törvénybe ütközik. Még azt is mondhatod neki, hogy akkor szíveskedjen elővenni azt a paragrafust, ami előírja, hogy a 8 órás szerződéssel rendelkező munkavállalónak 6 órányi bért kell fizetni szabadság címszó alatt…
Üdv, sok sikert:
Ági
katka mondta
Köszönöm szépen a válaszaid!
Úgy tűnik, minden rendben lesz, szóban már sikerült megegyezni. (Nem tudom mi lett volna, ha nem vetem fel előre)
dolgozomami mondta
🙂 örülök!
dolgozomami mondta
Kedves Katka!
Mit gondolok? Ezt:
2012. évi I. törvény, 123. § (3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.
Mutasd meg nekik is: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK12002.pdf
Üdv 🙂
Ági
Bvbb mondta
Szia Ági!
Nem olvastam végig a sok hozzászólást, így lehet ismételned kell magad…ezért elnézést.
Kiszámoltam a szabikat a példád alapján, és nagy segítség is volt ez .. 🙂 Azt szeretném kérdezni, hogy a szabadságokat milyen bér alapján fizetik ki? Mert eddig amit megkaptam az előző hónapban, azt a 3 évvel ezelőtti (tehát a még munkában töltött időszakomban) bérem alapján kaptam meg. Azóta a kollégák már természetesen kaptak fizetés emelést, de nekem még az akkori béremmel számoltak.. Szeretném tudni, hogy ez így helyes-e?
dolgozomami mondta
Kedves Bvbb!
Az Mt. a következőket írja elő:
„59. § A munkáltató a 127–133. §-ban meghatározott távollét megszûnését követõen ajánlatot tesz a munkavállaló számára a munkabér módosítására. Ennek során a munkavállalóval azonos munkakörû munkavállalók részére a munkáltatónál időközben megvalósított átlagos éves béremelés mértékét kell alapul venni. Ilyen munkavállalók hiányában a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves béremelés mértéke az irányadó.”
Tehát ha azonos munkakörben volt más is, s neki emeltek, akkor annak a mértéke irányadó, ha pedig nincs ilyen azonos munkakörben dolgozó, akkor a céges éves emelés mértéke. Persze ez az, amit a cégek a legtöbb esetben szeretnek elfelejteni… 🙁 s ha ez így történik, s szép szóra sem változik a véleményük, akkor csak bírósági úton tudsz érvényt szerezni a jogaidnak (ha valóban volt emelés).
Üdv:
Ági
dolgozomami mondta
Kedves Bvbb!
Az Mt. 59. §-a a követezőket írja erről: „A munkáltató a 127–133. §-ban meghatározott távollét megszûnését követõen ajánlatot tesz a munkavállaló számára
a munkabér módosítására. Ennek során a munkavállalóval azonos munkakörû munkavállalók részére a munkáltatónál időközben megvalósított átlagos éves béremelés mértékét kell alapul venni. Ilyen munkavállalók hiányában a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves béremelés mértéke az irányadó.” (A 127. § a szülési szabit, a 128. a gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabit jelenti.) Tehát ha ahogy fentebb írva van, az azonos munkakörben dolgozók, ha pedig olyanok nincsenek, a cég dolgozói kaptak emelést, akkor az az irányadó, azaz ez téged is megillet. A távollét után, azaz már a szabadság idejére folyósított bérnél is igaz ez. És eddig a törvény. Innentől kezdve a magyarországi munkáltatói gyakorlat sok esetben az, hogy nincs emelés, ha anyuka nem kérdez rá, néha még akkor sem… próbálj meg rákérdezni, ha a fentiek alapján úgy véled, jár neked is. Sajnos ha ebben vitátok van, csak bíróságnál tudod elérni a döntést.
Üdv:
Ági
Zsólyiminé Edit mondta
Kedves Dolgozó Mami!
Tudom nem számolod, kis a szabadságokat amit teljesen meg is értek; de azért ha nem túl nagy gond megtennéd, hogy a számításom végeredményére vetsz egy pillantást. Ennyi gyakorlat után már biztosan elsőre látod, ha túl lőttem a célon.
A munkáltatom szerint 44 nap kivehető szabadságom van, amit én kevésnek tartottam így én is elkezdtem számolni.
1978 születtem
2008. 12. 10. szültem a nagyobbik lányom
2008- ban 12nap szabim maradt bent
2009-re 23nap
2010. 05. 27. GYED vége 9 nap
2010. 06. 21. született második kis lányom
2010. 12. 31. -ig 12 nap
2011. 12. 06. -ig 22 nap
így jött össze 78 nap;
és az erre az évre eső (2013. 06.21. – 11 nap) napokat már nem is mertem hozzá adni; mert a cégem által említett 44 naptól, így is fényévekre vagyok. (a gyerekek után járó pótszabadsággal sem mertem már számolni, akkor tényleg rengetek a különbség)
Előre is köszönöm a segítségedet!
Üdvözlettel:Edit
Zsólyiminé Edit mondta
Szia Ági!
Újra én vagyok Edit, kérlek válaszolj amint időd engedi.
Korábbi levelem óta, ma már harmadjára voltam , be a cégemnél megbeszélni a szabadságokat, ma már annyi eredményre jutottam; hogy legalább egy bérszámfejtővel tudtam beszélni (előző két alkalommal bérszámfejtő sem volt bent a cégnél ez is vicc egy ekkora cégnél) Aki persze ugyan azt tudta csak mondani, mint a HR-es kolléganő: 44 napot, hoz a gép ennél kicsit többet vártam, egy hozzá értő embertől. (Remélem a lottó számait is megmondja a gép, kicsit pipa vagyok. )
Meg annyit, hogy a második gyerekre, ha járna szabadság akkor is csak fél évre járna; mondtam neki, hogy tudomásom szerint aki 2011. 08.01. előtt kezdte a Gyedet annak 1 év.
Így a végén abban maradtunk, hogy július végén hívjam már fel addigra megnézni. Így most kiírták a 44 napot, és 08. 24. től vár a munka.
Ha nem gond kicsit részletesebben is leírnám a számításaimat, mint korábbi levelemben.
1978 születtem
2005. 10. 24. munkaviszony kezdete a cégnél
2008. 05. 05. táppénz ( 30 év) szülésig táppénzen
2008-ban 22/10napot vettem ki; így maradt 12 napom
2008. 12. 10. megszületett első gyermekem
innen számoltam 24 hetet szülési szabadságot
2009. 05. 27. -ig
2009. 05. 28. GYED + 1 év
2009. 23 nap alapszabadság
2010. 05. 27. -ig Gyed
Jan.31+ Feb.28 + Már.31 + Ápr.30 + Máj. 27 = 147
23/365*147= 9.26 = 9 nap
2010. 06. 21. megszületett második lányom
+24 hét szülési szabadság
2010. 12. 06. -ig
Jún.14 + Júl.31 + Aug.31 + Szep.30 + Okt.31 + Nov.30 + Dec31 = 198
23/365*198=12.47 = 12 nap
2010. 12. 07. -től Gyed + 1 Év
2011. 12. 06.
24/365*340=22.35 =22 nap
Ezek a napok összesen 12+23+9+12+22= 78 nap és a gyerekekre sehol nem számoltam pótszabadságot (a párom se veszi igénybe ő egy vállalkozónál dolgozik)
Előre is köszönöm válaszod, és örülök, hogy megmutattad hogyan kell kiszámolni a szabadságunkat, ezzel a tudással felvértezve mentem a cégemhez 🙂 kár, hogy őket nem igazán érdekli. 🙁
Üdvözlettel: Edit
dolgozomami mondta
Kedves Edit!
Ide írom a választ, a két számítást tartalmazó hozzászólásodra együtt: szerintem jól számoltál, így nagy eltérés nem lehet a kettő eredmény között. Csak azt tudom javasolni, hogy vedd fel velük a kapcsolatot, s kérd, pontosan adják meg, hogy jöttek ki ezek a napok. az általuk írt 4 nap pont az első gyermek utáni szabid (gyerekszabi nélkül), így szerintem itt van a kutya elásva. Nem tudsz mást tenni, vedd elő a te számításodat, küldd el nekik, írd mellé, hogy igenis jár mindkét gyerek után, pótszabik is járnak, mert a férjed nem vette igénybe, így szerinted ennyi. Ha szerintük nem, kéred, hogy pontosan mutassa meg neked azt a jogszabályt, ahol le van írva hogy a második gyermek után nem jár szabi, vagy hogy a gyermek utáni pótszabi nem jár, vagy bármi egyéb, amire ő hivatkozik. Nem lesz ilyen jogszabály 🙂
Kitartás, ne hagyd magad! Ha nem juttok dűlőre, mondd meg, hogy mivel ez több havi bér, kénytelen leszel hivatalos szervhez fordulni… (ezt a legvégén vesd be… és csak óvatosan!)
Ági
Zsólyiminé Edit mondta
Kedves Ági
Szerencse, hogy utánam még más nem kért tőled tanácsot, azóta is próbáltam érdeklődni szabadság ügyben két barátnőmet is megkértem akik otthon babáznak kérdezzék már meg az ő munkahelyüket ott mit mondanak. Mivel őket is érinteni fogja a dolog, így szívesen meg is kérdezték.
Az egyik barátnőmnek azt mondta Tb- ügyintéző, hogy meg kell szakítani az itthon töltött időt például 10 nap szabadsággal a második gyerek születése előtt és akkor járna a második gyerek után is szabadság.
Anitának a mások barátnőmnek, ő egy kis vállalkozásnál dolgozik azt mondta a könyvelő, hogy a második gyerek után az anyukának kell írásban kérni a szabadságokat, hogy majd igénybe kívánja venni a második gyerek után.
Rám nézve egyik sem szerencsés, mert folyamatosan voltam itthon nem szakítottam meg szabadsággal, illetve nem írtam levelet a cégemnek, hogy én igényelni fogom a szabadságot a második gyerek után. Nem tudom az embernek ilyeneket honnan kellene tudnia. Korábbi levelem óta is olvasom a blogod, de ilyen válasszal még nem találkoztam amit nekik mondta a munkahelyükön. Kíváncsi vagyok nálunk milyen verzióval állnak elő, miért nem jár a második gyerek után szabadság.
Válaszodat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:Edit
dolgozomami mondta
Szia Edit!
De, kérdeztek néhányan utánad is, csak nem itt, hanem a blog másik bejegyzéseinél (ne feledd, te ide írtál, de van még több, mint 100 másik bejegyzés, amihez folyamatosan érkeznek a kérdések, ma este pl. 4 órája írom a válaszokat, no meg persze van egy munkám is, családom, gyerekem… csak hogy értsd, miért nem kap senki azonnal választ :-))
Nos, röviden: mindkét válasz, amit mások adtak, bődületes baromság (bocsánat, de komolyan le vagyok döbbenve, hogy ekkora ökörséget képes egy TB ügyintéző mondani, szégyene a szakmájának!). Mind a kettőt gyorsan felejtsd el, jár alapból a két gyermek, sőt, akárhány gyermek után a szabadság! Punktum! Vita lezárva! Aki mást állít, bizonyítsa be, hogy igaza van. 🙂
Neked meg ugye ott a jó számításod, meg tudod, hogy mihez van jogod!
Ági
Zsólyiminé Edit mondta
Szia Ági!
Ne haragudj én nem támadásnak szántam, hanem tényleg szerencsének, hogy itt utánam még nem írt senki, mert így folyamatában tudtad olvasni a leveleimet. 🙂
Látom, hogy micsoda erőfeszítéseket teszel, hogy segíts az az anyukáknak, vagy kora reggel vagy késő este válaszolsz nekik.
Nagyon szépen köszönöm a válaszaid, sokat segített és nem fogom hagyni magam. 🙂
Üdvözlettel: Edit
dolgozomami mondta
Szia Edit!
Nem haragszom egyáltalán, tudom, hogy hogy értetted (amúgy te ezt a felülete látod, a blogét, de én egy másikon válaszolgatok, ami időrendi sorrendbe rendezve mutatja a kérdéseket, nem bejegyzésenként. Szerencsére szoktam látni, mert követem, ha valaki még utólag is kérdez egyet-egyet, bár ilyenkor az a legjobb taktika, ha a saját hozzászólásodhoz írod válaszként, akkor biztosan közvetlenül alá kerül.)
Sok sikert neked, remélem mindent tudtok szépen tisztázni!
Üdv:
Ági
Zsólyiminé Edit mondta
Szia Ági!
Még egyszer köszönöm szépen a segítségedet! 🙂 Szerencse, hogy „rád” találtam.!
Gondoltam megírom mire jutottam a cégnél. A múlt hét kedden telefonon sikerült megegyezni 66 napban, az írásos formát azóta is várom. Aminek megszületését megelőzte írásos levelem küldése a cégnek amiben pedig kértem írják le az ő számításaikat és 8 napon belül válaszoljanak, de még hívni sem hívtak, innen kezdődött a telefonálgatásom ami a végén már mindennapossá sűrűsödőt ( majd holnap hívjam őket).
Több azért nem járt mert Zoéval a kisebbik lányommal nem voltam szülési szabin , hanem Petrával maradtam Gyeden, akkor azt mondták így anyagilag jobban járok, persze az egymást fedő időkre elesek a szabiktól. Akkor az anyagi oldalát figyeltem a dolognak, még nem is gondoltam a szabikra; örültem , hogy milyen rendesek – szólnak így jobban járok anyagilag. Próbáltam keresni az oldalon másik anyukát akinek meg egyezne az esete az enyémmel de nem találtam. Csak remélem , hogy igazuk van a cégnél és örülők hogy legalább nyáron még itthon leszek.
Egy kérdésem még azért akadna, folyamatos 12 órás (6-18-ig) műszakban dolgozom; hétvégén is dolgozunk. (4 napot mész dolgozni 3 nap pihenő 2 hónap után fordul)
A szabikat 8 órában számolta egy napra és így jön ki mikor kell mennem dolgozni, és órában is tartják nyilván. Kérdésem: ilyenkor nem kell figyelembe venni a műszak beosztást és végigszámolni az óraszám szerint mikor kell mennem újra dolgozni. Vannak a pihenős napok amikor egyébként se mennék dolgozni; így persze a kettő nem esik egybe.
Válaszodat előre is köszönöm! .
Üdvözlettel: Edit
Zsólyiminé Edit mondta
ui: 12 órás műszak nappalos (6- 18-ig) és éjszakás (18- 6-ig) váltják egymást csak mert volt aki meglepődött ezen a munkarenden és viccesen meg is kérdezte mennyit kapom ezért. Félre téve a viccelődést 🙂
Előre is köszönöm a válaszod! Edit
dolgozomami mondta
Kedves Edit!
Az Mt. egyértelműen kimondja a következőket:
124. § (1) A szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni.
(2) A napi munkaidő mértékétől eltérő munkaidő-beosztás esetén, a munkavállaló a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési kötelezettsége alól és a kiadott szabadságot ezzel egyező óraszámban kell elszámolni és nyilvántartani.
Azaz neked csak a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell szabit kiadniuk, s ahogy a (2) bekezdés írja, annyi órára kell számfejteni a szabadságot (12), amennyit dolgoznod kéne, ha nem lennél szabin.
Menj csak vissza, és reklamálj!
Ügyesen!
Ági
Szász Katalin mondta
Szia Ági!
Nagyon sokat olvasgattam az Internetet, hátha valaki hasonló helyzetben van, de nem sok ilyen anyuka van. Kétgyermekes anyuka vagyok, és lassan 5 éve vagyok otthon. Most szeretnék vissza menni a céghez, akik vissza is várnak tárt karokkal, csak nem tudom, hogy mennyi szabadságom van. Tudnál segíteni? 1978-ban születtem, az első babám 2009.07.29-én született, ebben az évben 11 napot vettem ki. A második babám 2011.12.03-án született. A két gyerkőc között nem dolgoztam. Idén szeretnék vissza menni 2013.08.12-én. Előre is nagyon köszönöm: Kati
dolgozomami mondta
Kedves Kati!
Ha egy kicsit felfelé görgetsz ezen a lapon, egészen a legtetejéig, és elolvasod a cikket, ott van az alján, hogy senkinek nem számolom ki a szabadságát (ha részletesebben érdekel, hogy miért, akkor ide kattintva megtalálod az okokat, ami miatt amúgy a tiédet sem tudnám kiszámolni :-)).
Viszont a jó hír az, hogy itt mindent megtalálsz ahhoz, hogy magad is ki tudd számolni, négy egyszerű matematikai alapművelet használatával!
Kattints kérlek ide, itt egyben megtalálod az összes olyan cikket, ami a szabadságokról szól. Olvasd el ezeket, majd a fenti – vagy a másik – számítási példa alapján magad is könnyen végzel vele!
Sok sikert:
Ági
Gyüre Lászlóné Dorottya mondta
Szia Ági!
A segítségedre lenne szükségem én most az idén okt 7én fogom elkezdeni beszoktatni a kicsim a bölcsibe ,de akkor már nem lehetek gyeden le kell mondjak róla ez a bölcsi egyik alapfeltétele, vagyis amikor kezdődik ez az idő akkor már nekem töltenem kell a szabadságom- elébe mentem a dolgoknak és megkérdeztem a Hr-t,hogy mennyi szabadságom van 34-et számoltak nekem és most vagyok gondba,ha ezt a számolási módszert követem amit fent megadtál nekem totál más eredmény jön ki mint amit ők számoltak nekem -ilyenkor mi a teendő? Köszönöm válaszod Dóri
dolgozomami mondta
Kedves Dóri!
Az, hogy lemondod a GYED-et, mert nem kaphatod, ha a pici bölcsibe jár, nem jelenti azt, hogy meg is kell szüntetned a fizetés nélküli szabadságot a munkáltatódnál. Persze, ha a bölcsibe nem kaptok helyet, ha nem vagy újra aktív állományban, akkor érthető…
Ha a szabik számában vita van, akkor csak az segít, ha összeültök, és pontosan levezetitek, kinek, mennyi jött ki, és miért annyi. Így hamar rá lehet jönni, kinek van igaza. Kérj tehát egy időpontot attól, aki kiszámolta, menj be a te számításoddal – s lehetőleg a törvényi hivatkozásokkal együtt – s vessétek össze a két verziót.
Sok sikert:
Ági
Gyüre Lászlóné Dorottya mondta
Szia Ági !
Korábban már kértem a segítségedet a szabadságommal kapcsolatba-ez már lezajlott ügy.Most már elkezdtem dolgozni a 2013.11.26.-nappal 6 órába mentem vissza dolgozni ennek még örültem is hisz vidékről megyek dolgozni és oda vissza másfél óra nekem az út ráadásul vonattal járok stb. végülis az a próblémám,hogy nem akarnak az általam kért munkaidőre vissza venni mert ha elfogadnám azt amit ők
mondanak munkaidőt akkor nem érnék oda időbe a bölcsibe mert fél 5ig el kell hozni na most ha a vonat is késik ez teljességgel lehetetlen elhozni időben a kicsit!Az lenne a kérdésem,hogy csinálhat ilyet a munkáltatom amiben nem ad lehetőséget arra,hogy időben elinduljak onnan,hogy elmenjek a kicsiért a bölcsibe?Védekezhetek valamivel?Válaszod előre is köszönöm.
dolgozomami mondta
Kedves Dorottya!
A munkaidőt nem a munkavállaló kérésének megfelelően kell kialakítani, hanem a munkáltató mondja meg, hiszen ő szervezi meg a munkát. Extrém esetet képzelj el: egy ügyfélszolgálaton nem akkor jönnek mennek a dolgozók, amikor nekik jó, hanem ahogy az ügyfélszolgálat nyitva van, s ahogy és amikor a munkát végzeni kell. Ha délután kétszer annyian vannak az ügyfelek, akkor délutánra kétszer annyi dolgozó kell. Persze ekkor is elvárható a munkáltatótól egy méltányos viselkedés, azaz ha van 5 gyermektelen dolgozója, akkor azt tegye délutánra, akinek nem kell a kisgyerekért menni, s ne a kisgyerekest. Emiatt egyeztetni kell vele, de ezek mind-mind egyedi esetek, nincs általános szabály! Az is kérdés, hogy hogyan állapodtatok meg, mit írtál alá, amikor módosítottátok a szerződést. Ha aláírtad, hogy 10-től 4-ig tart a munkaidőd, akkor addig kell dolgoznod, hiszen ezt vállaltad!
Látatlanban csak annyit tudok mondani, hogy ez nem munkavállalói kérésre megy, ezt a munkáltató dönti el, de vannak esetek, amikor tőle is elvárható az alkalmazkodás (lásd fenti méltányosság példája).
Üdv:
Ági
Nádudvary Timea mondta
Kedves Ági!
Segítségedet szetném kérni…belekeveredtem a számolgatásba.
Én 1978-ban születtem.
2010.09.17-én megszületett nagylányom
2011.02.09-ig TGYÁS
2011.02.10-2011.09.20 GYED
2011.09.21-én megszületett második kislányom
2012.03.08-ig TGYÁS
majd GYED 2013.09.21-ig.
Igényeltem GYES-t, mert csak 2014 januárban mennék vissza dolgozni.
A 2010. évi szabdságaimat előre kivettem.
Mennyi szabadság is jár nekem? ( A lánykáim között valóban 1 év van, nem elütés.)
Hálás köszönet előre is a segítségedért!
Üdvözlettel,
N. Timea
dolgozomami mondta
Kedves Tímea!
Ne haragudj, de senkinek nem számolom ki a szabadságát (ha részletesebben érdekel, hogy miért, akkor ide kattintva megtalálod az okokat, ami miatt amúgy a tiédet sem tudnám kiszámolni 🙂 , de ha feljebb görgetsz a bejegyzéshez, akkor láthatod ezt te magad is a post aljánál).
Viszont a jó hír az, hogy itt mindent megtalálsz ahhoz, hogy magad is ki tudd számolni, négy egyszerű matematikai alapművelet használatával!
Kattints kérlek ide, itt egyben megtalálod az összes olyan cikket, ami a szabadságokról szól. Olvasd el ezeket, majd a számítási példák alapján (amit itt találsz meg szintén) alapján magad is könnyen végzel vele! Ha belekeveredtél, akkor kérlek, írd le nekem lépésről lépésre, hogy számoltál, s én megmondom, hol a hiba benne. Ha most egyszer megtanulod, utána mindig tudni fogod az életedben 🙂
Sok sikert:
Ági
Nádudvary Timea mondta
Kedves Ági!
Megint én, de ezúttal csak gyors ellenőrzést kérnék. Összerakogattam az éveket, és így szétbontogatás nélkül sikeresebben ment a dolog.
Szóval az előzőek folytatásaként:
2010. nincs szabi
2011. 24 nap
2012. 6 nap (tgyás után)+12 nap(gyed-re)+2 nap pótszabi a gyerekek után (amit a módosítás előtt a férjem vett igénybe)
2013. szept.21-től 7 nap ( alapszabi itt már 25 nap) + 1 nap pótszabi a gyerekek után
Összesen 52 nap ha 2014 jan. 1-el állnék újra munkába.
Segítségedet még egyszer nagyon köszönöm!
Üdv,
N.Timea
dolgozomami mondta
Szia Timi,
na, ahogy haladok időrendi sorrendben a kérdések megválaszolásával, látom, hogy mégis nekiduráltad magad! Gratulálok, a 2011-es és 2012-es számítás végösszege stimmel, viszont ne haragudj, de nem értem a 2013 szeptember 21-től számolt szabidat… Oda miért számoltál magadnak szabit?
Üdv:
Ági
Csilla mondta
Kedves Ági!
Ismét a tanácsodra lenne szükségem.
Arra lennék kíváncsi, hogy ha 2011. augusztus 1. előtt már táppénzen voltam – veszélyeztetett terhesként – akkor is az új törvény hatálya alá esek? (A fiam 2011. augusztus 28-án született.) Vagy a táppénz miatt még nem vonatkozik rám?
Várom válaszod!
Üdvözlettel:
Csilla
Ui: Hálásan köszönöm az eddigi válaszokat, illetve a szabadság kiszámolós példákat. Nagyon hasznosak, csak így a táppénz miatt kicsit összezavarodtam.
dolgozomami mondta
Kedves Csilla!
Kicsit pontosabban fogalmazz kérlek, mert nem tudom, mit szeretnél megtudni 🙂
Melyik új törvény? S hogy érted azt, hogy rád ez vonatkozik-e már?
Szívesen segítek, csak pontosan írd le, hogy mi a kérdésed. Általánosságban azt tudom mondani, hogy ha egy törvény hatályba lép, onnantól kezdve az érvényes mindenkire, kivéve ha az ahhoz írt átmeneti rendelkezések nem említenek egyes eseteket, ahol az új törvényt nem, vagy még nem kell egy bizonyos ideig hatályosnak tekinteni. Azaz ha pontosan megírod, hogy minek tekintetében érdekel a hatályosság kérdése, akkor tudok válaszolni!
Ági
Nádudvary Timea mondta
Kedves Ági!
Köszönöm válaszod!
2013-ra amikortól visszamegyek szabira nem jár az év hátralevő részére?
Üdv,
Timea
dolgozomami mondta
De, persze, amikor újra szabadságon vagy, mert a korábban felhalmozottat adják ki, már jár újra fizetett szabi, de erre csak akkor szerzel jogosultságot, ha elkezded ezt az időszakot, ezért nem szokták „előre” hozzászámolni!
Üdv:
Ági
Kiss Róza mondta
Szia Ági!
Nagyon jó ez a blog hiszen sok mindenre választ lehet kapni belőle,nagy segítséget jelent ez a visszatérő anyukáknak.Gratulálok!
2014.01.11-én lejár a gyesem és kezdek a munkahelyemen,de előtte mindenképpen tudni szeretném a felgyülemlett szabimat.
1981-ben születtem,a kislányomat 2011.01.11-én szültem a szülési szabadságomat ezzel a nappal kezdtem el.A munkáltatómmal fel vettem a kapcsolatot szeretnék vissza menni dolgozni.
2010.06.25-2011.01.10 táppénz veszélyeztettet terhes voltam.
2011.01.11-06.27-ig Tgyás(szülési szabadság)
2011.06.28-2013.01.11-ig Gyed
2013.01.11-2014.01.11-ig Gyes
Számolás:
2010:16 napom maradt bent
2011:24napon van mivel a gyedet 2011.aug.1-e előtt kezdtem meg így 12 hóra kell számolnom a szabit.
A 2012-es évvel vagyok bajba nem tudom hogy 6 vagy 12 hónapra kell számolnom a szabit.2013:0 nap mivel a gyesre nem jár szabi.
Előre is megköszönöm segítségedet!
Üdv:Rozi
dolgozomami mondta
Kedves Rozi!
Ahogy a fenti bejegyzésben is láthatod, a fizetés nélküli szabadság (GYED) első évére is időarányosan kell számolni, tehát ha 2011. 06. 28.-án kezdted a fizetés nélküli szabit, akkor 2012. 06. 27.-éig jár neked fizetett szabadság erre az időszakra.
Üdv:
Ági
Zsuzsa mondta
Szia Ági!
Szuper, h feltetted ezt a számolási lehetőséget, így könnyen kiszámolhattam a szabinapjaimat!!!
Köszi!!!!
dolgozomami mondta
Örülök!
🙂
Judit mondta
Szia!
Szuper jó, hogy van ez az oldal, segítségével megpróbáltam én is kiszámolni a szabadságom napjait. Arra kérlek csak, hogy nézd meg jól számoltam-e.
1975-ben születtem, 2011.ápr.20-án született a kisfiam. Nem közalkalmazott vagyok. Amit tudok már, hogy 2010-ben 13 nap szabim maradt.2011-ben a fiam születéséig táppénzen voltam, 2011.04.20-tól TGYÁS, ha jól számoltam a 168 napot, az 2011.10.05. Gyedet 2011.10.06-tól kaptam. Itt rádöbbentem, hogy csak 6 hónap fizetés nélküli szabi fog járni, mert aug.1. után kezdődött. A 6 hónap 2012.04.05-ig tart. Tehát 2011-re jár az életkorom alapján a 25 nap, 2012-ben pedig ápr.5-ig 96 napra. 26/365*96=6,8, vagyis 7 nap. Tehát összesen 13+25+7, azaz 45 nap illet meg. Ezek alapján a visszatérés első napja 2014.06.26. Köszönöm, ha megtennéd átnézed, jól számoltam-e.
Üdv.
Judit
dolgozomami mondta
Kedves Judit!
Az Mt.-ben annyi változás van 2012. július 1-je óta, hogy a naptári évenként 30 napot meghaladó keresőképtelenség idejére már nem jár fizetett szabadság. Azaz a táppénzes időszakra számolj kevesebbet 🙁
A többi jónak tűnik 🙂
Gyerek utáni pótszabival mi a helyzet? 🙂
Ági
Judit mondta
Kedves Ági!
Köszi a válaszod, épp ma telefonáltak a munkahelyemről a szabikat illetően. Hát meglepetésemre, szerintük még a régi számolás érvényes rám, ezért azt mondták, hogy 50 nap szabim lett, plusz az idei 22. 🙂 Azt hiszem nem vitatkozok velük…
A gyerekek utáni pótszabikat eddig a férjem igényelte, mivel én úgyis itthon voltam. Viszont ha jól tudom idén már mindkét szülőnek megjár, ugye?
Üdv.
Judit
dolgozomami mondta
Kedves Judit!
2012 óta jár mindkét szülőnek 🙂 persze csak arra az időre, amikorra az alapszabi is jár!
Üdv:
Ági
Gyémánt Evelin mondta
Kedves Ági!
Először is Boldog Névnapot kívánok! 🙂
Másodszor pedig nagyon tetszik és hasznos ez az oldal, gratulálok hozzá! 🙂 Jó tudni, hogy vannak még „Terézanyuk”, akik CSAK ÚGY segítenek az embereken, anyukákon! 😉
Én is a segítségedet szeretném kérni az alábbi problémámmal kapcsolatban: jelenleg még GYED-en vagyok (2012.02.11-én született meg a 2. fiam), de jeleztem már a munkáltatóm felé, hogy szeretnék visszamenni dolgozni ennek letelte után. Kértem a szabadságom kiszámítását is, amit 44 napra kalkulált a bérszámfejtő kolléganő reményeim szerint helyesen (1979.05.04-én születtem). 😉 Egyenlőre nincs és – szerintem – nem is várható, hogy lesz még hasonló pozíció sem, mint amiben szülés előtt dolgoztam, így felajánlottak egy 4 órás jóval alacsonyabb fizetésű (középiskolai végzettséggel végezhető) állást, amit én nem szeretnék elfogadni. Korábban a diplomámnak és nyelvismereteimnek megfelelő pozícióban voltam alkalmazásban. Rákérdeztem a kolléganőnél, hogy a GYED letelte után a letöltendő szabim alatt milyen bért vesznek alapul és ő az újonnan felajánlott munkakört említette. Lehetséges ez? Nem a korábbi pozíciómban és határozatlan idejű munkaszerződésemben meghatározott bérből kellene kiszámítani a szabira járó béremet?
Még egy kérdés: ha kenyértörésre kerül a sor, mik a lehetőségeim? Ha nem fogadom el a felajánlott pozíciót, akkor simán kirúgnak vagy megpróbálnak közös megegyezéssel megválni tőlem? Jár végkielégítés, ha ők rúgnak ki (2010.01.01-től dolgozom határozatlan idejű szerződéssel)?
Válaszaidat előre is köszönöm! További jó munkát és kitartást! Jó egészséget Neked és kis családodnak! 🙂
Üdv.: Evelin
dolgozomami mondta
Kedves Evelin!
Köszi 🙂
Amíg te nem írsz alá semmiféle munkaszerződés-módosítást, nincs joguk az új munkakörnek megfelelő bérrel kifizetni a szabikat, egyoldalúan meg ugye nem módosíthatja a munkáltató sem a munkakörödet, sem a béredet… Ezt jobb, ha gyorsan a bérszámfejtő tudomására hozod! Sőt, említsd meg neki, hogy a fizetés nélküli szabi után az Mt. kötelezően előírja a munkáltatónak, hogy a munkavállaló számára a béremelés mértékére ajánlatot kell, hogy tegyen az időközben azonos munkakörben megvalósított béremelés, vagy a céges éves átlagos béremelés mértékét figyelembe véve 🙂 (Na, ettől fog majd egy hátast dobni :-))
Ha nem fogadod el a másik munkakör, valószínűleg felmondanak. Hogy ekkor mi jár neked, azt itt tudod megnézni:
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/kozos-megegyezes-%E2%80%93-kinek-is-elonyos-valojaban
Üdv:
Ági
Gyémánt Evelin mondta
Kedves Ági!
Köszönöm szépen! Nagyon sokat segítettél! Most már lesz valami a kezemben, ha a végső búcsúhoz érkezünk esetleg a cégemnél és nem verhetnek át! 😉
További jó munkát,
Üdv.,
Evelin
dolgozomami mondta
sok sikert 🙂
Zahora Adrienn mondta
Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt!
A kérdésem az lenne, hogy mennyi szabadság jár nekem? A nagyobbik fiam 2010. augusztus 25-én született. A 2010-es évben minden nap szabadságomat kivettem! A kisebbik 2012. február 29-én született. jelenleg még GYED-en vagyok itthon. 2010. augusztusa óta vagyok folyamatosan GYED-en. A munkáltatóm szerint 59 nap jár… Komolyan ilyen kevés? Én 1980. február 28-án születtem és határozatlan idejű szerződésem van, diplomás szociális munkás vagyok. Köszönöm gyors válaszát! Adrienn
dolgozomami mondta
Kedves Adrienn!
Ha feljebb görgetsz az oldal tetejére, s elolvasod az írásomat, láthatod, hogy ott van: nem számolom ki senkinek a szabiját (hogy miért, arról bővebben itt: https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/anyukak-onallosodasra-fel). S ha a cikket végig elolvasod, akkor pontosan láthatod, hogyan kell kiszámolni, ezért is írtam ezt a gyakorlati példát (meg jó néhány más cikket is erről a témáról).
Kérlek, vedd a fáradtságot, s számolj utána, hidd el, nem nehéz.
Ha én most azt írnám neked válaszként, hogy nem, nem 59, hanem 75, el tudnád mondani a munkáltatódnak, hogy miért 75? Hogy mi támasztja alá az igazadat? Meg tudnád indokolni? Nem… de ha kiszámolod magad, elolvasva az itt írtakat, akkor azonnal tudsz érvelni, hogy miért annyi az annyi.
Sok sikert:
Ági
Zahora Adrienn mondta
Kedves Ági!
A válasz eléggé sürgős lenne, mert jeleznem kell a munkáltatóm felé, hogy mikor akarok újra munkába állni…
Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt! nagyon hasznos dolgok vannak itt!
A kérdésem az lenne, hogy mennyi szabadság jár nekem? A nagyobbik fiam 2010. augusztus 25-én született. A 2010-es évben minden nap szabadságomat kivettem! A kisebbik 2012. február 29-én született. Jelenleg még GYED-en vagyok itthon. 2010. augusztusa 25-e óta vagyok folyamatosan GYED-en. 2010. augusztus 1-25 között táppénzen voltam. A munkáltatóm szerint 59 nap jár… Komolyan ilyen kevés??? Többre gondoltam, illetve mi a párommal többet számoltunk. Én 1980. február 28-án születtem és határozatlan idejű szerződésem van, diplomás szociális munkás vagyok és közalkalmazott. Köszönöm gyors válaszát! Adrienn
Andi mondta
Szia!
Ezt a hozzaszolast tudnam neked javasolni, mert Aginal van, hogy 2-3 het a valaszido -o szabadidejeben csinalja a blogot.
Illetve ki csinalja az adobevallasodat? Ez az illeto tudna neked konkretan a kiszamittassal is.
http://www.hrblog.hu/munkavallalovagyok/2014/02/18/felhalmozott-szabik-avagy-anya-ujra-dolgozik/
dolgozomami mondta
Kedves Andi!
Nem tartok még ott a válaszoknál sorrendben, hogy erre reagálnék, de mégis megteszem, mert nem szeretném, ha 2 hétig itt állna ez az fenti írás, másokat is téves útra terelve. Az általad belinkelt cikkben több szakmai tévedés is van, ha nem hívod fel rá a figyelmemet azzal, hogy idelinkeled, talán fel sem tűnik nekem ez a blog.
Az egyik legnagyobb, s gyakori hiba a szabadságokkal kapcsolatban a „kiveszem” szó használata. A szabadságot nem a munkavállaló veszi ki, hanem a munkáltató ADJA ki (bizonyos kevés kivételtől eltekintve). Azaz nem a munkavállaló veszi ki, amikor szeretné a felhalmozott szabadságnapokat, hanem a munkáltató adja ki számára – nagy a különbség, majd a nemsoká jövő további, a cikkben lévő téves megállapításokból azonnal látni fogod, miért. A szabadságok kiadását nem 60 napon belül kell megkezdeni, hanem ahogy a törvényben is benne van, „az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.” Bár egy laikus számára nincs különbség, valójában nagyon is van! A 60 napon belül elkezdeni azt jelenti, hogy 59 napig dolgozzon csak a munkavállaló, majd a 60 napon elkezdem neki kiadni, nem adom ki neki a fizetés nélküli szabadság megszűnése / megszüntetése utáni naptól 60 napon belül az összeset, így majd nem tudja a beszoktatást elintézni, s kénytelen lesz ő felmondani (és ide jön a kis ördögi gonosz vigyor) – gondolja a jogellenesen eljáró munkáltató. A munkavállaló a fenti írásból pedig azt szűrhetni le, hogy ja, én veszem ki, azaz én döntöm el, mikor, s nem is kell akár kivennem 60 napon belül, csak megkezdeni kell 60 napon belül… Nem, a szabadságot a munkáltató adja ki, s a 60 napon belül kiadni köteles, nem megkezdeni kiadni. Ha a 60 napra jutó beosztás szerinti munkanapok száma kevesebb, mint amennyi nap megilleti a munkavállalót (mert mondjuk 3 gyermeket szült egymás után), értelemszerűen tovább van szabadságon.
A másik tévedés, ami az általad említett cikkben van, a szabadságok továbbvitelének lehetősége. Főszabályként igaz, hogy a szabadságot tárgyévben kell kiadni. El lehet ettől térni bizonyos esetekben, de csak korlátozott mértékben, s csak vagy a törvényben konkrétan megnevezett esetekben, vagy KSZ, vagy egyéb megállapodás alapján. Tehát az az állítás a cikkben, hogy a szabadságokból elég 1 hetet kivenni 60 napon belül, a többivel meg majd később rendelkezik a munkavállaló, s később is kiveheti, téves. A szabadságnapokból kizárólag az életkor alapján járó pótszabadságot lehet a következő év végéig átvinni, s azt is csak és kizárólag a felek megállapodása alapján. Azaz ha és amennyiben a munkáltató és a munkavállaló ebben közösen megállapodnak.
Ez azért fontos, mert a fentebb linkelt cikk alapján sajnos több munkavállaló is azt hiheti, ő rendelkezik a szabadságnapjaival, nem kell elfogadnia, ha a munkáltatója ki akarja azt adni neki 60 napon belül, sőt, ha akár jelentős részét későbbre is elhalaszthatja (iskolai nyári szünet, vagy ősszel várható betegségek idejére, ami amúgy érthető igény lenne az anyukák részéről, de akkor sem megoldható a jelenleg hatályos Mt. alapján). Ezzel pedig nagy kavarodást okoz a fejekben, s még nagyobb vitákat a munkavállaló és munkáltató között egy amúgy is nehezített visszatérési helyzetben.
Mindenesetre nagyon örvendetes, hogy nem csak én gondolom úgy, hogy a munkavállalói jogtudatosságot növelni kell, örülök, hogy más, újonnan jövőknek is ez a küldetése, csak vigyázni kell azzal, ha valaki leír valamit, mert ha hibás a tájékoztatás, néha több kárt okozhat, mint hasznot hoz a másik oldalon.
Üdv:
Ági
dolgozomami mondta
Kedves Adrienn!
Látod, pont ezért nem számolom ki senki szabiját: azt, hogy közalkalmazott vagy, csak most írod, a korábbi hozzászólásodnál nem írtad meg. Így aztán tényleg nem lehet szabit számolni, két törvény, két teljesen eltérő számítási mód…
Kérlek, ezt nézd át, itt a neked való számítási példa:
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/szabadsag-kiszamitasa-gyakorlati-peldak-2
Ági
Zahora Adrienn mondta
JAJ NE!!! Ezzel én megint csak nem lettem előrébb! Kérlek akkor írd meg nekem, hogy pontosan hány nap szabadság jár nekem? Kérlek, nekem ez nagyon fontos, mert hónap végén jeleznem kell a munkáltatóm felé, hogy mikor szándékozok munkába állni!
Kedves Ági! Tudom (vagyis sejtem), hogy rengeteg a dolog itt is és máshol is, de könyörülj… 🙂
Köszönöm!
dolgozomami mondta
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/szabadsag-kiszamitasa-gyakorlati-peldak-1#comment-3850
Zahora Adrienn mondta
Kedves Ági!
A válasz eléggé sürgős lenne, mert jeleznem kell a munkáltatóm felé, hogy mikor akarok újra munkába állni…
Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt! nagyon hasznos dolgok vannak itt!
A kérdésem az lenne, hogy mennyi szabadság jár nekem? A nagyobbik fiam 2010. augusztus 25-én született. A 2010-es évben minden nap szabadságomat kivettem! A kisebbik 2012. február 29-én született. Jelenleg még GYED-en vagyok itthon. 2010. augusztusa 25-e óta vagyok folyamatosan GYED-en. 2010. augusztus 1-25 között táppénzen voltam. A munkáltatóm szerint 59 nap jár… Komolyan ilyen kevés??? Többre gondoltam, illetve mi a párommal többet számoltunk. Én 1980. február 28-án születtem és határozatlan idejű szerződésem van, diplomás szociális munkás vagyok és közalkalmazott. Köszönöm gyors válaszát! Adrienn
dolgozomami mondta
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/szabadsag-kiszamitasa-gyakorlati-peldak-1#comment-3860
Marika mondta
Májusban lesz két éves a kislányom, viszont a cégnél most biztosan van munka számomra, így április elejétől ismét munkába állok. Egy alacsonyabb pozícióba fogok visszatérni, amiből következik, hogy a béremet is csökkenteni fogják. Ezt elfogadtam, örülök, hogy lesz munkám, hiszen a cégemnél folyamatos létszám ingadozás van. A szabim miatt mégis felmerült bennem egy kérdés. 46 nap szabadságom van, amiből 33 napot kellene most kivennem, a többi, 13 nap maradna egész hátralévő évre. Mivel szükség lenne a mihamarabbi munkába állásra, ezért most csak 19 napot adnak ki nekem, így tehát 14 napot később, de 180 napon belül megkezdve veszek majd igénybe. Ha most kiveszem a 19 napot, a jelenlegi béremmel számfejtik, ez ok. Ezután jön a visszaminősített bér. És itt van a bibi! Ha a maradék 14 napomat veszem majd ki, lehetséges, hogy azt a csökkentett bérrel fogják majd elszámolni? Ez így teljesen normális?
Marika mondta
És már egy hibát talán látok is a levelemben… A munkáltatóm szerint 180 napon belül kell elkezdeni kivenni a szabikat, már amennyi nekem még marad, viszont most olvastam az egyik leveledet, miszerint ez a szám 60, tehát 60 napon belül kell kiadni a szabikat… Hümmmm, asszem kezdem elveszteni a fonalat! 🙁
dolgozomami mondta
Kedves Marika!
A korábban felhalmozódott szabadságot KI KELL ADNIA 60 napon belül a törvény szerint, ha megszüntetted a fizetés nélküli szabit. Nincs olyan, hogy nem adja ki, hanem csak később, mert most sürgősen dolgozni kell (ez az ő baja…). Azaz nem 19 napot kell kiadnia, hanem annyit ami korábbról van, s az idei maradék, időarányos 13-ról majd később döntötök. Sajnos, ha módosítjátok a szerződést, s utána veszed ki a maradékot, elbukod a pénz egy részét, mert a szabit a mindenkori bérrel számfejtik.
Üdv:
Ági
Szántó Judit mondta
Kedves Szakértő!
Tanárként dolgozom, a szabadság kiszámítás menetét ismerem. Egy gondom lenne. Ehhez azért némi előtörténet. 2012. októberében születtek ikreim, voltam tgyás-on, GYED-en vagyok jelenleg ez év októberig. Az iskolánk munkaügyise szerint a tanárok az évi 46 (21+15) nap szabadságot a nyári szünetben kapják meg. Ez alapján 2012-re nekem nem jár szabadság, mivel a tanévet végig dolgoztam. 2013-re tiszta sor, hogy mennyi jár. És jön a 2014-es év: úgy szeretnék idén munkába állni, hogy a tanév utolsó napján járjon le a szabim, azaz a nyári szünet kezdetétől még otthon lehessek szeptemberig. Ha a szabadságot a nyári szünetben kapjuk meg, akkor a 2014-es évre nekem kell számolnom szabadságot január 1-től a munkába állás napjáig időarányosan vagy azt nyáron fogom megkapni, mivel akkor már be leszek jelentve? Ha időarányosan számolok januártól, akkor azzal nem rövidül a nyári szünetben kiadott 46 nap szabadság?
Remélem, érthető voltam!
Judit
dolgozomami mondta
Kedves Judit!
A szabadságot minden esetben időarányosan számoljuk tört évre, azaz ha a fizetés nélküli szabadságot év közben szakítod meg, s úgy mész vissza dolgozni, akkor nem az egész éves szabadság jár neked, hanem időarányosan csak onnantól, hogy újra „aktív” állományban vagy (szabadságon, majd utána munkában).
Üdv:
Ági
Nagy Dóra mondta
Mi van akkor, ha a GYED után járó szabadságomat rosszul számolták ki? Büntethet engem ezért hatóság?
dolgozomami mondta
Kedves Dóra!
A szabadság kiadása a munkáltató feladata, ha ő ezt elszámolta, nem hiszem, hogy a munkavállalót elővennék ezért egy esetleges munkaügyi ellenőrzésnél. Az más kérdés, hogy a bért visszakövetelheti a cég… hiszen erre nem lennél jogosult…
Üdv:
Ági
Nagy Dóra mondta
Szia! A kérdésem az lenne, hogy ha GYED-ről térek vissza a munkába, kell külön igényelni, hogy a családi adókedvezményre jogosult vagyok?
dolgozomami mondta
Kedves Dóra!
Ez nem munkajogi, hanem adózási kérdés, de szerintem igen, a munkáltatónál ki kell tölteni egy nyilatkozatot, hogy ki veszi igénybe a szülők közül, s mennyit.
Üdv:
Ági
Panka mondta
Kedves Ági!
Kérlek, nézd meg, jól számoltam – e ki a szabadságaimat.
12 éve dolgozom egy cégnél ( Mt.hatály alá tartozom), idén áprilisban töltöttem be a 37. életévemet.
2010-ben terhes lettem, 2010. augusztus 28-tól táppénzen voltam.
Első gyermekem 2011.02.05-én született. TGYÁS-t ettől a naptól 2011.07.22-ig, majd GYED-et 2011. 07.23-2013.02.05-ig kaptam. Közben terhes lettem a második gyermekkel. 2013.02.06-tól 2013.03.18-ig táppénzen voltam, majd következett a TGYÁS ( baba születésétől) 2013.03.19-2013.09.02, illetve GYED 2013.09.03-tól jelenleg is.
Alapszabadságok:
2010-ből még maradt 4 nap szabim. 2011-re 24 napot, 2012-re 14 napot, 2013-ra 21 napot ( a táppénznél csak az első 30 napot vettem figyelembe), 2014-re 4 napot számoltam.
Ez összesen 67 nap.
Gyermek után járó pótszabadságok:
2011-re nem nyilatkoztam, 2012-re 2 napot, 2013-ra és 2014-re 4-4 napot számoltam, ez így összesen 10 nap.
Ha jól számoltam, mindennel együtt 77 napom van: kérdésem, hogy jó – e ez így?
Előre is köszönöm szépen!
dolgozomami mondta
Kedves Panka!
A 2013-as évnél nekem 22 nap jött ki, nem 21, a többi alap és életkor után járó szabid szerintem jól számoltad ki.
A gyermek utáni szabikat azonban nem igazán értem, hogy miért így számoltad, ha apuka 2011-ben nem vette ki (mert akkor még megosztható volt a két szülő között, nem mindkettőnek járt), akkor van az első gyermek után 3 napod, a második után pedig 4, azaz összesen 7 (ez is időarányosan jár, nem az összes évre!).
Ha majd egyeztetsz a céggel, ne ijedj meg, ha eltérés van, ha nem stimmelnek a számok, beszéljétek át, ki mit és hogyan kalkulált.
Üdv:
Ági
Csontosné Huszti Éva mondta
Kedves Ági!
1 dologban nem vagyok biztos a szabadságom kiszámításánál.
1. gyerekemet 2008 május 13-án szültem. Ettől a naptól kezdve voltam tgyáson, majd gyeden. 2008-ra akkor a május 13 és december 31-ig lévő napokra kapok szabadságot vagy egész évre? (Nem vettem ki egy napot sem a gyerek születése előtt, csak táppénzen voltam.)
Azért vagyok bizonytalan, mert az általad írt példában úgy látom hogy a gyerek születésének évében egész évre megkapta az illető a szabadságot (kivéve a 2 napot amit már kivett), nem csak a tgyás idejére.
Előre is köszönöm a válaszodat.
dolgozomami mondta
Kedves Éva!
Ha a 2008-as éves szabadságodból egyetlen napot sem vettél ki, akkor május 12-éig azért jár neked, mert akkor táppénzen voltál, május 13-ától pedig azért, mert szülési szabin voltál. Innen számolj el 24 hetet, majd utána a fizetés nélküli szabi első évére is jár még, azaz folytatólagosan számolhatsz tovább.
(A példában is az van, hogy az évesből vett ki kettőt, azaz a maradék éves jár neki – ugyanúgy, ahogy neked is, csak neked az egész éves :-))
Üdv:
Ági
Csontosné Huszti Éva mondta
Kedves Ági!
Köszönöm szépen a választ.
Most még egy kérdés merült fel.
Október 1-től kezdtem el letölteni a felgyülemlett szabadságaimat. A cégnél kiszámolták hogy hány nap jár nekem, de nem számolták bele a gyerekek után járó pótszabadságot.
Azt mondják hogy erről nekem minden évben nyilatkoznom kellett volna, hogy igénybe szeretném venni a pótszabadságaimat. 3 gyerek után nekem ez majdnem plusz egy hónap szabadságot jelent, szóval nem mindegy anyagilag.
Most leadtam egy nyilatkozatot a cégnél, de azt mondják szerintük visszamenőleg nem jár a pótszabi.
Ez tényleg így van?
Köszönöm.
Éva
dolgozomami mondta
Kedves Éva!
Én megkérdezném őket, hogy ha minden dolgozót lenyilatkoztattak – mert ugye a cég adta a nyilatkozatot a többieknek – akkor neked miért nem küldtek? Tán csak nem akartak diszkriminálni a többiekhez képest? Mert ha nem, akkor sajnálatos, hogy téged elfelejtettek az elmúlt években, holott te is a cég munkavállalója vagy, s akkor most töltöd ki a nyilatkozatot, amivel egyáltalán nem vagy elkésve, hiszen az alapszabid sem lett még kiadva, meg az évek után járó pótszabi sem, azaz tegyék csak hozzá nyugodtan – s mellesleg a törvénynek megfelelve – a gyerek utáni pótszabit is.
Ha esetleg meg mégis diszkriminálni szeretnének, akkor te most mész az Egyenlő bánásmód Hatósághoz… és bejelentést teszel, hogy a munkáltatónál a fizetés nélküli szabadságon lévőknek nem juttatják el a pótszabadságról szóló nyilatkozatokat, míg a többieknek igen…
🙂
Sok sikert!
Ági
iznet mondta
Kedves Ági!
Egy ideje kutakodok a témában, de inkább csak bolyongok…2 gyermek után mennék dolgozni jövő szeptemberben, az elsőt 2011. jan.-ban szültem. A nehézség az a szabadság napok kiszámításánál, hogy pedagógus vagyok, akiknek a szabadságát máshogyan számolják. Hol nézhetnék utána, hogy pontosan miként számolják, hova fordulhatok, mert az igazgatónk számolását keveslem, és bizton tudom, hogy hasonló cipőben más a dupláját kapta. Előre is köszönöm a segítséget!
dolgozomami mondta
Kedves Iznet!
Bolyongás helyett ezeket olvasd el 🙂
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/kozalkalmazottak-szabadsaga-tudnivalok-a-szabadsagrol-4-resz
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/szabadsag-kiszamitasa-gyakorlati-peldak-2
Jó számolgatást!
Ági
Radics Gáborné Nagy Éva mondta
Kedves Ági!
Én teljesen elvesztem ebben a témában… 🙁
2004- től vagyok a cégnél. 1981. évi születésű vok.
2012 január 27.-én született a harmadik törpénk. Az előtte felhalmozódott szabikat már kivettem. Jelenleg gyesen vagyok és ki is szeretném tölteni idejét.
Mennyi „felhalmozódott” szabadságom lesz 2015. január 27.-re?
Segítséged köszönöm!
Évi
dolgozomami mondta
Kedves Évi!
Ha feljebb görgetsz, s elolvasod a fenti bejegyzést, láthatod, hogy nem számolom ki senkinek a szabadságát, hogy miért, arról bővebben itt: https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/anyukak-onallosodasra-fel
Kérlek, vedd a fáradtságot, olvasd el az alábbi bejegyzéseket, szépen, érthetően le van írva, hogyan tudod kiszámolni:
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/hogyan-szamoljam-ki-magam-a-szabadsagomat-1-resz
https://dolgozomami.hu/gyed-gyes-utani-visszateres/szabadsag-kiszamitasa-gyakorlati-peldak-1
https://dolgozomami.hu/ujra-munkaban/potszabadsag-fogyatekos-es-tartosan-beteg-gyermek-utan
Biztos vagyok benne, hogy neked is sikerül!
Ági
Eszti mondta
Kedves Ági!
Számolgattam, de nem vagyok biztos az eredményekben.
Tehát 1985-ben születtem, a második gyerekemet 2012.05.22-én szültem. De 2011. 12. 06- tól táppénzen voltam mint veszélyeztetett terhes. A TGYÁS-t a szülés várható időpontja (2012.06.06) előtt 28 nappal kezdtem, 2012. 05.09. -1012.10.24.
Ha jól értem utána a gyed-re már csak a féléves szabi jár.
Akkor nekem 2012-re jár a 21 nap és 2013-ra 04.24-ig a 114 napra 7 nap szabi, akkor ez összesen 28 nap szabit jelent.
A gyerekek utáni szabit mindig a párom kapta.
A 2014-es évi szabikat meg kapom az egészet vagy csak egy részét? A munkahelyemen azt mondták 2014.08.12-től szabin vagyok, akkor 142 nap van hátra évvégéig, így 9 nap szabi.
Helyesen számoltam?
dolgozomami mondta
Kedves Eszti!
Azt nem írtad, hogy 2011-ben kivettél-e minden napot az azévi szabiból, mielőtt táppénzre mentél volna (ezt még nézd meg, s ennyivel több lehet :-))
2012-ben mivel több, mint 30 napig voltál táppénzen, a 30 napot meghaladó időre nem jár szabi a törvény szerint, azaz jár 2012. január 1-től 2012. január 30-ig, majd 2012. 05. 09-től a szülési szabi 24 hetére, és a fizetés nélküli szabi első 6 hónapjára. 2012-től mindkét szülőnek jár a pótszabi, azaz még ezt is hozzáveheted két gyermek után 🙂
Számold át újra ezek szerint, így már jó lesz!
Ha visszavesznek dolgozni, s nem mondanak fel neked, akkor onnantól, hogy nem agy fizetés nélküli szabin, jár neked újra szabadság, de ezt a maradék 2014-eset nem kötelesek azonnal kiadni, év végéig kell csak kiadniuk. A felhalmozódottat kell 60 napon belül kiadni, törvény szerint.
Üdv:
Ági
Orsi mondta
Kedves Ági,
Esztiéhez hasonló az én esetem is. Nem csak a 2013. 01.01. utáni időszakra vonatkozik az, hogy ha táppénzen vagyok több mint 30 napot, akkor az azt követő időszakra nem jár szabi?
Én 2011.12.05-től voltam táppénzen, 2012.02.12-től, kislányom születésétől tgyáson, 2012.07.29-től pedig gyeden. 1980-ban születtem. Úgy kalkuláltam, hogy a gyermekünk után járó szabadsággal együtt 27 nap szabadságom van. Jól számoltam, át tudnád futni nekem? (2011-ről nem maradt bent szabim).
Nagyon szépen köszönöm,
Orsi
dolgozomami mondta
Kedves Orsi, de igen. Miért, azt láttad valahol itt a blogon, hogy 2013 előttre is írtam? (Előfordulhat, hogy fáradt állapotomban nem mindig tudok teljesen koncentrálni…) A 27 nap stimmel (12 + 13 + 2), viszont jár neked 2012 jan 1-től 2012- február 12.-ig is, ezt is add hozzá! 🙂
Üdv:
Ági